Orvosi Hetilap, 1954. április (95. évfolyam, 14-17. szám)
1954-04-25 / 17. szám - EREDETI KÖZLEMÉNYEK - Kulin László dr. - Kövér Béla dr. - Lengyel Ferenc dr. - Ludmány Konrád dr. - Pólya Imre dr. - Székely Katalin dr.: A scarlatina ciklikus penicillin-kezelése, mint a ráfertőzésekből eredő szövődmények porphylaxisa
ORVOSI HETILAP ALAPÍTOTTA: MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-BEN AZ ORVOS-EGÉSZSÉGÜGYI SZAKSZERVEZET HIVATALOS SZAKLAPJA Felelős szerkesztő: TRENCSÉNI TIBOR DR. XCV. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM 1954. ÁPRILIS 25. SZOVJET ORVOSTUDOMÁNYI BESZÁMOLÓ AZ ORVOSTUDOMÁNYI DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT LAPJA Felelős szerkesztő: HAVAS ANDRÁS DR. * Szerkesztőségi titkár: LÁNG IMRE Szerkesztőség: Budapest, V., Nádor-u. 32. I. Telefon: 121-804 Kiadóhivatal: Egészségügyi Könyv- és Lapkiadó V., Budapest, V., Nádor utca 6. Telefon 383-198, 383-526 M. N. B. egyszámlaszám 51.878.241-46 EREDETI KÖZ L E MÉ NYEK .A Debreceni Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikájának (igazgató: Kulin László dr. egyetemi tanár) közleménye A scarlatina ciklikus penicillin kezelése, mint a ráfertőzésekből eredő szövődmények prophylaxisa Írta: KULIN LÁSZLÓ dr. KÖVÉR BÉLA dr., LENGYEL FERENC dr., LUDMÁNY KONRÁD dr., PÓLYA IMRE dr. és SZÉKELY KATALIN dr. A ciklikus (többfázisú) penicillin-i kezelést Kulin elgondolása alapján 1950 nyarán vezettük be scarlatinás betegeink gyógykezelésében. Az azóta eltelt idő és az így kezelt scarlatinás betegeink száma módot nyújt ezen új kezelési eljárással elért eredményeink értékelésére. A ciklikus penicillin (a továbbiakban c. p.) kezelés célja a ráfertőzéses szövődmények peniiciillin-prophyllaxisa. A scarlatina akut szakában alkalmazott (egyfázisú) p.-kezelés az általánosan kialakult felfogás szerint mérsékli a kezdeti tüneteket, jelentősen csökkenti az alkut szakhoz kapcsolódó korai bakteriális és toxicus szövődményeket. Ezenkívül bizonyos megfigyelések szólnak amellett is, hogy az akut szakban kielégítő dosissal és megfelelő ideig folytatott p. kezelés után a második betegségként fellépő szövődmények csökkenése is várható. Számos szerző tapasztalata szerint a szövődmények jelentkezésének gyakoriságát az izolálás, a régi, már p.-nel kezelt és az új betegek egymástól való elkülönítése is jelentősen befolyásolja. Sevele és Malbohan (1) 1950-ben közlik az ú. n. prágai methodussal elért eredményeiket, öt napig tartó p.-kezelés után 6 7 napig izolálva betegeiket 243 esetből csak két ízben lépett fel szövődményként enyhe catarrhalis otitis, míg ezen kezelési eljárás előtt az otitis-szövődmény a betegek 25%-ánál jelentkezett. Hauge (2) ugyancsak 1950-ben megjelent 889 esetet felölelő statisztikája szerint 6 napig tartó pr-kezelés utáni izolálás mellett 9,2% volt a szövődmények gyakorisága. Igen figyelemreméltóak Lorenz (3) 1951-ben megjelent közleményének megállapításai. Lorenz úgy találta, hogy izolálás nélküli p.-kezelés mellett szövődmény gyakrabban lépett fel, mint a csak tüneti kezelésben részesített kontroll-csoportban. A legjobb eredményt akkor kapta, ha a p.-kezelést kiegészítette a negatívvá válás utáni izolálással, a friss, még pozitív torokváladékú esetektől való elkülönítéssel. Az így kezelt esetekben a p.-kezelés befejezése után újbóli torokpozitivitás csak 25%-ban jelentkezett. Ezzel szemben izolálatlan miliőben a p.-kezelés után a betegek 94%-ánál újból kitenyészett a torokból a streptococcus haemolyticus, melynek típusa gyakran más volt, mint az alapfertőzésé. Ez lényegében újabb fertőzés, ráfertőzés megtörténtét jelentette. A szövődmények jelentkezése és a ráfertőzések gyakorisága között tehát bizonyos fokú parallelizmus állapítható meg. Hasonló, az izolálás jelentőségét alátámasztó eredményekről számol be Ingelmann is (4), aki otitis fellépését legritkábban az izolált körülmények között penicilinezett esetekben látta. Lichtenstein (5) szerint szövődmények és visszatérő esetek annál gyakoribbak, minél nagyobb a kontaktus a betegek között: egy-két ágyas boxokban történt elhelyezésnél szövődmények 17,7%-ban, 6—8 ágyas kórtermekben 42%-ban léptek fel. Végül Niszevics (6) szerint a reinfectio lehetőségét ki nem záró körülmények között alkalmazott p.-kezelés nem változtatja meg a scarlatina lefolyását, nem fejt ki prophylacticus hatást a későbbi komplikációkra és a kórokozót sem liquidálja végérvényesen. A ráfertőzések, helyesebben a típusváltozás jelentősége még inkább kidomborodik Joffe (7, 8) és más szovjet szerzők vizsgálataiból. Kimutatták, hogy az elsődleges serologiai típusú kórokozó a betegség folyamán az esetek 30%-ában nem maradt meg. Ismételt vizsgálatoknál a szövődményes esetek többségében