Pannonia, 1943 (8. évfolyam, 1-4. szám)

1943 / 3-4. szám - D. Kovács Sándor: Jókai lelke és a magyar lélek

340 D. KOVÁCS SÁNDOR kívül élhet, illetve ugyanakkor, amikor az európai magyarság 6,5 százaléka országhatárainkon kívül marad, a többi utódállam ál­lamalkotó nemzetiségeinek csupán 4,7 százalékát vagyunk kény­telenek országhatárainkba befogadni. Nem egyszerű megfordítása tehát a trianoni igazságtalanságnak a magyar jóvátétel, hanem osztó igazság. Mindebből pedig azt a következtetést kell levonni, hogy a mai Magyarország, amelynek ezeréves történelmi múltját ezen a területen vitatni nem lehet, egyedül a nemzetiségi elv szempontjá­ból nézve is megtámadhatatlan. Dr. Abay Gyula: JÓKAI LELKE ÉS A MAGYAR LÉLEK. A Bibliának egyik legmélységesebb igazsága az „isteni kép és hasonlatosság“ gyönyörű költői képébe öltözött s ez elévülhe­tetlen mezőben vándorol nemzedékrendeken, évezredek távolsá­gán végig. Magva az, hogy a nagy törekvések, amelyek egyes ember és nemzetek életútjának maradandó értéket adnak, nem a föld porának termése, hanem isteni plántálás lelkünkbe, a vég­telenség egy tiszta sugara a romlandó emberen, támadó és enyé­sző nemzeteken. Ez a hit és a méhéből született munkaösztön az az eleven erő, amely embert és népet soha nem álmodott er­kölcsi magasságokba emelhet. Az isteni küldetés szolgálatával való szent eljegyzés ez, életre és halálra, küzdelmekre és szenve­désekre. Elsilányult emberöltők ügyet sem vetnek reá; játszi köny­­nyelműséggel engedik bágyadni, homályosodni, eltemetni a hit­vány érdekhajsza országúti porával. Az idők teljességében azon­ban szinte lángoló sugárzással kél életre szunnyadásából s cso­dás erővel járja át a megértő, hozzá méltó nemzedék lelkivilágát Ifjúságot varázsol a lanyha lüktetésű erekbe; elbűvölő virágzást, buja termékenységet indít meg a nemzetek pusztuló életfáján. Az egyes emberek életének csak egyetlen egyszer nyílik ifjú­sága; s ha elnyílt, új virágzás után hasztalan vágyódik. A nem­zetekhez mintha kegyelmesebb lenne a világ történelmét intéző kéz. A legendás hőskor időnként ismétlődik. Az emléktartózó öregség egyszerre, láthatatlan lehelletre a jövendő barázdáit nyomozó, ál-

Next