Palócföld, 2008 (42. évfolyam, 1-6. szám)

2008 / 3. szám - "EZ A NYELV HÁT AZ A MEGÉRTHETŐ..." - Szili József: A Tragédia iróniája / (Széljegyzetek Karinthy Madách-tanulmányához)

eszmél az agy, / S fenálló (sic!) rend a vágynak gátat ír, / Szintén fog élni a szel­lemvilágban / Tagadásul költészet és nagy eszme." (11/2625-2629) Azzal a feltevéssel, hogy a történelem álombéli bemutatása hamis, sátáni termék (Arany is ezzel menti a költemény „pesszimizmusát"), csak az ilyes furcsaságok szempontjából érdemes foglalkozni. Az ún. történelmi színek nem merítik ki a teljes álom történéseit: emlékképek kísértenek a Tragédiába nem foglalt álomszí­nekből. (Ezen az alapon Pröhle Vilma Madách buddhista lélekvándorlás­ hitére következtetett.9) Utólag sem vonja kétségbe sem Ádám, sem az Úr a történelmi sorozat hitelességét. Lucifer korrekt: mindig jelzi hatalmának határait. Nem csalt, nem csalhatott: ebben az univerzumban a megismerés, az értelem, a tudás a Fény­hozó módján, azaz Luciferszerűen az, ami. Ennek a területnek ő a gazdája, mintegy istene vagy félistene. Kultúrhérosz az isteni, a szellemi oldalról. Ő Prométheusz megfelelője. Nélküle nem volna történelme sem az emberiségnek. Nem lett volna tiltott fa tiltott gyümölccsel, örökös volna az Éden-beli ösztönös állapot. Sőt Lucifer utalásai értelmében a teremtés is elmaradt volna. (Az Úr ezt a fakiutalással elisme­ri!) Lucifer nem a kereszténység Sátánja, s nem is a gnoszticizmus gonosz istene, s mint Pröhle Vilma hitelt érdemlően bizonyítja, végképp nem Goethe Mephistója (73-76). Gonoszkodik pedig, keresztény tekinteteknek ördögöt játszik, hazudik is (például az athéni színben). De fő szerepe a rezonőr-szerep, bár tagadhatatlan, hogy Ádámé is az.­­Az Úr fölénye, hogy nem rezonál. Csak indulatos. Neki az a lényege, hogy hódolat illeti. Olyan szeretet és dicséret, mint aminőt utóbb Lear, a király, követelt lányaitól.) A Tragédia-dogma ezeket a kölcsönös rezonőr-szerepeket kénytelen végletes an­­tagonizmusként értelmezni. Az eddig felidézett ambiguitások, tükröződések jelez­hetik, hogy korántsem ilyen egyszerű a helyzet. A rezonőr szerep kölcsönös. Noha Lucifer minden dolgok tudója, Ádám intelligenciája nem kullog messze az övé mögött. Van együ­ttlétükben bizonyos társultság, bajtársiasság, egymás alkatának kellő tudomásulvétele, a kapcsolat fenntartásához szükséges bizalom, a szellemi udvariasság határainak betartása. Visszatérő, s Veres András kidolgozásában nyomatékossá tett gondolat a mű ideologikus vitadráma-jellege. Az ember tragédiája gerincét Ádám és Lucifer hatalmasan ívelő párbeszéde alkotja, Ádám és Lucifer pedig Madách eszmélésének két fázisát képviseli: Ádám a liberalizmusban hívő, idealista elméleti embert, Lucifer a kiábrándult, materialisztikus-pozitivista gondolkodót. Ők ketten a meghasonlott lírai alany két pólusa: eszmény és valóság, hit és tudás, elmélet és gondolkodás kibékíthetet­­lennek látszó ellentéteit ütköztetik egymásnak. Nemcsak a mitikus keret jelene­tei, hanem a történeti színek is alárendeltek és önállótlanok ehhez a párbeszédhez képest, melyben voltaképpen érvként vagy ellenérvként szerepelnek.­­ Ez a váz létezik, s noha a költemény strukturálódásában egyéb összetevőkkel összhangban érvényesül, s ezek esetenként nála erőteljesebben hatnak, ez az alapve­tő dialogicitás szabja meg az egész mű hangnemét. Nem az egyes színek vagy a végső kiosztás negativitása uralkodik a hangnemen, hanem a kívül- és felülállás fenséges felelőtlensége. Felelőtlenség? Főúri, sőt isteni nonchalance. A Tragédia­dogmához képest különösen az. A biográfiai megközelítés például pontosan kiosztja a szerepeket - Lucifernek egy Szontágh Pál jut, Ádámnak Imre. Évának? Ha csak a 36

Next