Orvosi Hetilap, 1941. április (85. évfolyam, 14-17. szám)
1941-04-05 / 14. szám - Engel Károly: A kénesős húgyhajtók hatásának fokozása
174 ORVOSI HETILAP 1941. 14. szám. A kénesős húgyhajtók hatásának fokozása. (Klinikai előadás.) Irta: Engel Károly dr., egyet. c. rk. tanár. A kénesős húgyhajtók az erős hatású szerek közé tartoznak. A forgalomban levő szerek mind (novurit, dillurgen, isalyrgan, neptal, esidron) majdnem egyformán hatásosak és egyformán megbízhatók, de talán mégis a legszerencsésebb összeállítású és legjobb hatású a novurit. Mindezeknek kezdeti adagja V* cm3, amelyre az oedemás beteg többnyire lx/2—2 liter vizeletet ürít. Ha V2 cm3 hatása nem elég, fokozzuk az adagot egy vagy két cm3-re. Nagy előnyük, hogy a mérgező hatásuk a gyógyszerestől nagyon messzire esik. 2 cm3, bátran adható és sűrű időközökben sokszor ismételhető, de igen sokszor adtunk 4 cm3-t is ismételten minden kellemetlen mellékhatás nélkül. A nagyobb adagnak rendszerint nagyobb diuresis is felel meg, a vizelet mennyisége 24 óra alatt 4—5 litert, sőt ennél többet is tehet. Ilyen nagy diuresist elsősorban nagy testsúlyú, nagyon vizenyős szívbajos betegen könnyű elérni, de nem kívánatos és nem is célszerű. Bárhogy is értelmezzük e szerek hatásmódját (a vesére való hatást eléggé tisztázottnak látjuk; a modern vizeletelválasztás theóriája értelmében kissé fokozódik a glomerulusszűrlet és erősen csökken a tubulusokban a víz visszaszívódása; — a szövetekre gyakorolt hatás sokkal kevésbbé tisztázott), annyi bizonyos, hogy 1—2—3 órával az izomba vagy vénába fecskendezésük után a szív megterhelése erősen fokozódik. Ez nyilván a vér mennyiségének megszaporodása folytán következik be azáltal, hogy a víz mobilizálódik s az oedema vizének egy része a vérpályába jut. Ilyenkor látjuk azt, hogy amennyiben a beteg kellőleg előkészítve nincsen, — s ez elsősorban a szívelégtelenségre vonatkozik — a befecskendezés után 1—2 órával a beteg nyugtalanná lesz, rosszul érzi magát, érvelése szaporábbá, üresebbé is válik, cyanosisa, nehéz lélegzése fokozódik, a kép néha valósággal ijesztő és gyors beavatkozást tesz szükségessé. Ezt úgyszólván biztosan elkerülhetjük, ha a szívbajos beteget megelőzően megfelelően digitalizáljuk. Ez nagyon fontos! Akármilyen nagyfokú a szívbajos vizenyőssége, ha nagyfokú is vízgyüleme a mellkasban vagy a hasüregben, rossz szívműködés mellett ne adjunk kénesős húgyhajtókat. Adjunk előbb 1—2 napon át digitálist, ha kell, adjuk a leghatásosabbat, vénásan strophantint, ezután már nyugodtan adhatjuk a kénesős szereket. Ha nagyon nehéz a beteg lélegzése, inkább sürgősen bocsássuk le a mellüregben vagy a hasüregben levő folyadékot. Ezt a kis beavatkozást minden beteg jól elbírja, jobban is hat ezután úgy a digitális, mint a húgyhajtó. Sokszor a beteg el is mondja, hogy a felvétele előtt néhány nappal befecskendezett kéneses húgyhajtó teljesen hatástalan volt, vagy csak nagyon csekély volt a hatása, az osztályon pedig a megfelelő digitaliszozás után igen jó hatást tapasztalunk. A szívbaj okozta pangásban szenvedőn kettős a digitális hatása, javítva a szívműködést, meggátolja a szer okozta ártalmas szívtúlterhelést és maga is fokozza a hatást. A legjobb hatáserősítő tehát — ez persze elsősorban a szívbajosra vonatkozik — a digitális. Ma már több mint egy évtizedes tapasztalat után jól tudjuk, hogy e szerek sokszor sok évvel hosszabbítják meg a szívbajos életét s teszik azt elviselhetővé. A régen oly gyakran látott befolyásolhatatlan vizenyősséget ma már csak kivételesen látjuk, éppen mert általánossá vált a kéneses húgyhajtók hatásának ismerete. E szerek éveken át hatásosak maradhatnak és gyakori alkalmazásuk ellenére sem fejlődik ki semmiféle ártalom vagy mérgezés vagy legalább is csak felette ritkán. Jól tudjuk azonban, hogy a szívbajos ember szívének tartalékereje lassan mégis csak fogy s gyakran vagyunk kénytelenek megállapítani azt, hogy a kezdetben oly jó hatású szer megfelelő digitális adagolás ellenére sem hat már, vagy csak alig hat. A digitális adagjának fokozása, felváltása strophantinnal ilyenkor nem segít, másként kell a hatást fokozni. A kéneses szerek adagjának nagyobbítása használ, mint már mondottam is, két cm3-nél többet azonban gyakran és hosszú időn át nem tanácsos adni. Megkísérelhetjük ilyenkor a purinszármazékokkal való combinatiót (önmagukban ilyenkor ezek rendszerint teljesen hatástalanok vagy csak nagy ritkán hatásosak): a kéneses húgyhajtó befecskendezése napján háromszor 10—20 centigramm theophyllinum purumot vagy theophyllinum natrioaceticumot adunk vagy két, esetleg három euphyllin, ill. diaphyllinkúpot alkalmazunk. Ez néhányszor beválik, későbben már nem, a betegek nem is jól bírják e szereket, — ezt már a kéneses húgyhajtók előtti időkből tudjuk, — a theophyllin izgatja őket, rontja a gyomrukat, fejfájást okoz. Káliumsók csak nagyon csekély mértékben fokozzák a kéneses szerek hatását. Néha fokozódik a hatásuk, ha a szereket 10 cm3 hypertoniás szőlőcukorral együtt fecskendezzük a vénába. Sokkal hatásosabb azonban a következő 3 eljárás: 1. a kéneses húgyhajtót 10 cm? 20%-os dehydrocholsavas nátriummal fecskendezzük vénába; 2. előzetesen savanyítjuk a beteget; 3. a befecskendezés napján a beteggel 30—40 gr uteumot vetetünk. Befecskendezésre decholint vagy a Richter-féle supracholt használjuk, mindkettő 10 cm3-es piiolákban kerül forgalomba. Ez önmagában is kissé fokozza a diuresist, ez a hatás azonban csak kisfokú. A már csökkenő kénesős szer hatását azonban igen jelentősen fokozza. Sok betegünk volt, akinek 24 órai vizelete már csak 7—8 deci volt, supradiollal együtt adott kénesős szerve pedig sokszor 2—3 l.-re emelkedett. Hatásmódját nem ismerjük, közelfekvő a gondolat, hogy a májban visszatartott víz mobilizálásával hat elsősorban. A suprabolbefecskendezés teljesen ártalmatlan; némely betegen okoz borzongást vagy rázó hideget, mint azt különben bármely más vénás befecskendezés után is gyakran látjuk, erősítő hatása néha sok-sok hónapon át változatlan. Jól erősíti a kéneses diuresist a supradiol májzsugorodás következtében beállott hasvízkórság esetén is. A második eljárás a savanyítás. Ezt leggyakrabban, mert legegyszerűbb és leghatásosabb, ammonium chloratummal végezzük. Ez az eljárás már régen, körülbelül 15 év óta ismeretes. Ammoniumchloridra a szervezetben sósav válik szabaddá (a reacia képlete Haldane szerint 2NH* Cl + CO2 — (NH*)( CO + 2 HCl + H4l), ez rögtön kötődik a szövetnedvek natr. hydrocarbonatjával, ilymódora csökken az alkalitartalék és a vér --ion tartalma savanyú irányba tolódik el. A létrejött acidosis érdekes módon, — Fischer egy időben oly divatos acidosisos oedematheoriájával szemben — kifejezetten csökkenti a szövetek vízkötőképességét, mobillá vált víz áramlik a vérpályába, melyet azután a