Orvosi Hetilap, 1930. július (74. évfolyam, 26-29. szám)
1930-07-05 / 26. szám
1930. 26. sz. ORVOSI HETILAP ok között), Gellhorn 18 * 20. Loeb és Nichols 19 calcium dialysisre vonatkozó kísérleteiben mutat rá a pH fontosságára. Nakashimd20 Vella-fiszulás kutyán vizsgálta K, Na, Ca, NHj chloridjainak aequimol oldatokból való felszívódását s azt találta, hogy a vér alcalescentiája támogatja, aciditása csökkenti a resorptiot. E jelenség bizonyára a sejt duzzadásának és permeabilitásának megváltozásán alapul, bár a calcium ionizálódás megváltozásával is számolni kell. Ahogy a resorptio, úgy a kiválasztás is messzemenőleg függ a H-ion cc.-tól. Serumban a calcium diffusiora nézve ezt Loeb mutatta ki. Mindezek alapján érdekesnek ígérkezett a calcium resorptiot a szervezet savanyítása és alcalisálása mellett tenni bírálat tárgyává; különösen érdekesnek ígérkezett az ily kísérlet a Kraus—Zondek KCa-vegetatív idegrendszer elmélete a Grant—Goldmann, illetve a Porges—Adlersberg féle neurotikus légzési tetania kérdésének klinikai nézőpontjából. Bár az a messzemenő kiegyenlítődési lehetőség, amit a vér H-ion cc.-ja szempontjából a szabályozó berendezések jelentenek, igen szűk korlátok között tartja a vér és ezzel a szövetek reactiós milienjét, nem vitatható el, hogy tartós általi adagolás mellett átmenetileg kissé felfelé, savanyú ammoniumsók, illetve ammoniumchlorid adagolással átmenetileg kissé lefelé szorítható a vér pH érték. (Bálint, Haldane, Porges, Adlersberg, Leimdörfer és Markovich, stb.). Alábbi kísérleteinkben a következőképen jártunk el: a kísérlet előtt ugyanazon egyénnél mindenekelőtt meghatároztuk a vércalcium tükör emelkedését normális viszonyok között a testsúly kgr.-hoz mérten adagolt 10% calciumchlorid oldat alkalmazása után. A továbbiakban meghatároztuk a Holló—Weiss féle colorimetriás eljárással a vér pH-ját. (A pH meghatározásokat Sümegi dr. tanársegéd úr volt szíves eszközölni.) Három egymást követő napon óránkénti elosztással reggel 8-tól este 8-ig összesen 200 gr. NaHCOlj-ot, illetőleg 3 nap alatt naponta 8 gr., tehát összesen 24 gr. ammóniumchloridot vizesoldatban adagoltunk. A 4-ik nap reggelén éhgyomorra újból pH meghatározás eszközöltetett, majd a beteg elfogyasztotta az előirányzott calciumchlorid mennyiséget 10%-os oldatban. Ily módon vizsgálat alá került 20 eset, akiknek adataiból alábbi táblázatokat közöljük. 3. táblázat. A pH értékek alcalisálás után 7.61—7.65, ammóniumchlorid alkalmazása után 7.51—7.53 értékek között mozogtak. Mint a táblázatból kitűnik 10%-os CaCh, 200 gr. NaHCOs után az esetek mindegyikében a MN és 1 órás értékekben magasabb savú Cacc.-t tüntetett fel, mint az ammoniumchlorriddal kezelt esetekben. Az alcalisált egyéneknél tapasztalható calcium-színt emelkedés némely esetben jelentékeny, ami úgy a controll, mint az ammoniumchloriddal kezelt esetek Ca értékeit meghaladja. Az ammonium chloriddal kezelt esetek többségében az ellenőrző kísérlet értékeinél is alacsonyabb értékek voltak tapasztalhatók.Más szóval a CaCL peroralis adagolására bekövetkező vércalcium tükör emelkedés mintegy középhelyet foglal el a natrium bicarb., illetőleg ammoniumchlorid bevitelével módosított vér-pH calcium értékei között. A natriumhydrocarbonát mellett adott calciumchlorid sokkal jelentékenyebben és törvényszerűbben emelt felfelé, mint az ammóniumchlorid csökkentett lefelé.A lúgosítás a controllvizsgálathoz képest a savóban középértékben véve kb. 80—100%-al magasabb calcium concentratiót eredményezett. Az aránylag nagy mennyiségű calcium bevitelét a betegek alcalisálás és savanyítás mellett is csaknem valamennyien jól tűrték. Egy esetben (nőbeteg, gyomorsavhiány) ammóniumchlorid kapcsán bevitt calciumchloridra a beteg már pár perc múlva szédülésről, rosszullétről panaszkodott; rövidesen nyálfolyás indult meg, ismételt hányásokkal. Ez az állapot 5—6 óra múlva kezdett javulni és néhány híg hasmenés után szűnt meg. A vércalcium érték ez esetben 3 óra múlva 0.22 mg. %-ot tüntetett fel. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a casus más természetű vizsgálatok céljára már napokkal előbb is ismételt nagyobb calcium dosisokban részesült. Ebben az esetben a calcium kiválasztása is elhúzódott, mert 7 óra múlva a kiindulási értékhez képest még 18%-al magasabb calcium ccg volt kimutatható. Individuális variatiók tehát lényeges eltolódásokat hozhatnak létre, amit a vonható következtetések értékelésében számításba kell venni. Ily individuális változatok állatoknál, ugyanazon állatfaj keretein belül is változatos calcium érzékenységet tüntethetnek fel. Erre Lasch—Neumayer, Astania közleményeiben találunk adatokat. E szerzők aránylag nagy calcium adagokkal dolgoztak, amit az állatok nagyobb része jól tűrt, mások súlyos toxikus tünetek közt elhulltak (macska—hypercalcaemia.) A lethálisan végződő esetekben a calciumtükör 7 óra múlva is még meglehetősen magas volt. Azok a klinikai tapasztalatok, amelyek szerint Basedownál (Leicher21), keringési insufficientiánál, artériás vérnyomás emelkedésnél (Jansen) általában a normálisnál alacsonyabb vércalcium érték található, a savanyú pH-ra vonatkozó vizsgálati eredményeinkkel jól összhangba hozható. Dressl22 sympathicotoniánál viszonylag alacsony, vagotoniánál pedig magas calcium cc.-t vesz fel. Sympathicotoniás egyéneknél a szövetek savi vegyhatása, a vérben tovaáramló calciumot ionisálja és a calcium a sejtekben lép, a vércalcium szintje tehát következményesen csökken; a tetania savanyításos therápiája is úgy látszik ez úton hatásos. Vagotoniás egyéneknél a calcium inkább complexkötésekben van s a sejtek alcalikus állapota miatt kevésbbé ionisáltatik (Freundenberg). Kétségtelen azonban, hogy az ily viszonyokra vonatkozó megállapítások korántsem nevezhetők általános érvényűeknek, mint ahogy az irodalomban e tekintetben sok helyütt ellentmondók is a közölt adatok; akárhogy álljon is a dolog, kísérleteinkből annyi mindenesetre felvehető, hogy perorálisan adott NaHCCH adagolás, illetve magasabb vér pH mellett ugyanazon egyénnél eze 1 óra múlva jóval magasabb a savó calcium cc.-ja, mint peroralis ammoniumchlorat., illetve alacsonyabb pH mellett. A controll-érték görbéje a kettő között — és pedig a savanyúbb vér értékeihez közelebb — található. A továbbiakban azt kívántuk elbírálni, hogy a fenti methodika mellett, hogyan viselkedik a vércalcium akkor, ha NaHCO3, illetve ammóniumchlorid-kezelés után a calciumchloridot phyisiologiás nátriumchlorid oldatban nyújtjuk. A túloldali táblázat e vizsgálat eredményeit tünteti fel. Savanyítás és alcalisálás tehát egyaránt gátolta a 10%-osCa Cla Savó calcium •coNa £ * emelkedés bn •4/«3 X3 .E £ Alkalm j mód. •03 (fí O CO E0) z 3 . -55 g S3 ä cm3 Ca grm. Kiinduléskor V2 óra 1 óra 7 óra . C X .0 J 3. jy 9.9 85 125 275 11.80 13.10 13.10 11.90 1.30 11.0 D E 109 80 120 264 10.10 12.10 10.80 10.20 2.0020.0 X'S 7"o 11.9 55 80 176 11.00 11.90 12.10 11.20 1.10 10.0 03 ~ai ® 12.cf 70 100 22 10 78 11.92 11.65 10.52 1.14 10.5 1J 28.9 55 83 1'86 10.50 12.60 13.40 10.50 2.90 27 6 0 £ 29 c? 75 107 235 11.60 15.50 15.40 11.40 3.90 33.6 ® O 38. 70 100 22 11.00 13.02 13.21 11.02:2.2120.1 03 XI03 39.9 52'5 80 176 9.96 1223 11.19 10.58 2.27122.8 18 Permeabilitätsproblem 1929, J. Sringer. i» Proc. of the soc. f. exp. bioi. a. med. 22, 1925. 20 J. of biol. ehern. 4, 1908. 21 D. Arch. f. Kiin. Med. 141. 1922. 22 Klin. Wschr. 311, 1924. 639