Orvosi Hetilap, 1972. október (113. évfolyam, 40-44. szám)
1972-10-29 / 44. szám - HORUS : ORVOSTUDOMÁNYI DOKUMENTÁCIÓS SZOLGÁLAT - FOLYÓIRATREFERÁTUMOK
2682 terjedelmes monográfiát lehetne írni a Pongyolaság dicsérete címmel, felsorolva benne mindazt, ami ebből a könnyed kényelemből született, a medicina nem-metrikus, saccimetriás mértékegységeitől (almányi, ujjnyi, mogyorónyi, „néhány” stb.) egészen a nemlétező nagy energiájú foszfátkötésig. (Nagy energiájú foszfátvegyületek vannak, de nagy energiájú foszfátkötés nem létezik.) 2. A gázok nyomása, a folyadékok felületi feszültsége és a szilárdtestekben húzóerő hatására fellépő mechanikai feszültség különböző fogalmak. A nyomás dimenziója (ml-R—2); negatív tehát csak akkor lehetne, ha létezne negatív tömeg vagy negatív távolság. (Negatív idő sincs, de a negatív számok páros hatványai pozitívak, így a definícióban szereplő t-2 mindenképpen pozitív.) A nyomás lehet közel zérus (nagyvákuum), de a „negatív nyomásnak” nincs értelme. A matematika-fizika tagozatos osztályban ezt jól tudják, ezért a „negatív nyomást” azzal az illő tiszteletlenséggel fogadják, ami az ilyen fogalmaknak kijár. Ha az orvos-egyetemi felvételi vizsgán a jelölt netalán „negatív nyomást” emleget, akkor abból ma még Magyarországon nem lehet baj, de semmiképpen nem merném ugyanezt ajánlani a természettudományi szakokra jelentkezőknek. Kizárt dolog, hogy a vizsgabizottság a „negatív nyomást” csupán a humoros oldaláról fogná fel, vagy elnézően a vizsgadrukknak tudná be, hogy a jelölt képtelenséget mond. Régmúlt medikus éveimnek ma is nyomasztó emléke, hogy meg kellett tanulnom azt a látszatot kelteni, mintha az ilyen nyilvánvalóan tudománytalan fogalmakat komolyan venném. Egy kémikusnak pedig nagyon nehéz azt színlelni, hogy hisz az alkímiában vagy valamilyen soha nem létezett fizikában! A természettudományokon nevelkedett mai generációtól ez még kevésbé várható, de a mai medicina sem azonos a régivel. 3. Már az 1949-es kiadású Taschenbuch f. Chemiker und Physiker is a nyomásértékek táblázatában torr-t ad meg. („Torr, 1 mm Quecksilbersäule”.) Hogy ennek ellenére Hgmm-t írtam, annak több oka volt: a) A magyar orvosi irodalomban a torr-ról alig vettek tudomást, így erre külön magyarázat lett volna szükséges, ami elterelte volna az olvasó figyelmét a lényeges mondanivalóról, b) A torr és a Hgmm között nem elvi, csupán megjelölésbeli különbség van: 1 torr = 1 Hgmm. c) Küszöbön áll az orvosi mértékegységek nemzetközi szabályozása. Nem biztos, hogy a torr lesz az elfogadott nyomásmérték; lehet, hogy ez a Pascal (Pa) lesz. A mértékegységek standardizálásáról szóló törvény az NSZK- ban 1970-ben lépett életbe, de — nem utolsó sorban az orvosi mértékek területén tapasztalható „bizonytalanság” miatt — a végrehajtásra 7 év haladékot adtak. 4. Keresztúri dr. példát említ a fizikai alapfogalmak helytelen használatára (100 mV áram). Sajnos, a medicinában ez nem egyedi jelenség. Az említett kényelmi szempontok azt is megengedik, hogy pl. 100 000-rel így szorozzunk könnyedén: „ ... hozzáadunk öt nullát...” Ezt nem Vízvári Mariska szakácskönyvében olvastam, hanem komoly orvosi kézikönyvben! Ha az egyszeregyet ilyen nagyvonalúan lehet értelmezni, miért vegyük komolyan éppen Ohm törvényét? 5. A latin eredetű exakt szót — etymologiájának megfelelően — x-szel írtam és írom, mint ahogyan x-szel írják a franciában, angolban és németben is. Tudom, hogy a helyesírási tanácsadó az idegen szavak fonetikus átírását javasolja és ez egyes a köznyelvben régen meggyökerezett jövevényszavaknál indokolt is. Az x-nek ksz-re vagy gzre változtatását — egy latin eredetű szóban! — azonban még akkor is túlzásnak tartom, ha ez a túlzás elterjedt és a nyelvészek helyeslésével találkozik. A helyesírási bizottság tagjai bizonyára emlékeztek arra, hogy magyar nyelven latin betűkkel írunk, így valószínűleg tudták, hogy a fonetizálás fölösleges. Céljuk így csak az lehetett, hogy könnyítést nyújtsanak azoknak, akiknek az írás-olvasás nehézséget okoz. Az O. H. olvasóinál azonban ezzel nem kell számolni. Köszönöm Keresztúri Endre dr. hozzászólását. Írásom célja valóban a fogalmak tisztázása volt és ha Keresztúri dr. megállapításaival nem is értek mindenben egyet, hozzászólása további segítséget nyújtott a fogalmak tisztázásához. Perényi László dr. Ismerjük meg a hazai irodalmat. T. Szerkesztőség! Az Orv. Hetil.et évi 28. számának 1643. oldalán jelent meg Oláh Ferenc főorvos cikke „Az Ekbom-syndromáról” címmel. Ugyanebben a számban a „Folyóiratreferátumok” rovatban 2 referátum jelent meg e témáról és ezzel kapcsolatosan a szerkesztőség megjegyzése emeli ki a kérdéssel kapcsolatos problematikát. Teljes mértékben egyetértünk a szerkesztőség véleményével abban, hogy a restless legs syndroma nem önálló megbetegedés, hanem csupán tünet. 48 betegre alapuló vizsgálataink és megfigyeléseink öszszegezéseképpen tanulmányunkban (Münch. Med. Wschr. 1970, 112, 1412., Ideggyógy. Szbe. 1972, 25, 21.) ezt határozottan leszögeztük, ugyanakkor azonban felhívtuk a figyelmet arra, hogy ilyen tünetek esetén ajánlatos valamely rejtett betegség után kutatni. Sajnálatosnak tartjuk, hogy Oláh főorvos úr figyelmét elkerülte tanulmányunk, mert úgy véljük, hogy széles irodalmi áttekintést nyújtó cikkét adataink felhasználásával kerekebbé tudta volna ten Kómár József dr., Polay Erika dr. T. Szerkesztőség! Sajnálatos, hogy Kómár főorvos úr és Polay doktornő értékes tanulmánya elkerülte a figyelmemet, viszont 1971- ben beküldött kéziratomban még nem ismerhettem meg a hazai irodalomban 1972-ben megjelent közleményüket. Köszönöm a hozzászólást, mely — közleményeikkel azonosan — az általam elfoglalt és a Szerkesztőség által is megerősített álláspontot képviseli: „a syndroma okát nem ismerjük”, „az a kérdés is felmerül, hogy van-e jogosultsága annak, hogy erről az objektív klinikai tünetek, biztos organikus eltérés és laboratóriumi jelek nélküli syndromáról egyáltalán beszéljünk”, „jobb lenne csak invalidizmus manifestatiójának tartani”, „egyelőre valahogy el kell neveznünk az ilyen jellegű syndromát vagy symptomát”. Úgy gondolom, hogy ezekből az idézett mondatokból egyáltalán nem lehet azt a következtetést levonni, mintha én a syndromát önálló megbetegedésnek tartottam volna. Fel is soroltam elég sok kórképet, melyekhez társulva észlelték. Viszont nem hagyható ki ilyen tárgyú közleményből Behrman „dyslysis”-nek nevezett, a retikuláris aktivitás kérdésével foglalkozó elmélete, valamint a diazepam (Seduxen) jó therápiás hatása. OMh Ferenc dr_