Ózdi Vasas, 1990 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1990-11-30 / 48. szám
AZ ÓZDI KOHÁSZATI ÜZEMEK ÉS GAZDASÁGI TÁRSULÁSAINAK HETILAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 48. SZ. ARANY FORINT 1990. NOVEMBER 30. Vihar az Ósdi Vasas körül Nem tesszük le a tollat! Pedig ki akarják venni a kezünkből... Sejtettük, tudtuk, hogy előbb-utóbb lapunkat is eléri az a „nincstelenségi hullám", amely a honi sajtó orgánumain már végiggyűrűzött Nincs pénze a lapfenntartóknak (legalábbis annyi nincs, mint korábban), a szponzoroknak, ráadásul folytonosan emelkednek a nyomdaköltségek, a postai terjesztés díjai, ezzel együtt az újságok árai is, ami a vásárlók, az olvasók pénztárcáját terheli immár elviselhetetlen módon. A napi-, heti-, és havilapok, kiadványok tengerében már fehér holló volt, amelyik így vagy úgy ne lépdelt volna a sír felé. Az agonizálást megelőzendő kerestek és találtak az országban sokfelé partnert, zömében tőkés partnert a szerkesztőségek, hogy némi friss pénzzel megspékelve fenn tudják magukat tartani. Ezzel együtt járt sokfele a lapok működési formáinak átalakítása is (pl. kft.-ké). Nálunk, az ózdi Vasas háza táján az ÓKÜ „darabokra hullása” után bontakozott ki a változtatás szükségessége. A maradék ÓKÜ közölte, hogy nincs tovább pénze arra, hogy egyedül tartson fenn bennünket, át kell alakulnunk. Mi megértettük: ami nincs, abból nem lehet áldozni, tehát egyet kellett értenünk a váltással is, de a hogyan»« azért igen kíváncsiak voltunk. Téliek, múltak a hetek, mígnem kiderült: Úgynevezett Egyesülést kellene létrehozni, ezért az arra megbízott emberek (hogy pontosan hányan és kik, azt nem tudtuk), elkezdték az új forma részleteinek kimunkálását. Még nyugodtak voltunk. Addig, amíg az Ózdi Vasas felelős szerkesztője részt nem vett egy közös tárgyaláson a majdani Egyesülésben érintettekkel: az ORI, az RT, a Rima, a Meteor, a Mozaik Kft.-k, valamint a PEKO Művek képviselőivel. A szerkesztőség tagjait —az egyszerűség kedvéért — meg sem hívták az eszmecserére, amelynek lényege az volt, hogy nekünk a továbbiakban semmiféle beleszólási jogunk nem lesz a lap előállítása körüli dolgokba, hiszen a pénzt ők adják. Igaz, próbálták azt is erősítgetni: nem szenved majd csorbát az újságírói önállóságunk, no de ilyen kezdés, valamint a felelős szerkesztő szakmai érveinek lesöprése után ki hiszi ezt el? Ki hiszi el a garanciát akkor, amikor a tárgyalófél egy sor jövőbeni tervére a legmegfelelőbb kifejezés a hozzá nem értés. Mert, aki csak legyint a nyomdai munkálatok nehézségeinek, a terjesztési kacifántosságának, valamint a Postával kialakítandó jó kapcsolat fontosságának hallatán, továbbá, aki kitalálja, hogy egy szerkesztőséghez egy-két főállású újságíró is elég, mert más módon (pl. esetenkénti szerződéskötéssel) is meg lehet csinálni egy friss újságot, az valóban nem ért a sajtóhoz. Az utóbbi buta feltételezéshez csupán annyi adalék, ha egy váratlan eseményről „külsőssel” akarnánk tudósítani, s egy szerződéssel megbíznánk őt az adott cikk megírására, akkor előállhatna az a helyzet, hogy kicsúszunk az időből, mint ahogy az is: a megbízott nem teljesítené a feladatát, s még felelősségre sem vonhatná őt senki. Az olvasó meg szépen lemaradna az eseményről... Nem részletezem. Az Egyesülés kínálta „előnyüknek” ebből a részéből nem kértünk. De most következik a sarkalatos pont! A felelős szerkesztő aggályait fejezte ki az ominózus tárgyaláson, hogy nem lehet egyetlen lap sem ütközőforrás olyan csoportok között, amelyek (ki ne tudná?) bizony sok mindenben szemben állnak egymással és személyes konfliktusok is dúlnak a háttérben. Ha az újságíró kritikával illeti az egyik kft.-t és vele szemben dicséri a másikat, akkor nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb az elmarasztalt kft. kivonja majd a pénzét a lapból. Ha az egyik csoport vezető embere nyilatkozik nekem, s netán sérteget más vezetőket, akkor ugye, leírhatom, vagy megtagadhatom az elmondottakat. Ha leírom, megneheztel a másik és elviszi a pénzét a Vasastól. Ha nem írom le, megharagszik a nyilatkozó és ellenlépéseket tehet. Vajon létezik-e ma Magyarországon olyan újság, amely felvállalja ezt a fajta oda-vissza dobálózást, ezt a fajta kiszolgáltatottságot? S akarhatja-e normális újságíró, hogy az ő tollán keresztül leckéztesse egyik hatalmi csoportosulás a másikat? Célunk lehet-e, hogy ebben a huzavonában a legfontosabb, az olvasó legyen a vesztes? (Folytatás a 3. oldalon) Jön! Jön! Jön! Jön! Jön! Jön a hétfői az Még nem tudjuk hol leszünk, de leszünk, mert a tollat nem tettük le! Fotó: Mizerák Megfülismedés helyett... Ez a mi utilsó Ózd Hasasok hétfői fSn az Új Ózdi Vasas! Furcsa, megfoghatatlan érzés tölt el e sorok írásakor. Búcsúztatnom kellene valamit, ami meg is szűnik, meg nem is, eltávozik, ugyanakkor gyökerében megmarad, sőt megújul, vagyis — reményeink szerint — jobb lesz, mint valaha. A búcsúzás persze mindig faju, nosztalgikus pillanat, mert amit megszoktunk és megszerettünk, ahhoz ragaszkodunk is, azt nem felejtjük. Az élet azonban rákényszeríti az embert a sorozatos búcsúkra. Bennünket, akik az Ózdi Vasast készítjük, a gazdasági szorítás juttatott döntési kényszerbe: a megmaradt OKÜ nem tudja tovább anyagilag egyedül fenntartani az újságot, ezért partnereket keresett a közös fenntartáshoz, ami egyesülési formában valósult volna meg. Mivel a tárgyalások számunkra egyételművé tették, hogy az egyesülésben résztvevők közötti nézeteltérések, személyes ellentétek olyan politikai csatározások kereszttüzébe állíthatnák az Ózdi Vasast, amelyek nemcsak szakmai, újságírói függetlenségünket aknáznák alá, hanem veszélybe sodornák lapunk pártatlan tájékoztatásról vallott elhatározását is, és megfosztanák az olvasókat egy szabad sajtóorgánumtól, úgy döntöttünk, hogy nem kérünk az Egyesülésből. Ezért kerestünk olyan lapfenntamót, amelyik hajlandó pénzt áldozni egy valóban független, városi újságra, ugyanakkor biztosítja számunkra a szakmai szuverenitást. Az Ózdi Acélmű Rt. mindezt felvállalta, s cserébe csupán annyit kért, hogy egy igazan magas színvonalú, érdekes, korszerű Vasast „hozzunk össze”, az olvasók örömére. A megújulást egyébként mi magunk is már régóta szükségesnek éreztük. Azt azonban nem hittük volna, hogy csak mert lépést akarunk tartani az országos médiák felfrissülésével, megtagadja tőlünk az ÓKÜ-az Ózdi Vasas név további használatát. Így hát jogilag egy új lapot teremtünk az új formához: Új Ózdi Vasas címmel. Ezt a 8 oldalas, ofszeteljárással készült, új rovatokkal, új témákkal bővített újságot veheti a kezébe az olvasó december elejétől, már a jövő héttől. A régi Vasastól — így hát — el kell búcsúznunk. Valójában jelképes a búcsú, hiszen a szerkesztőség — azok kivételével —, akik nem vállalták az olvasóink érdekében megvívott csatát és elpártoltak tőlünk — együttmarad. Együtt maradunk és együtt kezdünk valami egészen mást, miközben ragaszkodunk a Vasas hagyományainak legjavához, nem dobjuk el divatos módon, ami érték, amit meg kell őriznünk. Úgy gondoljuk, noha a szerkesztőség tagjainak névsora az évek folyamán , változott, nem változott olvasóink ragaszkodása, szeretete, sőt, egyre jobban éreztük, hogy fontos a városnak, ez a hatoldalas, időnként bakikkal és nyomdahibákkal botladozó, de az eseményeket követő újság. Az utóbbi időszakban egyre többen fizettek elő lapunkra, az árusok visszajelzése szerint órák alatt elfogytak a példányok. Ez a bizalom, ez az érdeklődés adott mindig erőt újságíróinknak, hogy a politikai viharok, kísértések közepette is „szent” legyen, a lapzárta, fontos legyen egy olvasói telefon, sürgős legyen számunkra egy érdekes eseményen való részvétel még akkor is, ha ennek kárát a családunk látta. A sokat szidott pártállam idején sem tudtak a szőnyeg szélére állítani, mert nem mosakodással, hanem érvekkel védtük magunkat. Most, amikor demokráciát és sajtószabadságot hirdetünk, pláne nem engedhetjük a Vasas készítésébe való beavatkozást, sőt, annak kísérletét sem. Biztosak vagyunk abban: az Új Ózdi Vasas finanszírozói ugyanezt az álláspontot vallják magukénak és ezért teszik lehetővé megjelenésünket. Kedves Olvasóink! Mi, akik ezt a mostani formátumú lapot eddig írtuk, csak az Ózdi Vasas megszokott (kissé idejét múlt) formájától és a nevétől búcsúzunk el. A jövő héttől a mi újságunk, az Új Ózdi Vasas, ami természetesen nemcsak elnevezésében, hanem kivitelében, tartalmában, rovataiban, terjedelmében is új. Most még nem tudjuk, hogy a régi Vasast fenntartja-e az ÓKÜ és a hozzá csatlakozott néhány kft., (valamint a PEKO Művek. « 3 mint szponzor), beültetve helyünkre az általuk kiválasztott személyeket, így hát azt sem tudhatjuk: maradhatunk-e irodáinkban, vagy kiűizetünk innen. Bárhogy is lesz, a jövő héten utcára kerül az Új Ózdi Vasas. Ha Ön, kedves olvasónk, bizalmat szavaz nekünk, és elhiszi, hogy éppen Ön miatt vívtuk ezt a különös csatát, akkor keresse, vásárolja, fizesse elő az Új Ózdi Vasast. Minden további részletről, a szerkesztőség esetlegesen megváltozott címéről, a postai előfizetés módjáról, a beköszönő első lapszámban adunk tájékoztatást. Ugyanebben a számban olvashatnak arról is, mit kínál Önöknek az Új Ózdi Vasas. Milyen aktuális rovatokat, miféle szolgáltatásokat, mennyi csemegét adunk a lakosságnak Mikulás-flözta ajándékként. Reméljük, ez a fajta sajtos csemege sokak tetszését megnyeri majd. Búcsúzunk tehát a régi Vasastól, s izgalommal várjuk az Új Vasas debütálását. Várjuk Önt is ötleteivel, témajavaslataival! Egyet máris ígérhetünk: további munkánkban is egy lesz a fontos, csupa nagy betűvel: az OLVASÓ. AZ ÓZDI VASAS DOLGOZÓI: Csápányi Bárdos József, Kocsik László, Lipárdiné Ország Erzsébet, Szabó Zsuzsa, Szucsányi Zdita, Takács Mariann, Tóth István.