Orvosi Hetilap, 1977. február (118. évfolyam, 6-9. szám)
1977-02-06 / 6. szám - Czeizel Endre - Lányiné Engelmayer Ágnes - Rátay Csaba: Az értelmi fogyatékosság fogalma és hazai gyakorisága
Országos Közegészségügyi Intézet (főigazgató: Tóth Béla dr.), Humángenetikai Laboratórium, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola (főigazgató: Illyés Gyuláné), KSH Népességtudományi Intézet (igazgató: Szabady Egon dr.) Az értelmi fogyatékosság fogalma és hazai gyakorisága Czeizel Endre dr. Lányiné Engelmayer Ágnes dr. és Rátay Csaba A gyógypedagógia és az orvostudomány különállása Magyarországon sokkal szembetűnőbb, mint más országokban. Pedig hazánkban is számos kiváló orvos működött — és működik jelenleg is — a gyógypedagógia és ezen belül az értelmi fogyatékosok ellátási területén. A tudományos kutatásnak köszönhetően napjainkra a preventio lehetőségei azonban oly mértékben javultak, hogy az orvosi teendők szükségessége egyre követelőbben jelentkezik. Mindezek felismerése késztette a Fővárosi Tanács művelődési főosztályát a főváros alsó tagozatos értelmi fogyatékosainak közel 50 százalékát felölelő komplex, genetikai—antropológiai—orvosi—pszichológiai—szociológiai—pedagógiai felmérés kezdeményezésére. E felmérés fontosabb tanulságait szeretnénk az Orvosi Hetilap olvasóival megismertetni. (A vizsgálat teljes anyagát a Medicina Könyvkiadó monográfia formájában jelenteti meg.) Mindenekelőtt a fogalom és a hazai gyakoriságalakulás kérdését foglaljuk össze. Az értelmi fogyatékosság fogalma Kevés olyan fogalom van, amely használatának története során annyi lényeges változáson ment volna keresztül és oly sok ellentétes értelmezése alakult volna ki, mint az értelmi fogyatékosság. Az értelmi fogyatékosok létével összefüggő problémák megoldása sok szakma összefogását, egészségügyi, iskolaszervezési, szociálpolitikai, gyógypedagógiai és jogi tennivalók egész sorát sürgeti. Ehhez pedig nélkülözhetetlen az egységes értelmezés az értelmi fogyatékosság meghatározásában. Az értelmi fogyatékos kifejezéssel jellemzett populációnak egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy igen heterogén a létrehozó okok, az érintett pszichés, magatartási, biológiai tünetek, a fejlődési lehetőségek és a prognózis vonatkozásaiban. Szellemesen jegyezte meg Ryan (8), hogy az értelmi fogyatékosok legalább annyira különböznek egymástól, mint a normálisaktól. Könnyű belátni, hogy a jelentős egyéni variációk és a különböző megközelítések miatt nagyon nehéz egy olyan átfogó fogalmi meghatározást találni, amely megfelelően jellemzi az egész populációt és ugyanakkor jól el is határolja az épektől. Különösen a határvonalhoz közel eső gyenge tehetség vagy egyszerű elmaradás és az enyhe értelmi fogyatékosság közötti differenciálás nehéz. Magunk lényegesnek tartottuk, hogy olyan értelmi fogyatékosság definícióval dolgozzunk, mely összhangban van a hazai gyógypedagógiai és orvosi gyakorlattal, ugyanakkor az e téren történt jelentős szemléletváltozásokat és új tudományos felismeréseket is tartalmazza. Ezért figyelemmel voltunk arra, hogy amelyek azok a kritériumok, amelyekben a legnagyobb megegyezés van a különböző definíciók között; — a kritériumok megválasztása hogyan befolyásolja azoknak a személyeknek a számát, akik ennek alapján értelmi fogyatékosnak minősülnek és ez hogyan függ össze a tapasztalati gyakorisággal; — meghatározásunk jól határolja el azokat, akiknek speciális gondozásra, nevelésre, szociális védelemre van szükségük, anélkül hogy feleslegesen stigmatizálná őket. Felfogásunk szerint mind klinikai, mind gyógypedagógiai, valamint adminisztratív és jogi szempontból elfogadható és használható a következő meghatározás: Az értelmi fogyatékosság a központi idegrendszer fejlődését befolyásoló örökletes és környezeti hatások eredőjeképpen alakul ki, amelynek következtében az általános értelmi képesség az adott népesség átlagától — az első életévektől kezdve — számottevően elmarad és amely miatt az önálló életvezetés jelentősen akadályozott. Ebben a definícióban kifejeződik a kóreredet lényege, vagyis hogy a központi idegrendszer fejlődési zavaráról van szó, amelynek létrejöttében genetikai és/vagy prae-, peri-, postnatalis exogen hatások játszanak szerepet. Meghatározásunkban a kórfolyamat megnyilvánulását három kritériummal jellemezzük. Az első az általános intellektuális képesség, vagyis az értelmi teljesítés számottevő csökkentsége. Ezt pszichometriai módszerekkel — az adott populációhoz való viszonyítással — lehet meghatározni. A „számottevő” elmaradást, alulteljesítést — az értelmi szint normális eloszlása mellett, amikor az átlag 100 IQ, 1 standard deviáció (S. D.) pedig 15 IQ — —2 S. D., tehát 70 IQ alatt fogadunk el. A pszichometriai kritérium alkalmazásával elkerülhető az értelmi fogyatékosság fogalmának olyan indokolatlan kitágítása, amely szerint ebbe a kategóriába a populáció 10—16%-a sorolódna. A két standard deviáció alatti elméleti gyakoriság, a 2,3% közel van az értelmi fogyatékosok 3% körüli tapasztalati gyakoriságához. Fontosnak tartjuk azonban hangsúlyozni, hogy a pszi- * A történeti visszatekintés a HORUS rovatban található. Orvosi Hetilap 1977. 118. évfolyam, 6. szám 1*