Pápa és Vidéke, 2005 (3. évfolyam, 1-46. szám)

2005-02-10 / 4. szám

6 Pápa és Vidéke Hatvanévesen - töretlen lendülettel Folytatás az 1. oldalról Mint mondja, az elmúlt évtizedekben édesanyja volt az, aki a megfelelő hát­teret biztosította neki ah­hoz, hogy nyugodtan végez­hesse munkáját, most rajta a sor, hogy valamit vissza­adjon ebből a rengeteg sze­retesből, odafigyelésből. Ferenc atyával a szép kettős jubileum alkalmából a papi hivatásról, a fontosnak tar­tott feladatokról, a megva­lósult és az elillant álmok­ról, tervekről beszélget­tünk. - Számomra az egyik leg­hangsúlyosabb feladat min­dig is a hitoktatás volt. Gyermekkoromból oly sok értékes példát hozok ma­gammal, oly sokat köszön­hetek szüleimnek és neve­lőimnek, hogy azt nekem is tovább kell adnom a mai fi­ataloknak, gyerekeknek. - Sikernek tekinti, hogy a plébánia közösségében szé­pen megindult a hitoktatás? - Tulajdonképpen ered­ménynek tekinthető, bár ez nem azt jelenti, hogy a leg­jobbak között vagyunk, hisz van, ahol 90 - 98 százalékos a hittanos gyerekek száma. Amikor ide kerültem, még nagyon nehéz volt bekerül­ni az iskolákba, és ott hit­tanórákat tartani. Aztán 1989 után már arra is volt lehetőségünk, hogy nyis­sunk az iskolák felé, sajnos azt tapasztalom, hogy az utóbbi időben nehezen tud­juk megtartani a bérmálás után a fiatalokat a plébánia közösségében. Ennek több oka is lehet, de mi megpró­bálunk tenni ellene. - A katolikus óvoda és ál­talános iskola beindulásával javult ez a helyzet? - Valamelyest biztosan, hiszen növekedett a hitta­­nosok száma, és sok eset­ben a szülők elmondják, hogy a gyerekek tanítják őket imádkozni. Ennek el­lenére a 90-es évek elején több olyan felnőtt volt, aki a gyermeke hatására vissza­tért a közösségbe. - Ráadásul a felnőtt hitok­tatásra is van lehetőség a plé­bánián. - Nemcsak, hogy van le­hetőségünk erre, de ez az egyik hangsúlyos felada­tunk, majd az ő feladatuk lenne a gyermekeik beveze­tése. Ez a nevelés sokkal hatásosabb, hisz a felnőtt saját példája, tanúságtétele is hangsúlyt kap. - Javíthat ezen a helyzeten a Szent József Kápolna és Közösségi Ház felépítése? - Az biztos, hogy bővül­nek a lehetőségeink, de azt is meg kell mondani, hogy a felnőttek vallásos képzésé­re ma is sok lehetőségünk van. Kedden esténként a Bibliaórán együtt olvassuk a Szentírást. Ezen kívül a keresztény egyesületek, kö­zösségek is jelen vannak a plébánián. A keresztény közösségeknek lényege, hogy a krisztusi értékren­det, hitet elfogadják, vallják és továbbépítik a tagjai. Itt a társak jó példája is segíti a tagokat. Az új kápolna és közösségi ház nyilván jó le­hetőséget ad a közösségek életében. Ezek csak lehető­ségek, feltételek, amelyek­kel élnünk kell, amelyeket ki kell használnunk. - Lesz még erő, energia Önben erre az újabb nagy ki­hívásra, hiszen már most is rengeteg feladatot vállal? - Vigyázni kell, hogy az ember el ne forgácsolód­­jon. Azt szoktam mondani, hogy a természet szépen ta­nít minket a helyes életvi­telre. A fák nem csak a lombjukat, de gyökereiket is erősítik, annak érdeké­ben, hogy a szél nehogy könnyedén kidöntse őket. Az emberi életben is kell egyfajta aktivitás, de na­gyon fontos a személyes el­mélyedés, a töltekezés is. Számomra az a fontos, hogy amikor egyes dolgok, cso­portok jól mennek, bizto­san működnek, akkor le­gyen olyan munkatársi kör, amely segítségemre tud len­ni, vezetni tudja a közössé­geket. Mára már minden közösség élén olyan vezetés van, akik elvégzik az igazi nagy munkát, így ők sok terhet levesznek a vállam­­ról. Annak örülök, hogy ezen keresztül tapasztalom, hogy a hívek hitükben is fel­nőtté, éretté válnak. Szeret­ném bővíteni azoknak a kö­rét, akik szívesen tesznek valamit, akik alkalmasak egy-egy feladat ellátására, akikről úgy gondolom, hogy készek arra, hogy továbbké­pezzék magukat. - így volt ez annak a fiatal­embernek az esetében is, aki a közelmúltban úgy döntött, hogy a papi hivatást választ­ja? - El kell mondanom, hogy ő nem az én példámra lett pap, hiszen az egyetem alatt Budapesten talált egy olyan keresztény közössé­get, akiknek a hatására ezt a hivatást választotta. Én akkor segítettem, amikor világossá vált előtte a papi hivatás, az elhivatottság, és megkezdte szemináriumi tanulmányait. Az elindulás nem az én példámra tör­tént, de a tanulmányai alatt végigkísértem, nagy öröm­mel segítettem őt. - Az elmúlt években sok örömben volt része, a hívek példaértékű összefogásának eredményeként felépült a plébánia új, jelenlegi épülete, megszépült a templom, és még sorolhatnánk. Azonban a sok öröm közt akadt csaló­dás is. Hogyan éli meg az em­ber, amikor egy szép, már-már megvalósulni lát­szó terv rajta kívülálló, fő­ként politikai okokból meg­hiúsul? - Eléggé fájdalmas volt. Az, hogy miért is nem való­sult még eddig meg - fogal­mazzunk így, mert nem mondunk le róla - az sok mindenen múlt. Az ott­honház gondolata nem tő­lem származik. Többen is megkerestek 1998 környé­kén azzal, hogy szívesen él­nének egy egyházi fenntar­tású idősek otthonában. Akkoriban lényegesen könnyebbnek tűnt a megva­lósítás, adott volt egy ingat­lanunk, amivel nem igazán tudtunk mit kezdeni, igény is volt rá, úgy tűnt, több helyről is kaphatunk támo­gatást. Az ötlet találkozott a Fidesz-kormányzat elgon­dolásaival is, tehát úgy gon­doltuk, megvalósítható. Visszatekintve abban mi is hibáztunk, hogy nagyon tökéleteset, akartunk. Szép elgondolás volt, nagyon előretekintő, de túlságosan költséges terv volt. Az első időben különböző okok mi­att nem tudtunk pályázato­kat benyújtani, akkorra pe­dig, amikor elkészült a Szé­­chenyi-terves pályázatunk, már új­ kormányunk volt, és elutasították a pályázatun­kat azzal, hogy túlzottan költséges. Ennek értelmé­ben nekikezdtünk egy új pályázatnak, de akkorra már kiderült, semmiképpen nem kaphatnánk támoga­tást, így fölösleges volt köl­tenünk a pályázatra, az új tervekre. Azt mondhatom, hogy rosszkor jött ez a „rendszerváltozás”. A meg­valósításról azonban nem tettünk le, csak a lehetőség­re, a megfelelő időpontra várunk. Papp Eszter Anyakönyvi hírek Házasság: Simon András - Ritter Regina. Születés: Lükkön Zsolt - Máj Andrea: Richárd, Baki Balázs - Cserepes Zsanett: Ádám, Egyházi Tibor - Olasz Klajnalka: Barnabás, Becse Róbert - Szekrényes Rita: Dániel. Halálozás: Gaál György, Hetyei Sándorné sz.: Szekeres Jolán, Bur­ján Zsigmondné sz.: Molnár Mária, Major Ferencné sz.: Vágner Jolán, Balogh István, Deé Lajos. A Pápai Nyugdíjasok Érdek­­védelmi, Érdekképviseleti Egye­sülete 2004. február 24-én, csütörtö­kön 15 órakor beszámoló taggyűlést tart a Pedagógus Művelődési Ház nagytermében. Napirendi pontok: Beszámoló az elmúlt év munkájáról - Beszá­moló az elmúlt év gazdálkodásá­ról - A 2005. évi munkaterv is­mertetése - A 2005. évi pénzügyi terv ismertetése - A beszámolók és munkatervek elfogadása - A vezetőségi tisztségviselők man­dátumának megújítása - Hozzá­szólások, javaslatok. A taggyűlés határozatképessé­ge érdekében kérjük tagjaink megjelenését. Egyesület vezetősége 2005. február 10. A Pápa Városi Polgárőrség 2004. évi közhaznú jelentése, melyet 2005. január 30-án a közgyűlés a KGY/2005/1. sz. határozatával elfogadott RÓLUNK SZÓLUNK Mit nyújt a lakossági uniós tájékoztató szolgálat? 10 millióan voltunk és 400 millióan lettünk. Ennyi a kibővített Európai Unió lakosainak száma 2004. május 1. óta. A tagságra éveken át mindenki együtt készült — az államigazgatás, a törvényhozás, a tanárok és vállalkozók, így nem történt nagy változás a csatlakozás napjától. Ennek ellenére sok mindent meg kell tanulnunk, ami a régi tagállamokban természetes. Van, ahol több az adminisztráció, van, ahol más az ügyintézés. Könnyebben lehet termékeket kiszállítani más EU- tagállamba, és még nyitottabbá váltak a külföldi vásárlási lehetőségek. A fiatalok rengeteg ösztöndíjat pályázhatnak meg, mehetnek tanulni és diplomát szerezni is külföldre. A szabályok és tudnivalók a nyitottságot és az esélyegyenlőséget közvetítik. Sok a lehetőség, amelyekkel csak akkor tud az ember élni, ha tud róla. Az is új, hogy minden információ rendelkezésre áll a lakosság részére kialakított uniós tájékoztató szolgálatnál. Az EUvonal (06 80 38 2004) i­ngyenesen nyújt információt az EU-val kapcsolatos változásokról. Ezen a számon bárki érdeklődhet az őt foglalkoztató kérdésekről. Az EUvonal minden hétköznap 8-18 óráig hívható, de e-mailben az info@euvonal.hu címen hétvégeken is elérhető. Az emberek bizalmukról biztosították az EUvonalat, mert eddig több mint 100 ezer kérdést tettek fel. A leggyakoribb kérdéseket és válaszokat az EUvonal honlapján (www.euvonal.hu) minden érdeklődő elolvashatja. Fogyasztóvédelem, továbbtanulás, külföldi munkavállalás, utazás és egészségügyi biztosítás, vagyis a legkülönbözőbb, az ember életében éppen fontos téma szerepelt a feltett kérdések között. Aki személyesen szeretne érdeklődni, a megyeszékhelyeken működő Európai Információs Pontokat keresheti fel. Az EIP-k kiadványokkal, pályázati információkkal, képzésekkel várják a hozzájuk fordulókat, havonta szerveznek lakossági fórumokat és különféle más rendezvényeket. Az információs pontok jól ismerik a helyi és megyei sajátosságokat, ezért testre­­ szabott segítséget nyújtanak. Közel ötven kisebb városban Európai Információs Alpont működik. Az Ön lakóhelyéhez legközelebb eső információs pont: Pápai Al-EIP Jókai Mór Városi Könyvtár 8500 Pápa, Várkastély (Pf. 173) T: 06 89 324-406 Az EU közkönyvtári hálózat tagjai közel száz településen nyújtanak uniós témákban tanácsokat. Január 31-étől tíz könyvtárban indul az EUvonal forródrót szolgáltatása. Ez egy újabb lehetőség arra, hogy az embereket foglalkoztató uniós témákat megbeszélje egy, a témában jártas szakemberrel, aki azért ül a helyén, hogy válaszoljon. A könyvtárak külön EU-s gyűjteménnyel rendelkeznek, és számos eseményt szerveznek régiójukban. Minden kérdés és minden válasz közelebb visz ahhoz, hogy érezze is, ne csak tudja: az Európai Unió mi vagyunk. Lakossági EU Tájékoztató Szolgálat RÓLUNK SZÓLUNK

Next