Orvosi Hetilap, 1960. október (101. évfolyam, 40-44. szám)
1960-10-02 / 40. szám - Hrabovszky Zoltán: Várható-e az orvosi gonádterhelések következtében változás a genetikus prognózisban?
ORVOSI HETILAP 1960. 40. állapítása. Az I. C. R. P. 1956-ban azt ajánlotta, hogy a természetes sugárzáson kívül minden egyéb forrásból származó sugárzás adagja a természetes szint nagyságrendjét ne haladja meg. Az 1958-as, csak prepublication copy formájában közölt ajánlataiban pedig kimondja, hogy az összes ionizáló sugárforrásból származó, a széles néprétegekre vonatkozó gonacidosis 10 rém lehet 30 év alatt 1 főre vonatkoztatva. Ebből kb. 5 rém a sugárzással foglalkozók, a szennyezett területen élők és egyéb radioaktív anyagok felhasználásából származó sugárzások gonaddlosisaira esik. Ha az ajánlatok szerint számolunk, a 10 rem-ből fennmaradó 5 rem-et oszthatjuk szét a természetes sugárzás és az orvosi alkalmazások között. A háttérre átlagban 100 mrem/évet számítva 67 mrem/év maradna az orvosi alkalmazásból származó maximálisan megengedhető gonaddlosisokra (’M. M. G. D.). Számítanunk kell arra, hogy az atomenergia kiterjedtebb alkalmazása következtében az ebből származó megterhelés az egész népességre vonatkozóan nőni fog. Pl.: Nyugat-Németországban 10 éven belül minden 5-ik ember érintkezésbe kerül már a mindennapi életében az ionizáló sugárzások valamilyen formájával (Melching és Diesel). Az angolszászoknál ez még hamarabb következik be. Az atomenergiatermelés kapcsán keletkező melléktermékek aktivitása Angliában néhány éven belül átlag évi 20 000 tonna rádiumnak felel meg. Ennek minél nagyobb részét hasznosítani kell. Hogy e radioaktivitás nagyságáról fogalmat alkothassunk, gondoljunk arra, hogy a rádium felfedezése óta (1898) mindössze 2—3 kg természetes radioaktív anyagot termeltek ki. Az innen származó nagyobb megterhelést csak az orvosi keret terhére lehet kompenzálni. Az orvosi alkalmazásokon belül is egyre nagyobb tért hódít a radioaktív izotópok felhasználása, ami a röntgen keretét csökkenteni fogja. Ma ennek jó részét még a röntgendiagnosztika töltheti ki, mert egyrészt a röntgen- és izotóptherápia és izotópdiagnosztika — bár egyénileg nagy megterhelést jelentenek — megközelítőleg sem érintik népességünk oly széles rétegét, mint a röntgendiagnosztika, másrészt a sugárkezelt betegek nagy része túl van a 30. életévén. Az I. C. R. P. 1957-es jelentése szerint a lakosság 1 főre eső röntgentheraniás gonadterhelése az USA-ban a diagnosztikának 12%-a, a természetes háttér 16%-a, Dániában a diagnosztikának csak 30%-a, a természetes háttérnek 1%-a. Hamburgban Holthusen szerint a diagnosztikának férfiakon 1,18%-a, nőkön 2,39%-a; Wien-ben Fuchs számítása szerint a természetes háttérnek 6,6%-a. Arra a megdöbbentő felismerésre, hogy a röntgendiagnosztikai megterhelés kockázata a legnagyobb, világszerte igen kiterjedten mérni kezdték a betegek egyéni diagnosztikai gonadterhelését. A különböző országokban igyekeztek megállapítani ezenkívül az egész lakosság diagnosztikai sugárterhelését. Míg Howard 1956-ban az angoloknak az összes mesterséges forrásokból származó gonadterhelését a természetes szintnek csak 26%-ára becsülte. Sievert 1957-ben egyedül a diagnosztikából származó 1 főre eső genetikus terhelést Svédországban 150 mrem/évre értékelte. Ez a legnagyobb közölt érték. Ezután az USA következik régebbi becslés szerint 135 mrem/év „valószínű” értékkel, majd Laughlin, továbbá Witten és munkatársai értékelése szerint 100 mrem, illetőleg 103 mrem/évet. Muller becslése szerint az USA átlagpolgára 60 mrem/évet kap gonadjaira. A British Medical Council Anglia és Wales egész népességére támaszkodó statisztikája szerint a megterhelés 22 mrem/év. Németországban, ahol Holthusen a becslésben a legnagyobb óvatosságra és pontosságra int, nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy statisztikailag biztos adatokat nyerjenek a népesség megterhelésének megállapítására. Szerinte Hamburg lakosságának genetikus terhelése 26,66 mrem/ év. Seelentag a Münchenben saját beteganyagán végzett mérései alapján 20 mrem/évre becsüli lakosságuk gonadterhelését. 1960-as közlésben 14 mrem/évnek számítja 5 mrem minimális és 160 mrem maximális értékkel. Hazánkban az egész lakosság 1 főre eső gonadterhelését még nem mértük fel. Attól a gondolattól indítva, hogy az egyes intézetekben a betegek sugárterhelése a berendezés belső characteristicumaitól, az „intrinsic safety factors”-tól, valamint az orvos vizsgálati módszereitől függően más és más, évekkel ezelőtt arra törekedtem, hogy lehetővé váljék számomra betegeink sugárterhelésének a megállapítása. Így voltam abban a helyzetben, hogy 3 évvel ezelőtt elindíthattam — hazánkban elsőként — betegeink sugárterhelésének rendszeres mérését kondiometerrel. A kisméretű és érzékeny kondenzátorkamrákat a beteg heréjén, illetőleg a hüvelyboltozatában megfelelően elhelyzve nyerhetjük az effektív ponacidlosisokat legjobban megközelítő értékeket. Közvetlenül betegeken mértünk, mert az egyes vizsgálati eljárásaink alatt a betegeink által elszenszenvedett gonadterheléseket akartuk megismerni. Hullán, fantomon különböző tényezők módosítják az értékeket. Ezek közül talán a beteg mozgásainak a kiesése átvilágítás alatt a legjelentősebb. A fantom mérések igen jó szolgálatot tesznek akkor, ha ugyanazon egyénen akarunk más paraméterek mellett is összehasonlító méréseket végezni. Az emberszabású, inhomogén fantomok a legmegfelelőbbek erre. Ilyet kezdeményezésemre Niki István munkatársam készített először hazánkban. Minden diagnosztikai eljárásnál megmértük a csíramirigyek sugárterhelését. Az ernyőfényképezési eljárással okozott gonadterheléseink dosisszintjeit 1958. év novemberében ismertettem, míg valamennyi diagnosztikai művelet alkalmával mért csíradosisainkról 1959. jún. 18-án számoltam be munkatársammal, Niki Istvánnal. Rámutattunk arra, hogy hazánkban az általánosan alkalmazott vizsgálati technikával a gonadterhelések lineárisan nagyobbak a külföldi adatoknál. Méréseink alapján csatlakoztunk azokhoz a külföldi szerzőkhöz, akik a kemény technikát előnyösnek találták különösen gonadközeli vizsgá-