Paksi Tükör, 2010 (17. évfolyam, 1-4. szám)

2010-03-01 / 1. szám

/Wullux) Óhatatlanul a 68-ban lezajlott események jutnak eszembe. A szabadságvágy és az emberarcúság minden nemzet óhaja. 41 évvel ezelőtt nálunk is a szebb jövőt keresték az ország vezetői, de helyette tankok garmadája tiporta el a prágai tavaszban kivirágzott eszméket. A rendszerváltás 1989-ben egyfor­mán ígért szabadságot, demokráciát minden posztkommunista országban, de az áhított szebb jövő nem vált be maradéktalanul. 20 évvel a rendszerváltás után a korosztályom kezdi felismerni, milyen törékeny a szabadság és milyen nagy különbség van az ígért szó és a tettek között. Az elmúlt évtizedekben felnőtt egy nemzedék, amely különbözik a nálánál idősebbektől. Az alapve­tő különbség az, hogy a mi nemzedékünk belenő a szabadságba. Sorsunkat mi magunk irányítjuk, éle­tünket mi maguk igazítjuk, szabad akaratunkból. Megkaptuk az esélyt, hogy nemzedékünk a szabadság és a a jövő nemzedéke legyen. A gondviselésnek, szüleink és nagyszüleink küzdelmeinek hála, mi, a mai fiatalok már a jövő nemzedéke lehetünk Döntéseinket is magunk hozzuk, szabad akaratunkból. Mi úgy nőttünk föl, hogy szabad akaratunkból kereshetjük az igazságot, nem a mások által megszabott dolgo­kat kell tiszteletben tartanunk, választhatunk iskolát és hivatást, szabad akaratunkból rendezhetjük be életünket. A magyar nép történelmében kevés nemzedéknek adatott meg, hogy saját akarata szerint irá­nyítsa életét és saját országát. De a mai magyar ifjúság útkeresése akkor lehet sikeres, ha példák vannak előttünk. A fiatal magyar nemzedéknek személyes helytállásról valló példákra van szükségük. 1956-ban pedig olyan példák születtek, amelyek a becsületről, bátorságról, személyes helytállásról szólnak, ame­lyet bátran állíthatunk a mai fiatalok elé. Iskolánk minden évben megemlékezik a magyar történelem jeles napjairól zenés irodalmi összeállí­tásban. Az októberi események évfordulójára rendezett ünnepségen az a vers, amely akkor a színpadon hangzott el, most különös jelentéssel bír: Te pesti srác, Te napköziben nevelkedett apró kamasz! Te, akinek élete mindössze vagy tizenöt sivár tavasz. Téged, ki ezt a drága élted hazádért így adtad oda, amíg magyar él a földön: nem felejtünk el soha! Jozefik Flóra 7lajfe­rl­iÁJr 6*2070 márciusa. 3

Next