Pannonhalmi Szemle 1934
1. szám - TANULMÁNYOK. - DR. BÁNHEGYI JÓB: Harsányi Lajos költészete.
lenül szükség volt ; az új bor nem fér meg arégi tömlőben és minden igazi művészi tehetség maga teremti meg azt a formanyelvet, amelyen tökéletesen kifejezheti lelkiségének maradandóságra törekvő mondanivalóját. Az viszont szintén régi igazság, hogy a megváltozott korszellem eszmevilágában felnövekvő új nemzedék az érvényesülésért való törekvése közben összeütközésbe kerül a régi nemzedékkel, amely védi a maga eszményeit és szerzett jogait és nem szívesen barátkozik meg az esetleges háttérbeszorulás gondolatával. A nemzedékek összeütközésének jelensége Kazinczy óta a mi irodalmunkban is állandóan megfigyelhető, de soha sem mutatott olyan áthidalhatatlannak látszó ellentéteket, mint a századfordulónkkal kezdődő költői forradalom alkalmával. És ennek okát nemcsak, sőt talán nem is elsősorban a nemzeti klasszicizmus örökségét konzerváló régi nemzedék féltékenységében találjuk meg, hanem az új irány túlzásaiban, világnézeti, politikai és esztétikai radikalizmusában, amellyel szinte tüntetően el akart szakadni minden addig tiszteletben tartott hagyománytól. A forradalomnak természetéhez tartozik az értékrombolás ; a nyugatosok költői forradalma sem volt e tekintetben kivétel és hosszú időnek kellett elmúlnia, amíg újításuk pozitív eredményeivel, különösen a magyar költői nyelv és stílus korszerű újjáteremtésével igazolni tudták törekvéseik jogosultságát és a nemzet régi eszményeihez való közeledésükkel igyekeztek, beleilleszkedni a nemzeti irodalom egyetemes fejlődésrendjébe. Harsányi Lajosnak első verseskötete, az Új vizeken 1908-ban jelent meg, tehát abban az időben, midőn irodalmi életünkben már teljes erővel folyt a küzdelem a konzervatívok és az újítók között. A fiatal költő bemutatkozása nem méltatlan a későbbi nagy költőhöz ; fejlett verstechnikája, színhatásokat kereső nyelve, elégikus hangulatokhoz vonzódó kedélyvilága különösen a verseskötet néhány tájképében érezteti a költői elhivatottságot. Igazi eredeti hangot vagy formaújítást azonban e kötetben hiába keresünk. Az ízig-vérig modern költő csak a következő évben megjelent versgyűjteményében , Az élet muzsikájában kezd kibontakozni előttünk. Ihletforrására jellemzőek a Holdvilág és villanyfény c. versének következő sorai : „Harangzengéskor rebben a lelkem, Bemn nagy, ősrégi, szent himnusz árad, De értem azt is, mikor valahonnan Vadul fölbúgnak a gyárak". Harangzengés és a gyárak szirénája szinte jelképezi a két végletet, amelyek között az emberi élet örök nyugtalansággal hánykódik ; transcendens vágyak énünk mélyén és véres viaskodás a mulandó javakért, nem ezek-e a lélek muzsikájának szüntelen ismétlődő melódiái ? A fiatal költő lelkének finom érékenységével felfogja a létrendnek ez örök ritmusait és az új embernek, a mai kor emberének nyelvén teremt belőlük költészetet. Napraforgó-lelkezsdve néz a napok napja, Isten felé, az ősi odatartozás vonzóereje köti őt a Végtelenhez, Jézus lábanyomait keresi a tengeren, de ez a napraforgó szem a teremtett világban is meglátja az örök szépség visszatükröződését, magába szívja színeit és illatait és beleolvasztja őket emberi és költői életének harmóniájába.