Orvosi Hetilap, 1928. április (72. évfolyam, 14-18. szám)
1928-04-01 / 14. szám
376 ORVOSI HETILAP 1928. 14. szá zalékos értéket közölni, ami egyébként az áttekinthetőség szempontjából is előnyösebbnek volt mondható. Középarányos számoknál a legalacsonyabb és legmagasabb különbözetet zárjelben adjuk. Miután Herz és Weichbrodt a toxicitást fehérjebomlástermékeknek tulajdonítják, labilitási próba gyanánt a Fabraeus-féle vérsejtsüllyedési próbát és a Gerlóczy-féle ú. n. plasmalabilitási reaetiót állítottuk be párhuzamosan, melyek eredményeit — ugyancsak a könnyebb áttekinthetőség kedvéért — 1—4 kereszttel jelöltük. E próbák kivitelére az irodalom-rovatban foglaltakra utalunk. A csiranövekedés százalékos kifejezése úgy értendő, hogy az a 100%-os normális fejlődésből hány százalékot növekedett. Ahogy e táblázatból kitűnik, a csiragátlások és a fehérjelabilitási próbák között korántsem tapasztalható oly messzemenő párhuzamosság, mint aminőt várni lehetne, ha a két jelenség közös eredőre volna visszavezethető, így pl. sem a carcinomaesetek, sem az ulcusesetek eredményei nem fedik Herz és Weichbrodt feltevését, de a többi esetben sem találkozik egész pontos parallelismus. Ha tehát egyáltalán jogosult, hogy fehérjebomlástermékek jelenlétének indexe gyanánt a vérfehérjefractiók elmozdulásai használtassanak fel, akkor — a táblázati adatok tanúsága szerint — a csirák fejlődésgátlásában csak korlátolt jelentőséggel szerepelhetnek ily intermediaer hasadási termékek. A jelenség magyarázatához egyéb oki lehetőségek után kutatva, elsősorban physiko-chemiai behatásokkal kell számolnunk. A csíra növekedése éppen úgy optimális H-concentratiót kíván, mint bármely más biológiai jelenség; az optimális milen a Shive-oldatban úgy látszik kb. adva is van. A savó hozzátétele ép viszonyok között nem rontja (sőt olykor talán még javítja is) a fejlődésre kedvező helyzetet, míg kóros viszonyok között hátrányos eltolódásokat okoz. A helyzet sokkal bonyolultabb, semhogy az egyes savók sorozatos pH-meghatározásaival megfejthetőnek ígérkeznek. A Shive-oldat viszonylag nagy tömegéhez additionált minimális savó is már jelentős eltérést jelenthet. Aki megpróbálkozott már az emberi vérsavók összehasonlító ph-vizsgálataival, bizonyára tapasztalta, hogy az kórismei célokra alig használható, s így egy oly tünemény magyarázatához, melyben, ha mindjárt más törvényszerűség nem is volna, mint az az egy, hogy ép viszonyoknál elmarad és beteg állapotnál megjelenik, már nem lehet a minden törvényszerűséget nélkülöző savó-pH-variattokra, mint döntő befolyásra számítanunk. Anorganikus alkatrészek szempontjából a helyzet legvégül mindenkép a savbasis-egyensúlyban culminál. Organikus alkatrészek közül a fehérjék szerepére már utaltunk. A vércukor nem bír jelentőséggel, ezt hét eset párhuzamos vizsgálata igazolta. A savó zsírneműi közül a lipoidok jöhetnének szóba. Ezek viszonyait illetően még sok tekintetben tájékozatlanok vagyunk ugyan, de a legfontosabb és fenti kísérletek szempontjából is leginkább megfontolást érdemlő lipoidféleség, a cholesterin szerepköre már meglehetősen tisztázott. A cholesterin ép és kóros vérsavónak egyaránt alkatrésze. Concentratiója physiologiás viszonyok között meglehetősen állandó, bár a táplálékkal bevitt mennyiség azt jelentékenyen befolyásolhatja; cholesterinmentes tápanyag mellett az állat elpusztul; cholesterinszegény táplálékkal csökken a vércholesterinconcentratio, egy bizonyos alacsony concentration túl azonban tovább nem csökkenthető (Huecte és mások); felfelé a normális érték sokszorosáig emelkedhet a mennyisége, bár elérve egy bizonyos határt, megint csökkenni kezd (Thelicite). Kóros viszonyok között a cholesterin-concentratio úgy fel-, mint lefelé eltolódhat. Az idevágó vizsgálati adatok sokszor ellentmondók, ami érthető, ha meggondoljuk, hogy a normális érték szempontjából sincs még megegyezés, a kimutatásra használt eljárások szerint váltakozva hol kisebb, hol nagyobb mennyiséget találunk normális gyanánt megjelölve. Mindenesetre 0-11—06% között kell az élettani határt feltételeznünk. Bár diagnostikus célokra már emiatt sem igen hasznosítható, a savó-cholesterin meghatározásoknak mégis jut némi jelentőség bizonyos kórformáknál, melyeknél a fel- vagy lefelé eltolódó érték szinte törvényszerűleg constatálható. így: májbetegségek egyes alakjainál, köszvénynél (Chauffard és Troisier), hypertoniánál (Westphal), leukaemiánál, anaemiánál, hydraemiánál (Klemperer, Leo, Freund és Obermeyer, stb.) daganatoknál (Lauber és Adamuk) hypercholesterinaemia, uraemiánál, Bantikómnál (Oser és Karl), fertőző betegségek tetőfokán (Weltmann), súlyos tuberculosisnál (Tattoni), idült vesebajnál (Karr) és végül: ulcus ventriculi- és duodeninál (Jarno) pedig: hypocholesterinaemia található. Különösen érdekesek éppen az ulcusnál található adatok, melyek némely esetben — saját tapasztalataink szerint is — oly feltűnő alacsony értékűek, hogy jogosultnak látszik azoknak az egyszerű tüneti jelentőséget meghaladó fontosságot tulajdonítanunk. Ha visszatérünk a csíragátlásokra vonatkozó fenti kimutatásunkra, fel kell tűnjék, hogy az ulcusos savak igen nagymértékben gátoltak, szinte azt mondhatnék, hogy az összes savógátlások között a gyomorfekélyesektől eredő savók voltak a legaktívabbak. Emellett uleusoknál minden egyes savó 50%-mál erősebben gátolt, amit a többi kórformák közül csak a súlyos tuberculotikus esetekre lehetett érvényesnek találni. Már maga ez a körülmény is feltűnő analógiát mutatott az ulcusnál oly gyakori hypocholesterinaemiával, ami egy betegségnél sem (a fentiek közül) oly állandó jelenség, mint éppen ulcusnál. A sava-lipoidok közül tehát a cholesterin viszonyaival érdemesnek látszott foglalkoznunk, miért is a továbbiakban — a csiragátlások meghatározásával párhuzamosan — az egyes savók cholesterin concentratióit is megállapítottuk. A cholesterin kimutatáshoz Autenrieth ismert módszerét használtuk: a savó alkoholos kalilúggal elszappanosíttatott, s az aether + benzolos extractumban kolorimetriás úton határozták meg a cholesterin mennyiségét. E módszerrel körülbelül 0-15% a normális savóérték. Kórisme Csiranövekedés Verse.it-Plasma 24 ó.m. % ban süllyedés labii, reae. Tbc. diesem............... 26 ( 8— 36) ++++ ++++ Tbc. flbr.................... 34-5(21- 42) + + 4~ ++ Endocard Ienta . . .. 43+ ++ Endocard ac............. 23 +++ _j_ _1_ Cc. inop. gén. . . .. 54 ++++ ++++ Cc. ventr.................... 42 (13- 71) ++++ ++++ Leukaemia myel. .. 47-5(45- 50)+ ++ Urticaria................ -f ~F Vitium..................... 77 (61— 88)— — Lues viscer............... 78 (71- 82) ++++ + + + + Ty. abd. aggl. 600 .. 96— — Ty. abd. aggl. 180 .. 92 +++ f + Tabes dors................ 62 (47— 80)+ + Neurasthenia . . . .. 98 (90-109)— — Arteriosklerosis . .. 65 (43- 81) ++ + + Ulcus ventr.............. 30 (10— 42)— Neurosis ventr. . . .. 96 (84—116)— —