Orvosi Hetilap, 2000. április (141. évfolyam, 14-18. szám)

2000-04-16 / 16. szám - Hajós Károly: A légzőszervi allergiás betegségek kezeléséről: Histamin-, histaminase-, histaminazoprotein-, antihistaminanyagok

beteget figyeltek. Az I. csoportban 81 beteg csípő- és csípőközeli femur­­műtéttel, a II. csoportban 85 beteg bo­ka körüli és kisebb baleseti beavat­kozással, például Achilles-ín-szaka­­dással szerepelt. Egyik beteg anam­­nézisében sem fordult elő infekció, neoplasia, autoimmun betegség. Az I. csoportban 53 beteg volt műté­ti szövődmény nélkül. A CRP preope­­ratív szintje 1,4 mg/dl, a második mű­téti nap után 15,4 mg/dl. A II. csoport­ban 78 volt a szövődménymentesek száma. A CRP műtét előtti értéke átlag 1,0 mg/dl, a második műtéti nap után 3,5 mg/dl. A 12. nap körül mindkét cso­port CRP-szintje normalizálódott. A két csoportban összesen 35 posztoperatív szövődmény fordult elő. A preoperatív CRP-szintjük nem volt magasabb. A komplikáció tipiku­san a 3. nap után fellépő újabb CRP- emelkedésben, egy második maxi­mumban nyilvánult meg. A CRP abszolút értéke arányos a szövődmény súlyosságával. A II. cso­portban a CRP szintje a csontsérültek­ben jelentősen emelkedett. Hat súlyos, mély sebfertőzésben a klinikai tünetek megjelenése előtt átlag 1,6 nappal a CRP meredeken 22,2 mg/dl-ig ment fel. A posztoperatív CRP szintje függ a műtéti területtől és a műtéti trau­mától, de független a kortól, a nemtől, a műtét időtartamától, a vérveszte­ségtől, transzfúziótól, gyógyszerektől és az anesztéziától. Csökkenti a CRP hitelét valamely infekció, neoplasia és autoimmun betegség. A műtét előtti CRP-szint is­merete fontos összehasonlítási alap, a kórlefolyást csak ennek segítségével tudjuk megítélni. A CRP nemcsak a bakteriális infekció, de az a bakteriális szövődményeknek is (például haema­­toma, thrombosis) igen korai és érzé­keny paramétere. Baleseti betegben a trauma is okozhatja a CRP preope­ratív emelkedését. A magasabb műtét előtti CRP-szint posztoperatív veszélyekre figyelmez­tet, ezért a szövődmények korai felis­merése végett a beteget a 0., 2., 5., 7., 10. és 14. nap CRP-monitorozni kell. Kollár Lajos dr. Borrelia burgdorferi-specifikus im­munkomplexek akut Lyme-betegség­ben. Schützer, S. E., Coyle, P. K., Reid, R, Holland, B. (Univ. Med. Dentistry New Jersey, Dept. Med. 185 S Orange Ave, Newark, NJ 07103, USA), JAMA, 1999,282, 1942-1946. A Lyme-betegség (Lb) korai szakában a szokványos szerológiai módszerekkel az esetek felében még nem mutatható ki antitestválasz. A korai fázisra jel­lemző erythema migrans (EM) is csak az esetek kb. 70%-ában van jelen, így a friss fertőzések harmadában a kór­isme felállítása csaknem lehetetlen. Az is súlyos diagnosztikus gondot jelent, hogy a szokványos szerológiai mód­szerekkel a múltban lezajlott és gyó­gyult infekció nem különíthető el az aktív fertőzésektől. Feltételezhető, hogy a borrelia-antigént tartalmazó immunkomplexek (IC) aktív borrelia­­fertőzésre utalnak. Az is valószínű, hogy a kezdeti időszakban még relatíve sok antigén kerül a keringésbe, mely az antitestekkel komplexet képez. Az IC-ekbe kötött antitestek viszont a szokványos szerológiai eljárásokkal nem mutathatók ki. Ezért a borrelin­­specifikus IC-k kimutatása sokat javít­hat a Lb laboratóriumi diagnoszti­káján. A szerzők által ajánlott eljárás viszonylag egyszerű. Az IC-ket kicsap­ják, majd centrifugálják. Az így nyert IC-ket tartalmazó üledéket újból oldat­ba hozzák, tehát pozitív esetben ebben az oldatban ELISA-val vagy Western blottal akár a borrelin-antigéneket, akár az antitesteket ki lehet mutatni. A 26 szeronegatív EM-s beteg savójából 25 ízben tudtak IC-t kimu­tatni. A 105 szeropozitív EM-es beteg­ből 2 eset kivételével valamennyi IC- pozitív volt. A 13 neuroborreliosisos beteg mindegyikében ki tudtak IC-t mutatni. Mindössze 12 EM-ből gyó­gyult páciens savóját vizsgálták, vala­mennyi IC-negatív volt. Összesen 145 kontrollsavót vizsgáltak, 2 kivételével mind IC-negatív lett. Az eredmények arra utalnak, hogy az eljárás hasznosabb lehet, mint a borre­­lin-PCR, ami lényegesen drágább és szá­mos tényező okozhat fals negatív és fals pozitív eredményt. A tanulmányba olyan korai eseteket válogattak, ahol a klinikai diagnózishoz nem férhetett kétség. Az eljárás igazi haszna azonban a klinikailag bizonytalan esetekben és talán az idült fertőzések vizsgálatakor mutatkozhat meg. A szerzők sejtetni en­gedik, hogy az erről szóló tanulmány is hamarosan elkészül. Lakos András dr. A terheléses EKG tanulmányok tanul­ságai. Froehlicher, V. F. és mtsa (Vet. Affairs Palo Alto Health Care system, Stanford Univ., USA): Chest, 1999, 116,1442. A terhelés-kardiológia kitűnő repre­zentánsa és munkatársai azokra a buktatókra mutatnak rá, amelyek a vizsgálatok tervezésekor, a beteg-ki­választáskor, az értékeléskor mutat­kozni szoktak és amelyek gyengítik a munkákból levonható tanulságok ér­tékét. 1. A korlátozott esélyhiba (limited challenge) abból adódik, hogy példá­ul nem beteg, nem katéterezett sze­mélyek terheléses EKG-adatait hason­lítják a katéterezett coronariabetege­kéhez. A kissé beteg csoportban a terhelé­ses teszt specifitása 90% felett lehet, míg a betegekben a tesztérzékenység nagy. Ha a két csoport adataiból re­ceiver operator curve-öket szerkesz­tünk (ROC: a specifitás- és szenziti­­vitás-görbék szóródási területét is fi­gyelembe vesszük), nagy, befedetlen terület adódik. Másik meggondolás az, hogy a két csoport terhelhetősége nem azonos, emiatt például az ST/pulzus­­szám-index jelentősége megnő. Elővá­logatás nélküli csoport adatait kell használni bármely összehasonlításra. 2. Eltérés a kivizsgálás menetében (workup bias): például a mellkasi panasszal jelentkezők közül csak azokat visszük tovább koronarográ­­fiára, akik terheléses tesztje pozitív volt vagy kicsiny a terhelhetőségük. Ilyen esetben az érzékenység 40, a specifitás 85% körüli lehet, míg ha minden személyen megtörténik az aranyszabálynak tekinthető korona­­rográfia, akkor 70-70% körül van a két jellemző. Újraszámítva 50 meta­­analízisbe bevont közleményt, az de­rül ki, hogy ahogy gyakoribb az ST- eltérés, úgy nő a teszt érzékenysége (és a workup bias), míg a specifitás ezzel ellentétesen­ csökken. Minden beteget meg kell katéterezni is, hogy reális összehasonlításunk legyen, így szerezhetünk tapasztalatokat, hogy mit kell tegyünk majd a további betegekkel. 3. Kemény és puha végpontok. Az infarctus és a halál a kemény végpont, az angina vagy a coronaria-beavatko­zás kevésbé az. Utóbbiak a szűrés­tanulmányokban gyakoriak. Kemény végpontot használó tanulmányokban

Next