Orvosi Hetilap, 1938. november (82. évfolyam, 45-48. szám)
1938-11-05 / 45. szám
1938. 45. sz. ORVOSI HETILAP arról tanúskodnak, hogy a bőr ismételt izgatására megváltozik a vérsavó urticariogen hatása és ezzel kapcsolatosan, hogy a bőrből bizonyos anyagok kerülnek a vérbe, amelyek okai a vérsavó ezen megváltozásának. Egy-két idevonatkozó tapasztalatunkról már eddigi fejtegetéseimben is megemlékeztem. Ha a ház bőrét urticariogen oldatok ismételt és ugyanabba a helybe adott befecskendezésével, vagy ha nagyobb bőrfelületeket ultraviolett besugárzással, histamin-ionisatióval, meleggel vagy erélyes és tartósabb dörzsöléssel izgatjuk, majd az izgatás előtt és 20 perccel utána vett vérsavójának 0.02 ccm-ét külön-külön egy másik egyén hátbőrének két symmetriás fekvésű pontjának irhájába fecskendezzük, az izgatás után vett vérsavó által előidézett csalánfoltok kevés késéstől és ingadozástól eltekintve, az első izgatások után nagyobbak, a későbbiek után kisebbek, mint a megfelelő izgatás előtt vett vér savójának befecskendezése által okozottak. Egy esetünkben, amelyben a kísérleti személy bőrének ugyanazt a helyét ismételve ecseteltük mustárolajjal, mégpedig oly enyhén, hogy a bőr pirja és vizenyője gyorsan tűnt el, egy másik, mindig ugyanazon egyénen végeztük a vérsavó befecskendezését. Ebben az esetben arra nyílt tehát alkalom, hogy a naponkénti bőrizgatás utáni vérsavók urticariogen hatását egymással összehasonlítsuk. Ez az összehasonlítás nem lehetséges, ha felváltva különböző személyek bőrébe fecskendezzük a savót, mert a bőr érzékenysége egyénileg különböző. Esetünkben a vérsavó urticariogen hatása az ecsetelés első két megismétlésének mindegyike után fokozódott, két további ecsetelés után csökkent, sőt még az első ecsetelés előtti vérsavójának hatása alá is sülyedt. A vérsavó urticariogen hatásának ez a megváltozása párhuzamosan halad a bőr reactivitásának fokozódásával és csökkenésével. A vérsavót ezekben az esetekben más egyénnek bőrébe fecskendeztük, mint akinek bőrét izgattuk, úgy hogy hatásának megváltozását másra, mint összetételének megváltozására nem lehet vonatkoztatni. Ez pedig a kísérlet berendezése mellett másképen nem jöhetett létre, mint úgy, hogy a bőr izgatása alatt bizonyos anyagok szívódtak fel a vérbe. A kísérletek egy másik sorozatában az a szándék vezetett, hogy megakadályozzuk a kérdéses szövetanyagok bejutását a véráramlás útján olyan bőrtájékba, amely nem lett kitéve az izgató behatásnak. E végből lekötöttük az egyik kart és a kísérletek egy részében a hát bőrét, vagyis a lekötés által a véráramlásból ki nem zárt területet, egy másik részében magának a lekötött karnak a bőrét, vagyis a kirekesztett bőrterületet izgattuk. Az izgatásra többnyire az UV-sugarakat, egyszer-másszor histamin-ionisatiót, vagy mustárolaj ecsetelést alkalmaztunk. A kar véráramlását azonban csak úgy sikerül teljesen megakasztani, ha a lekötés a delta-izom letapadási helyének szintjében történik. Ha lejjebb eszközöljük, a kar véráramlásának közlekedése az általános véráramlással tovább is megmarad, bár lényegesen szűkített mederben az artéria humeralis profundának egy osteo-medullaris ágacskáján keresztül, mely az artéria radiális egy recurrens ágával lép összeköttetésbe és minthogy a csonton át halad, nem szorítható össze a karra alkalmazott kötelékkel. A hát bőrének izgatásával végzett kísérletekben, ha tökéletes volt a lekötés, a pangás befolyása szabadon jutott kifejezésre, amelytől a vér urticariogen hatása csökken. A savó befecskendezésére kisebb csalánfoltok jöttek létre, mint a le nem kötött kar vérsavójának befecskendezésére. A pangásnak ez a hatása nem juthatott teljesen érvényre, ha a lekötés nem volt tökéletes. Ebben az esetben a lekötött kar vérsavója kisebb csalánfoltokat idéz ugyan elő, mint a le nem kötött karé, de nagyobbakat, mint az izgatás előtt vett vérsavója. Ez pedig nem magyarázható másképen, minthogy a ház bőrének izgatására olyan anyag készült és jutott — bár kis mennyiségben — a vérbe, mely a bőr gyulladását növeli. Ha a lekötött kart tettük ki az UV-besugárzásnak, a lekötött kar vérsavója nagyobb csalánfoltot idézett elő, mint a le nem kötötté. Pedig urticariogen hatásának a pangás alatt csökkennie kellene. Csakhogy a lekötés megakadályozta a bőrben keletkezett H-anyagnak kijutását az általános véráramlásba; az felhalmozódott a lekötött kar vérereiben, amelyekbe a bőrből felszívódott. Ez az oka, hogy a lekötött kar vérsavójának urticariogen hatása fokozódott. Annak bebizonyítására, hogy a vérsavó urticariogen hatásának gyengülése hasonlóképen a bőrből a vérbe jutott szövetanyagnak tulajdonítandó, az ilyen lekötési kísérletek nem igen alkalmasak. A pangás maga is csökkenti a vérsavó urticariogen hatását. Nehéz volna tehát annak eldöntése, hogy az adott esetben kívüle még az izgatott bőrben készülő és a vérben felszívódott anyag is szerepel. Ezeknek a vérsavóra vonatkozó vizsgálatoknak előrebocsájtása után még egy kísérlet ismertetésére térek át, mely alkalmas az R-anyag szereplésének bebizonyítására. Mindennapos intracutan morphiumbefecskendezésekkel vagy a hát ismételt histaminionisatiójával egy kísérleti személyen a vér urticariogen hatásának fokozódását, majd gyengülését idéztük elő. A legerősebb reactiót előidéző vérsavónak 0.02 ccm-ét minden nap egy második, a gyengülő reactiót okozót egy harmadik kísérleti személy irhájába fecskendeztük, mégpedig ugyanabba a helybe. Már most az történt, hogy a fokozott urticariogen hatású savó első befecskendezései mind nagyobb, a későbbiek mind kissebb csalánfoltokat idéztek elő. Ezzel szemben az a vérsavó, amely a csökkent reactio idejéből származott, okozott ugyan kisebb csalánfoltot, de ismételt befecskendezésre nem támadtak nagyobb csalánfoltok. Pedig mint minden más urticariogen anyagnak, ennek a savónak is mind nagyobbakat kellett volna előidéznie befecskendezésének első ismétléseire. Ez nem történt meg. A vér összetétele tehát megváltozott, mégpedig úgy, hogy a benne foglalt urticariogen anyag gyulladást fokozó hatása meg lett akasztva. Ez pedig szintén támogatja azt a nézetünket, hogy sokszoros bőrizgatás folyamán a gyulladást fokozó H-anyag mellett egy vele ellentétes hatású anyag készül a bőrben, ahonnan a véráramba kerül. Ez az anyag, melynek hatása a bőrizgatások számának növekedésével mindinkább előtérbe nyomul, akadályozta meg a csalánfolt növekedését. A szóbanforgó anyagok, különösen a H-anyag kimutatása magában a csalánfolt izzadmányában kezdetben nem sikerült, mígnem rájöttünk, hogy egészen rövid ideje meglévő csalánfoltok izzadmányát — melyet scarificatiójuk útján nyertünk — kell az intracutan befecskendezésre felhasználnunk. Ebben az esetben pedig sikerült megállapítanunk, hogy pl. a morphiumokozta csalánfolt izzadmánya az első morphium-befecs- 1083