Orvosi Hetilap, 1952. december (93. évfolyam, 49-52. szám)
1952-12-28 / 52. szám - Hajnal Richárd: A művi vetélés elleni küzdelem egyes elvi kérdései
ORVOSI HETILAP 1952. 52. más, hanem racionalizmus« (Lenin). A polgári társadalom körülményei közt nem is keletkezhet olyan kapcsolat, amely »életerőt, életörömet ad kielégített szerelem által is« (Lenin). A minap leleplezett abortusüzem alorvosának készletében talált hatalmat mennyiségű kőrisbogárpor sem arra szolgált, hogy életerőt, életörömet adó kapcsolatok keletkezését mozdítsa elő. Inkább arra szolgált, hogy üzleti vállalkozása számára üzletfeleket termeljensegítségével. Azok pedig, akik az álorvos kőrisbogárpor készletének segítségéhez folyamodtak, nyilván szintén nem »termelési és kulturális érdekek azonossága által gazdagított természetes szerelmi érzést« akartak a cantharidinnel támogatni. A cantharidinnel serkentett ideiglenes kapcsolat következményei ellen ott állt a biztonsági szelep, amely a felelősséget, a szeretett személy sorsa iránti érdeklődést elintézte: a művi vetélés. A művi vetélés kérdésének laza kezelése, az elnéző magatartás vele szemben, a hallgatólagos tudomásulvétel lehetővé teszi, hogy az emberek a nemek kapcsolatában ne is keressenek mást, mint élettani szükségletük jelentkezését, illetve ennek ,az élettani szükségletnek levezetését. A művi vetélés lehetősége erősíti a »társadalom gazdasága és a fiziológiai szemlélet által izoláltan elgondolt testi szükséglet« elméletét és gátolja, akadályozza, késlelteti, hogy a szocializmust építő társadalomban megváltozott emberi kapcsolatok a személyek kapcsolatában, nő és férfi kapcsolatában tükröződjenek. A nemek kapcsolatának a polgári racionalizmus alapján való kezelése azt jelentené, hogy egyik lábunkkal, politikai, gazdasági, termelési kérdésekben a marxizmus alapján állunk, másik lábunkkal a polgári racionalizmus alapján. A politikai, gazdasági, termelési szervezésben arra neveljük az embereket, hogy egyéni és közösségi érdekek azonosságát megtalálják, felismerjék, a jogok és kötelességek összefüggését megismerjék. Ugyanakkor elnézzük, hogy személyes kapcsolataikban — minthogy azokban élettani szükségletek is jelentkeznek — napirendre térjenek ezeknek az élettani szükségleteknek személyes jellege miatt és ne foglalkozzanak azzal, ami az élettani szükségleteken túl van. Sztálin figyelmeztet arra, hogy az átalakulás sokkal gyorsabban halad iparban, termelésben, gazdasági életben, mint az emberek tudatában. Soká tart, amíg az emberek megtanulják, hogy személyes érdekeik alárendelése a közösségi érdeknek éppen a személyes érdekek teljesebb, tökéletesebb kielégítésének biztosítéka. Még nehezebb elérni, hogy az emberek megismerjék személyes kapcsolataik társadalmi kihatását, személyes életük megnyilatkozásának társadalmi jelentőségét. Még olyan személyek is, akik munkájukban, gondolkozásmódjukban arra törekszenek, hogy egyéni érdekeiket és a társadalmi érdekeket öszszehangolják, személyes kapcsolataikat és főként élettani szükségleteiket kivonják ebből az összhangból. Nemi életüket elkülönülten szemlélik és személyi szabadságukat, önrendelkezési joguk biztosítékát látják a művi vetélésben. Meg kell vizsgálni közelebbről, hogy hogyan fest az az önrendelkezési jog, amely biztosítékát a művi vetélésben látja. Azoknak az embereknek javarésze, akikkel a szocializmus építéséhez hozzákezdtünk, a kapitalistapolgári társadalombanszületett, a Horthy-fasizmusban nevelkedett, megismerte a burzsoá és kispolgári világképet, a burzsoá és kispolgári erkölcsöt. Minthogy a polgári világ sanyarúságainak összefüggését nem látták, nem is érthették, lázongásuk azok ellen a korlátozások ellen irányult, amelyek szűk, személyes életükben közvetlenül érzékeltek. Azt sem vették észre, hogy ama lázadásaik, amelyekkel haladó szellemiségüknek kifejezést adtak, hogyan van meghatározva társadalmuk rendszerében, a kizsákmányolás rendszerében. Nem vették észre, hogy »magánéletük szabadsága« nem személyes elhatárzásaik szabadságát jelenti, hanem az osztálytársadalom erőviszonyai közt pontosan ezek által az erőviszonyok által meghatározott kényszercselekedeteket. A kispolgári álerkölcs feltételekhez köti a nemi életet? Nosza, hamar mutassuk meg, hogy szerelmi életünkben nem hagyjuk magunkat korlátozni. A polgári társadalom előírja a párválasztás útját? Nosza, mutassuk meg, hogy magunk döntjük el, kit választunk társunknak. Valóban! A »szabadszerelem« tárgyát társadalmi előírások ellenére választották. De az élettárs, a házastárs kiválasztásánál már mérlegelték annak családi, vagyoni kereseti körülményeit! A művi vetélés elleni küzdelemben azok ellen a csökevények ellen harcolunk, amelyek megelégedtek azzal, hogy haladó jelszavak támogatásával fügét mutassanak a polgári társadalomnak, az osztálytársadalom elleni harc helyett. Az ellen a csökevény ellen harcolunk, amely az osztályharc hatalmas, közös érdeke helyébe a személyes korlátozások apró sérelmei elleni harcot helyezi. Bizalmatlansággal, éspedig jogos bizalmatlansággal figyeljük, aki személyes szabadsága biztosítékának azt tartja, hogy szabadon határoz gyermekének világrahozatala felett, ahelyett, hogy szabadon határozna abban a kérdésben, hogy hol a helye, vagy hova összpontosítsa erejét az osztályellenség elleni küzdelemben, a szocializmus építésében. Az önrendelkezési jog, amely a művi vetélésben látja bizonyítékát, csupán szépített kifejezése a »mi közöd hozzá...« szemléletének. »Mi közöd hozzá...«, hogy személyes életemben mit csinálok, »mi közöd hozzá ...«, hogy gyermekemet világra hozom-e stb. Ettől a »mi közöd hozzá .. .«-tól pedig egyetlen lépés a »mi közöm hozzá ...«, amit Lenin keményen megbélyegez és úgy tekint, mint a polgári közömbösség, lazaság, önzés kifejezését. A nő »önrendelkezési joga«, amely a művi vetélésben látja biztosítékát, gyatra elégtétel azért, hogy a férfi — élettanilag — nem vesz részt a nő életében annak terhessége, szülése, gyermekágyassága alatt. A művi vetélés lehetősége felmenti a férfit az alól, hogy gondolkozzék és következtetéseket vonjon le feladataira, kötelezettségeire vonatkozóan azzal a személlyel szemben, akivel gyermeket fogamzott és a gyermekkel szemben is. »Kapard meg a kommunistát és kibújik a nyárspolgár« — állapítja meg Lenin és ennek bizonyítékát látja abban, hogy »a férfiak nyugodtan nézik, hogyan vesznek el az asszonyok kicsinyes, egyhangú, erőt és időt pocsékoló magánháztartásokban, hogy szellemük szűk és nyomott, szívverésük bágyadt és akaratuk erőtlen lesz« (Lenin). A ne