Paksi Tükör, 1996 (3. évfolyam, 1-2. szám)

1996-05-01 / 2. szám

!Búcsúzunk Paksi Hírnök 1996. május 24. Oláh Zoltán VÉGLEG Lelassult benned az este. Holdunk oly halovány. Harangszó-hajnalok teste sírodon tulipán. Véreddé virágzott az ég Gyöngyharmat csillaga, így lett halálod hitünk hű holnapi temploma. IN MEMÓRIÁM Lapunk megjelenésével egy időben, május 24-én délután 4 órakor a paksi Kálvária temetőben vesznek végső búcsút Pákolitz István írótól, költőtől. Az elhunyt búcsúztatását és a sír beszentelését a római katolikus vallás szerint dr. Bíró László püspök, a család barátja végzi el. A sírnál beszédet mond a Magyar Írószövetség képviseletében Pálinkás György, ugyancsak a sírnál búcsúzik Paks város polgármestere, Herczeg József is. Útban a fény felé Május tizenkettedikén még ott állt a város vezetői és kitüntetettjei közt a Szent István tér fölé magasodó emelvényen, s a költő ezerszer megvallott kötelességéhez hűen verset olvasott a millecentenáriumot ünneplő paksiaknak. A "Gyöngyharmat" címűt, melyet a Fagyosszentek és a Megszenvedni című tisztelgő városi antológiának ajándékozott, ahogy mondotta: "A mi antológiánknak". Harmadnap, május 14-e hajnalán Pákolitz István szerkesztő, író, műfordító, költő hetvenhét emberi sorsban eltöltött esztendő, harcok és megméretések, szenvedések és szerelmek, gyehennákat megvető és megsirató emberi tartás, a megfellebbezhetetlenül becsületes küzdelem zászlajával visszatér oda, ahonnan érkezett: a Fénybe. Úgy tartjuk, hogy a költők azon kevés emberi lények közé tartoznak, akiknek nem csupán a fényből való születés adatik meg, hanem a fénybe való visszatérés után is velünk maradnak. Valljuk, miként a latinok, hogy bár elszáll a szó, az írás megmarad. Az ország egyik legkiemelkedőbb paksi születésű költőegyéniségét soha, semmilyen győzelem, siker nem tudta elszakítani a szülőhelytől, még az emberi élet kegyetlen és megmásíthatatlan végkifejlete, a halál sem volt képes eltaszítani őt a Duna-parti dombok lelkét átölelő tekintetétől, szülői ölelésétől. Itt, a paksi Kálvária temetőben lelhet végső nyugodalmat - kívánsága szerint. Mindig Pákolitz György paksi kőműves és harangozó és Homoki Magdolna, ezen egyszerű, törékeny asszony és lángoló szívű anya gyermeke maradt. Túl a tanári diplomán, írószövetségi és MUOSZ-tagságon, a József Attila-, a SZOT-, a Janus Pannonius Művelődési, Aranytoll-díjakon, a Martyn Ferenc Alapítvány művészeti nagydíján. Pécs Pro Urbe díjasa, Pécs és Paks díszpolgára lett, mégis gyermekkora játszópajtásainak, iskolatársainak, ismerőseinek a "mi Pistánk", tanítványainak pedig Pista bácsi. Csak így, ilyen közvetlen egyszerűséggel. Mi, szárnyainkat bontogató paksi "költőfiókák" elsősorban s természetesen a Jelenkor szerkesztőjét, az írószövetség déldunántúli csoportjának elnökét, az országosan elismert paksi költőt láttuk benne. Hozzá való közeledésünk során azonban nemcsak a kitűnő lírikus tudását és segítségét kaphattuk meg, hanem a hetvenes évek idősödő mívesebb mesterének, ahogy mi magunk közt mondani szoktuk: Miglio Fabiónak odaadó szeretetét, baráti öleléseit is. 2

Next