Orvosi Hetilap, 1982. február (123. évfolyam, 6-9. szám)

1982-02-07 / 6. szám - Littmann Imre: A 125 éves Orvosi Hetilap és a modern sebészet kialakulása. Merre tart ma a sebészet?

Orvostovábbképző Intézet I. Sebészeti Klinika (igazgató: Littmann Imre dr.) A 125 éves Orvosi Hetilap és a modern sebészet kialakulása. Merre tart ma a sebészet? Littmann Imre dr. Az Orvosi Hetilap indulásának 125. évfordulójára, a szerkesztőség felkérésére írt tanulmány. „Csak a múlt megbecsülésén épülhet a jelen.” Széchenyi István „Minden nemzedék az őt követő nemzedék tanítómestere.” Illyés Gyula Az Orvosi Hetilap első évfolyama első számának első cikkét sebész írta, Balassa János: „A húgykö­­vekről hazánkban.” (2). Ha az ember az Orvosi Hetilap első évfolyamait (1857—1861) átlapozgatja, akkor hiteles képet kap arról, hogy mivel is foglal­koztak a sebészek ebben a korszakban. A narkózist már feltalálták, az aethert, a chloroformot, a nit­­rogenoxydust széles körben alkalmazták, de az asepsis­ antisepsis ismerelten volt. Ez a magyará­zata annak, hogy úgyszólván csak testüregen (has­üreg, mellüreg, koponyaüreg) kívüli beavatkozáso­kat végeztek, végezhettek. Emellett számos új mód­szert kezdeményeztek, ügyesek és talpraesettek voltak és csak csodálni lehet őket, ahogyan a leg­nehezebb helyzetekből is kivágták magukat. Balassa János, említett munkájában, 12 év alatt kezelt 135 húgykőbeteg sorsának elemzését adja. Megállapítja, hogy a kőképződés főleg „sóskasav” (calcium oxalat) tartalmú vizeletben jön létre és a „vilsav” (calcium phosphat) csak a kő növekedésé­ben játszik szerepet. A hólyagköveket általában zúzással kezelték, de ha ez nem sikerült, akkor sem akadtak meg. Balassa: „Adalék a fanív fölötti hólyagmetszés méltánylásához” c. munkájában (2) egy 7 éves leány esetét írja le, aki „tyúkpetényi hólyagköve” miatt elesett állapotban volt. A követ 2 alkalommal megkísérelték összezúzni — sikertelenül. Végül fanív fölötti metszésből, „a fanívig leszolgáló has­hártyának szorgos kímélésével” úgy tudta eltávolí­tani a követ, hogy a m. rectust is bemetszi. A hó­lyagot megnyitotta, a követ kivette, a hólyag sebét nem zárta, hanem a sebbe „egy keskeny rongysze­letet” tett. A gyerek szépen meggyógyult. Orvosi Hetilap 1982. 123. évfolyam, 6. szám Ebben a korban gyakoriak voltak az egyéb urológiai beavatkozások is. Balassa is foglalkozik a „húgycsőszer” (szűkület) megszüntetésével (3), de több cikk olvasható erről Lumniczer Sándortól is (4, 5), aki „húgycsőmetesz”-t (urethrotom) alkalma­zott. Sok szó esik a here körüli betegségek sebészi kezeléséről is. Kovács S. Endre: „Vér- és vízsérv ritkább nemei”-ről számol be (6), amikor is sérülés után a here körüli gyermekfejnyi vérömlenyből csapoláskor „28 obonnyi” vér ürült (1 obon p­­ un­cia). Mandl Lajos: A herevízkór gyógykezelése he­lyettesítés által” (7) c. munkájában leírja, hogy a duzzanatot (hydrokele) „tűnyomási tűvel (Acu­­punctumadel)” több helyen megszúrva a folyadé­kot a környező szövetbe préseli. A felszívódás elő­segítésére „a hereborékra iblanyfestvénnyel (jód­­tinctura), vagy hamiblag-kenőcscsek­ (higanyos ke­nőcs) bedörgölések alkalmaztatnak.” E korszak sebészei foglalkoznak a kizárt sérv­vel (Csernő Ede orvossebész, szemész és szülész) (8), az „emlőfenével” (szoptatás utáni mastitis, majd necrosis) (9), a gége betegségeivel (Balassa János: „jelvényes gőgvízdag [gége oedema], fekélyes gőg­­porckoriláb [perichondritis] következtében”) (10), a „kettedvashalyag (sesquichloras ferri)” szerepével vérzéseknél, a „könleg­iblag” (ammonium jodatum) gyógyító hatásával és számtalan más, számunkra már alig érthető problémával. Sokat szerepelnek baleseti sérülések is. Csernő Ede: „Bél-előesés nagyobbszerű hassérelem követ­keztében” (11) c. cikkében bika öklelésének követ­kezményét írja le, szó esik a „combkonc-ficam”-ról (combfej ficam), melyet 6 hét után sikeresen repo­­náltak, „nagyfokú kéztesebzés”-ről (12), ahol a szecskavágó által 30 részben levágott kezet „rovar tűkkel” (?) varrták vissza és a 8 éves kislány keze megmaradt, az érzés is visszatért, csak a 3.-4.-5. ujj nem mozgott. Leírják egy 5 éves fiú esetét („Szúrt­­seb a farcsíkcsont és seggnyílás közt”) (13). De meggyógyítottak (vagy meggyógyult) mellkasi sé­rültet is („Mellrázkódtatás és zúzás utáni tüdő- és mellhártya szakadás, mell légkör [pneumothorax], mellüregbeni és hátizom közti vérömleny, mell-bőr­­alatti légdag [bőr alatti emphysema], valószínűen tüdő- és mellhártyalábbal”) (14). Foglalkoztak plasztikai műtétekkel (Csurgay: „Alsó ajkrák és új ajk képzés”) (15), (Balassa: Szemhéj-képzés) (16), sőt érbetegségekkel is („Kulcscsont alatti ütérdag [aneurysma] sikerült gyógyítása rostonya tartalmá­nak elgyűrése által”). E korszak sebészeiről igazán elmondható, hogy „Küzdött a kéz, a szellem működött, Lángolt a gondos ész, a szív remélt” (Vörösmarty Mihály: Előszó, 1850) ötven évvel később (1907—1909) egészen más szín tárul elénk az Orvosi Hetilap hasábjairól. Igaz, hogy közben nagyot fordult a világ, Semmelweis, Pasteur és Lister munkássága alapján megszületett az asepsis­ antisepsis tana és ez megnyitotta a has­üreget a sebészek előtt. Billroth (17) és mások gyors tempóban kidolgozták a különböző műtétfajtákat a tápcsatornán. A századfordulóra már hazánkban 323­ ­*

Next