Pápai Kristály, 2004 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2004-03-01 / 1-2. szám

* Pápai Kristály Kikelet! Kikelet! A napsugár hiteget? Bújj elő! Bújj elő! Itt a tavasz, köszöntve jó! A sötétségből új élet fakad, vajúdnak rügyek, dalolnak madarak. Zöldre festi ruháját a rét, erdő biztatgat ibolyát, tőzikét. Nyitni kék! Nyitni kék! A morcos tél véget ért. Hirdessétek a közelgő tavaszt! Szívekben boldogságot fakaszt. A tavasz újra és újra csodákra képes, életre kelti mindazt, mi elenyészett. Melegágya az újjászületésnek, festőművésze a természetnek. Kikelet Madárdal töri meg a nyomasztó csendet, hallgatom némán a reggeli koncertet. Itt a tavasz, a kikelet? Kétkedek! Tágra nyitom szemem,­­ felkelek. Hitetlenül nézem az ablakon át a tavaszt idéző nap sugarát. Próbálkozik tovanyúlni, a világot beragyogni. Színesbe öltözteti a tájat, illatot ad minden virágnak. Meleget ont égre, félre, megújulást egy szebb jövőre. Hevesen dobogtat érző szíveket, oltalmazza a gyengébbeket. Bőkezű, bájos, csupa derű. Ilyen a tavasz? Ó, de gyönyörű! Kanizsa József Budapest Augusztusi nyár Gabonaérlelő hatalmas nyarak. Nemzetünket összefogó Sors-nyarak. Kenyér s nemzetünk ünnepének nyara. Örök szimbólum: Sors­fordulók nyara... Fényes babaarcú kenyér mosolygó augusztusi nyár... Érző szívünkre a Szabadság végre vissza,­­visszajár! Oshváth Imre Padrag Barátaimnak (díjnyertes) Gondolatban sokszor ott vagyok Bányász társaim között. Amint robbantják, vágják A széntömböt, rögöt. A sok hosszú év, mely Bennünket összeforrasztott, Nem tudja feledtetni Az azonos érzést, gondolatot. Más munkának nincs oly olvasztó Tégelye, mely úgy ötvözne embert Az emberrel, mint tette ezt Bányászok seregével. Ők tudtak bajban társak lenni, Szabad időben vidám pajtások, A munkában herkulesi erővel Szorították a szerszámot. Kérges kezük simogató kéz volt, Ha segíteni kellett másokon, Szívükben melegség lakott, Merevségükből ezt ma sem láthatod. Évek múltán is a találkozás Oly meghitt és emberi, A csillogó könnyek olyanok, Mint rózsán a harmat cseppjei. Árnyékként kísér ma is a múlt, Melyet kovácsolt a szeretet, Csillagok őrzik az elhalt hősök, Bányász bajtársak örök emlékeit. Mi porból vétettünk, Életünk is porszem volt csupán, Elpihenünk a föld csendjében Egy elköszönő "Jószerencsét"! után. Illyés Terézia Gyula Jön a tavasz haiku Köd ül rá a tájra ma. A fák ága zuzmarás. Alszik a gesztenye, hárs. Ilyenkor vetni szokás. Várja a kert, ássanak. Sajnos erre várhatnak. Fehér a táj, befogott. Januárban lefagyott. Év­kezdet havat hozott. Mégis nyúlik már a nap. Később sötétedik már. Reggel is korán virrad. Hideg van, de be nem csap. Érzem, közel a Tavasz. Melegebben süt a nap. Rozs János Almásfüzitő Nyárfák Kivágták az öreg fákat. Sírt a fűrész benne. Mintha minden kidőlt fatörzs Egy ember élete lenne. Felettünk is jár az idő, Karunk, agyunk fárad. Éppúgy, mint a vén nyárfáké, Életvize szárad. A fák is voltak fiatalok, Sétáltunk alattuk. Sok szép nótás éjszakában Éveink múlattak. Most már hullik a levelük, Ágaik letörve. Fiatalok ültetnek majd Új hajtást helyükre. Utánunk is újak jönnek: Ez a világ rendje. Elhalkul az élet zaja, Vár a végső csendje. Görög Adél Kitty Pápa Tavaszköszöntő Tavasz-Nyár, 2004.1-2.

Next