Orvosi Hetilap, 1931. április (75. évfolyam, 14-17. szám)

1931-04-25 / 17. szám

1931. 17. sz. ORVOSI HETILAP lenne, ha ezekre az eltérő felfogásokra itt részletesebben ki­térnénk. Több mint 40 paralysis-eset ismertetése kapcsán oda konkludál, hogy az ember kettős énje, a kezdetleges, vagyis az ,, észreve­vő én” („Wahrnehmung sich”) és a magasabbrendű vagyis az „eszményi én” („Idealich”) közül az utóbbi az, amely a gondolkodási műveletek tökéletlensége folytán a leg­súlyosabban csorbul; hangsúlyozza továbbá, hogy súlyos psychosisoknál is az eredeti lelki egyéniség sohasem mehet teljesen tönkre és bárha az működő­képességeitől meg van fosztva, de azért fennmarad. Ezzel ellentétben áll ugyan Binswanger felfogása, mely szerint a paralysises egyéniség már nem mondható azonosnak az előző egyéniséggel; szint­úgy nem lehet elfogadnunk a szerzőnek azt az állítását álta­lánosságban, mely szerint a paralysises melancholia az ennek lecsökkenése felett való szomorúság következménye, viszont a paralysises mania a lueses értékcsökkenéssel szemben való compenzáló tendentia lenne. Itt a szerző nézetünk szerint fi­gyelmen kívül hagyja éppen a paralysises betegekre nézve oly nagy fontosságú praepsychoticus egyéniség jelentőségét — bárha ezt egy helyen érinti —, mely bizonyára elsősorban determinálja a nyomottsági vagy emelkedettségi variánsát a paralysisnek, szintúgy annak schizoid formáját, amihez még hozzáveendő a kiképződött dementia foka is, mely éppen a szertelen mert gátlás nélküli és kritikátlan nagyzásokat teszi lehetővé. Abban feltétlenül igaza van a szerzőnek, hogy a lueses infectio tudata és a betegségi tudat szimbolicus módon juthatnak kifejezésre; oly körülmény ez, amelyet a lélektani egyéni adottságtól kell függőnek tekinteni. Egészben véve igen lelkiismeretes, beható elemzésen alapuló munka, amelyet a szakembernek érdemes elolvasni, mert a paralysis lebontási körfolyamatának párhuzamos lélektani mozzanatait szinte kü­­lünlegesen tárgyalja és ezzel a paralysises egyéniségnek az eddigi mélyebbre hatoló elemzésére sarkal. Schaffer, Budapesti Kir. Orvosegyesület április 18-i ülése. Bemutatás: Sombor J.: Influenzához társuló csuklás elhúzódó két két esete. Az egyik 20 éves hysteriás típusú leány, aki már három hét óta csuklott, közben öt napig kórházban is kezel­ték eredménytelenül. Anamnesisében izgalmi momentum nem szerepel, encephalitisre gyanús tünet nem volt. Az intensív csuklások kb. 4—8 másodpercenként ismétlődtek, éjjel alvás közben szüneteltek. Háromszori hypnosisra maradt el véglege­sen. A másik 64 éves férfi, 11 napja csuklott, kb. három másodpercenként éjjel és nappal. Idegvizsgálat negatív. Fel­tűnt a has puffadtsága, mely eredményes beöntés után is fenn­maradt. Szélcsövet tétetett a végbélbe, melyre prompt abba­maradt a csuklás, végleg szálcső nélkül a harmadik napon múlt el. Mindkét beteg egyidejűleg nyugtatót is kapott. Egy harmadik eset három hónapja csuklik, de itt a rendszeresen adott domatrin morfinistává nevelte a beteget. Lobmayer G.: A sebészt is gyakran foglalkoztatja a csuk­lás megszüntetése. Tapasztalata szerint az enyhébb esetekben jól bevált néhány csepp jódtinctura adagolása vagy a scro­­biculus cordis fagyasztása aethylkloriddal. Leírták még az orrnyálkahártya csiklandozását tüszszentés kiváltásáig, vagy a bordaívek manuális széthúzását. Két spanyolnátha utáni igen makacs esetében teljes eredménnyel végezte a kétoldali phre­­nicus átvágását; nem végzett exairesist, hogy lehetővé tegye az ideg újólagos összenövését. Előadások: 1. Gál F.: Cukorbajjal szövődött méhrák. Öt esetet is­mertet, amelyben méhrák mellett cukorbaj is szerepelt, ezek röntgensugarak hatására feltűnő könnyen gyógyultak, évekre recidivamentesekké váltak, köztük négy beteg 7—8 év után ma is él. A Warburg-féle kísérletek részben megmagyaráz­zák azt a jelenséget, hogy a cukorbajosok rákja a kezelés számára könnyen hozzáférhető. Igyekezni kell e jelenséget a jövőben a gyógyításban is kihasználni. Horvai L.: 4 cc. uteri + diabetes esetet észlelt, akik kö­zül egy meghalt, a többi három él. Ezek közül két esetben totalexstirpatio történt utólagos sugaras kezelés nélkül. Egy esetben csak combinált röntgen és radiumkezelés. E három utóbbi corpusrák volt. Az első operált öt évvel a műtét után röntgenkezelés nélkül életben volt. A másik három év után életben van röntgenkezelés nélkül. A röntgen és radium ke­zelésben részesült beteg három év után szintén életben van. A corpuscc. aránylagos jóindulatúsága ismeretes, amit a két műtett és röntgenkezelés nélkül maradt beteg és a nem ope­rált, csak sugarasan kezelt beteg igazol. Kétségbevonja, hogy a diebetesnek szerepe volna az uterus cc. jobb sugaras befo­lyásolhatóságában. Rosenthal J.: Néhány év előtt megfigyelte, hogy diabete­ses egyének vércukorértéke normális lett, glyocosuriája meg­szűnt, ha valamely tumor fejlődött az illető beteg szerveze­tében. Nem tartja valószínűnek, hogy pankreas besugárzás­sal a tumorok könnyebb befolyásolhatósága érhető el; állat­­kísérletben a hasfal elé­ helyzett pankreas besugárzása után diabeteses anyagcserezavar nem volt elérhető. Marton J.: A cukorbeteg rákjának lassú növekedése és már kis röntgenadagokra beálló szétesése ugyanúgy a cukor­felhalmozódás és az acidosis következménye, mint a cukor­beteg gyermek lassú növése, a cukorbeteg sérüléseinek lassú gyógyulása és szöveteinek hajlama gangraenás szétesése. Aci­dosis a rák növekedését lassítja és feltűnő, hogy idült acido­­sissal járó betegségek csak ritkán szövődnek rákkal. A cu­kornak és acidosisnak növekedést akadályozó hatása ugyan­azon sajátságokhoz fűződik, amelyhez dehydratáló képessé­gük. Erre utal egyrészt, hogy dehydratáló anyagok a növe­kedést gátolják, másrészt, hogy a sejt oszlás előtt duzzad és hogy gyorsan növő szövetek vízdúsak. Mindezzel összevág, hogy a diabetes polyáriájával szemben a rákbeteg vízreten­­tióra hajlamos. Más szempont, hogy cukor és savi vegyha­­tás, úgy mint vitro in vivo is serkentik az autolysist és így fokozhatják a röntgensugarak hatását a ráksejtre. Révész V.: Diabetessel társult méhrák 2 esetéről számol be, melyeknél szintén észlelhető volt, hogy a rák aránylag jobbindulatú és sugaras kezeléssel jobban befolyásolható. Mindkettő corpuscc. volt nagyon kövér nőben és mindkettő aránylag nem sok sugaras kezelést kapott. Maga a sugaras kezelés, vagy talán csak a velejáró izgalmak fokozzák a cu­kor kiválasztását. Egyik betege 62. és 125—130 kg. testsúlyú nő, inop. corpus cc. Két év alatt kétszer kapott radium és négyszer röntgenkezelést A R. és rádium kezelés után vet­ték észre, hogy erősen szomjas és vizeletében 6% volt a cu­kor. Diaetára, stb. leszorítható volt 1.5—2%-ra, ami mellett 7 évig élt komolyabb méhrákos tünetek nélkül. A másik 10 év óta cukorbajos. Inop. corpus cc. miatt egy év alatt két­szer kapott radium és két ízben R. kezelést. A kezelés előtt cukormentes volt, utána 2.5% cukor, ami diaetára és kevés insulinra eltűnt. A beteg jó erőben és aránylag jó közérzet­ben él. Rák és cukorbaj együttes előfordulásánál úgy lát­szik, nem kell a prognosist túl rossznak látni, hanem ener­gikusan és reménytelien kell a kezelést megindítani. Frigyesi J.: Éveken át észlelt nagy anyagból kiemelt 4 beteg kapcsán nem merne messzemenő következtetést vonni, úgyszintén az esetek gyógyulásának magyarázatát sem tartja célszerűnek, épen azok kis száma miatt. A sok szóbajövő és már a hozzászólálások kapcsán is felmerült érdekes kérdés tárgyalása csak konfusiora vezethetne, mert hiszen nem ex­perimentumokról, hanem a gyógyulások kapcsán egyes ese­tekben szerzett észlelésekről van szó. Ezek alapján tehát csak ahhoz a részhez kíván szólni, amelyhez ma érdemileg lehet, nevezetesen a nőgyógyászati sugaras kezelésnek idevonat­kozó részét kívánja mérlegelés tárgyává tenni. A kérdés és az eredmények elbírálásánál kár, hogy az előadó, mint a hoz­zászóló röntgenszakorvos urak ismételten azt a kifejezést használták: „a beteg egy, vagy két R, ill. rádiumkezelést ka­pott”. Ez alapon bajos tájékozódni. E kérdéseket csak úgy lehet tárgyalni, ha határozottan megmondjuk, hogy hány rádium mgm­óra és mily sugármennyiséget alkalmaztunk az illető esetekben, anál is inkább, mert a kisebb ingerlő adag és a mély gyógyításban szerepet játszó nagy carcinomás adago­kon kívül, hallottuk vannak solatis causa véghez vitt sugaras kezelések is. Az esetekből tehát tanulságot vonni — pontos adag ismerete nélkül — teljesen lehetetlen. Ettől eltekintve a következőket jegyzi meg: az egyik hozzászóló úr említette, hogy a méhtest rák műtétileg sokkal jobb eredménnyel gyó­gyítható, mint a méhnyaknak ill. portrának a rákja, különö­­nösen azért, mert a műtét hüvelyi úton rendesen jól végez­hető. Ezért úgyszólván általános a felfogás, hogy méhtest­­rák esetében a műtéti gyógyítás előnyösebb, mint a sugaras kezelés. Indokolta ezt az álláspontot az is, hogy a sugaras kezeléssel épen a méhtestrák eseteiben értünk el rosszabb eredményeket. Lehet és remélhető is, hogy a helyzet idővel e téren változni, ill. javulni fog. Ma azonban a hallottak után, dacára annak, hogy insulin kezeléssel a diabetikákat is jobb kilátással operálják, mégsem szívesen, sőt azt mondhatná, csak elkerülhetetlen indicatio alapján fogna cukorbeteg nő operálásához. A ma bemutatott esetek tanulsága arra biztat, hogy ha a további tapasztalások is ilyen irányúak lesznek, úgy diabetikáknál ezután a sugaras kezelést még kiterjedteb­ben fogja alkalmazni, a műtéti kezelés rovására. Gál F.­ Horvai hozzászólására megjegyzi, hogy előadásá­ban szó sem volt aról, hogy a rákos betegek között sok a cukorbajos, továbbá nem mindegyik betegnek volt corpus­­rákja, kettőnek portrorákja volt, kettőnél corpusrák után ha- 423

Next