Pápa és Vidéke, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-17 / 3. szám
1915 január 17. Azon az ülésen, melyen szóba kerültek a falusi gazdák panaszai, György Endre megkapóan festette a földmivelő osztály áldozatainak sorozatát. A gazdaosztály elől járt a háborús adakozásban önkénytes adójával, ez az osztály adott legtöbb katonát, a földmives kénytelen volt lemondani munkaerejéről, azután jött a hadikölcsön, melyből anyagi erejéhez képest leginkább vette ki a részét, az új hadiadó a földbirtokosok vállát nyomja, mert a bankok mentesek alóla s a gazdaosztály nagylelkű a hadbavonultak családjai iránt is, mikor teljes illetményben hagyja őket a földmivelésügyi miniszter felhívására, ha mindjárt nem is akarnak dolgozni az eltávozott családfő helyett. A földmivelő odaadta lovát, kocsiját, kocsiját abban a reményben, hogy majd megváltja a kincstár, megváltja a lovat, fogatot s vehet újat a régi helyett, mellyel megművelheti földjét. Ennyi áldozat után édes hazánk védelmére, melyet mindenki szívesen hozott meg, nem szabad csak azt látni, hogy pénzvállalatok kedvezésekben részesülnek, a városok több államsegélyt kapnak, az ügyvédeket elmaradt jövedelmük pótlására a hadiadó hozadékából kárpótolják, s a kereskedők és iparosok hadba nem vonult csoportjai is államsegélyt fognak kapni. Senkitől nem sajnáljuk, ha a közből megkapja azt, amire rászorul, de a falvak munkaereje, vetőmagja az ország ügye. Ha a falvak arról panaszkodnak, hogy a fogatokért most sem kaptak pénzt s a nem hadköteles kocsisokat visszatartják, úgy, hogy tavasszal nem bírják megművelni a mezőt, ez mindnyájunk veszedelme és az egész ország dolga. Azzal, hogy a Gazdaszövetség fel emelte szavát, tartozott lelkiismeretének történelem Ítélőszéke előtt. Ebből láthatja a Szövetségben szervezett kisgazdaosztály, hogy ügye hűséges kezekbe van letéve, amelynek kitartó munkáját érző szív vezérli. Íme érik a kecskeméti, siófoki, legutóbb a temesvári nagygyűlések vetése. Kétséget nem szenved, hogy a Gazdaszövetség közbelépése meghozza a gyümölcsöt és gyorsan elkövetkezik a segítség. Ennek gyorsan el is kell következni. Sürgősen kell gondoskodni a lovak, fogatok megváltásának a kifizetéséről, a vetőmag szétosztásáról, általában a föld panaszait,és az orvoslásáról, mert a föld nem vár. AdijfjÁb J. állam a falunak a /Sfésfc termés bőven s a 4 a győzelm * PÁPA ÉS VIDÉKE. 7. PÁPAI UTMUTATÓ. Asztalos: keresztes Gábor épület- és bútorasztalos Jókai-utca 56. ACS: fészen Mlihály oki. ácsmester, Gyimóthi-út 17. Borbély és fodrász: frauendienst Viktor, főüzlet: Széchenyi-tér 1. Giczy Kálmán, Győri ut. Mészáros György, Főtér 26. biztosító-intézet: Első magyar általános biztosító-társaság. Fő-u. Takarékpénztár épület: Hanauer Zoltán vaskereskedő, Főtér. Hazai Biztosító Győr. bádogos: fukhec £iek épület- és díszmű-bádogos, vízvezeték szerelő, Széchenyi-utca 2. Cukrász: Jtunka Anna, (Muck utóda) Főutca 16. Cipész: J orcsy János, saját készítményű cipőraktár Flórián-utca 25. Csizmadia: jDanasi József, Szentilonai-u. 19. Legény ferenc, Szentilonai-u. 14. / építőmester és vállalkozó: falihály, Telefon 4. Hunyadi-utca 5. sz. (Újtelep) lukács jezső, okl. építő és építkezési vállalkozó Vak-Bottyán-utca 5. Horváth Károly okleveles építő és építkezési vállalkozó Kertsor-utca 6. Ifi- Horváth József okleveles építő és építkezési vállalkozó Jókai utca 13 sz. fűszer- és csemegekereskedő, fápavidéki szövetkezetek központja. Ker. fogyasztó és értékesítő szövetkezet. (Fűszer-, csemege-, bor- és lisztkereskedés.) Nagyban és kicsinyben. Főtér 23. Gyógyszertár: Irgalmasrend, Jókai u. 7. (Kórház telefon 83.) Karlovitz Adolf, «Városi gyógyszertára» Főutca 8. sz. fiatsek Gyula Kistér. Könyvkötő és könyvkereskedő: Jayer Adolf, könyvkötő és könyvkereskedő Fő u. (Városház épület). Gépész és Kovács: Harák Gyula, Jókai Mór utca 23. Hentes és mészáros: Gaál Gyula hentes és mészáros, Deák Ferencutca 10. Telefon 60. (Saját ház). Vida János Korona-utca 47. sz. Kékfestő Kluge Károly, Széchenyi-tér 12. sz. Kályhás: Hédi Sebestyén Zöldfa-utca 1. Kreizer József és fia, első pápai mintamajolika-cserépkályha- és különlegességek gyára. Széchenyi- és Zöldfa-u. sarok Kefekötő: Magyar Gyula Kossuth-utca 1. Könyv- és papírkereskedő: Wajdits Károly, Fő-utca 27. Hajnóczky Árpád Fő-utca 11. Kötélverő: deiner Ignác, Vásár-utca 27. jézeskalácsos és viaszgyertya öntő: Nagy Károly utóda, Fő-utca 17. Müvirá^ készítő: Szita István, Kuruc-u. 8. Órás és ékszerész: Kunze utóda (Szijjártó Gyula) Fő-u. 7. Paprika-keresk.: Dudás István, Zápolya-u. 5 Szabó: Kókay Mátyás, Csatorna-u. 9. Vágó J Dezső, férfi divatterme Főtér 19. Szatócs : Özv. Jüeim Ignácné, Szent-Ilonai-u. 11. Szobafestők: Nagy ferenc Major-utca.8. Balogh Gyula Petőfi-utca 15. Kegner fái, templom- és díszfestő. Több pápai templom restauratora. Sütő: özv. JJobold ferencné, Jókai-u. 29. falai János, Czuczor Gergely-u. 1. Szeszkereskedő : Nagy Vilmos, Főtér 27. tőzsde: Oszlermann Sándor Kossuth-utca. Üveg- és porcellánkereskedő. Saád Lajos üveg- és porcellánkereskedő Fő u. 4. (Griff átellenében). Vas- és gépkereskedő: Xanauer Zoltán, Fő-tér, uradalmi bérház. Gedey József, Kossuth Lajos és Deák Ferenc utca sarkán (A párisi nagyáruház átellenében). Vendéglős, szállodás és kávés: fauer-kávéház, Fő-u. 14. Czirfusz Antal, vendéglős Deák F.-utca 3. Szende Ignác Hungária szálloda Főtér. Hámolyi Jénes, sörödés, Rákóczi-utca. Geiling Gyula vendéglős Germán kávéháza, Fő-u. 23. Kigyó-utca 19. Horváth Géza Főtér 14. szám. Kukovácz Jenő sörödéje, Fő-tér 13. Özv. Neumann ferencné vendéglője és beszállója, Ányos Pál- és Major-u. sarkán, föröczky Géza Zöldfa-vendéglője Csáky-u. 14. Sábel József Flórián-utca 3. szám. Pápai féter, vasúti vendéglős. Xärter Mátyás, kávés, «Otthon »-kávéház, Kossuth-utca 24. Eötvös Sándor (Griff-szálloda) kávés és vendéglős, Főtér. Zongorakereskedő • Kurtz Gyula, Fő-tér. Gabona-árjegyzék 1915. jan. 15.-én. Jó Közép Alsó Búza 3950 38.90 38-40 Rozs 3200 3110 3050 Árpa 1 sz rt 2750 26-80 25-60 Zab 1 sz rt 2460 2400 23-50 Kukorica S3 2200 21-20 20-30 Burgonya 8-40 7-70 710 Széna • Solo 10 80 10 00 9-40 Zsuppo 700 6-60 600 Takarmány o-oo o-oo 000 AAAAAAAAAAAAAAAA Kurtz Gyula ajánlja kitűnő ZONGORÁIT. Kivonatra jutányos áron kölcsönöz, javít és hangol zongorát és pianinót. Pápa, Főtér.