Orvosi Hetilap, 1985. február (126. évfolyam, 5-8. szám)

1985-02-10 / 6. szám - HORUS - A hazai rokkantügy az első világháborúban

csájtják el a hadsereg kötelékéből, míg nem része­sült orvosi utókezelésben, míg nem kapott mester­séges testrészt, vagy míg nem részesült a viszonyai által megkívánt gyakorlati oktatásban.” Négy utó­kezelő intézetet hoztak létre: kettőt Pesten, egyet­­egyet pedig Pozsonyban és Kolozsvárott. Minden katona államköltségen két művégtagot kapott, egy munka és egy kozmetikus protézist. Az oktatást teljesen gyakorlati alapokra helyez­ve szervezték, ahol már fellelhetők a szociál­peda­­gógia elemei is: „Meg kell figyelni a rokkantat munkája közben és felismerve a felmerülő nehéz­ségeket, korrigálni a tervet”. Módot adtak az eset­leg félbemaradt elemi vagy polgári iskolai tanulmá­nyok befejezésére — a rokkant tiszteknek pedig kü­lön rendelet megnyitotta a felsőbb iskolákat is. Külön iskolája nyílt a vakoknak, akik a nyarat a gödöllői állami méhészeti iskolában töltötték, sző­nyegkötést, székfonást, kefekötést és másságot ta­nulhattak és megtanulták a Braille írást is. A gon­dozás feladatainak ellátására megszervezték a rok­kant gyámság intézményét a vármegyéktől a járá­sokon, városokon át a községekig, „melynek való­ban szép és nagy működési köre lesz különösen ak­kor, ha a sérült bel­beteg­ és főleg tuberkulotiku­s katonák gondozásával még a hadiárvák patronálá­­sa is egyesíthető lenne”, írja Klebelsberg. Megállapíthatjuk, hogy 1915-ben rendkívül korszerű, az átfogó rehabilitáció valamennyi terü­letét érintő, a területi közigazgatásba is beágyazott, kora színvonalát messze megelőző rokkantügyi szer­vezet létesült Magyarországon, mely néhány évvel megelőzte az USA hasonló törvénykezését is, hiszen utóbbi csak 3 évvel később, 1918-ban született meg, „szakmai rehabilitációs program” címen az első vi­lágháború rokkanttá vált frontharcosai számára. A kora igényeinek megfelelően természetesen a hazai program is a katonákra vonatkozott. Ma már nem dönthető el, hogy mivé fejlődött volna békeidőben, hiszen a háború elvesztésével az egész szervezet összeomlott; azt tudjuk, hogy a győztes hatalmak országaiban hová fejlődött. E. Molver Law előadá­sára az amerikai orvosi irodalomban pl. mint az első orvosi rehabilitációs irodalmi adatra hivatkoznak, mely: „A háború áldozatainak rehabilitációs prob­lémái” címen a Floridai Orvosi Társaság előtt St. Petersburgban 1921. október 12-én hangzott el. Megismerve a rokkantügyi szervezet felépítését, még nem tudjuk, hogyan működött a gyakorlatban. A pozsonyi utókezelő intézet munkájáról rendelke­zünk részletes adatokkal, melyet a továbbiakban is­mertetünk. Az Országos Hadigondozó Hivatal Pozsonyi Utó­kezelő Gyógyintézete Rokkantiskolai és Művégtag­­készítő műhelye igazgatásával Tisza Bakay Lajos sebész professzort bízta meg. Az intézet kiadásában megjelent Rokkantak Lapja 14. számában a követ­kező adatokat találjuk: 1915. július 12. és 1918 jú­lius 1. között 6206 beteget vettek fel. A rokkant­iskola 28 műhelyében összesen 731 rokkantat ké­peztek ki (géplakatos, esztergályos, szabó, órás, bor­bély, szobafestő, fényképész, szíjgyártó, kötszerész, mészáros, mozioperatőr, asztalos, szűcs, cipész, cím­festő, és mázoló, bádogos, művégtag-készítő, építő­ipari rajz stb. szakmákra.) Sokan foglalkoztak a gyermekjáték műhelyben. Az elméleti tanfolyamok közül vadőri, vámszedői, kereskedelmi és polgári is­kolai, valamint elemi analfabéta és iparostanonc-is­­kolai tanfolyamot tartottak. Ha a rokkant otthoná­ban letelepedett és komoly szándékot mutatott a tanult mesterségének a folytatására, úgy műhely­berendezést és szerszámokat is kapott az intézettől. Ugyancsak a Rokkantak Lapja 14. számából (1918. július 15.) értesülhetünk: „A kiképzett rokkantak kö­zül többen súlyos sérülésük folytán nem képesek arra, hogy az életben a szabad versenybe kerüljenek, mert ott hátramaradnak egészséges társaik mögött. Hogy az olyan rokkantról is gondoskodás történjék, akik pol­gári mesterségükben annyira megrokkantak, hogy többé kielégítő keresetet nem remélhetnek, és akik otthonukban semmiféle vagyonnal, házzal nem rendel­keznek, tehát akiknek nagyon nehéz lenne a feltétle­nül szükséges műhelytermet és lakóházat előteremteni, azok részére a Hadigondozó Hivatal kereseti telepeket létesített. Ilyen van Kalocsán, főleg faipari és Vácott bőripari, szervezés alatt ,pedig Törökszentmiklóson egy mezőgazdasági. A kereseti telepen van egy közös mun­katerem, ahol mindenki a rokkantságának megfelelő foglalkozását végzi. A műhely kereseti hasznát alt­­ruisztikus alapon megosztják. A telepen minden rok­kant kap egy lakóházat kis kerttel. Ha megbecsüli ma­gát, úgy néhány év múlva a ház a kerttel együtt saját tulajdonába megy át.” Dömötör Pál leveléből értesülhetünk arról, hogy az igazgatása alatt álló budapesti művégtag műhely­ből — Dollinger javaslatára — Boel orvosi műsze­részt, mint elsőrendű szakembert és mellette egy fiatalabb műszerészt és kötszerészt vezényeltek át Pozsonyba, hogy ott elindíthassák a művégtag-ellá­tást. Bakay kézírásos jelentés tervezetében olvas­hatjuk, hogy 1915. július 11-től 1916. január 31-ig a művégtag műhely által szállított protézisek és egyéb orvosi segédeszközök száma 349 volt. A pozsonyi rokkantiskolában gyógypedagógiai tevékenység is folyt, az erről készült jelentésben ol­vashatjuk, hogy az első évben 6 motoros, 12 hiszté­riás aphasiást, 4 húslak­ást és 2 siketet kezeltek. Is­merjük az intézet működési szabályzatát, valamint ügyviteli rendjét. Minden amputáltról tudjuk, hogy mi volt a „polgári” foglalkozása és milyen oktatás­ban, ill. elhelyezésben részesült. Pl. Farkas Ferenc 1. lábszáramputált vályogvető volt és kefekötőnek képezték ki, vagy Lukovics József földműves a bal felkarját vesztette el, a cinfalvi cukorgyárba helyez­ték el. Az intézet munkáját nagyszabású kiállítás tárta a világ elé, mely 1917. július 18-án nyílt meg. Erről számos korabeli fénykép áll rendelkezésünkre. A Nyugat-magyarországi Híradó 1917. július 19-i szá­ma nagy cikkében olvashatunk a kiállításról ismer­tetést; a kiállítás négy főrészre oszlott: 1. a rokkant utókezelő intézet munkája, gyó­gyító eszközei és művégtagjai. 2. A rokkantiskola munkája, a műhelyek szervezete, az eredmények. 3. A rokkantak által produkált ipari termékek és 4. a kiállítási bazár, ahol a rokkantak ipartermékei eladásra kerülnek. A pozsonyi adatok azt bizonyítják, hogy való­ban jól működött mind a Bakay által kiépített utó­kezelő intézet, mind a rokkantügyi szervezet terü­leti hálózata! Orvostörténeti szempontból érdekesek és a ha­

Next