Ózdi Vasas, 1971 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1971-06-11 / 23. szám
2 ÓZDI VASAS Békegyűlésen A magyar dolgozók szolidaritása bátorítja a görög hazafiakat A győzelem napja, március 8-a, a 26 éves európai béke, a Béke-világtanács budapesti közgyűlése, az európai biztonság kérdése és természetesen a háborús tűzfészkek (Vietnam, Közel-Kelet) okozta nemzetközi feszültségek — ezek azok a főbb kérdések, amelyek a napjainkban zajló békegyűlések témáját adják. Városunkban eddig az egyes körzetekben (Vasvár, Várkony, Petőfi körzet) került sor a Népfront szervezésében gyűlések megtartására, néhány üzemben és intézményben szerveznek még békegyűlést. Június 7-én este a Petőfi körzet békegyűlésére látogattunk el. Különös jelentőséget adott ennek az, hogy az egyik előadó, Brianasz Pandelisz elvtárs, az Ózdon élő görög politikai emigránsok vezetője tájékoztatta a szép számú közönséget a görögországi helyzetről. A figyelmet lekötő, tartalmas előadás elején rövid történeti áttekintést kaptunk a görög nép szabadságharcos, függetlenségi küzdelmeiről, a fasizmus ellen, a demokratikus átalakulásért folyó harcairól. Ezeket szemléletesen a görög nép jelentős tavaszi ünnepeinek az ismertetésével vázolta Brianasz elvtárs. Beszélt a hazafiak küzdelméről, helytállásáról. Felidézte a Béke-világtanács budapesti ülésének azt az egységes állásfoglalását, amely megnyilvánult a katonai junta ellen folyó harc támogatásában. Megrendítő adatokkal ecsetelte a fasiszta rendszer vérlázító tetteit. Üldözés, börtön, kivégzés a sorsa ma sokaknak Görögországban, akik szembefordulnak a népellenes katonai hatalommal. A görög nép azonban elszánta magát a harcra, nem riad vissza a terror ellenére sem! Ózd, hazánk, az egész világ népeinek szolidaritása kíséri ezt a harcot, bátorítja a hazafiakat, akik végül is meg fogják teremteni az imperialista hatalmak befolyásától mentes, szabad, demokratikus Görögországot. Előadását követően Herczegh Béla elvtárs, a Petőfi körzet Népfront-titkára beszélt a békemozgalomról, az ezzel kapcsolatos aktuális politikai kérdésekről. A békegyűlés hangulatát emelte a Petőfi úti általános iskola tanulóinak a közreműködése. Kórusszámokat, szavalatokat adtak elő a fiatalok. Képünkön: a közreműködő tanulók és a két előadó, Brianasz Pandelisz elvtárs beszél (Fotó: Strohmayer) Évzáró bál Június 5-én este is fény áradt a Liszt Ferenc Művelődési Központ táncterméből. Az ÖKÜ finomhengermű és a közgazdasági szaközépiskola újabb közös rendezvényére került sor, amelynek sikere nem maradt el a többi akcióétól. A bálon sok tanuló vett részt, hiszen a jó hangulathoz hozzájárult az „évzáró” jelző is. A jó szervezésnek nem maradt el az eredménye. Valóban jól éreztük magunkat, a rendezvény minden zavartól mentes volt. A „junior” együttes kitűnő zenéjével biztosította a jó hangulatot. Szeretnénk, ha ez a jól kiépített kapcsolat továbbra is fennállna a két KISZ-szervezet között, és még sokszor szórakoznánk együtt a komoly munka után a finomhengermű fiatal KISZ-eseivel. N. E. Új vonások a pártoktatásban Néhány nap múlva bezáródnak az iskolák kapui. A tanulók, hallgatók — túl a vizsgákon — pihennek, és erőt gyűjtenek a következő tanév feladatainak eredményes megoldásához. A legtöbben talán nem is gondolnak arra, hogy az arra hivatottak már az új tanév előkészítését végzik. Az előző év — vagy évek — tapasztalatainak összegzése után a következtetések és az új feladatok meghatározása az egyik legfontosabb, legtöbb figyelmet igénylő munka számunkra, így van ez a politikai oktatásban is. A felsőbb pártszervek már elkészítették az értékelést, most a júniusi taggyűlések elvégzik ezt a munkát. Az eredmények töretlen fejlődést mutatnak, akár a számszerű adatokat, akár az elvégzett munka minőségét tekintjük. Az 1971/72-es év eszmei, politikai céljai között első helyen az áll, hogy az új oktatási év segítse a X. pártkongresszus, a megyei és helyi pártértekezlet céljainak elérését, a helyi politika megvalósulását. A további feladatok így összegezhetők egy-egy mondatban: — A párt politikájának megértetésével és magyarázásával járuljon hozzá a párt politikai és ideológiai egységének, tömegkapcsolatának erősítéséhez. — Emelje a párt eszmei, ideológiai tevékenységének színvonalát, segítse a dolgozók szocialista tudatának, világnézetének formálását. Létrejöttek azok az alapok, amelyek a továbbképzéshez lehetőséget adnak. Ebben a legbiztosabb értékmérő az, hogy az előző oktatási év öt-hat foglalkozása látogatottságban sem maradt el az indulásnál mutatkozó szép eredményektől, ugyanakkor vitakészségben, az anyag elsajátítására, megértésére való törekvésben minden eddiginél elevenebb, pezsgőbb volt. Ezeken a foglalkozásokon dolgozták fel a pártoktatások tömegpropaganda fórumai a párt X. kongresszusának anyagát. A valós élet valós kérdéseiről volt szó és ez érthetően sok vélemény elmondását serkentette. Az elmúlt év eredményeinek továbbfejlesztéséhez ad lehetőséget a most előkészítés alatt álló új oktatási év, amely számos olyan vonással gyarapodik mind szervezetileg, mind tartalmilag, amelyek az eredményes munkát segítik. — A gazdaságpolitikai kérdések — összhangban városunknak a népgazdaságban betöltött szerepével — továbbra is kapjanak kellő hangsúlyt. — Olyan fontos kérdésekben, mint a gazdaság és az össztársadalmi fejlődés, a termelés hatékonysága és az életszínvonal összefüggései, a társadalmon belül meglevő ellentmondások és az érdekek viszonya — kerüljön előtérbe a helyes társadalmi szemlélet kialakítása. — Továbbra is megkülönböztetett figyelemmel kell foglalkozni a munkásosztály és a párt vezető szerepének témájával. — Ismertesse meg a szocialista demokratizmus lényegét, a jogok és a kötelességek egységét, segítsen abban, hogy a város dolgozói, lakossága megfelelően tudjanak élni a szocialista demokrácia adta lehetőségekkel. E célok elérése érdekében a politikai oktatási rendszer tagozódása, témabősége a koA szervezés nagyon lényeges új vonása, hogy a pártszervezetek ez alkalommal első ízben négy oktatási évre előre elkészítik a tervezetet. Egyszóval: a következő kongresszusig megtervezik, hogy az egyes kollektívák hol, milyen oktatáson vesznek részt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a csoport négy évig együtt tanul. (Természetesen ez nem betű szerint értendő, lesz, aki magasabb politikai képzésben részesül majd, hisz a káderfejlesztési tervek szerinti továbbtanulásra lehetőség van akár helyben a Marxista—Leninista Esti Egyetemen, vagy a megyei bentlakásos iskolák valamelyikén, sőt Budapesten a Politikai Főiskolán is.) Bennünket azonban most a legnagyobb létszámú oktatási forma, a tömegpropaganda érdekel, amelynek célja a párttagság széles rétegeinek politikai ideológiai képzése. A tömegpolitikai képzés legszélesebb skáláját a tanfolyamok adják. Ezeken tanulják meg a hallgatók a helyes önálló politikai gondolkodást, elhatározást és cselekvést. A tanfolyamok rendszere is két nagy csoportra oszlik. Az alapfokú tanfolyamokon az alapvető politikai fogalmak és összefüggések megismertevábbinál fejlettebb fokon jelentkezik. A némileg módosuló szerkezeti keretek lehetővé teszik, hogy a politikai oktatás hatékonysága növekedjék, a hallgatók a szó szorosan vett értelmében is tanuljanak, még pontosabban: megtanulják az oktatási év anyagáttése és e fogalmak tisztázása a cél. Ezért azt javasoljuk, hogy ezeken a tanfolyamokon (Szocializmus építésének kérdései és A magyar forradalmi munkásmozgalom története tanfolyam) azok vegyenek részt, akik a pártoktatásba most kapcsolódnak be. A továbbképző tanfolyamok a párt általános politikája egy-egy területének főbb kérdéseit ölelik fel. E formábon azok tanuljanak, akik már politikai ismeretekkel rendelkeznek. A továbbképző tanfolyamok a következő témakörökből indulnak: Gazdaságpolitikai tanfolyam ; Társadalmi és állami élet kérdései tanfolyam; Világnézeti és etikai kérdések tanfolyam ; Kulturális kérdések tanfolyam; A pártirányítás és a pártélet kérdései tanfolyam ; Nemzetközi politikai kérdések tanfolyam. A továbbképző tanfolyamok széles köre lehetővé teszi, hogy a hallgatók évről évre új tanfolyamokon tanuljanak, a bőséges választék lehetővé teszi, hogy a négyéves tervezésnél az érdeklődési köröket messzemenően figyelembe vegyék. FFI— Befejező rész a jövő heti számunkban a középpontban továbbra is a X. kongresszus korszerű szervezeti keretek között 1971. június. Nem utoljára A X. pártkongresszus sokat foglalkozott a törzsgárda tagok és a nyugdíjasok megbecsülésével. A határozat értelmében járt el a durvahengermű vezetése, amikor a közelmúltban összehívta az elmúlt év során nyugállományba távozott dolgozóit baráti beszélgetésre. Kristály István nyugdíjas kereste fel szerkesztőségünket, hogy mindezekről beszámoljon. — Rendkívül jólesett, hogy az üzem, a párt és a társadalmi szervek vezetőinek eszükbe jutottunk. Közel 60-an távoztunk nyugdíjba tavaly a gyárrészlegtől. Nehéz szívvel vettünk búcsút, s bennünk élt, hogy egy-két hónap múlva elfelednek még a legközvetlenebb munkatársak is. Ezért is érzékenyedtünk el a legtöbben, amikor mi öregek ismét találkoztunk a meghívás alkalmával. Jó volt az ismerős arcokat látni, hiszen legtöbben gyerekkorunk óta együtt dolgoztunk. Fél életünket jóbanrosszban együtt töltöttük. Az eltelt 20—30—40 év alatt volt bőven közös örömünk, közös bosszúságunk is. Ilyenkor azonban csak az előbbi jut az eszünkbe. — Pohánka Elemér és Medve Ferenc elvtárs köszöntötte az 1970. évben nyugdíjba vonultakat. Nem mondtak ők nagy szavakat, de mondataikból kiérződött, hogy soha sem felejtenek el bennünket. Mi kell az öregség határán az embereknek? A jó szó és az az érzés, hogy valamit mégis tettem az életben, ha visszaemlékeznek rám a vezetőim, a munkatársaim. Üzenet volt ugyanis a régi munkatársaktól, s ezt az üzenetet a gyárrészleg vezetője tolmácsolta. Szép volt, s ha nem szégyelljük, könynyezünk is. Segédmunkástól a művezetőkig együtt voltak ezen a kedves délutánon. A gyárrészlegvezetés szerény uzsonnája mellől nem hiányzott a hűsítő sör sem. Szükséges is volt, mert belül forró hőhullám öntötte el valamenynyiüket, akik nem utoljára élvezték volt munkahelyük, munkatársaik és veztőik megemlékezését, megbecsülését. Vincze A város lakásügyi rendelete : A lakásigény kielégítése a lakások cseréje A lakáskiutalási, illetve a lakásértékesítési névjegyzékben az igényjogosultak közül a fizikai és a termelést irányító műszaki dolgozók részére kell az elosztásra váró lakások többségét biztosítani. Valamennyi elosztási formában a fiatalok arányát legalább 25 százalékban kell meghatározni. A lakásigényeket a névjegyzékben feltüntetett sorrendben kell kielégíteni. Ettől abban az esetben lehet eltérni, ha a rendelkezésre álló lakások szobaszáma alacsonyabb és így a nagycsaládos igénylőknél a kiutalt lakásban indokolatlan zsúfoltság keletkezne, vagy ha a rendelkezésre álló lakások a soron következők lakásigényének mértékét meghaladják. A kormányhatározat alapján meghatározott csoportosítás szerint összeállított lakáskiutalási, értékesítési névjegyzékben szereplők — azonos feltétellel rendelkezők — között előnyben kell részesíteni a többgyermekes családot, a gyermekét egyedül nevelő személyt, a családosokat , azokkal szemben, akiknek nincs családja. Előnyösebb elbírálásban részesülnek a kormány- és miniszteri kitüntetéssel rendelkezők, a munkában kiváló dolgozók, a 10 éve vagy annál huzamosabb ideje a városban élők, vagy egy munkahelyen dolgozók, s azok, akik régebben nyújtották be lakásigényüket. Külön paragrafus rögzíti az ide vonatkozó legfontosabb megkülönböztető kategóriákat. Ez kimondja, hogy az tekinthető nagycsaládosnak, aki legalább három gyermek eltartásáról gondoskodik. Zsúfolt körülmények között élő az, akinek a lakásában az egy családtagra jutó alapterület nem éri el a 6 négyzetmétert. Lakással nem rendelkező az a tulajdonos, haszonélvező, bérlő, bérlőtárs, társbérlő is, akinek lakása nedves, vizes, romos, egészségtelen, és a lakásnak az állapota műszaki, gazdasági okok miatt nem szüntethető meg. Műszakilag megfelelő az a lakás, amely huzamosabb időn át emberi tartózkodásra alkalmas. Az új lakástörvény lehetővé teszi a minőségi lakáscserét. Az egészséges csere biztosítja, hogy azok a családok, akiknél a családtagok száma megnövekedett, új, nagyobb szobaszámú lakáshoz jussanak csere útján, vagy a kis komfort fokozatú lakást magasabb komfort fokozatúra cseréljék igényeiknek megfelelően. A műszakilag megfelelő állapotú tanácsi lakás bérlője a minőségileg jobb, magasabb komfort fokozatú, vagy azonos komfort fokozatú nagyobb szobaszámú lakás iránti igényét elsősorban a felek közötti lakáscsereszerződés útján elégítheti ki. Benyújthat a bérlő igénylést a lakásügyi hatóságnál arra is, hogy lakásának felajánlása ellenében utaljanak ki a részére másik, magasabb komfort fokozatú, azonos szobaszámú vagy azonos szobaszámú és azonos komfort fokozatú, de részére más szempontból előnyösebb tanácsi bérlakást. Az ilyen igényléseket a lakásügyi hatóság a társadalmi bizottság javaslata alapján mérlegelési jogkörben elégítheti ki. Ha a bérlő a lakásigényét ki nem elégítő lakásnak a felajánlása ellenében nagyobb szobaszámú, vagy azonos szobaszámú, de magasabb komfort fokozatú lakás kiutalását kéri, azt csak a lakáskiutalási névjegyzékre való felvétel útján lehet kielégíteni. A tanácsi bérlakás bérlőjének másik tanácsi bérlakás iránti igényét csak abban az esetben lehet teljesíteni, ha a felajánlott tanácsi bérlakás üresen, beköltözhető és rendeltetésszerű használatra alkalmas (meszelt, tiszta, felszerelési tárgyai üzemképesek) állapotban bocsátja rendelkezési? — tila — ( Befejező rész: Előnyök, kedvezmények.) «Jöjjön közénk Alig találhatnánk olyan embert, aki ne szeretné a színpompás, élénk virágot, az üde zöld növényt. E tény felismerése indította a Hazafias Népfront városi bizottságának titkárát, Csendes István elvtársat a „Rózsabarátok köre” megalakítására. A kör márciusban alakult meg és hogy eredményesebben működjön, megfeleljen céljainak. Sárközi Ferencnek, a Liszt Ferenc Művelődési Központ igazgatójának a javaslatára „Virágkedvelők köré”-vé alakult át s a művelődési központ keretén belül működik. A kör célja az, hogy szélesebb körben megismertesse a virágot kedvelőkkel a virágok ültetését, ápolását, természetét. Ennek érdekében a Liszt Ferenc Művelődési Központ klubhelyiségében minden hónap első keddjén 17 órakor klubnapokat tartunk előadás keretében. Az előadásokat Kiss Géza, a városi tanács vb főkertésze tartja. A kör tagjai sorába szeretettel várunk minden virágkedvelőt. Jelentkezni a Liszt Ferenc Művelődési Központban, dr. Eszenyi Gézánénál lehet. rÁCZOS JÓZSEf