Pannonhalmi Szemle, 2000 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám

58 CARL FRIEDRICH VON WEIZSÄCKER Mindaz, amit mondtam, nem fejezi ki az abszolút kételyt. Az abszolút kételyt nem lehet kifejezni. Aki beszél, feltételezi még a szó egyszerű értelmét. Az abszolút kétely csak hallgatni képes. Éppen ezért nem lehet érvelni ellene. Ezért nem lehet igazunk vele szemben. Erre azt mondhatná valaki, az abszolút kétely élő ember számára elérhetetlen. Ez így is van. A tények megragadása nem pusztán elméleti folyamat. Folyamatosan szükséges az élethez, és, bár intel­lektuálisan is képesek vagyunk megélni, az animális életből áll folyamatosan rendelkezésünkre. A kételkedő filozófus, akit egy darázscsípés vagy egy fülfájás visszahív a valóságba, kedvelt vígjá­tékmotívum. Egy mondat, amely csaknem a fordítottja a descartes-i mondatnak: Aki él, nem kételkedik mindenben. Közelebb hozhatjuk a kartéziánus alakhoz, ha így mondjuk: Ahhoz, hogy kételkedni tud­junk, nem kételkedhetünk mindenben. Teljesen félreértenének azonban, ha azt gondolnák, ezzel az utóbbi gondolattal az abszolút kétellyel szembeni igazamra törek­szem. Aki még él, nem kételkedik teljesen, de ki mondja, hogy az élőnek van igaza? A kétely művészete itt persze véget ér. De az ember rátévedhet arra az útra, amelyen az abszolút kételyig nincs megállás. A kétely sorsa ellen nincsenek érvek. Ez a kétely már nem intellektuális vállalkozás.* A kétségbeesés egyik formája. Kierkegaardnál, Dosztojevszkij Ivan Karamazovjá­­ban, Hofmannsthalnál Lord Chandos levelében többet találunk er­ről, mint bármely filozófusnál. Legkülső pontja sohasem lesz leírha­tó. Igazunkat akarni vele szemben nemcsak lehetetlen, hanem igaz­ságtalan is. A kétkedő lelket az igazság sohasem, talán csak a szeretet érheti el. 3. Hit A kételyről folytatott fejtegetést két mondat zárja közre: Aki téved, nem tudja, hogy téved, és: Aki él, nem kételkedik mindenben, így számunkra, mivel élünk, sem abszolút bizonyosság, sem abszolút kétely nem lehetséges. Hogy ebben a helyzetben vagyunk, tagadha­tatlan. Sőt mi több, jó lelkiismerettel vagyunk benne. Mindabban, amit tudunk, jókora bizalmunk van, és nem esik nehezünkre a járás, a kétely szakadéka ellenére, amely mellett haladunk. Meg kell pró­bálnunk fogalmakat találni e magatartás jellemzésére. Ezt a magatartást, amelyet tudásunk tárgyával szemben tanúsí­tunk tekintettel az abszolút bizonyosság és az abszolút kétely lehe­­ t Megjegyzés 1983-ból: Amikor 1948-ban Viktor v. Weizsäcker nagybátyámnak idéztem a mondatot - „Aki téved, nem tudja, hogy téved"­­, önkéntelenül így válaszolt: „Ez egyáltalán nem igaz. Jól tudja, csak nem akarja tudni." Ezzel vitát nyitottunk arról, amire itt az előadásban nem tértünk ki: az ismeretelmélet erkölcsi vonatkozásáról. A fejezet záró szakasza a kételyről tehát jóval korábbról való. A kétségbeesés nem pusztán a tudásom vagy az ismert valóság feletti kétség, hanem az akaratom és az akart jó feletti kétség is. Ivan Karamazov nem Isten létében kételkedik, hanem Isten jóságában; Dosztojevszkij ebben mélyebb ateizmust látott.

Next