Pápa és Vidéke, 2019 (17. évfolyam, 1-48. szám)
2019-10-09 / 39. szám
Nyílt nap az új piaccsarnokban A látogatók Nagy Szabolcstól, a kivitelező cég ügyvezetőjétől és ifj. Nagy Szabolcs projektvezetőtől kaptak tájékoztatást. Erkölcsek énekeltek a városban Már több mint 20 éve hagyomány, hogy október 1-jén, az iskola összes diákja és tanára kivonul a város több pontjára, s együtt énekelnek 5. oldal Az idő múlásának méltósága Az ESZI idősek világnapi rendezvényét október 2-án tartották a Teveli úti Idősek Otthonában. Vadász Krisztina Az ENSZ közgyűlése 1991-ben határozott arról, hogy október 1-jét az idősek világnapjává nyilvánítja. Ez a nap az idős emberekről az ő tiszteletükről szól, és annak kifejezéséről, hogy ők a társadalmunk hasznos tagjai. Szükségünk van az élettapasztalataikra, bölcsességeikre, higgadtságukra, toleranciájukra. Ezt mutatta az az ünnepség is, melyet a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekképvisleti Egyesülete szervezett a Pápa Város Kulturális Fejlesztéséért Helyi Közösség pályázatának köszönhetően. A program 2 éves, ezért már most tudni, hogy míg idén olyan társszervezeteket hívtak meg, mint a Honvéd Bajtársi Klub, a Pápa és Térsége Ipartestület, a Mozgássérültek Veszprém Megyei Egyesületének Pápai Csoportja, vagy a Vajda Péter Lakótelepi Nyugdíjas Klub, addig jövőre a Pápához tartozó 3 településrész nyugdíjas klubjai lesznek részesei a rendezvénynek. A Városi Sportcsarnokban közel 600 nyugdíjas ünnepelt. A megjelenteket Baán Éva elnök köszöntötte, aki beszédében kiemelte, napjainkban, amikor olyan fontos a közösségépítés, büszkén mondhatják el, ők már megvalósították ezt. Úgy fogalmazott, nekik már nem kell beszélniük a közösségépítésről, mivel évről évre egyre nagyobb számban vannak jelen a rendezvényeken. A nagy létszám azonban nem jelent sokat, ha nincs mögötte tartalom: a közösségi összetartozás fontossága, az aktív és hasznos szabadidő eltöltése, az önmegvalósítás sikere, az időskori méltóság megőrzése. Ez mind hozzájárulhat ahhoz, hogy meggátolja az idősek elmagányosodását, és kialakuljon bennünk a valahová tartozás pozitív érzése. Baán Éva fontosnak tartja azt is, hogy a tagok egyre inkább érzik és tudják, hogy közösségükben megoldást találnak problémáikra és kiteljesedhet időskori életük. Ezt az anyaegyesületen belül működő több kis klub is segíti. A program délelőttjén dr. Horváth Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Idősügyi és Nyugdíjbiztosítási Főosztályának vezetője is köszöntötte a nyugdíjasokat. A főosztályvezető kiemelte, minden nemzetnek fontos, hogy foglalkozzon az idősekkel, hogy tartalmasabbá, örömtelibbé tegye életüket. Megemlítette azt az akciótervet is, mely a generációk közötti együttműködést segíti. Folytatás a 3. oldalon Ünnepeltek az idősek Jól szórakoztak a nyugdíjasok a rendezvényen Babos Petra Polgár Szilárd A zene világnapja, valamint Bárdos Lajos születésének 120. évfordulója alkalmából nemzetközi kórustalálkozót rendeztek Pápán a hétvégén. A találkozó nyitányaként pénteken este a református Ótemplomban adott felejthetetlen koncertet a világhírű bergamói Coro CAI Valle Imagna férfikar. Az olasz kórus önálló hangversenyére zsúfolásig megtelt az Ótemplom, ahol tradicionális olasz dalokat is hallhattunk igazi hamisítatlan mediterrán habitussal a neves itáliai énekkar tolmácsolásában. Szombaton, a református újtemplomban is fellépett a híres bergamói férfikar, mellettük házigazdaként Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara, a Győrzámolyi Bárdos Lajos Vegyeskar, a Szombathelyi Erkel Ferenc Kórus, a Soproni Liszt Ferenc Kórus, valamint a Csornai Bárdos Lajos Vegyeskar műsorát hallhattuk. A kórustalálkozó méltó zárásaként a hat énekkar közösen adta elő Verdi Nabucco című operájából a Rabszolgák kórusa című ismert és népszerű dalrészletet. Nemzetközi kórustalálkozó Az aradi vértanúkra emlékezett a város Meleg Andrea Százhetven éve, 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október hatodikát a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította. Pápán ezúttal is a Március 15. téren gyűltek öszsze azok, akik főhajtással kívánták leróni tiszteletüket az aradi hősök emléke előtt. A nemzeti gyásznapon Kerecsényi Zoltán önkormányzati képviselő mondott beszédet, melyben az emberi áldozatvállalás, mártíromság, vértanúság üzenetéről szólt. Bevezetőjében Kövy Zsolt, szülővárosunk néhai alpolgármestere egy több mint huszonöt esztendővel ezelőtti írásából, illetve Pál apostoltól idézett. Folytatás a 3. oldalon A gyásznapon Kerecsényi Zoltán mondott beszédet Fotó: Babos Petra Visszatért a Tapolca Pintér-Papp Eszter Csütörtökön délután, dr. Áldozó Tamás polgármester és Vörös László, a kivitelező Boroszlán Zrt. vezérigazgatója megnyitották a Horgas-ér és a Tapolca patak találkozásánál megépített osztómű zsilipjét, és ezzel hosszú évtizedek után újra megindult a Tapolca vize Pápa irányába. Sokat készültek rá, sok év munkája van abban, hogy a víz elindulhatott - mondta dr. Áldozó Tamás, majd rámutatott, ebben az esetben is az előkészítés volt az időigényesebb feladat, a tényleges munkavégzés már gyorsabb ütemben haladt. A Tapolca patak vize most már az újjáépített egykori mederben folyik, innen a kitisztított övárokban folytatja útját. Folytatás a 6. oldalon Virágos településeket díjaztak Pintér-Papp Eszter Az elmúlt szerdán, Pápán tartották a 2019. évi Tiszta és virágos Veszprém megyéért közterület szépítési verseny díjátadó ünnepségét. A Városházán megtartott ünnepi rendezvényen megjelenteket elsőként Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke köszöntötte, emlékeztetve arra, hogy néhány nappal korábban Pápán tartotta ülését a megyei önkormányzat. A közgyűlés elnöke hangsúlyozta, méltó helyen tarthatják meg díjkiosztójukat, hiszen Pápa város az egyik jó példa a megyében a virágosítás tekintetében is. Örömét fejezte ki, hogy évről évre egyre több település vesz részt ebben a nemes versengésben, és ez meglátszik a településeken. Folytatás a 2. oldalon