Orvosi Hetilap, 1977. február (118. évfolyam, 6-9. szám)

1977-02-06 / 6. szám - Czeizel Endre - Lányiné Engelmayer Ágnes - Rátay Csaba: Az értelmi fogyatékosság fogalma és hazai gyakorisága

Országos Közegészségügyi Intézet (főigazgató: Tóth Béla dr.), Humángenetikai Laboratórium, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola (főigazgató: Illyés Gyuláné), KSH Népességtudományi Intézet (igazgató: Szabady Egon dr.) Az értelmi fogyatékosság fogalma és hazai gyakorisága Czeizel Endre dr. Lányiné Engelmayer Ágnes dr. és Rátay Csaba A gyógypedagógia és az orvostudomány különál­lása Magyarországon sokkal szembetűnőbb, mint más országokban. Pedig hazánkban is számos ki­váló orvos működött — és működik jelenleg is — a gyógypedagógia és ezen belül az értelmi fogya­tékosok ellátási területén.­ A tudományos kutatás­nak köszönhetően napjainkra a preventio lehető­ségei azonban oly mértékben javultak, hogy az orvosi teendők szükségessége egyre követelőbben jelentkezik. Mindezek felismerése késztette a Fő­városi Tanács művelődési főosztályát a főváros alsó tagozatos értelmi fogyatékosainak közel 50 százalékát felölelő komplex, genetikai—antropo­­­­lógiai—orvosi—pszichológiai—szociológiai—pe­dagógiai felmérés kezdeményezésére. E felmérés fontosabb tanulságait szeretnénk az Orvosi Heti­lap olvasóival megismertetni. (A vizsgálat teljes anyagát a Medicina Könyvkiadó monográfia for­májában jelenteti meg.) Mindenekelőtt a fogalom és a hazai gyakoriságalakulás kérdését foglaljuk össze. Az értelmi fogyatékosság fogalma Kevés olyan fogalom van, amely használatá­nak története során annyi lényeges változáson ment volna keresztül és oly sok ellentétes értel­mezése alakult volna ki, mint az értelmi fogyaté­kosság. Az értelmi fogyatékosok létével összefüggő problémák megoldása sok szakma összefogását, egészségügyi, iskolaszervezési, szociálpolitikai, gyógypedagógiai és jogi tennivalók egész sorát sürgeti. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az egységes értelmezés az értelmi fogyatékosság meghatározá­sában. Az értelmi fogyatékos kifejezéssel jellemzett populációnak egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy igen heterogén a létrehozó okok, az érintett pszichés, magatartási, biológiai tünetek, a fejlő­­dési lehetőségek és a prognózis vonatkozásaiban. Szellemesen jegyezte meg Ryan (8), hogy az értel­mi fogyatékosok legalább annyira különböznek egymástól, mint a normálisaktól. Könnyű belátni, hogy a jelentős egyéni variációk és a különböző megközelítések miatt nagyon nehéz egy olyan át­fogó fogalmi meghatározást találni, amely megfe­lelően jellemzi az egész populációt és ugyanakkor jól el is határolja az épektől. Különösen a határ­vonalhoz közel eső gyenge tehetség vagy egyszerű elmaradás és az enyhe értelmi fogyatékosság kö­zötti differenciálás nehéz. Magunk lényegesnek tartottuk, hogy olyan ér­telmi fogyatékosság definícióval dolgozzunk, mely összhangban van a hazai gyógypedagógiai és or­vosi gyakorlattal, ugyanakkor az e téren történt jelentős szemléletváltozásokat és új tudományos felismeréseket is tartalmazza. Ezért figyelemmel voltunk arra, hogy a­melyek azok a kritériumok, amelyekben a legnagyobb megegyezés van a különböző definíciók között; — a kritériumok megválasztása hogyan befo­lyásolja azoknak a személyeknek a számát, akik ennek alapján értelmi fogyatékosnak minősülnek és ez hogyan függ össze a ta­pasztalati gyakorisággal; — meghatározásunk jól határolja el azokat, akiknek speciális gondozásra, nevelésre, szociális védelemre van szükségük, anélkül hogy feleslegesen stigmatizálná őket. Felfogásunk szerint mind klinikai, mind gyógypedagógiai, valamint adminisztratív és jogi szempontból elfogadható és használható a követ­kező meghatározás: Az értelmi fogyatékosság a központi idegrend­szer fejlődését befolyásoló örökletes és környezeti hatások eredőjeképpen alakul ki, amelynek követ­keztében az általános értelmi képesség az adott népesség átlagától — az első életévektől kezdve — számottevően elmarad és amely miatt az önálló életvezetés jelentősen akadályozott. Ebben a definícióban kifejeződik a kóreredet lényege, vagyis hogy a központi idegrendszer fej­lődési zavaráról van szó, amelynek létrejöttében genetikai és/vagy prae-, peri-, postnatalis exogen hatások játszanak szerepet. Meghatározásunkban a kórfolyamat megnyil­vánulását három kritériummal jellemezzük. Az első az általános intellektuális képesség, vagyis az értelmi teljesítés számottevő csökkentsége. Ezt pszichometriai módszerekkel — az adott po­pulációhoz való viszonyítással — lehet meghatá­rozni. A „számottevő” elmaradást, alulteljesítést — az értelmi szint normális eloszlása mellett, ami­kor az átlag 100 IQ, 1 standard deviáció (S. D.) pedig 15 IQ — —2 S. D., tehát 70 IQ alatt fo­gadunk el. A pszichometriai kritérium alkal­mazásával elkerülhető az értelmi fogyatékosság fogalmának olyan indokolatlan kitágítása, amely szerint ebbe a kategóriába a populáció 10—16%-a sorolódna. A két standard deviáció alatti elméleti gyakoriság, a 2,3% közel van az értelmi fogyaté­kosok 3% körüli tapasztalati gyakoriságához. Fon­tosnak tartjuk azonban hangsúlyozni, hogy a pszi- * A történeti visszatekintés a HORUS rovatban található. Orvosi Hetilap 1977. 118. évfolyam, 6. szám 1*

Next