Orvosi Hetilap, 1985. február (126. évfolyam, 5-8. szám)
1985-02-10 / 6. szám - HORUS - A hazai rokkantügy az első világháborúban
csájtják el a hadsereg kötelékéből, míg nem részesült orvosi utókezelésben, míg nem kapott mesterséges testrészt, vagy míg nem részesült a viszonyai által megkívánt gyakorlati oktatásban.” Négy utókezelő intézetet hoztak létre: kettőt Pesten, egyetegyet pedig Pozsonyban és Kolozsvárott. Minden katona államköltségen két művégtagot kapott, egy munka és egy kozmetikus protézist. Az oktatást teljesen gyakorlati alapokra helyezve szervezték, ahol már fellelhetők a szociálpedagógia elemei is: „Meg kell figyelni a rokkantat munkája közben és felismerve a felmerülő nehézségeket, korrigálni a tervet”. Módot adtak az esetleg félbemaradt elemi vagy polgári iskolai tanulmányok befejezésére — a rokkant tiszteknek pedig külön rendelet megnyitotta a felsőbb iskolákat is. Külön iskolája nyílt a vakoknak, akik a nyarat a gödöllői állami méhészeti iskolában töltötték, szőnyegkötést, székfonást, kefekötést és másságot tanulhattak és megtanulták a Braille írást is. A gondozás feladatainak ellátására megszervezték a rokkant gyámság intézményét a vármegyéktől a járásokon, városokon át a községekig, „melynek valóban szép és nagy működési köre lesz különösen akkor, ha a sérült belbeteg és főleg tuberkulotikus katonák gondozásával még a hadiárvák patronálása is egyesíthető lenne”, írja Klebelsberg. Megállapíthatjuk, hogy 1915-ben rendkívül korszerű, az átfogó rehabilitáció valamennyi területét érintő, a területi közigazgatásba is beágyazott, kora színvonalát messze megelőző rokkantügyi szervezet létesült Magyarországon, mely néhány évvel megelőzte az USA hasonló törvénykezését is, hiszen utóbbi csak 3 évvel később, 1918-ban született meg, „szakmai rehabilitációs program” címen az első világháború rokkanttá vált frontharcosai számára. A kora igényeinek megfelelően természetesen a hazai program is a katonákra vonatkozott. Ma már nem dönthető el, hogy mivé fejlődött volna békeidőben, hiszen a háború elvesztésével az egész szervezet összeomlott; azt tudjuk, hogy a győztes hatalmak országaiban hová fejlődött. E. Molver Law előadására az amerikai orvosi irodalomban pl. mint az első orvosi rehabilitációs irodalmi adatra hivatkoznak, mely: „A háború áldozatainak rehabilitációs problémái” címen a Floridai Orvosi Társaság előtt St. Petersburgban 1921. október 12-én hangzott el. Megismerve a rokkantügyi szervezet felépítését, még nem tudjuk, hogyan működött a gyakorlatban. A pozsonyi utókezelő intézet munkájáról rendelkezünk részletes adatokkal, melyet a továbbiakban ismertetünk. Az Országos Hadigondozó Hivatal Pozsonyi Utókezelő Gyógyintézete Rokkantiskolai és Művégtagkészítő műhelye igazgatásával Tisza Bakay Lajos sebész professzort bízta meg. Az intézet kiadásában megjelent Rokkantak Lapja 14. számában a következő adatokat találjuk: 1915. július 12. és 1918 július 1. között 6206 beteget vettek fel. A rokkantiskola 28 műhelyében összesen 731 rokkantat képeztek ki (géplakatos, esztergályos, szabó, órás, borbély, szobafestő, fényképész, szíjgyártó, kötszerész, mészáros, mozioperatőr, asztalos, szűcs, cipész, címfestő, és mázoló, bádogos, művégtag-készítő, építőipari rajz stb. szakmákra.) Sokan foglalkoztak a gyermekjáték műhelyben. Az elméleti tanfolyamok közül vadőri, vámszedői, kereskedelmi és polgári iskolai, valamint elemi analfabéta és iparostanonc-iskolai tanfolyamot tartottak. Ha a rokkant otthonában letelepedett és komoly szándékot mutatott a tanult mesterségének a folytatására, úgy műhelyberendezést és szerszámokat is kapott az intézettől. Ugyancsak a Rokkantak Lapja 14. számából (1918. július 15.) értesülhetünk: „A kiképzett rokkantak közül többen súlyos sérülésük folytán nem képesek arra, hogy az életben a szabad versenybe kerüljenek, mert ott hátramaradnak egészséges társaik mögött. Hogy az olyan rokkantról is gondoskodás történjék, akik polgári mesterségükben annyira megrokkantak, hogy többé kielégítő keresetet nem remélhetnek, és akik otthonukban semmiféle vagyonnal, házzal nem rendelkeznek, tehát akiknek nagyon nehéz lenne a feltétlenül szükséges műhelytermet és lakóházat előteremteni, azok részére a Hadigondozó Hivatal kereseti telepeket létesített. Ilyen van Kalocsán, főleg faipari és Vácott bőripari, szervezés alatt ,pedig Törökszentmiklóson egy mezőgazdasági. A kereseti telepen van egy közös munkaterem, ahol mindenki a rokkantságának megfelelő foglalkozását végzi. A műhely kereseti hasznát altruisztikus alapon megosztják. A telepen minden rokkant kap egy lakóházat kis kerttel. Ha megbecsüli magát, úgy néhány év múlva a ház a kerttel együtt saját tulajdonába megy át.” Dömötör Pál leveléből értesülhetünk arról, hogy az igazgatása alatt álló budapesti művégtag műhelyből — Dollinger javaslatára — Boel orvosi műszerészt, mint elsőrendű szakembert és mellette egy fiatalabb műszerészt és kötszerészt vezényeltek át Pozsonyba, hogy ott elindíthassák a művégtag-ellátást. Bakay kézírásos jelentés tervezetében olvashatjuk, hogy 1915. július 11-től 1916. január 31-ig a művégtag műhely által szállított protézisek és egyéb orvosi segédeszközök száma 349 volt. A pozsonyi rokkantiskolában gyógypedagógiai tevékenység is folyt, az erről készült jelentésben olvashatjuk, hogy az első évben 6 motoros, 12 hisztériás aphasiást, 4 húslakást és 2 siketet kezeltek. Ismerjük az intézet működési szabályzatát, valamint ügyviteli rendjét. Minden amputáltról tudjuk, hogy mi volt a „polgári” foglalkozása és milyen oktatásban, ill. elhelyezésben részesült. Pl. Farkas Ferenc 1. lábszáramputált vályogvető volt és kefekötőnek képezték ki, vagy Lukovics József földműves a bal felkarját vesztette el, a cinfalvi cukorgyárba helyezték el. Az intézet munkáját nagyszabású kiállítás tárta a világ elé, mely 1917. július 18-án nyílt meg. Erről számos korabeli fénykép áll rendelkezésünkre. A Nyugat-magyarországi Híradó 1917. július 19-i száma nagy cikkében olvashatunk a kiállításról ismertetést; a kiállítás négy főrészre oszlott: 1. a rokkant utókezelő intézet munkája, gyógyító eszközei és művégtagjai. 2. A rokkantiskola munkája, a műhelyek szervezete, az eredmények. 3. A rokkantak által produkált ipari termékek és 4. a kiállítási bazár, ahol a rokkantak ipartermékei eladásra kerülnek. A pozsonyi adatok azt bizonyítják, hogy valóban jól működött mind a Bakay által kiépített utókezelő intézet, mind a rokkantügyi szervezet területi hálózata! Orvostörténeti szempontból érdekesek és a ha