Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)

2022-01-07 / 1. szám

Paksi Hírnök, 2022. január 7. ■ 3 Közélet Süli János: a települések fejlesz­tése szívügyünk Tolna megye hármas választó­­kerületében szemmel látható a fejlődés, Paks mellett a térség is folyamatosan megújul. Süli Jánossal, a Paks II. beruházá­sért felelős miniszterrel be­szélgettünk, ám a téma ezúttal nem az atomenergia volt, ha­nem az országgyűlési képvise­lő körzete. - A két új blokk építését az év­század hazai beruházásaként szokás emlegetni. Miként hat ez a térségre? - Paksot és környékét most két­ségtelenül az atomerőmű-épít­kezés mozgatja. A két új egység létesítése komoly lehetőség az ország és a térség számára egy­aránt. A beruházás során egy komplex, összehangolt fejlesz­tési programot valósítunk meg, ami túlmutat a Paks II. projek­ten, és a térség felzárkóztatását is szolgálja. Ennek az eredmé­nye az is, hogy a környék közút­jai megújultak, és további útfel­újítások is folyamatban vannak, a munkák teljes értéke 185 mil­liárd forint. Fejlesztjük a vasúti és a vízi közlekedést is, illetve zajlik a Paksot nyugati irányban elke­rülő út tervezése. Korszerűsítjük mindemellett az egészségügyi el­látást: a Paks II. projekt révén va­lósulhat meg, de a paksiak és a környékbeliek javát is szolgál­ja majd a kistérséget kiszolgáló Paksi Gyógyászati Központ bőví­tése, illetve a szekszárdi és a kalo­csai kórház fejlesztése is. Kiemel­hetném az új Duna-híd építését is, amelyen 2024-ben reményeim szerint már a hordót gurítjuk át. - Mi a helyzet a kisebb-nagyobb községekkel és városokkal? - A települések fejlesztése szív­ügyünk. Csak néhány konkrét példát említenék. Nemrég Szá­­razdon adtuk át a felújított tájhá­zat, amire a Magyar Falu Prog­ram nyújtott támogatási keretet. Emellett megtörtént itt az orvo­si rendelő energetikai korszerű­sítése, folyamatban van a falu­ház felújítása és a falugondnoki busz beszerzése, ami nagy segít­ség a településen élőknek. Nagy­­dorogon megoldódott a polgár­­mesteri hivatal energetikai kor­szerűsítése, átadták az óvoda új sporttermét és tornaszobáját, il­letve rövidesen felépül az orvo­si szolgálati lakás. Pálfán bővült az orvosi rendelő, és megújultak a belterületi utak, a körzet egyik kisvárosában, Tamásiban pedig a hivatal korszerűsítése valósul meg 105 millió forintból. Pakson szintén kormányzati támogatás­ból többek között a Csengey Dé­nes Kulturális Központ felújítá­sának tervezési és előkészítési feladatait végzik el 264 millió fo­rintból. Van bőven tennivaló, ám a jövő­be fektetett minden forint meg­térül. Ezt a térségben található települések vezetői is jól tudják. Ez vezérli őket, amikor a fejlesz­tési koncepciót készítik. A tele­pülésvezetők elképzeléseit ma­ximálisan támogatom, hiszen környezetünk szépítésével, rend­betételével együtt egy kicsit mi magunk is megújulunk. Öröm­mel állok tehát a fontos ügyek mellé, hogy az azokhoz szüksé­ges forrás biztosított legyen. - Mit jósol, milyen lesz az új esz­tendő a körzet számára? - Nem kell jóstehetség ahhoz, hogy belássuk a kormány eltö­kélt a magyar vidék fejlesztése mellett, a Paks II. beruházás pe­dig példátlan fejlődést hoz a tér­ség számára. Aki engem ismer, tudja, csakis az elvégzett munká­ban hiszek Azért dolgoztunk az elmúlt időszakban és azért sze­retnénk dolgozni a jövőben is, hogy az itt élők ezt egyre inkább megtapasztalhassák, és részesül­jenek a közös elért eredmények­ből. Végezetül, engedjék meg, hogy a választókörzetemben élő minden kedves lakosnak boldog, egészségben eltöltött és sikerek­ben gazdag új esztendőt kíván­jak. -ph- Paksi HírnökObserver Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. Email: paksihirnok@gmanl.com Telefon: 75/830-380 Nyomda: ATOMIX Kft. Nyomdaüzem Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2022. január 28. A JomtaXi Szolgáltatásunk igénybe vehető: Hétköznap 7:00*22:00 óráig. Péntek reggel 7:00 órától vasárnap este 22:00 óráig. ♦ 36*30/222*6030, ♦36-20/320-0822, ♦36*20/440*7540, ♦36-70/326-7266 Kedves Utasaink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Paks két taxitársasága, a Fix Taxi és Trend Taxi egye­sült. Az új nevünk AtomTaxi. Bár a név módosult, a minőség változatlan maradt. Vá­roson belül továbbra is 690 Ft-os áron szállítjuk kedves utasainkat, rendezett, do­­hányfüstmentes autóinkban, kulturált megjelenéssel. Vállaljuk szerződéses fuva­rok, Tolna megyén túlmutató személyszállítási feladatok, reptéri transzferek lebo­nyolítását, illetve társaságunk lehetőséget nyújt reklámfelület bérlésére is. Trendi külső, fix ár! Keressenek bennünket bizalommal! Kellemes utazást kívánunk! D AtomTaxi Paks Reklámfelület bérlésével kapcsolatban: ♦36-70/413-7054

Next