A Pallas nagy lexikona, 7. kötet: Fekbér-Greszt (1894)
F - Foscolo - Fositesland - Fosógém - Fossa - Fossano - Fossano - Fossarii - Fosseux - Fossombrone - Fossores - Fossziliák - Foster
Foscolo 399 — Foscolo Hugo, olasz költő, szül. Zante szigetén 1779 jan. 26., megh. Angliában, Turnham Greenben 1827 szept. 10. Apja olasz születésű orvos volt, akit 1786. kineveztek a spalatói kórház igazgatójának. De már három év múlva meghalt s ekkor családja visszatért Zantébe. Innen 1793. Velencébe jött, ahol korán megragadták lelkét az új politikai ideálok. Már 16 éves korában anynyira szerepelt a diákok között, hogy az inquizitorok sanda szemmel kezdték nézni viselkedését és menekülnie kellett. Előbb a páduai egyetemre ment, de onnan csakhamar Bolognába szökött, ahol beállt a Republica Cispadana vadászezredébe. Midőn Velencében megbukott az arisztokrata uralom, F. lelkesülten sietett oda vissza és hivatalt is vállalt az új demokrata kormány alatt. De az 1797-iki campoformiói béke csakhamar kiszolgáltatta Velencét Ausztriának és F. Milanóba ment, hogy az új «Republica Cisalpina» szabadságát élvezze. Itt ismerkedett meg kora két legnagyobb költőjével, Parinival és Montival. Ismét katona lett és Firenzében állomásozva, megbarátkozott Niolinival is. Itt szerette meg Rondoni Izabellát is, amely szerelmének történetét azután « Jacopo Ortis»-ában irta meg. Bátran harcolt a Cento, a Forte Urbano, s a Trebbia melletti csatákban s hadnagyból kapitányságig vitte. Hősileg viselkedett a megostromolt Génuában is (1800), ahonnan a marengoi csata után Milanóba tért vissza. Ezentúl kevés félbeszakítással jobbára itt tartózkodott, épp oly élénken foglalkozva a közügyekkel, mint az irodalommal. Az 1813-iki lipcsei csata után ismét felajánlotta kardját hazájának, de csakhamar le kellett azt tennie : már a következő évben az osztrákoké lett Lombardia és F., semhogy hűséget esküdjék a bitorlónak, száműzetésbe ment. Kis ideig Svájcban tartózkodott, azután Angliába ment, ahol sok küszködés közt élte napjait. Itt halt is meg ; a kis Cheswicki temetőben hantolták el, ahonnan 1871-ben szállították el tetemét az olaszok Pantheonjába, a firenzei Santa Croceba. — P. leghíresebb munkája a már fentebb említett Le ultime lettere di Jacopo Ortis, melyet 20 éves korában írt, kétségkívül Goethe Werther-jének behatása alatt. A kis regény hősét is boldogtalan szerelem űzi öngyilkosságba ; csakhogy a szerelem motívumához itt a hazaszeretete is járul, amennyiben Jacopo Ortis a campoformioi béke után menekülni kénytelen Velencéből és szerelmi bánatát a haza sorsán való kétségbeesés is súlyosbítja. Egyrészt a kor ízlésének megfelelő világfájdalmas hangulat, másrészt a nemzeti elem erős előtérbe nyomulása Jacopo Ortis-t e század elejének egyik legolvasottabb könyvévé tették. De nemcsak e kettőnek köszönhette hitét, hanem eleven, plasztikus leírásokban gazdag nyelvének is, melyet illetékes olasz kritikusok a legelső modern prózának neveztek. Verses művei sorában első helyen A sirok (I sepolcri) c. hosszabb költeménye áll, melyben a költő egy akkoriban kiadott és a sirok díszítését eltiltó rendeletből indulva ki, magas ódai szárnyalással elmélkedik a halálról, a nagyok dicsőségéről stb. Nagy gondolatok és klasszikus tökélyű forma e munkát Olaszország lírájának legértékesb termékei közé emelték. F. kisebb verseinek is a formatökély a főerénye, bár hangulata is, bizonyos melankólikus szentimentalizmus, vonzóvá teszik. Irt három tragédiát is (Tieste, Ajace, Ricciardo), de ezekben nem tudott szabadulni az Alfteri-utánzás nyűgéből. Belefogott egy hosszabb Le Grazie c. költeménybe, mely talán legszebb alkotása lett volna s melynek fenmaradt töredékei is megkapóak; lefordította Homér Iliásának mintegy 11 énekét, de a hangot el nem találta ; végre irt mintegy hat kötetre terjedő, jobbára irodalomtörténeti tárgyú tanulmányokat, melyek azonban nagyon hamar elavultak. — F.-val az olasz irodalomtörténet újabb időben rendkívül sokat foglalkozik, nemzeti szempontból bizonyára túl is becsülve művei értékét. Antona Traversi köteteket irt róla : Studi su M. F. (Milano 1881) ; U. F. nella famiglia (u. o.) ; De' natali, della famiglia e della vita di U. F. (u. o.). Ezenkívül U. O. Scotti, U. F. (Milano 1883) ; De Wimkels, Vita di U. F. (Verona 1885). Két főműve körül egész kis irodalom keletkezett. Összes művei legjobb kiadása a Gori-féle (Firenze 1886) és az Orlandini-Mayer-féle (11 kötet). A Jacopo Ortis magyarul is megjelent. A sírok, magyarul Császár Ferenc Olasz költőkből és Radó Antal hasonló című köt. —Dr. Fossesland, Helgoland régi neve, 1. Forseti. Fosógém (állat, Ardea purpurea L.), a gémfélék közé tartozik. Szine barnásvörös. Bíborgémnek is nevezik. Vándormadár. A halastavak, állóvizek környékén, a mocsarak hozzáférhetetlen pontjain gyakran órahosszat is leskelődik puhatestűekből, de főleg halakból álló eledele után. Igen kártékony, nagyon óvatos és szilaj madár. Csoportosan fészkel az erdőkben a fákon. L. Gémfélék. Fossa (lat.), a. m. árok, csatorna. — F. Drusiana, 1. Drusus. — F. helicis, 1. Fal. Fossano, város Cuneo olasz tartományban, 23 km.-nyire Cuneotól, a Stura partján, vasút mellett, püspöki székhely, (issi) 7959 lak., puskapor-, bőr-, papírgyártással, selyemfonással és szövéssel. Régi erődítményei helyén ültetvények vannak. 1799 szept. 15. a franciák foglalták el, de még ugyanazon évben Melas visszafoglalta. Fossano, olasz festő, 1. Borgognone. Fossarii, 1. Fossores, Fosseux, marquis, 1. Montmorency. Fossombrone, város Pesaro e Urbino olasz tartományban, a Metauro szűk völgyében, (issi) 6918 lak., jelentékeny selyemiparral. Környékén 207, Kr. e. a rómaiak legyőzték Hasdrubalt. Fossores v. Fossarii (lat., a. m. gödrök, gör. κο-εαταί), az első keresztények földalatti sírjainak kiásásával és eltemetésével megbízott személyek ; ezek zárt kollégiumot képeztek, a IV. sz.-ban nagy befolyásra tettek szert s legnagyobb részt a klerikusok közé voltak beosztva. Fossziliák (lat.) a. m. kövületek, de a szó szoros értelmében annyi volna, mint a földből kiásott testek. F.-nak nevezik, illetőleg nevezték régebben még különösen a szerves eredésű ásványokat, mint a kőszenet (ilyenformán : ásatag vagy fosszil szén), borostyánkövet (fosszil gyanta). De régebb könyvekben az ásványok általában is mint F. iratnak le. L. Kövületek. SZT. H. Foster, J. Birket, angol festő és rajzoló, szül. North-Shieldsben 1825 február 1. Kezdettől fogva nagy szeretettel ábrázolta az angol földet, a ten- Foster