Orvosi Hetilap, 1980. november (121. évfolyam, 44-48. szám)
1980-11-02 / 44. szám - Juszt Lajos: Évfordulóra
Évfordulóra jó hagyomány, hogy nagy történelmi évfordulóink megünneplése ma már több, mint formális megemlékezés. A tisztelet hangja mellett, amely a világ átformálásának, forradalmi harcának elismerését jelenti, egyre nagyobb figyelmet fordítunk a múlt tanulságaira, s ennek tükrében összegezzük jelenünk eredményét, gondjait, számbavesszük a jövő feladatait. A Nagy Októberi Forradalom tanulságai a világ minden táján kötelezik a haladó erőket, hogy a forradalmi harc napi gondjait, a társadalomátalakító munkát elemezzék, értékeljék. Az általános tanulságok mellett azonban a számbavétel nemcsak az egészre, hanem kinek-kinek munkája feladata szempontjából a részekre is vonatkozik. Jogos tehát a követelmény, hogy egy szocializmust építő ország egészségügyi dolgozói mindennapi kisebb-nagyobb feladataik mellett az ünnepet arra is felhasználják, hogy egy pillanatra megállva, saját munkájuk társadalmunkban betöltött feladataik, szerepük szempontjából is értékeljék. Különösen nagy fontossága van ennek egy olyan változó világban, amikor a világpolitika és világgazdaság új és új jelenségeinek tükrében alakul, formálódik hazánk társadalmi fejlődése. Előtérbe került a gazdaság mindennapi gondja, problémája, lehetőségeink tudatos felmérése, a termelés mint eszközrendszer fejlesztése, a társadalom jobb életének megteremtése érdekében. Gazdaságunk gondjai és problémái szinte naponta ismétlődően vetik fel a kérdést az elosztás területén. Hogyan tovább a beruházásoknál, a fejlesztésnél, a társadalom általános életkörülményeinek javításánál. Ennek nyomán nagy jelentőséget kap a társadalmi ellátás tervezésének megítélése is. Már Marx bizonyította, hogy a szocializmusban a társadalmi fogyasztási alapok képzése a szociális szükségletek kielégítése érdekében objektív szükségszerűség.* A mindennap gyakorlatában ez az objektív törvényszerűség érvényesül. Vita mégis sokszor és nagyon sok irányból jelentkezik, ez elsődlegesen a mérték, a lehetőség számbavételénél van. A társadalmi fogyasztási alapok, melynek fő elemei az egészségügyi, az oktatási, a kulturális ellátás, a gyermekek és idős korúak támogatása a társadalom részéről, komplex rendszert alkotnak. S e tekintetben előrehaladásunk üteme még akkor is tiszteletre méltó, ha egy-egy területen a nemzetközi összehasonlítás során nálunk gazdaságilag fejlettebb országok többet, jobbat értek el. Sokszor viszszacseng az egészségügyi ellátás tekintetében egyegy vita során, hogy ki mit látott a világ különböző pontjain egy-egy intézményben, a tudomány, a technika legfrissebb eredményeiből, s ezen keresztül bizonyítják elmaradottságunkat, figyelmen kívül hagyva az adott ország egészségügyi ellátásának általános helyzetét. Hadd idézzem erre vonatkozólag Leninnek egy 1902-ben leírt megállapítását, aki azt mondja, hogy „A tőkés társadalom a rendelkezésére álló eszközökkel kielégíti a szükségleteket, de nem a társadalom minden tagjának és nem ugyanolyat”**. Úgy vélem, tanulságos ez a megállapítás ma is, és hogy törekvésünk a múlt tapasztalatai alapján napjainkban is érvényesül, ezt jól mutatja egészségügyi törvényünk megfogalmazása, amely kimondja, hogy: „Biztosítani kell, hogy a lakosság a települési viszonyoktól függetlenül, kellő időben hozzájuthasson a számára szükséges korszerű gyógyító-megelőző ellátásához.” Hol tartunk e követelmény megvalósításában, hogy adhatunk számot önmagunknak, a társadalomnak a megvalósításról? Ha összegzett választ adunk, azt kell mondanunk, hogy közelítünk e cél megvalósításához. Hadd említsek erre néhány példát: a körzeti orvosi hálózat kiépítése lényegileg befejeződött, s ezzel egy rendkívül fontos feladatnak tettünk eleget, hogy tudniillik minden állampolgár számára jól elérhető módon biztosítjuk a folyamatos egészségügyi alapellátást. Ezt segíti elő az országosan jól kiépült mentőszolgálat is. De hogy egy más példát említsek, szinte teljesen felszámoltuk országunkban az otthoni szülést s ha még nem is mindig egyformán magas színvonalú, de intézeti szakorvosi felügyelettel biztosítjuk valamennyi állampolgár számára az új élet kezdetét. Sorolhatnám eredményeinket, a népbetegségek felszámolását az egészségügyi kultúra növekedése területén éppúgy, mint a különbségek felszámolásánál. Történelmi örökségünk egy nem túl fejlett, erősen koncentrált egészségügyi intézményi hálózat volt. Felszabadulás utáni törekvésünk, s különösen a 60-as években megindult gyorsabb ütemű fejlesztés nyomán az ellátás mennyiségi különbözőségének felszámolása, ha nem is teljesen, de jórészt megtörtént. Ugyanakkor a minőség területén ellentmondás keletkezett. Az újonnan épült korszerű kórházak, s más egészségügyi intézmények színvonala meghaladja a régiekét, s ez az épületállományban levő különbség nagyon sok helyütt már az ellátás színvonalára is kiható tényezőként jelentkezik, nem utolsósorban a beteg közérzetét is befolyásolja. S ha ezt a körülményt majdhogynem az objektív tényezők közé is sorolhatjuk, a műszerezettségben kialakult differenciálódás okai között már sokkal inkább a szubjektív tényezők kerültek előtérbe. A helyi törekvések és ügyeskedések nemegyszer ott és olyan színvonalú műszerezettséget teremtettek meg, amely meghaladja az ellátás szükségességét, másutt valós gondok, hiányok vannak olyan területen is, ahol a magasabb színvonalú ellátás több, jobb műszert indokolna. Gazdasági lehetőségeink mellett tehát a kialakult, s meglévő színvonalkülönbség saját gyengeségünk mércéje is. Az általánosan növekvő színvonalú gyógyító munka feltételrendszerének kialakítása természete s Marx—Engels Művei 19. kötet 17. oldal. Orvosi Hetilap 1980. 121. évfolyam, 44. szám ** Lenin összes művei VI. kötet, 230. oldal. 2683