Orvosi Hetilap, 1955. augusztus (96. évfolyam, 32-35. szám)

1955-08-21 / 34. szám - LEVELEK A SZERKESZTŐHÖZ - A paroxysmális tachycardiák atriphos therapiájának veszélyéről - Appendicitis tünet

Appendicitis tünet T. Szerkesztőség! Legyen szabad a következőket megjegyeznem Móra Sándor dr. »Appendix eredetű fájdalom kiváltása egy új, egyszerű műfogással« c. közleményére (O. H. 1954/52, 1444. o.). A közleményben ismertetett műfogás egyszerű, meglehetősen gyakori tünete a heveny, félheveny féregnyúlványláknak, de ez sem teljesen megbízható. Móra kortárs 66 esete közül 45 betegnél találta a »hátrahajlítási tünetet« pozitívnak. E tünet hátra- és felfelé csapott, továbbá kismedencében helyet foglaló féregnyúlvány esetében rendszerint negatív. Én 1923. év óta ismerem azt a vizsgálati metódust, hogy heveny, félheveny féregnyúlványláb gyanúja esetében a bete­get felszólítjuk arra, hogy fekvő, ülő, álló helyzetben felső testét fordítsa maximálisan balfelé. Balrafordí­­tásnál heveny, sőt félheveny féregnyúlványlob eseté­ben a betegek éles fájdalmat éreznek a Mac—Burney­­pont táján. Jobbrafordításnál fájdalom rendszerint nem jelentkezik. Ez a tünet sokkal állandóbb, mint Móra kortárs által leírt tünet. Nyújtott alsó végtaggal végzett törzshátrahajlítás hasonló, éles fájdalmat vált ki a fentebb leírt esetek­ben. Én — mint a II. Sebészeti Klinika műtőnövendéke — 1923-ban hallottam a »balrafordítási és hátrahajlí­­tási« tünetet Szentpéteri Gyula műtőnövendéktársam­­tól, aki előzőleg Kaczwinszky főorvosnak és Ádám professzornak volt a Zita-kórházban alorvosa. 951 ORVOSI HETILAP 1955. 34. benignusnak tartott 13 esetből 10-et verificáltak. A véredényeredetű rosszindulatú daganatok na­gyon ritkán képeznek áttéteket. Az észlelt esetek közül az egyik 3­2 évvel a műtét után tünetmen­tes, egy másik inoperabilis eset spontán visszafej­lődött, 10 év múlva tünetmentes (Lilienthal). A szövettanilag jóindulatú haemangiomák lehetnek körülírtak, de infiltrálhatják a környező szövete­ket is. A multiplex haemangiomák nagyobb része biztosan elsődleges, de nem zárható ki, hogy me­­tastasisok is előfordulnak. A mediastinalis haemangiomák a többi szer­vek véredény eredetű daganatához hasonlóan a fiatalkorban gyakoriak. 22 eset közül 18 negyven éven, 4 pedig egy éven aluli. A tünetek nem jellegzetesek. Függenek a da­ganat nagyságától és elhelyezkedésétől. A panaszok általában a rosszindulatú infiltratió következmé­nyei. A daganat a tüdő egy részét összenyomhatja, a szívburok és a rekesz infiltratiója a mellüreget megkisebbítheti, ezek a légzést gátolják. A rekedt­ség, köhögés a baloldali recurrens an­yagi sérülését jelzi. Három esetben észleltek tapintható pulsatiót és hallható surranást a daganat fölött. Ezek a tü­netek azonban aneurysma és arteriovenosus fistula esetében is megvannak. Néhány esetet a rtg. szű­rővizsgálat fedezett fel. A mi esetünk — ahol a mediastinális haeman­gioma jelenlétére az extra-thoracalisan elhelyez­kedő és nagyságát a mellkasi nyomásfokozódásra változtató daganatrész hívta fel — egyedül­álló az irodalomban. A csapoláskor kapott vénás vér a negatív ríg-lelet mellett is biztosította a kórismét. Felmerülhet még a kérdés, mennyiben van össze­függés a beteg által elmondott sérülés és a daganat keletkezése között. Nem tartjuk valószínűnek, hogy esetünkben a sérülés a daganat keletkezésé­ben, mint et­iológiai tényező szerepet játszott, de elképzelhető, hogy a sérülés alkalmával az inter­­costalis izomzat repedésén keresztül a daganat egy része kiboltosult és a pectoralis izomzat alatt növekedett tovább. összefoglalás: 27 éves férfibetegben mediasti­nalis haemangiomát találtunk, melyre a daganat extrathoracalisan elhelyezkedő része hívta fel a figyelmet. Az esetet annak ritka előfordulásán kí­vül diagnosztikus szempontból is érdekesnek tartjuk. IRODALOM: 1. Bell: Textb. of Path. 1941. Lea Febiger. — 2. Blades: Amer. Surg. 123, 749, 1946. — 3. Bradford: Surg. etc. 85, 467, 1947. — 4. Clagett etc.: J. Thor. Surg. 1944. 13, 6. — 5. Derm: Bruns’ Beitr. 183, 1, 96, 1951. — 6. Ewing: Neoplastic Diseases, 1928. Saunders. — 7. Grimes: J. Thor. Surg. 25, 3, 1953. — 8. Harrington: Surg. etc. 51, 647, 1930. — J. Thor. Surg. 7, 191, 1938. — 9. Lilienthal: Am. Surg. 104, 1936. — 10. Maurer: Surgery 33, 1953. — 11. Rubányi: Arch. Chir. 1948. 1, 3. — 12. Sebestény: Zbl. f. Chir. 78, 34, 1425, 1953. — 13. Seybold etc.: J. Thor. Surg. 18, 4, 1949. — 14. Thomas etc.: J. Thor. Surg. 20, 2, 321, 1950. LEVELEK A SZERKESZTŐHÖZ A paroxysmális tachycardiák atriphos therápiájának veszélyéről T. Szerkesztőség! Komor Károly dr. és Garas Zsuzsa dr. az O. H. 1954. évi 51. számában megjelent cikkéhez, illetve Somló Ernő dr. az O. H. 1955. évi 12. számában megjelent észrevételéhez a következőket szeretném megjegyezni: Paroxysmális tachycardiáknál (p. t.) 1947 óta, Somló Ernő dr. ekkor megjelent közleménye óta, gyak­ran használtam ambulanter Atriphost. Intravénásan adtam készen 1 ml-t (egy 1 ml-es ampulla 10 mg Na­­adenosintriphosphoricumot tartalmaz), az injectio után a szív normális rhythmusa, a beteg által jelzett kisfokú szívtáji nyomás érzése után, gyorsan helyreállt. Kb. egy év óta le kellett mondanom e nagyszerű, szinte specificusan ható szer ambulanter való haszná­latáról. Két ízben adtam ugyanis p. t.-nál az újonnan forgalomba hozott Atriphosból 2 ml-t intravénásan (egy 2 ml-s ampullában 20 mg Natriumadenosintri­­phosphoricum­), de utána olyan fenyegető collapsus lépett fel, hogy többször az ambulantián alkalmazni nem mertem. Néhány hónappal ezelőtt, közvetlenül Komor és Garas kartársaknak az O. H.-ban megjelent közleménye előtt egy p. t.-s beteg került az ambulan­­tiára és nála órákon át minden eddig ismert thera­­piás beavatkozás sikertelen volt. Ekkor­ felhívtam te­lefonon Fritz professzort, a Gyógyszerismertető Orvos­­tudományi Osztály vezetőjét és felvilágosítást kértem tőle. A professzor figyelmeztetett arra, hogy Atriphosz intravénásan adva, még órák után is collapsus léphet fel és így ambulanter intravénásan nem adható, intramusculárisan pedig p. t.-nál tudvalévően hatás­talan. Kénytelen voltam tehát a beteget, de azóta több beteget a kórházba szállíttatni, mert a p. t.-s roham­nál eredményt elérni nem tudtam. Fel kell hívnom a figyelmet p. t.-nál ambulanter intravénásan alkalmazott Atriphos veszélyes voltára, annál is inkább, mert az esetek legnagyobb része a járóbeteg-rendelésre kerül. Vajon nem tudna-e a gyár olyan készítményt előállítani, amely p. t.-nál ambulan­ter hatásosan, tehát intravénásan alkalmazható lenne? Simonyi Imre dr. rendelőfőorvos, V. ker. Tanács Szakorvosi Rendelő Intézet, Belgyógyászati rendelés.

Next