Orvosi Hetilap, 1968. március (109. évfolyam, 9-13. szám)
1968-03-03 / 9. szám - Bugyi István: Korszakok, átalakulások a sebészetben
434 ORVOSI HETILAP melyet béklyóba szorított az operációval járó fájdadalom és az ejtett seb fertőződése, a gyakran halálos végű „sebláz”. Az újkor sebészetét a fájdalmatlan operáció lehetőségétől és a már céltudatos baktériumok elleni harc megindításától számíthatjuk. Kezdődött 1846- ban az aether narkózis feltalálásával, majd az évezredekig láthatatlan ellenség, a mikrobák elleni eredményes küzdelemmel. A száz évvel ezelőtti győzelem azonban nem volt teljes. A narkózis veszélyei és ártalmai súlyos teherként nehezedtek a heroikus műtétekre. A mikrobák legyőzése is csak részben sikerült, inkább csak in vitro mint in vivo. A szervezetbe került és ott megeredt csírákat nem tudtuk elpusztítani, ez a feladat már az organizmusra hárult. Csíraölő szereink „in vivo” elégtelennek bizonyultak; olykor több kárt okoztak, mint hasznot, mert épp úgy támadták a szervezet élő sejtjeit, mint a baktériumokat. A teljes győzelemre csak száz év elteltével kerülhetett sor. Századunk negyvenes éveiben vált igazán tökéletessé, ártalmatlanná korszerűsített formájában a narkózis. Egyidejűleg sikerült megtalálni az antibiotikumokban azt a rég óhajtott orvosszert, mely selectíven csak a baktériumokra hat anélkül, hogy a szervezet ártalmára lenne. A sebészet tehát — épp úgy, mint száz évvel ezelőtt — két azonos fegyverrel indulhatott hódító útjára: a narkózisnak és antisepsisnek újból kimunkált, tökéletesített két fegyverével. Ha azonban ezt a „sebészet évszázadáét részleteire bontva elemezzük, érdekes megállapítások tehetők. A kezdeti — bár sikert sikerre halmozó — 75 esztendő a mai szemmel nézve a lassú fejlődés időszaka volt. Utolsó negyede azonban az a 25 esztendő, mely káprázatos fejlődésével ámulatba ejtette a világot. Oka tisztán áll előttünk: a „manuális szakma” új alapokra épült fel. Fundamentuma lett a biológia és pathophysiologia, építő kövei pedig a vegyészet, technika, metallurgia területén történt számos felfedezés. „Die Chirurgie ist die Kavallerie der Medizin.” A sebészet valóban a gyógyítótudomány lovassága, gyors alakulata. Egyetlen szakma sem dolgozik olyan hatásos, de veszedelmes kétélű fegyverekkel és nem rendelkezik olyan gyors gyógyítási, gyakran életmentési lehetőségekkel, mint éppen a sebészet. Ámde „post equitem sedet atra cura” — a lovas mögött ott ül a sötét gond, amit a neves bostoni sebész, Samuel Mixter egy mondatba tömörített: „Az igazi sebész élete örökös félelem . . . félti betegeit, retteg balsikereitől, hibás kór jelzéseitől és tévedéseitől”. A ma sebésze összehasonlíthatatlanul nagyobb biztonsági coefficienssel dolgozhat, mint 20—25 évvel ezelőtt. Munkája nincs alávetve a vakszerencsének. A XVI. század nagy sebészének, a „francia sebészet atyjá”-nak híres szállóigéje, „Je l’ai opéré Dieu le guérira” (Én megoperáltam, az Isten meg fogja gyógyítani) paradoxonként hangzik, kifejezve, hogy a sebész munkája az operációval kezdődött és végződött, míg a többit a jóistenre bízta. Ma a műtét — bár igen fontos mozzanat a sebész munkájában — csak beépült cselekmény a sebészorvoslásban. Semmivel sem kisebb jelentőségű a beteg biológiai előkészítése, a homeostasis beállítása a műtét előtt, majd a műtét utáni kezelés, a szervezetben észlelt pathophysiológiai jelenségek korrigálása. * Az elmúlt negyedszázadban három fő tényező mozdította elő a sebészet ugrásszerű fejlődését: 1. a korszerű narkózis, 2. az antibiotikumok, 3. a korlátlan vérpótlás lehetősége. A narkózis Az utóbbi két évtizedben az altatás tudománya külön szakmává vált. Az operatív osztályok eredményes munkájának fontos alappillére az anaesthesiologus szakorvos működése. A régi klasszikus narkózis, mely száz évig szolgálta a sebészetet, azé a múlté, amelyik rendszerint a legfiatalabb orvost állította a beteg fejéhez, kezébe adva az altatókosarat és az aetheres üveget, hogy altassa el a beteget. A nagy változás az intratrachealis narkózis technikájának kidolgozásával kezdődött. Egészen új lehetőségek nyíltak meg az altatás művészetében. Az évszázadon át hegemóniáját tartó aether nymbusát is erősen megtépázták az életfontos parenchymás szervekre közömbös, nem mérgező altatógázok. Alkalmazásukkal vált lehetővé a narkózis ártalmak felszámolása és az „időfactor” eltörlése. Reggel hozzáfoghatnak a sebészek a műtéthez, délben megszakíthatják, majd délután folytathatják — ha ugyan kimerülten át nem adják a folytatást másik sebészi „team”-nek, közben a beteg narkózisban van. Akár 10—20 órás, altatásban végzett műtétek váltak lehetővé anélkül, hogy a betegek megsínylenék a hoszszan tartó narkózist. Az intratracheális narkózissal nemcsak az valósult meg, hogy csekély mennyiségű indifferens altatószerekkel szinte korlátlan ideig teljes öntudatlanságban, analgesiás állapotban tartható a beteg, hanem ami a sebész szempontjából a leglényegesebb, curarehatású adjuvánsokkal teljes izomrelaxatióban. Az 1942. esztendő fordulópont a narkózis fejlődésében. Ekkor alkalmazta első ízben Griffith és Johnson az indián nyílméreg hatóanyagát, a curarét. Majd a francia származású, de Rómában dolgozó Daniel Bovet neve fonódik össze a modern narkózissal. Mint számos felfedezés a véletlen műve, így történt a régen ismert kettős acethylcholin molekula izomellazító hatásának felfedezése. Noha pharmakológiai hatását többen is vizsgálták, Bővel jött rá curarészerű hatására. Meg is kapta érte a Nobel-díjat a „curaréhez hasonló anyagok kutatásában elért eredményekért”, illetve az „ultrarövid relaxans”-nak, a succinylcholinnak a meghonosításáért. A vitorlázó repülők jelszava: „magasság — életbiztonság”. Mutatis mutandis alkalmazható az intubatiós narkózisra is: intratrachealis narkózis élet