Pajtás, 1951 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1951-04-04 / 14. szám

A DOLGOZÓ NÉPÉRT, 4 HAZÁÉRT — RÁKOSIVAL ELŐRE! ÚTTÖRŐI­PO­Z­ALOM /mmmmmmmmmmmm­mmmg KÖZPONTI HETILAPJA „A mai nap nagy örömünnep számomra... Harmincnégy új úttörőt avattak a harmadik ke­rületi, raktárutcai iskola Zala-úttörőcsapatában, ha­zánk felszabadulásának, április negyedikének nagy ünnepére. Az avatásra eljött Baranya László alezredes baj­­társ, a Bem József tüzértiszti iskoláról, hogy ő avassa fel az új úttörőket. Baranya alezredes bajtárs nem elő­szörgyár a csapatnál. Személy szerint is jól ismeri a pajtásokat, hiszen a Zója csapatnak a tüzértiszti is­kola a pártfogója. • • Az­­új úttörők, de az egész csapat, jó munkával készült erre a nagy napra. Rogner Róbert pajtás, a negyedikesek rajtanácselnöke, név szerint" számol" be arról, hogyan bizonyították be a most felavatandó pajtások, hogy méltók a vörösnyakkendőre. — Különösen fegyelemben volt sok javítani­valónk. Itt van például Győrffy József pajtás. Őneki azelőtt az volt a szokása, hogy minden csekélységgel zavarta a tanítást, óra alatt­­is felkelt, a tintásüveget kereste, vagy mindenféle kérdéssel zavarta a tanító­­nénit, ami nem is tartozott oda. Belátta­­ hogy,ez hely­telen, most már nem teszi. Azóta megjavult a tanu­lása is. Javított földrajzból, írásból és rajzból. A lányok avatás előtt szintén a tanulásról és a fegyelemről beszélgetnek egymás között, míg a folyo­són az ünnepélyes bevonulásra várnak. Scheizel Krisztina rajtanácselnök még most, az utolsó pilla­natokban is az új úttörőkkel foglalkozik. Jelentések után Baranya alezredes bajtárs szól az avatandó úttörőkhöz. Hazánk felszabadulásáról be­szél, arról, hogy mit köszönhetünk a nagy Szovjet­uniónak, Rákosi elvtársnak. Beszél az évvégi bizonyít­ványról. Az évvégi bizonyítvány­ mutatja majd meg, hogyan háláljuk meg azt a végtelen s­o­k jót és szépet, amit felszabadult hazánk nyújt az úttörőknek. — Legyetek hívek csapatzászlótokhoz, hozzatok já dicsőséget, harcoljatok becsületéért, úgy, mint a ka­tonák harcolnak zászlójukért. A ti fegyveretek, a könyv. Tanuljatok, csak ezt kérjük tőletek. Bizton számíthattok néphadseregünkre, megvédi boldog éle­teteket és mindig szerető szívvel gondol rátok. Az új úttörök nevében Csem­­itzky Margit pajtás beszélt: — A mai nap nagy örömünn­ep számomra. Most, amikor én is tagja lettem a csapatnak, eszembe jut november ötödike .. . Akkor sírva álltam pa­jtásaim között és fájó szívvel néztem az avatást. Én, lemarad­tam saját hibámból. Rossz tanul­ásommal és maga­tartásommal nem voltam még méltó a vörösnyak­­kendőre. Most a pajtások segítségével, sok szorga­lommal és kitartó tanulással elértem azt, hogy­ itt áll­hatok a vörösnyakkendős­­pajtások között. Ígérem, hogy méltó tiszo­k ehhez a kis -L . sh­.-z. postánu­­m­­mal együtt tovább harcolok a jobb tanulásért és ezzel a békéért. A boldog­, szép ünnepet szavalattal, énekkel, tánccal fejezték be a rakt-'u­tcai útő­rök. És még ün­nepély után sem akartak hazzm'Vni. Ők­ tartot­ták a vedégeket és víg zakatolással örültek szabad éle­tünknek. Az alezredes bajtárs megköti­ Csernitzky, Margit, nyakkendőjét. Ad BEKE! (ÁPRILIS 4.) Rengett a föld hat éve itt, hol lapozgatod könyveid s zajongsz napos szobánkban. Lent bújtunk meg a föld alatt a sötétben s patkány szaladt pince nyirkos zugában. Nem volt kenyerünk, sem­ vizünk Sem nappalunk, sem éjjelünk s míg ágyúk hangját lestem, házunk elött, a föld felett összecsaptak a fegyverek. Ostrom folyt Budapesten. Üldözték tűzön-vízen át, az ellent, szovjet katonák s április negyedikére, piros tavaszi alkonyon, míg gögicséltél karomon, eljött hozzánk a béke! A messziből vonat fütyül. A gépmadár felhőkre elül és villamos csilingel. Apád csomaggal tér haza. Reggel hívja a gyár szava. Állásért nem kilincsel. MR. Fénylő jövőnkért őrködünk. Piros csillagra lát szemünk. Békére! Szabadságra! S míg fehér kenyerünk szelem, gondolj hálásan gyermekem, a szovjet katonákra. Zagyva Mária rvT­'-nXst iSHE AJ* G. M. ÚTTÖRŐ AVATÁS BALASSAGYARMATON Szemerkék­ víz eső, hideg szél­ fújt vasárnap reggel Balassagyarmaton. Mégis­ forró lelkesedéssel, és példás fegyelemmel sorakozott fel a két úttörőcsapat a lányiskola udvarain. Úttörőavatás lesz április 4. tisz­teletére. A csapatgárdisták már előző na­pon vörös salakkal négyszögekre osztották az udvart, hogy minden raj azonnal és pontosan megtalálja a helyét. A helyi határőrségtől jött ki egy főhadnagy bajtárs, hogy felavassa az új úttörőket. Vele jött­ az alaku­lat több tagja is, hiszen a határőr bajtársak gyakori kedves vendégek a balassagyarmati csapatoknál. Itt voltak a néphadsereg-raj­gyűlésen, sőt segítettek a rajgyűlést előkészí­teni, így aztán jól­­ismerik a csapa­tot, a régi és a most felavatandó út­törőket is. Amikor a­ fogadalom ünnepélyes szavai felhangzanak, a régi úttörők közül is­­ soknak kifényesedik a szeme. Újból átéli mindenki a saját avulását.­­ —­ Pajtások! — mondja a főhad­nagy bajtárs. — Mi ismerjük a ti ' jó­­mtíislésfokat. Tudjuk, hogy a fiú- és a lánycsapat versenyben van egy­mással­­ és ti ennek a versenynek sok .. szép­­ eredményt köszönhetlek Most, hogy új úttörőkkel erősödnek soraitok, ■ még szebb, még nagyobb eredményekre kell törekednetek. A dolgozó nép, Sztálin és Rákosi elv­társ, a mi nagy Pártunk adta meg ■nektek a tanulás jogát és tehetősé­gét,. Szüleitek, tanítóitok, az egész magyar nép azt várja tőletek, hogy jól tanuljatok, hogy méltóak tegye■ lek a vörös nyakkendőhöz. Segítse­tek, tanítsátok minden erőtökkel az új úttörőket továbbra is. Ti pedig akik ma először viselitek a vörös nyakkendőt, igyekezzetek mankó­­ikkal erősíteni a csapatot. Közös munkával előre az évvégi jó ered­ményekért, minden­­ úttörőcsapa legszebb, legnagyobb kitüntetéséért a Rá­kosi -zá­s­zlóért. Avatás utánn a pajtás csaláid tagja virággal kedveskedtek az új úttö­rőknek. Boldogan és izgatottat szaladtak be, az új ódserok pedig, m­eghatottan és meglepetten köszön­ték a kedves, szép­ ajándékot, az egész csapat szeretetének bizonyí­tékát. ,,Azért harcoltunk, hogy a gyermekek élete boldog legyen A moszkvai Csiszoló szerszámgépgyárban sok olyan munkás dolgo­zik, aki részt vett Magyarország felszabadulásában, mint a Szovjet Had­sereg tagja. Nemrég alkalmunk volt velük beszélgetni. Miről is le­hetett legelőször szó? Arról kérdeztük őket, hogy mire emlékeznek még vissza a Magyarország­­felszabadításáért folyó harcból. Lev Kacevics, a gyár egyik műhelyének mechanikusa, mint gárda­­őrmester — tüzér — résztvett Budapest felszabadításában és hat kitün­tetést szerzett. — Tüzérségi osztagunk résztvett Budapest felszabadításában — emlékszik vissza Kacevics. — A szovjet csapatok másfél hónapon keresz­tül elkeseredett harcokat vívtak a magyar főváros külvárosaiban, a né­metek pedig­ a halálraítéltek kétségbeesésével védekeztek. Sok barátunkat vesztettük el ezekben a harcokban. Az egyik háztömb felszabad­­ása után találkoztunk először a magyar lakossággal. A nők, gyerekek és öregek sírtak a boldogságtól, örelgetek és csókolgattak bennünket, arancsnokunk pedig utasítást adott, hogy adjunk élelmiszert a lakos­ságnak. ..Köszönöm elvtársak. Mindig reméltük és hittünk benne, hogy felszabadításunk Keletről, Sztálintól jön...’ — mondotta egy idősebb magyar. A gyár öntödéjében dolgozik Jekaterina Vinográdova, a Szovjet Hadsereg egykori tizedese, Magyarország felszabad­­ásának résztvevője. — Soha nem fogom elfelejteni azt a magyar asszonycsoportot, amellyel Budapest felszabadításának első napjaiban Budán, egy felrob­bantott híd mellett találkoztam. Egyik asszony egy kis orosz-magyar szótárral a kezében hozzámszaladt és tört oroszsággal így szólt: „Mi lak zs'dati vas!” (Mi úgy vártunk titeket). Eközben barátnőm, Sura Pári­zsévá tizedes, karjába vett eg­y kis gyereket, megcsókolta és azt mondta: „Azért harcoltunk, hogy a gyerekek élete boldog legyen” — és könnybe i s árad­tak a szemei. Minden édességünket odaadtuk az asszonyoknak és a gyerekeknek. Nem sokkal később, Sura Padzsevát gránátszilánk halálra sebezte. Húsz éves volt és m­inten­ meghalt azt mondta nekem: „Meghalok Katja . .. írj anyámnak . . . úgy szeretnék élni”. Most, amikor az újságokban az angol amerikai háborús gyújtogatók ülelmeiről olva­sok, eszembe jut Sára, aki Budapestért esett el, az asszonyok, meg a kisgyerekek és azt mondom: Nem fog sikerülni az imperialistáknak egy újabb háborút kirobbantani, mert mi egyszerű emberek ezt sehol a föld kerekségén nem engedjük meg . . . Borisz Kulagin esztergályos, mint gárdaőrmester, tüzérségi ütegek összekötő osztagának a parancsnoka volt, két hadi érdemrendet és négy érmet szerzett. Elmondja, hogy ütegén mindig voltak virágok, amelyek­kel a magyarok ajándékozták meg felszabadítóikat... A hatalmas üzemben bármerre jártunk, mindenütt találkoztunk azok­kal a szovjet emberekkel, akik értünk küzdöttek A Csiszoló gépgyár munkaversenyében az első helyen haladnak a Magyarország és más európai országok felszabadításában résztvett frontharcosok. Búcsú­záskor erősen szorítottuk meg egymás kezét s mindannyian arra gondoltunk, hogy ezek az „emlékek” örökre széttéphetetlenül össze­­forrasztják a szovjet és a magyar népet. KIS HÍREK AZ ÚTTÖRŐ AVATÁSRÓL Hódmezővásárhelyen a Szülői Munkaközösség elnöke avatta fel az új úttörőket a Sztálin úti iskolában. A pajtáscsalád tagjai virággal kö­szöntötték az új úttörőket. Csepelen, a Táncsics Mihály utcai iskolában már reggel fél kilenckor gyülekezett a csapat az avatásra. A gárdisták lelkiismeretesen foglal­koztak az új úttörőkkel. Imrefi János pajtás például nemrégiben még általános hármasra állt, most négyesre javított és mint vörös­nyakkendős úttörő, évvégére el akarja­ érni az öt egészet. Mind a tizenhét újonnan avatott pajtás tudatában van annak, hogy mit je­lent vörösnyakkendős úttörőnek lenni — különösen Rákosi-zászlós csapatban. Ők Szombathelyen, a Faludi utcai iskolában Do­­mi Mária ötödikes minden délután bejárt a tanulószo­bába­, hogy segítse a tanulásban az avatásra, készülő pajtásokat. Jó munkájának jutalmaként az avatási ünnepélyen csapata Petőfi összes költeményével ajándékozta meg. De jól dolgozott minden gárdista: so­kat segítettek Dávid Anna, Pave­­lics Mária és két nyolcadikos, John Zsófia és Zsankó Katalin, akik egyéb tisztségük mellett is mindig találnak időt a kisebbekkel való f­o­gl­a­l­ko­z­á­s­r­a. \­­ u­n­k­á­j­u­k l­e­gs­z­­eb­b jutalma a szeretet és ragaszkodás, amely a kicsik részéről irántuk megnyilvánul. 1 /r­ /n­

Next