Orvosi Hetilap, 1931. június (75. évfolyam, 23-26. szám)
1931-06-06 / 23. szám
75. évfolyam, 23. szám, Budapest, 1931 június 6. ORVOSI HETILAP HERZOG FERENC ISSEKUTZ BÉLA GORKA SÁNDOR BÉLÁK SÁNDOR VÁMOSSY ZOLTÁN POÓR FERENC REUTER KAMILLÓ HÜTTL TIVADAR FELELŐS SZERKESZTŐ • VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ FRITZ ERNŐ Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY. SZÉKELY ÁGOSTON Szerkesztőbizottság: TARTALOM. Verebély Tibor: Fertőző-e, örökölhető-e és gyógyítható-e a a rák? (573—580. oldal.) Stefancsik Szilárd: Adatok a granulosasejtdaganatok esettanához. (580—584. oldal.) Gál Félix: Cukorbajjal szövődött méhrák. (584—586. oldal.) Hajós Károly: Az allergiás megbetegedések nálunk. (587— 589. oldal.) Kerekes György: Csecsemő otogen meningitisének műtéttel gyógyult esete. (589. oldal.) Melléklet: Az Orvosi Gyakorlat kérdései. (91—94. oldal.) Lapszemle: Belorvostan. — Sebészet. — Szülészet és nőgyógyászat. — Szemészet. — Gégészet. — Gyermekorvostan. — Urológia. (590—592. oldal.) Könyvismertetés. (592—593. oldal.) Egyesületek ülés jegyzőkönyvei. (593—604. oldal.) Verzár Frigyes: Magyar orvostanhallgatók Basel egyetemén. (604. oldal és a borítólap III. oldalán.) Vegyes hírek: (a borítólap III. és IV. oldalán.) Fertőző-e, örökölhető-e és gyógyítható-e a rák?* (Klinikai előadás.) Irta: Verebély Tibor dr., egyet, nyilv. r. tanár. A természeti jelenségek elméleti megismerése, vonatkozzék az a jelenségek lényegére, vagy okozati-célszerűségi (causalis-teleologiás) vonatkozásaikra, mindenkor hullámvonalban halad a mysticumtól az igazság felé. A hullámhegyek csúcsa olykor közel jár a kettőt, a mysticumot és az igazságot összekötő egyeneshez; a hullámvölgyek mélysége viszont néha veszedelmesen közelít a babonás képzelődéshez. Az emberi megismerés ezen hullámvonalainak kilengéseit a kultúrtörténelmen végig az egyes korok uralkodó szellemi divatja irányítja; tetszetős elméletek, elvi felfedezések magukkal ragadhatják a józan bírálatot, elhomályosíthatják a tiszta ítéletet minden téren s évtizedek szorgalmas ténybeli munkája összeomolhatik egy-egy csillogó jelszó varázsára. Törvényszerűség ez, mely alól a szellemi téren nincs kivétel. De alig van az emberi gondolkozás ezen általános fejlődés törvényének bizonyítóbb példája, mint a betegségek tanának, a kórtani elveknek, egyszóval az orvosi bölcseletnek kialakulása s ebben a keretben a daganatok, a rák kérdésének története. A rák fogalma épúgy, mint az orvosi tapasztalás minden más meghatározása a mindennapos észlelés körülírásából fokozatosan emelkedett a tudományos meghatározás magaslatára. Eredetileg rák alatt minden olyan daganatot összefoglalt az empíria, amely az egyént növekedésével vagy szétesésével elpusztítja. Ilyen módon az embert megölő ajak, méh, vagy gyomorrák mellett ott találjuk a rák neve alatt az üszkösen széteső méhnyomát, a gyors növekedésével a bőrt megpukkasztó, azon át kifelé burjánzó, rothadó, vérzékeny, széteső, de egyébként ártatlan emlődaganatot : az adenoma phyllodest. Később, amikor a daganatoknak a szomszédsággal szemben tanúsított magatartása keltette fel a figyelmet, s kiderült, hogy e tekintetben a daganatok kétféleképen viselkednek, a rák fogalma szűkebbre, azon daganatokra szorult, amelyek növekedésük közben a környezetet pusztítják. Kiderült ugyanis, hogy a daganatok egyik csoportja, amelyet általában jóindulatúnak nevez a gyakorlat, expansive, vagyis, oly módon nő, hogy a növekedés a daganat közepéből történik. A daganat fiatalabb elemei a közepén burjánoznak, míg a szaporodási képességüket kimerített öregebbek a daganat felszíne felé szorulnak. A daganat a környezetbe bele nem tör, attól mindig idegen marad, avval soha össze nem kapaszkodik, azt el nem pusztítja. Ezzel szemben a daganatok második ú. n. rosszindulatú csoportja beszüremkedve (infiltrative) növekszik, beletör, gyökereket bocsájt a szomszédságba, amelyek annak életerejét kiszíva, azt elpusztítva, annak rovására terjeszkedve növelik a daganatot. A daganat fiatal elemei mindig a gyökerek csúcsán, tehát a szomszédságba betörő nyúlványok végén foglalnak helyet, míg az öregebb elemek, amelyek egyébként ugyancsak megtartják szaporodási képességüket, a daganat közepén fekszenek. Ennek a különbségnek felismerése után rák lett minden olyan daganat, amely beszüremkedve, pusztítva, a szomszédság rovására nő. De utóbb ez a fogalom is tágnak bizonyult, amikor a daganatok szerkezetének tanulmányozása közben kiderült, hogy a daganatok az emberi test, vagy mondjuk általánosabban az állati szervezet egészséges, ép sejtjeiből származnak, ha azok különböző ingerek által felizgatva, felszabadult szaporodási képességük alapján korlátlan burjánzásnak indulnak. A rák kifejezés korlátozódott a beszüremkedve növekedő, tehát kórbonctanilag rosszindulatú olyan hámdaganatokra, amelyek a test legkülönbözőbb hámtermészetű sejtjeiből keletkeznek, ha ezen korlátokat áttörve, természetes határokat nem tekintve, szomszédságot és egyént pusztító burjánzásnak indulnak. A rák tehát a korlátlanul burjánzó hámsejtek terméke. Az egysejtű lényekről régóta ismeretes, hogy szaporodási képességük végtelen, hogy kellően táplálva, megfelelő környezetbe jutva, sejtanyaguk halhatatlan, ami természetesen nem azonos, mint azt Weismann annak idején olyan költőiesen ecsetelte, az egyén halhatatlanságával. A soksejtű egyénekké csoportosult sejtek erről a * A balatonfüredi orvoshéten tartott előadás.