Orvosi Hetilap, 1932. június (76. évfolyam, 22-25. szám)
1932-06-04 / 22. szám
480 ujjal való tapintásnak nagyon sok finomsága van. Ezt a készséget csak álandó gyakorlat útján sajátíthatjuk el és ennek fontosságát és előnyét a műtéti javallat felállításánál, illetőleg magánál a műtétnél látjuk. Magasabban ülő végbéldaganatok felderítéséhez nem elegendő az ujj bevezetése, ezért a proctosigmoskophoz, illetőleg a rectoromanoskophoz folyamodunk. A proctosigmoskop a végbél kóros folyamatainak felismerésében kitűnő szolgálatot teljesítő eszköz, azonban merevségénél fogva felvezetése, a vele való vizsgálás nem veszélytelen és aggodalom nélkül csak bizonyos óvatossági rendszabályok betartása mellett alkalmazható. Szabálynak tekintendő, hogy minden eszközös vizsgálatot digitális vizsgálat előzzön meg, mert esetleges szűkületekről, vagy rendellenességekről így már tájékozva vagyunk és ismerve a helyi viszonyokat nem erőltetjük az eszközös vizsgálatot. Procosigmoskopiát jól csak előkészített betegen tudunk végezni. Rosenheim tanácsa szerint ez néha előkészítés nélkül is sikerül oly módon, hogy a rendes ürülést követően egy óra múlva felvezetjük az eszközt. A tapasztalat azt mutatja, hogy az alsó bélszakasz ilyenkor néha üres és alkalmas a vizsgálatra. Rosenheim eljárásának kétségtelen előnye, hogy a nyálkahártya természetes színben látható, mert a belet mesterséges tisztító eljárással nem izgatjuk. Eszközös vizsgálatra jövő betegek gyakran azt a hibát követik el, hogy előző napon hashajtót vesznek be. A következő napon a procosigmoskopia nem hajtható végre rendesen, mert az eszköz a vizsgálatot állandóan akadályozó híg bélsárlével telik meg. A beteg helyes előkészítése abban áll, hogy előző este és a vizsgálat napján, de a vizsgálatot mintegy 3 órával megelőzően az alsó bélszakaszt beöntéssel megtisztítjuk. Ilyen előkészítés mellett a végbél és a sigma tiszta és vizsgálatra alkalmas. Az eszközös vizsgálatnál is legjobb a térd-könyökhelyzet. Vannak, kik ezt a helyzetet megerőltetőnek és veszélyesnek tartják azzal a megindoklással, hogy a beteg elmozdulva, a merev eszköztől bélsérülést szenvedhet. Az utóbbiak az oldalhelyzetben való vizsgálatot ajánlják, mint kényelmesebb és biztosabb fekvésmódot. Az eszköz bevezetéséhez gyakorlat és megfelelő bonctani tudás elengedhetetlen. Az eszközt a fent említett okokon kívül a proctosigmoskopra erősített ballon-szerkezet teszi veszélyessé, melynek segélyével a bélüreget tágítani, illetőleg felfújni lehet. Könnyen érthető és elképzelhető, hogy a rákosan megbetegedett bélfal mellett kíméletlenül alkalmazott felfújás a beteg területen, vagy annak közelében a bélfalat megrepesztheti. A bél beszakadását előidéző erő sokszor csekély és éppen ezért a ballonos tágítást, a bélfalat gyengítő kóros folyamatoknál, csak a legnagyobb óvatossággal alkalmazhatjuk. Vannak, akik a ballonos felfújást veszélyessége miatt teljesen elhagyják. Ez a különben kitűnő eljárás nehezen nélkülözhető bizonyos esetekben, megfelelő óvatossággal és gyakorlattal alkalmazva nem is okoz bajt. Két ízben volt alkalmas a klinikára műtét céljából hozott prodosigmoskopia utáni bélrepedést észlelni, illetőleg megoperálni. Mindkét beteget közvetlenül a sérülés után szállították be és mivel a hashártya gyulladás még nem kifejezett, mindkettő megmenthető volt. Adott esetben milyen magasra tudjuk az eszközt felvezetni, az a bélben székelő megbetegedéstől, de elsősorban a bonctani viszonyoktól függ. Szabálynak tekinthető, hogy erőltetni a felvezetést semmi körülmények között sem szabad. Hiányos kórisménket, ha szükséges, inkább más módon iparkodjunk kiegészíteni. Bármennyire tökéletes eljárás is a prodosigmoskopia, a kóros folyamat egyszerű megtekintése gyakran nem elegendő. Ha tudomásunk is van a bél megbetegedéséről és a kóros elváltozás helyét is pontosan meghatároztuk, ez még nem jelenti azt ,hogy eldöntöttük a daganat jó-, vagy rosszindulatúságát. Az utóbbinak eldöntése legjobban a próbaexcisio segélyével történhetik és miután erről a nagyfontosságú kérdésről is tájékozódtunk, könnyen határozhatunk afelől, hogy milyen műtéttel kívánjuk a beteg egészségét helyreállítani. A végbél röntgenvizsgálata az imént említett vizsgálatok mellett nem játszik olyan fontos szerepet, mint a bélrendszer más részén, ahol a röntgen az egyedüli vizsgálási eljárás, melynek segélyével a bélüregen belül levő folyamatokat a szem részére is láthatóvá tudjuk tenni. Egyik, vagy másik esetben röntgennel a végbél szűkületének fokát és kiterjedését állapíthatjuk meg, bár inkább vonatkozik ez a lobos, mint daganatos szűkületekre. A végbélben előfoduló daganatok közül a jóindulatúak nem játszanak olyan fontos szerepet, mint a rosszindulatú daganatok, különösen a rákok. Az utóbbiak nagy fontosságát már az is mutatja, hogy a gyakorlatban minden végbélben székelő daganatnál, illetőleg fekélynél a vizsgálat elsősorban annak jóindulatú voltát, vagy rákos természetét iparkodik kideríteni. A végbélből kiinduló myornák különböző alakban mutatkozhatnak. Jelentkezhetnek, mint kocsányos daganatok és ilyenkor különösebb nagyságot nem érnek el. Megnőhetnek azonban emberfejnyire, amikor hasmetszés útján távolítandók el. Általában a ritkábban előforduló daganatok közé tartoznak; kellemetlenséget a betegnek a velük járó vérzés, vagy a daganat nagysága okoz. A tipomák még a myomoknál is ritkább daganatok. A submucosából kiinduló lipoma gyakran kocsányos és mint ilyen leszakadhat, vagy lecsavarhatja a kocsányát és eltávozhat a végbélen át. A subserosából kiinduló lipoma a hasüreg felé fejlődhetik és miután tetemes nagyságot elért, eltávolítása a hasüreg felől történik. Fibromák, cavernomák, lymphangiomák, dermoidok ugyancsak ritka daganatok és a gyakorlat szempontjából nincs nagyobb jelentőségük. A végbélmegbetegedések terjedelmes és nagyjelentőségű csoportját a polypusok képezik. A polypus szóval nem jelöljük meg a daganat közelebbi szerkezetét, csupán annyit mondunk, hogy a daganat képződésnek kocsányosan ülő alakjával van dolgunk. A valódi daganatok által létrehozott polypusoktól egészen a bélfekélyek körül keletkező lobos természtű polypusokig, a polypusképződésnek egész sorozatát ismerjük. Bármennyire is érdekes kérdés a végbél polypusainak kórszövettani osztályozása, a klinikust elsősorban csak az érdekli, hogy a kérdéses polypus várjon rák-e, avagy pedig mutat-e rosszindulatú elfajulást. Általában a polypusokat jóindulatú daganatoknak kell minősítenünk, bár súlyos, a beteg erőbeli állapotát erősen lerontó vérzéseket okozhatnak. A vérzés mellett a szövődmények egyike a széklettel nagyobb mennyiségű véres nyák ürítése. Közel az analis nyíláshoz ülő, vagy hosszú kocsánnyal rendelkező polypusok kizáródhatnak és ilyenkor a sphincter elé kerülő tömeges része a polypusnak görcsös fájdalmat okozhat. Polypust felismerni nem nehéz, bár előfordul, hogy gyakorlatlan vizsgáló ujjai elől a hosszú kocsányon lógó daganat állandóan kitér. Ilyenkor a vizsgáló ujja vagy egyáltalában nem érzi a polypust, vagy mozgékonyságánál fogva lágy bélsárcsomóra gondol. A polypus megjelenési formája különböző lehet. Jelentkezhetik mint solitar polypus, mely többnyire cseresznye nagyságú, szederhez hasonló felszínű. Gyermekkorban, fiatal egyéneknél látjuk leginkább; görcsövileg adenomás, vagyis fibroadenomás szerkezetű. ORVOSI HETILAP 1932. 22. sz.