Orvosi Hetilap, 1982. április (123. évfolyam, 14-17. szám)

1982-04-04 / 14. szám - Beregi Edit: Április 4.

1* Április 4. Felszabadulásunk 37. évfordulójára emlékezünk. 1944. szeptember 23-án a szovjet hadsereg egységei átlépték Magyarország határát, és 1945. április 4-én felszabadult hazánk. A felszabadulás új kor­szakot nyitott a magyar nép történelmében. A Vö­rös Hadsereg nemcsak a fasiszta megszállás alól szabadította fel az országot, hanem a kapitalista elnyomás alól is, és megvalósult hazánkban a mun­káshatalom. Az ünnepi megemlékezést mindig egy-egy égető probléma mai állásának ismertetésével szoktuk összekapcsolni. 1982-ben a közérdeklődés előterébe az idős korúak problémája, fizikai, mentális és szo­ciális jóléte került. Az Egészségügyi Világszervezet Egészségügyi Világnapjának, április 7-ének témája „Életet az éveknek”, és az ENSZ július 26-tól augusztus 6-ig Öregedési Világértekezletet hívott össze Bécsbe. Ünnepi megemlékezésemben ezért én is ezzel a kérdéssel kívánok foglalkozni. Az idős korúak száma ma világszerte emelkedik. 1970 és 2000 között a 60 év feletti lakosok száma a földön várhatóan 307 millióról 580 millióra emel­kedik. Hazánkban 1980-ban a nyugdíjkorhatáron túllevő lakosság száma 2,2 millió volt. A 60 évesek, és idősebbek száma 2000-ig 200 000 fővel emelke­dik, ugyanakkor minden ötödik időskorú egyedül él. 1980-ban a meghaltak 76%-a 60 éves és ennél idősebb, 58%-a pedig 70 éven felüli volt. Az idős elhaltak között csökkent a fertőző betegségekben elhunytak száma, ugyanakkor emelkedett a kerin­gési betegségekben, daganatos betegségekben és krónikus megbetegedésekben elhaltaké. Ezek a számadatok mind azt bizonyítják, hogy hazánkban a társadalomnak és az egészségügynek foglalkoznia kell az idős korúak problémáival, egészségügyi ellá­tásával, egészségügyi és szociális gondozásával. A II. világháború következtében az egészség­­ügyi és szociális intézmények egy része megsem­misült. A felszabadulás előtt „szegénygondozás” folyt, és szegényházakban intézményes szegény­­gondozás. Ezekben orvosi felügyelet és kezelés nem volt, csupán a nyomorban megbetegedett sze­gények befogadására szolgáltak. A felszabadulást követő időben a legfőbb törekvés a társadalombiz­tosítás egységesítése és a lakosság minél szélesebb rétegére való kiterjesztése volt. Ezt a problémát megoldottuk, és ma már a lakosság 100%-a tár­sadalombiztosításban részesül. A felszabadulás utáni években a szociális ott­honi hálózat újjáépítése, korszerűsítése és fejlesz­tése volt a cél. Nemcsak a férőhelyek számát nö­veltük, hanem az ellátás színvonalát is, és megvaló­sítottuk a differenciált gondozást. A szociális ott­honi ellátás mellett az utóbbi években egyre na­gyobb szerepet kap a házi szociális gondozás, az öregek napközi otthona, a nyugdíjas házak és a nyugdíjas panziók kialakítása. Orvosi Hetilap 1982. 123. évfolyam, 14. szám A gerontológiai kutatások Magyarországon az I. világháború után indultak meg, Korányi Sándor vizsgálataival, aki az elöregedés élettani tüneteivel foglalkozott, és megállapította azt a még ma is ér­vényes tételt, hogy az öregedés első és legfontosabb tünete az alkalmazkodóképesség csökkenése. Ha­­ranghy 1934-ben Tihanyban kezdte el a gerincte­lenek, elsősorban a telemetrikus növekedésű álla­tok elöregedésével kapcsolatos vizsgálatait. Megál­lapította, hogy a kagylók víztisztításban játszott szerepe az életkor függvénye. A gerontológiai kutatások szervezett fejlesztése a II. világháború után kezdődött. 1953-ban az MTA Korányi Sándor Társasága gerontológiai nagygyű­lést rendezett, melyen Gerontológiai Bizottság fel­állítására hozott határozatot. Az MTA Gerontológiai Bizottsága e határozat alapján Haranghy László el­nöklete alatt kezdte meg működését. Ettől kezdve a gerontológiai kutatások fellendültek hazánkban. 1955-ben Magyarország a szocialista államok közül elsőként lett a Nemzetközi Gerontológiai Társaság tagja, és 1981-ben az Európai Klinikai Szekció ma­gyar gerontológust választott elnökéül. 1960-ban az MTA Biológiai Egyesületében Gerontológiai Szakosztály létesült Haranghy László elnökletével, ugyanakkor az MTA Gerontológiai Bizottsága meg­szűnt. 1961-ben az Egészségügyi Minisztérium Ge­rontológiai Intézet létrehozását határozta el, mely 1965-ben kezdte meg működését, és jelenleg a Sem­melweis Orvostudományi Egyetem Gerontológiai Központjaként működik. 1967-ben megalakult a Magyar Gerontológiai Társaság, melynek elnöke Haranghy László, főtitkára Beregi Edit volt. A demográfiai adatok alapján ma már mind­inkább nyilvánvalóvá vált, hogy az öregségkutatás nemcsak lehetőség, hanem növekvő szükséglet, mert csak ez segítheti elő az öregedő társadalom megfelelő ellátását. Csak ha jobban megismerjük az öregedés folyamatát, tudunk a társadalomnak megfelelő tanácsot adni az idős korúakkal kapcso­latosan. A gerontológiai kutatások legfőbb törekvése az aktív, produktív élettartam megnövelése. Az utolsó évtizedben jelentősen megnőtt ismeretünk az öre­gedés során létrejövő változásokról, az idősek egészségi állapotáról, orvosi és szociális szükség­leteiről. Számos, korral járó élettani változást írtak le, például a különböző sejtekben, ideg-, izom-, en­dokrin-, immunsejtekben stb., az interstitiumban, így a collagenban, elastinban. Jobban ismerjük ma már az idős korban oly gyakran jelentkező meg­betegedést, az osteoporosist és atherosclerosist. Számos szerző foglalkozott az öregedést kísérő im­munválasz változásával, összefüggést mutattak ki az öregedés és a nem között — a nők hosszabb éle­tűek, mint a férfiak —, megállapították, hogy a há­zasok hosszabb ideig élnek, mint a nem házasok, valamint, hogy a magasabb szociális kategóriában élők hosszabb életűek, mint a rossz körülmények között élők. Mint az előbbiekben említettem, az öregség­kutatások célja az aktív, produktív élet megnöve­lése. Ez csak akkor válik lehetővé, ha jobban is­merjük az öregedés folyamatát, az öregedés okát. 831

Next