Orvosi Hetilap, 1952. december (93. évfolyam, 49-52. szám)

1952-12-28 / 52. szám - Hajnal Richárd: A művi vetélés elleni küzdelem egyes elvi kérdései

ORVOSI HETILAP 1952. 52. más, hanem racionalizmus« (Lenin). A polgári tár­sadalom körülményei közt nem is keletkezhet olyan kapcsolat, amely »életerőt, életörömet ad kielégített szerelem által is« (Lenin). A minap leleplezett abor­tusüzem alorvosának készletében talált hatalmat mennyiségű kőrisbogárpor sem arra szolgált, hogy életerőt, életörömet adó kapcsolatok keletkezését moz­dítsa elő. Inkább arra szolgált, hogy üzleti vállalko­zása számára üzletfeleket termeljen­­segítségével. Azok pedig, akik az álorvos kőrisbogárpor készletének segítségéhez folyamodtak, nyilván szintén nem »ter­melési és kulturális érdekek azonossága által gazda­gított természetes szerelmi érzést« akartak a cantha­­ridinnel támogatni. A cantharidinnel serkentett ideig­lenes kapcsolat következményei ellen ott állt a bizton­sági szelep, amely a felelősséget, a szeretett személy sorsa iránti érdeklődést elintézte: a művi vetélés. A művi vetélés kérdésének laza kezelése, az el­néző magatartás vele szemben, a hallgatólagos tudo­másulvétel lehetővé teszi, hogy az emberek a nemek kapcsolatában ne i­s keressenek mást, mint élettani szükségletük jelentkezését, illetve ennek ,az élettani szükségletnek levezetését. A művi vetélés lehetősége erősíti a »társadalom gazdasága és a fiziológiai szem­lélet által izoláltan elgondolt testi szükséglet« elmé­letét és gátolja, akadályozza, késlelteti, hogy a szo­cializmust építő társadalomban megváltozott emberi kapcsolatok a személyek kapcsolatában, nő és férfi kapcsolatában tükröződjenek. A nemek kapcsolatának a polgári racionalizmus alapján való kezelése azt jelentené, hogy egyik lábunkkal, politikai, gazdasági, termelési kérdésekben a marxizmus alapján állunk, másik lábunkkal a polgári racionalizmus alapján. A politikai, gazdasági, termelési szervezésben arra neveljük az embereket, hogy egyéni és közösségi ér­dekek azonosságát megtalálják, felismerjék, a jogok és kötelességek összefüggését megismerjék. Ugyan­akkor elnézzük, hogy személyes kapcsolataikban — minthogy azokban élettani szükségletek is jelentkez­nek — napirendre térjenek ezeknek az élettani szük­ségleteknek személyes jellege miatt és ne foglalkoz­zanak azzal, ami az élettani szükségleteken túl van. Sztálin figyelmeztet arra, hogy az átalakulás sokkal gyorsabban halad iparban, termelésben, gazda­sági életben, mint az emberek tudatában. Soká tart, amíg az emberek megtanulják, hogy személyes érde­keik alárendelése a közösségi érdeknek éppen a sze­mélyes érdekek teljesebb, tökéletesebb kielégítésének biztosítéka. Még nehezebb elérni, hogy az emberek megismerjék személyes kapcsolataik társadalmi ki­hatását, személyes életük megnyilatkozásának társa­dalmi jelentőségét. Még olyan személyek is, akik mun­kájukban, gondolkozásmódjukban arra törekszenek, hogy egyéni érdekeiket és a társadalmi érdekeket ösz­­szehangolják, személyes kapcsolataikat és főként élet­tani szükségleteiket kivonják ebből az összhangból. Nemi életüket elkülönülten szemlélik és személyi sza­badságukat, önrendelkezési joguk biztosítékát látják a művi vetélésben. Meg kell vizsgálni közelebbről, hogy hogyan fest az az önrendelkezési jog, amely biztosítékát a művi vetélésben látja. Azoknak az embereknek javarésze, akikkel a szo­cializmus építéséhez hozzákezdtünk, a kapitalista­­polgári társadalomban­­született, a Horthy-fasizmusb­an nevelkedett, megismerte a burzsoá és kispolgári világ­képet, a burzsoá és kispolgári erkölcsöt. Minthogy a polgári világ sanyarúságainak összefüggését nem látták, nem is érthették, lázongásuk azok ellen a kor­látozások ellen irányult, amelyek szűk, személyes életükben közvetlenül érzékeltek. Azt sem vették észre, hogy am­a lázadásaik, amelyekkel haladó szellemisé­güknek kifejezést adtak, hogyan van meghatározva társadalmuk rendszerében, a kizsákmányolás rend­szerében. Nem vették észre, hogy »magánéletük sza­badsága« nem személyes elhatá­rzásaik szabadságát jelenti, hanem az osztálytársadalom erőviszonyai közt pontosan ezek által az erőviszonyok által meghatáro­zott kényszercselekedeteket. A kispolgári álerkölcs feltételekhez köti a nemi életet? Nosza, hamar mu­tassuk meg, hogy szerelmi életünkben nem hagyjuk magunkat korlátozni. A polgári társadalom előírja a párválasztás útját? Nosza, mutassuk meg, hogy ma­gunk döntjük el, kit választunk társunknak. Valóban! A »szabadszerelem« tárgyát társadalmi előírások ellenére választották. De az élettárs, a házastárs kivá­lasztásánál már mérlegelték annak családi, vagyoni kereseti körülményeit! A művi vetélés elleni küzdelemben azok ellen a csökevények ellen harcolunk, amelyek megelégedtek azzal, hogy haladó jelszavak támogatásával fügét mu­tassanak a polgári társadalomnak, az osztálytársa­dalom elleni harc helyett. Az ellen a csökevény ellen harcolunk, amely az osztályharc hatalmas, közös ér­deke helyébe a személyes korlátozások apró sérelmei elleni harcot helyezi. Bizalmatlansággal, éspedig jo­gos bizalmatlansággal figyeljük, aki személyes sza­badsága biztosítékának azt tartja, hogy szabadon határoz gyermekének világr­ahozatala felett, ahelyett, hogy szabadon határozna abban a kérdésben, hogy hol a helye, vagy hova összpontosítsa erejét az osz­tályellenség elleni küzdelemben, a szocializmus épí­tésében. Az önrendelkezési jog, amely a művi vetélés­ben látja bizonyítékát, csupán szépített kifejezése a »mi közöd hozzá...« szemléletének. »Mi közöd hozzá...«, hogy személyes életemben mit csinálok, »mi közöd hozzá ...«, hogy gyermekemet világra hozom-e stb. Ettől a »mi közöd hozzá .. .«-tól pedig egyetlen lépés a »mi közöm hozzá ...«, amit Lenin keményen megbélyegez és úgy tekint, mint a polgári közömbösség, lazaság, önzés kifejezését. A nő »önrendelkezési joga«, amely a művi veté­lésben látja biztosítékát, gyatra elégtétel azért, hogy a férfi — élettanilag — nem vesz részt a nő életében annak terhessége, szülése, gyermekágyassága alatt. A művi vetélés lehetősége felmenti a­ férfit az alól, hogy gondolkozzék és következtetéseket vonjon le fel­adataira, kötelezettségeire vonatkozóan azzal a sze­méllyel szemben, akivel gyermeket fogamzott és a gyermekkel szemben is. »Kapard meg a kommunistát és kibújik a nyárspolgár« — állapítja meg Lenin és ennek bizonyítékát látja abban, hogy »a férfiak nyu­godtan nézik, hogyan vesznek el az asszonyok kicsi­nyes, egyhangú, erőt és időt pocsékoló magánháztar­tásokban, hogy szellemük szűk és nyomott, szívveré­sük bágyadt és akaratuk erőtlen lesz« (Lenin). A ne­

Next