Orvosi Hetilap, 1929. május (73. évfolyam, 18-21. szám)
1929-05-04 / 18. szám
1929. 18. sz. ORVOSI HETILAP sek legyenek. Ezen praeparatumok alkalmazására többen leírták a dysmenorrhoeás panaszok, egyes ideges tünetek javulását, ezt magunk is észleltük. Ez a hatás talán nem tisztán suggestion alapul és feltehető, hogy a petefészekhormon egészben vagy részben ezen készítményekben bent foglaltatik. Ha elfogadjuk, hogy a menopausában a petefészek hormonképzése teljesen (vagy az újabb vizsgálatok szerint legnagyobb részben) megszűnik, akkor ezen kiesés okozta tünetek ellensúlyozása csak a hormon egészét magában foglaló készítmény adagolásával volna elérhető. Ha továbbá a klimakteriumos hypertensio oka a petefészekhormon hiánya és ha a fent említett praeparatumok teljes értékű ovariumhormonok, akkor kell, hogy a klimaxom vérnyomásfokozódást a menformon, glanduovin, glandofolin-injectiókkal befolyásolni tudjuk. Ezekhez a kísérletekhez olyan klimaktériumban lévő magas vérnyomásos nőket választottunk, akiknek veséje és szíve épnek látszott és semmi egyéb betegségben nem szenvedtek, Wassermann-reactiójuk negatív volt. A betegeket hosszabb időn át figyeltük, vérnyomásukat gyakran megmértük, bizonyos ingadozást, 10—40 Hgmm-t mindegyikben megfigyelhettünk, külső körülmények, egyszerű megnyugtatás, ismert sedativumok hatására. Amikor már a vérnyomásmérés és az injectio psychés hatása a megszokás folytán eléggé csekély volt, megkezdtük a fenti készítmények adását. Az egyes táblázatok részletes bemutatása nem mond többet, mint a belőlük levonható következtetés, ezért csak az utóbbiakat közlöm. Adtunk menformont, gilandofolint, glanduovint külön-külön, majd cseréltük a készítményeket, rendszerint másodnaponkint, néha harmadnaponkint a vénába, egyegy sorozatban 20—40—60 ampullányit. Kellemetlen mellékhatásokat soha egy készítménnyel sem tapasztaltunk. A megvizsgált 20 beteg közül csak kettő-három kapta bőr alá tartósan, vagy időnkint a gyógyszert a vénába adás nehézségei miatt; a hatás ugyanaz volt. A vérnyomás viselkedését szervkivontok hatására többen vizsgálták (Macdonald, Major, Ralph, Kylin, Möller) és a kivonatok hatásának kétféle alakját különböztetik meg. Egyik az acut hatás, mély vénába fecskendezés után 1—2 órán belül lezajlik, a másik a tartós hatás, amely hosszabb időn keresztül való adagolás idején és ez után is, mutatkoznék a vérnyomás megváltozásában. Möller nagy körültekintéssel és éles kritikával végezte kísérleteit májkivonatnak intravénás adagolásával, melyeknek eredményét igen óvatosan abban foglalja össze, hogy: 1. a megfelelő adagban vénába adott (fehérje-, pepton-, histamin- és diolinmentes) májkivonat hatására az esetek nagyobb részében vérnyomáscsökkenés észlelhető (mintegy 20—30 (Hg mm) mely 1—2 órán belül elmúlik; 2. a hosszabb időn át való adagolás hatása: „1. bis höchstens 6 Wochen dauerndes Herabgehen des Blutdruckes, welches wahrscheinlich, aber nicht mit entschiedener Sicherheit teilweise dem Extracte zugeschrieben werden kann“. Mödernek fekvő beteganyagon végzett kísérleteit megismételtem ambuláns betegeinken. Az 1—2 óra hosszat pihentetett beteget csendes szobában, egyedül helyeztük el és először egynegyed, vagy félórai fekvés után, majd az intravénás injectio után 10 percenként 1—1 órán keresztül mértük a vérnyomását. Kísérleti anyagul a Richtergyár szívességéből rendelkezésünkre bocsájtott friss extractum heparist vettük (a gyár biztosított a készítmény fehérje-, pepton-, cholin- és histaminmentességéről). Möllervá egyezően mi is tapasztaltuk, hogy az adag nagyságát kísérletezéssel kell megállapítani, kis adag nem hat, nagy adag kellemetlenséget okoz. Átlag 1 cm3 az, ami hatást vált ki, mégpedig Möller adatainak megfelelően a legnagyobb csökkenés a befecskendezés utáni 30—50 perc között, 10—30 Hgmm-t tesz ki, kb. egy óra múlva a hatás elmúlik. Megjegyzendő, hogy mindig olyan betegen kísérleteztünk, aki már jól megszokta a fecskendőst. Ugyanezen eljárással végeztük kísérleteinket a fent jelzett ovariumpraeparatumokkal. A momentán hatás ezekkel a készítményekkel ugyanolyan, mint a májextractum hatása. Nem tulajdoníthatok azonban hormonhatást ezen vérnyomáscsökkenésnek a következőik alapján: a kísérletet megismételtük teljesen azonos körülmények között arsotonin subcutan adásával, azután nőkben extractum testiculi forte (Richter) és essentialis hypertoniás férfiakban glanduovin forte (Richter), majd extractum testiculi forte vénába adásával és ezekben az ellenőrző vizsgálatokban is 10—20 mm-es esést észlelhettünk egy órán belül. Azt kell tehát mindezekből következtetnem, hogy az ilyen módon elért, úgynevezett acut vérnyomáscsökkenés nem specifikus hormonhatás eredménye, hanem részben talán Möller értelmezésében a szervikivonat általános hatása, legfőképen pedig a nyugodt környezetben hosszú időn át való mozdulatlan fekvés következménye.Egyórai fektetés után a legtöbb beteg kezdett türelmetlenkedni, ami a vérnyomás emelkedésében is megnyilvánult. Tapasztaltuk, hogy már a vizsgáló asztalra való fektetés emeli a nyomást 10—20 Hgmm-el, %éát óra múlva ez az emelkedés elmúlik; az injectióra esetleg keveset emelkedik a nyomás, azután újra csökken. Ami már most a hosszabb időn át való adagolás hatását illeti, hasonló eredményre jutottunk. Ha klimaxos hypertoniás beteget hosszabb időn át figyelünk és a vérnyomásértékeket gondosan feljegyezzük, azt tapasztaljuk, hogy külső körülményeik, intercurrens apróbb betegségek, jól sikerült suggestiv, vagy sedativ gyógykezelés, néha ismeretlen okok hatására a vérnyomás igen nagy ingadozásokat mutat. 50—100 Hgmm-es eséseket és újraemelkedéseket is láttunk egyeseken, hónapokon belül, amikor is az alacsony, vagy magas nyomásos időszaka teljesen kiszámíthatatlan tartamú. Tapasztaltuk, hogy a betegekkel való rendszeres foglalkozás, az ambuláns-ellenőrzés, túlzott aggodalmaik alaptalanságának ismételt hangoztatása, egyszerű sedatív gyógyszerelés mellett sok esetben jelentékeny vérnyomáscsökkenéshez vezetett, az ambulantiáról hosszabb ideig való elmaradás után sokszor a régi magas értékekkel jelentkeztek újólag. Ezen tapasztalatok figyelembevételével azt mondhatjuk, hogy a fent említett ovarium-praeparatumok hosszabb időn keresztül való adagolásával1—2 hónapon át másodnaponként intravénásan) nem értünk el többet, mint bármely más sedativ vagy roboráló kezeléssel (sedatin, neurolin, arsen). Ha a kezelés megindításakor néha az első alkalommal mért magas értékek az első napokban estek is, de tartós csökkenés egyetlen esetben sem volt észlelhető, sőt igen sokszor a kezelés alatt emelkedéseket is tapasztaltunk. A subjectív panaszok néha enyhültek, egy-két esetben egy-egy elkésett menstruatio megjelenése összefügghetett az injectióval, de bizonyító adatot még ez irányban sem hozhatok fel. Összefoglalás: Az ováriumműködés megszűnése nem primaer oka a klimaktériumos vérnyomásemelkedésnek, hanem csak elősegítő, esetleg kiváltó momentum, amely az alkatilag arra disponált egyéneken hozzájárul a vegetatív idegrendszer labilitásának fokozásához és a colloidalis vizsonyok megváltozásához, amik azután az eleinte intermittáló, majd a consecutiv érelváltozások miatt maradandó hypertoniát okozzák. A menformon, glandofolin és glanduovin, a klimakteriumban észlelhető fokozott vérnyomást tartósan nem csökkenti. Irodalom: F. Munk: Gefasserkrankungen, Brugsch: Ergehn, d. ges. Med. XI. 1928. (Tökéletes irodalomjegyzék 1928-ig.) — K. Fahrenkamp: Über Hypertension Brugsch Ergehn. d. ges. Med. 1924. 5. k. — Möller Eggert: Behand- 419