Pannonhalmi Szemle 1942
1. szám - TANULMÁNYOK - Blazovich Jákó: Homo Christianus
A Krisztus-hívő Krisztus történelmi nagy diadala. Krisztus elfogatása előtt a halál árnyékában hatalmas beszéddel búcsúzott el tanítványaitól. A búcsúbeszédet Szt. János evangéliuma nagy részletességgel, három fejezeten át közli. A három fejezet a Szentírás leggazdagabb lapjai közé tartozik. A búcsúzó Krisztus ajkáról sok csodálatos melegségű, isteni mélységű mondat csendült el. A legmeglepőbb ezek között az utolsó, a befejező volt: „Bízzatok, én legyőztem a világot". A mondat súlya, merészsége félelmetes. Egy szerény jeruzsálemi szobában hangzott el, a világ ugyancsak nem vett tudomást róla. Aki megfogalmazta s búcsúzóul elmondotta, a hivatalos zsidóság gyűlöletének gyújtópontjában álló, halálra keresett Rabbi volt. Nem alapított bölcseleti iskolát, nem épített piramisokat, Akropólist, thermákat, nem állt mögötte hadsereg — mindennek inkább látszott, mint a világ legyőzőjének. S akiknek a merész mondat szólt? Számban, súlyban, egyéniségben egyaránt kicsiny hallgatóság. Mindössze tizenegyen voltak — a tizenkettedik közvetlenül a búcsúbeszéd elhangzása előtt lett árulóvá — a legalsóbb néprétegből valók, minden jóakaratuk mellett is szerény szellemi erőkkel rendelkező, történelmi szerepre alkalmatlan emberek. Még Mesterükbe vetett hitük is sok kívánnivalót hagyott hátra. A búcsúbeszéd nagy mondatának legmélyebb titka, hogy nemcsak történelmivé, hanem történelemmé vált: Krisztus győzött. Krisztusnak a világ fölött kivívott győzelme sokrétegű. Gondolatai, eszméi át- meg átjárták az emberiség szellemi világát, etikájából, ha annak sokszor csak roncsaiból is, évezredek élnek, keresztje koronák dísze lett, csodálatos egyénisége megbűvölte a művészeteket. A krisztusi győzelem legértékesebb gyümölcsei mégsem ezek, hanem az a világtörténelmi tény, hogy megszületett a Krisztus-hívő. A Krisztus-hívő Krisztus legnagyobb diadala. Ennek a trófeának elnyeréséért folyt a harminchárom éves küzdelem, ezért történt minden, ami Palesztinában történt. Krisztus nem új társadalmi rend felépítéséért, nem földi hatalom elnyeréséért, nem új kultúrkorszak elindítása kedvéért vállalt történelmi szerepet — egyetlen célja, hogy a tökéletes életet a Földön lehetővé tegye, azaz embert üdvözítsen. E cél megvalósulásának lehetőségét hirdeti kétezer éve a Homo Christianus. A Krisztus-hívő tehát Krisztus szülötte. Aki ezt az embertípust történelmi útjára elindította, nem legendák, mondák, mítoszok hőse, hanem az akkor már két évezrede tudatosan történelmi életet élő nép soraiból kiemelkedő, a szó legszűkebb értelmében történelmi egyéniség. Krisztus az új embert nem titokzatos, évszázadokon át érlelődő, formálódó vallástörténeti erők eszközeként, hanem legsajátabb kezdeményezésből, elhatározásból, tökéletes történelmi világítás mellett állította bele a világba. A Homo Christianus nem mitologikus időkből, ködből titokzatos, ismeretlen utakon lopakodik bele a történelembe, hanem létének első pillanatától kezdve történelmi valóság. Pontosan ismerjük az időt, a körülményeket, amikor illetőleg amelyek közt a történelem színpadára lépett.