Orvosi Hetilap, 1924. június (68. évfolyam, 22-26. szám)
1924-06-01 / 22. szám
68. évfolyam, 22. szám. Budapest, 1924 június 1 ORVOSI HETILAP Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY és SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja: a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ: HUZLT IMRE. TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Fekete Sándor: Az adnexumok acut gyulladásának gyógyítása intravénás calciuminjectiókkal. (313—316. oldal.) Áldor Lajos: A kőnélküli epeutak chronikus megbetegedéseiről (Naunyn-féle cholangia). (316—320. oldal.) Bársony Tivadar és Hortobágyi Béla : A duodenalis pylorusreflexről. (320—321. oldal.) Gobi Albin és Zalka Ödön: Gümős eredetű aortaperforatio esete. (322—323. oldal.) Vámossy Zoltán : Olcsó gyógyszerrendelés. (323—326. oldal.)329. Lapszemle. Belorvostan. — Urológia. — Gyermekorvostan. (326-328. oldal.) Könyvismertetés. (328. oldal.) A Budapesti Királyi Orvosegyesület május 24-i ülése. (328 oldal.) A Közkórházi Orvostársulat 1924 május 21-i ülése. (329—330. o.) A Debreceni Orvosegyesület 1924 május 15. és 22-én tartott tudományos ülése. (330—331. oldal.) Heti krónika. (332—333. oldal.) Vegyes hírek. (333. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK A budapesti gróf Apponyi Albert-poliklinika nőgyógyászati osztályának közleménye (főorvos: Fekete Sándor dr.) Az adnexumok acut gyulladásának gyógyítása intravénás calciuminjectiókkal. írta : Fekete Sándor dr. egyetemi magántanár, főorvos. A budapesti gróf Apponyi Albert Poliklinika nőgyógyászati rendelését az 1922. és 1923. években 8486 betegkereste fel, ezek közül 945-nél a megbetegedés okát az adnexumok lobos elváltozásában találtuk (llT2°/o). Bár a chronikus időszakban a műtéti és egyéb beavatkozások egész sora áll rendelkezésünkre, az acut időszakban meg kellett elégednünk eddig a tüneti kezeléssel. A betegség lefolyása a szervezeti védekezés mikéntjétől függ s ezt alig van módunkban befolyásolni. Bármily nagyszerű és sokoldalú is a szervezet védőberendezése, az eredmény az egyén szempontjából igen gyakran tökéletlen. Gyógyítási törekvéseinkben oly utat kell választanunk, amely a természetes védekezés minden előnyét kellőképen felhasználja s tompítanunk azokat a folyamatokat, amelyek aszervezetre hátrányosak. A gyógyulás szempontjából nagyelentőségű, hogy a gyulladásos ártalom milyen mértékben váltja ki a védelem egyes factomit. Adott helyzetben a speciális viszonyoktól függ, hogy a szervezeti reactio formái meddig előnyösek s melyik az a mérték, amelyen túl a szervezetre ártalmassá válhatnak. Nagyjelentőségű a a szervezetre a gyulladást gyógyító tényezők quantitatív szerepe. Az adnexumok gyulladásánál jelentős szerepe van az izzadmányképződésnek. Ha látjuk, hogy éppen ezen folyamatok, a szövetszaporodás és az izzadmány szervülése később milyensúlyos elváltozásoknak az okozói s ha tudjuk, milyen küzdelembe kerül később a felszívódás révén ezeket a káros elváltozásokat csökkenteni, el kell ismernünk, hogy ezen, egyébként hasznos folyamat a szükséges mértéken túl már káros elváltozásokat eredményez. A gyulladással már régen elkészült a szervezet s utána még hosszú ideig kell a célszerűtlen védekezés adóját fizetnie fájdalmas összenövések, zavart működés, helyzetváltozások formájában. Önkéntelenül is felvetődik a gondolat, nem lehetne-e a gyulladás gyógyításánál oda törekedni, hogy a maradandó elváltozásokat okozó locális védekezést tompítsuk, s az általános védekezést fokozottabb mértékben használjuk ki. Ezen törekvésünkben még csak a kezdet kezdetén vagyunk. A célt mégis kitűzhetjük, s ez a gyulladásos reactio beállítása az optimumra. A gyógyulás optimuma akkor van adva, ha a gyulladásos ártalmat lehetőleg csökkentjük, a localis gyulladásos reactiót pedig a helyi viszonyok és fertőzés szerint a kellő mértékre állítjuk be. Minél kényesebb valamelyik testrész, annál kevésbbé előnyös a localis reactio túlzása éppen a visszamaradó elváltozások miatt. A gyulladásos reactiora bizonyos fokig szükség van, hiszen nem egyéb ez, mint a szervezeti védekezés (általános és helyi) locális megnyilvánulása. A túl kevés vagy túl sok azonban káros. Feladatunk a gyulladás akut szakában a legfontosabb, ekkor dől el a beteg sorsa. A szervezet reactióképessége szerint a gyulladásos folyamatot az optimum elérésére esetleg fokozni vagy csökkenteni kell. Részben a gyulladásos ártalom ismerete (virulentia), részben a reactióképesség (constitutio) s a helyi viszonyok mérlegelése fogja megadni az útmutatást arra, hogy adott esetben a gyulladásos reactio fokozása vagy tompítása-e a célszerű. Egyelőre a tapasztalat s a klinikai megfigyelés fogja irányítani eljárásunkat. A gyulladásos reactio fokozására ajánlották a terpentint, tejet, aolant, caseosant, novoprotint stb. Csak kevesen vannak, akik ezen eljárással acutnak ítélhető esetekben kedvező eredményt érek el: Hartog, Langes, Fuchs, Hinze, Zoeppritz, Zill. Kiemelik ilyenkor a gyakori és erős reactiót, amely magas láz, rossz közérzet, fájdalmasság és a gyulladásos tünetek fokozódásában nyilvánult meg. Mások hasonló esetekben nem láttak jó eredményt, inkább rosszabbodást: Hellendal, Kronenberg, Seelmann, Morville, Kauert. Egyik legalaposabb dolgozat (Kronenberg) Pamikow klinikájáról azt mondja, hogy terpentinkezelésnél 33 esetből (acut és chronikus) 7 kiújult a kezelés alatt, míg hasonló 33 esetből, amelyet conservative kezeltek, csak 2 exacerbált. Magam is alkalmaztam a terpentint,terpichint, aolant, de sohasem az acut stádiumban. Feltűnő jó eredményt alig láttam, az adlan sokszor bevált mint vérzéscsillapító. Csatlakozhatom így Martius véleményéhez, aki összefoglaló referátumában azt mondja, hogy a parenteralis ingertherapia nagy eredményeket nem tud felmutatni az adnexgyulladások gyógyításában. Azonban, ha eddig nem is vált ez be a gyakorlatban, nagyon értékesnek találom a gondolatot magát, hogy t. i. a gyulladásos reactio befolyásolása ilyen úton lehetséges. Az acut lobos folyamatok gyógyításának másik iránya, amikor a kórokozó hatását a sejtekre gyengíteni iparkodunk. Elérhetjük ezt, ha a sejtek chemiai állapotát oly módon tudjuk befolyásolni, hogy életképességük megóvása mellett a toxikus anyaggal szemben való affinitásukat csökkentsük. A gyulladásos ártalom