Orvosi Hetilap, 1980. június (121. évfolyam, 22-26. szám)
1980-06-15 / 24. szám - HORUS - Richter András: Megemlékezés Dalmady Zoltánra
vetve is, mi is az egyik mesterünknek tekinthetjük, hiszen a magyar humángenetika megújulása ahhoz a WHO és OTKI szervezte tanfolyamhoz fűződik, amelyet 1965 nyarán Tihanyban Tage Kemp tanítványa, Mogens Hauge vezetésével tartottak. Czeizel Endre dr. Megemlékezés Dalmady Zoltánról 1980. március 15-én volt Dalmady Zoltán dr., egyetemi c. rk. tanár, balneológus, klimatológus és sportorvos születésének századik évfordulója. Kutatói tevékenységét, szervezői képességét, aktivitását a hazai egészségügyi intézmények fejlesztéséért korábban is becsülték, de nagyságát akkor értékelhetjük igazán, ha kora orvostudományát elemezzük. Az 1880-as évek táján az orvosi tudományok forrongó fejlődésben voltak. Már magasra ívelt a patológia, egyik pillére az ekkor kibontakozó mikroszkópos morfológia és hisztotechnika volt. A kóroktani kutatásoknak a bakteriológia megszületése mutatott távlatot, fejlődésnek indult a biokémia is. E lendület összpontosított a kóroktani gondolkozásra, a diagnosztika fejlesztésére, árnyoldalként több kiváló művelője negligálta a gyógyítás feladatát, sőt hadat üzent mindannak, amit az empíria felhalmozott, gyakran hadat üzent filozófiai alapon az újnak is, ilyen volt pl. a gyógyszérumokkal való kezelés elve. E nagyarányú fejlődés azonban egyenlőtlenül sugározta be az egészségügyi ellátás horizontját. A fényben a jól felszerelt klinikák és kórházak melegedtek, e centrumoktól távolabb a tudományból egyre kevesebb jutott, a falura már alig esett valami, mert a szegény nép nem is jutott el orvoshoz. Egészségre nevelés sem volt, így tág tere nyílott a tévhiteknek és a babonának, és ezek nemcsak az egyszerű nép körében terjedtek. A természetes gyógymódok alkalmazásánál sem volt ez másként. Egyes diagnosztikai készülékekkel és terápiás berendezésekkel jól felszerelt centrumokban komoly belgyógyászati alapképzéssel rendelkező orvosok irányították a kezelést pontos kórisme alapján, a gyógytényezőkön kívül figyelembe vették a klímahatásokat, szabályozták az étrendet és a beteg életrendjét is. E fejlődés dokumentuma volt Boleman István dr. 1887-ben megjelent „Fürdőtan” című könyve, mely a klimatológia elemeit is tartalmazza. Szerző könyvében a korabeli vízkémiai vizsgálatokra támaszkodik, a hatásmód ismertetésekor az élettani és kórélettani ismeretekből indul ki, de előtérbe helyezi a pontos klinikai észleléseket a javallatok megállapításakor. Ez akkor szükséges volt. Korában például a kénes fürdőknek nem tulajdonítottak olyan jelentőséget mint később, vagy napjainkban. A vegyészek még nem tudták a szul- 1462 fidkén felszívódását kimutatni, a biokémia pedig nem ismerte meg a proteoglykanokat. Boleman a pontos klinikai észlelések alapján pozitívan foglalt állást a kénes fürdők mellett, felfogásának helyességét jóval később biokémiailag is igazolta az izotóp technika kialakulása és a 35S kísérletes alkalmazása. Mégis ebben az időben a korabeli leírások gyakran panaszkodnak az egyes helyeken a bérlők vagy a tulajdonosok kapzsisága miatt elhanyagolt, düledező berendezésekre, olyan gyógyhelyekre, ahol még szakorvost sem alkalmaztak, vagy csak látszatszerződést kötöttek valakivel. Mindez azt eredményezte, hogy a legtöbben saját és szomszédjuk elképzelései szerint kezelték önmagukat, érthető, hogy itt is tág tere nyílott a tévhiteknek, a mendemondának, mondhatjuk, hogy még mindig a „források szelleme” kísértett az ilyen helyeken. A fiatal Dalmady több síkon indított szívós harcot. A gyógyítás negligálói felé közölte egzakt észleléseit a gyógyeredményekről, állandóan dolgozott, a kutatás terén, kereste a balneo- és klimatoterápia elméleti alapjait, módszereket, melyekkel az alkalmazott eljárások hatását pontosan lehet lemérni. Ugyanakkor küzdött a tévhitek, mendemondák és sallangok ellen. 1898-ban jelent meg cikke a Természettudományi Közlönyben: Mendemondák a természettudomány köréből. Műve feltűnést keltett és nagy sikert aratott. Erősen kibővítve 1909-ben könyv alakban is megjelent a következő alcímmel: „A művelt közönség és a nép körében elterjedt természet- és orvostudományi tévhitek és előítéletek, hamis nézetek magyarázata és helyreigazítása.” E munkához Lenhossék Mihály írt előszót. A 383 oldal terjedelemből 141 oldal foglalkozik az orvostudományhoz tartozó tévhitekkel, a többit az állattan, növénytan és fizikai tudományok köréből vette. Műve előszavában megemlíti, hogy Tóth Béla tíz év előtt megjelent munkája inspirálta. Tapasztalata szerint a legnehezebb a harc az olyan tévhitek ellen, melyek egykor a tudomány által elfogadott tételnek számítottak. Bár a tudomány fejlődése ezeket régen túlhaladta, egyes iskolázott fejekben mégis bennragadtak és így élnek tovább. Gyakran látjuk, hogy egyes tévhitek olykor napjainkban is felbukkannak. Műveinek olvasásakor kivételesen széles körű irodalmi tájékozottságot tapasztalhatunk. Idézetei az ókori klasszikus irodalomtól a modern tudományos közleményekig terjednek. Kora legkitűnőbb zoológusait, botanikusait, fizikusait egyaránt idézi, az orvosláshoz tartozó tévhiteknél leírja azok keletkezését, történeti kialakulását, végül a korabeli kutatások szolgáltatta cáfolatokat igen részletes adatokkal. A természetet nemcsak könyvből ismerte, hanem közvetlen kapcsolatban élt annak valóságával. Szenvedélyes természetjáró volt. Ezt valószínűleg atyja oltotta belé, de mint tátrafüredi orvos, megőrizte vonzódását a hegyekhez. Ebből táplálkozott őszinte tárgyszeretete a természetes gyógymódokhoz, ez volt az forrás, mely balneo-klimatológiai munkáinak egyszerű üdeségét és elevenségét táplálta.