Orvosi Hetilap, 2000. április (141. évfolyam, 14-18. szám)
2000-04-16 / 16. szám - Hajós Károly: A légzőszervi allergiás betegségek kezeléséről: Histamin-, histaminase-, histaminazoprotein-, antihistaminanyagok
beteget figyeltek. Az I. csoportban 81 beteg csípő- és csípőközeli femurműtéttel, a II. csoportban 85 beteg boka körüli és kisebb baleseti beavatkozással, például Achilles-ín-szakadással szerepelt. Egyik beteg anamnézisében sem fordult elő infekció, neoplasia, autoimmun betegség. Az I. csoportban 53 beteg volt műtéti szövődmény nélkül. A CRP preoperatív szintje 1,4 mg/dl, a második műtéti nap után 15,4 mg/dl. A II. csoportban 78 volt a szövődménymentesek száma. A CRP műtét előtti értéke átlag 1,0 mg/dl, a második műtéti nap után 3,5 mg/dl. A 12. nap körül mindkét csoport CRP-szintje normalizálódott. A két csoportban összesen 35 posztoperatív szövődmény fordult elő. A preoperatív CRP-szintjük nem volt magasabb. A komplikáció tipikusan a 3. nap után fellépő újabb CRP- emelkedésben, egy második maximumban nyilvánult meg. A CRP abszolút értéke arányos a szövődmény súlyosságával. A II. csoportban a CRP szintje a csontsérültekben jelentősen emelkedett. Hat súlyos, mély sebfertőzésben a klinikai tünetek megjelenése előtt átlag 1,6 nappal a CRP meredeken 22,2 mg/dl-ig ment fel. A posztoperatív CRP szintje függ a műtéti területtől és a műtéti traumától, de független a kortól, a nemtől, a műtét időtartamától, a vérveszteségtől, transzfúziótól, gyógyszerektől és az anesztéziától. Csökkenti a CRP hitelét valamely infekció, neoplasia és autoimmun betegség. A műtét előtti CRP-szint ismerete fontos összehasonlítási alap, a kórlefolyást csak ennek segítségével tudjuk megítélni. A CRP nemcsak a bakteriális infekció, de az a bakteriális szövődményeknek is (például haematoma, thrombosis) igen korai és érzékeny paramétere. Baleseti betegben a trauma is okozhatja a CRP preoperatív emelkedését. A magasabb műtét előtti CRP-szint posztoperatív veszélyekre figyelmeztet, ezért a szövődmények korai felismerése végett a beteget a 0., 2., 5., 7., 10. és 14. nap CRP-monitorozni kell. Kollár Lajos dr. Borrelia burgdorferi-specifikus immunkomplexek akut Lyme-betegségben. Schützer, S. E., Coyle, P. K., Reid, R, Holland, B. (Univ. Med. Dentistry New Jersey, Dept. Med. 185 S Orange Ave, Newark, NJ 07103, USA), JAMA, 1999,282, 1942-1946. A Lyme-betegség (Lb) korai szakában a szokványos szerológiai módszerekkel az esetek felében még nem mutatható ki antitestválasz. A korai fázisra jellemző erythema migrans (EM) is csak az esetek kb. 70%-ában van jelen, így a friss fertőzések harmadában a kórisme felállítása csaknem lehetetlen. Az is súlyos diagnosztikus gondot jelent, hogy a szokványos szerológiai módszerekkel a múltban lezajlott és gyógyult infekció nem különíthető el az aktív fertőzésektől. Feltételezhető, hogy a borrelia-antigént tartalmazó immunkomplexek (IC) aktív borreliafertőzésre utalnak. Az is valószínű, hogy a kezdeti időszakban még relatíve sok antigén kerül a keringésbe, mely az antitestekkel komplexet képez. Az IC-ekbe kötött antitestek viszont a szokványos szerológiai eljárásokkal nem mutathatók ki. Ezért a borrelinspecifikus IC-k kimutatása sokat javíthat a Lb laboratóriumi diagnosztikáján. A szerzők által ajánlott eljárás viszonylag egyszerű. Az IC-ket kicsapják, majd centrifugálják. Az így nyert IC-ket tartalmazó üledéket újból oldatba hozzák, tehát pozitív esetben ebben az oldatban ELISA-val vagy Western blottal akár a borrelin-antigéneket, akár az antitesteket ki lehet mutatni. A 26 szeronegatív EM-s beteg savójából 25 ízben tudtak IC-t kimutatni. A 105 szeropozitív EM-es betegből 2 eset kivételével valamennyi IC- pozitív volt. A 13 neuroborreliosisos beteg mindegyikében ki tudtak IC-t mutatni. Mindössze 12 EM-ből gyógyult páciens savóját vizsgálták, valamennyi IC-negatív volt. Összesen 145 kontrollsavót vizsgáltak, 2 kivételével mind IC-negatív lett. Az eredmények arra utalnak, hogy az eljárás hasznosabb lehet, mint a borrelin-PCR, ami lényegesen drágább és számos tényező okozhat fals negatív és fals pozitív eredményt. A tanulmányba olyan korai eseteket válogattak, ahol a klinikai diagnózishoz nem férhetett kétség. Az eljárás igazi haszna azonban a klinikailag bizonytalan esetekben és talán az idült fertőzések vizsgálatakor mutatkozhat meg. A szerzők sejtetni engedik, hogy az erről szóló tanulmány is hamarosan elkészül. Lakos András dr. A terheléses EKG tanulmányok tanulságai. Froehlicher, V. F. és mtsa (Vet. Affairs Palo Alto Health Care system, Stanford Univ., USA): Chest, 1999, 116,1442. A terhelés-kardiológia kitűnő reprezentánsa és munkatársai azokra a buktatókra mutatnak rá, amelyek a vizsgálatok tervezésekor, a beteg-kiválasztáskor, az értékeléskor mutatkozni szoktak és amelyek gyengítik a munkákból levonható tanulságok értékét. 1. A korlátozott esélyhiba (limited challenge) abból adódik, hogy például nem beteg, nem katéterezett személyek terheléses EKG-adatait hasonlítják a katéterezett coronariabetegekéhez. A kissé beteg csoportban a terheléses teszt specifitása 90% felett lehet, míg a betegekben a tesztérzékenység nagy. Ha a két csoport adataiból receiver operator curve-öket szerkesztünk (ROC: a specifitás- és szenzitivitás-görbék szóródási területét is figyelembe vesszük), nagy, befedetlen terület adódik. Másik meggondolás az, hogy a két csoport terhelhetősége nem azonos, emiatt például az ST/pulzusszám-index jelentősége megnő. Előválogatás nélküli csoport adatait kell használni bármely összehasonlításra. 2. Eltérés a kivizsgálás menetében (workup bias): például a mellkasi panasszal jelentkezők közül csak azokat visszük tovább koronarográfiára, akik terheléses tesztje pozitív volt vagy kicsiny a terhelhetőségük. Ilyen esetben az érzékenység 40, a specifitás 85% körüli lehet, míg ha minden személyen megtörténik az aranyszabálynak tekinthető koronarográfia, akkor 70-70% körül van a két jellemző. Újraszámítva 50 metaanalízisbe bevont közleményt, az derül ki, hogy ahogy gyakoribb az ST- eltérés, úgy nő a teszt érzékenysége (és a workup bias), míg a specifitás ezzel ellentétesen csökken. Minden beteget meg kell katéterezni is, hogy reális összehasonlításunk legyen, így szerezhetünk tapasztalatokat, hogy mit kell tegyünk majd a további betegekkel. 3. Kemény és puha végpontok. Az infarctus és a halál a kemény végpont, az angina vagy a coronaria-beavatkozás kevésbé az. Utóbbiak a szűréstanulmányokban gyakoriak. Kemény végpontot használó tanulmányokban