Pápai Lapok, 1885 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1885-11-08 / 45. szám
Megjelenik. Mindent vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkivüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK. hivatalába (Ó- kollégium épület) küldendők. Előfizetési dijak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy számára 1ß kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos jetűsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krajczár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. főiskola nyomdája) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Állattenyésztésünk. n. Az állattenyésztés egyetlen ága sem mutathat fel hazánkban oly szép és nagy eredményt, mint a lótenyésztés. Nem kívánunk itt sem a kisbéri és egyéb ménesek híres angol telivértenyészetéről, sem a bábolnai arabs telivérekről vagy a mezőhegyesi arabs-angol keresztezésekről szólani, hanem a tulajdonképeni, valóságos magyar lófajtáról, melyet népünk immár több évszázad óta tenyészt s melyet országos lótenyésztésügyünk kitűnő szakértőjük helyes meggyőződés alapján az idegen vérnek megfelelő hozzákeverése által folytonosan megjavítani törekszik. Ebből a fajtából, ebből a közönséges anyagból kerül ki egész hadseregünk lószükséglete, ugyanazt vásárolja Ausztria, kivált Bécs, azonkívül Németország, Francia- és Olaszország évenkint 8000-re rugó számban, mely valószínűleg még tetemesen több is tényleg, mert a statistikai adatok közül a lábon való határszéli forgalom figyelembe nem vétethetett. Adhatnánk mi azonban akár 80.000 darabot is és még mindig akadnak rá vevők, ha csak eléggé hibátlan és fiatal lovakat állíthatnánk a vevők elé. Bármily nagy tisztelettel és csodálattal viseltessünk is tehát országos lótenyésztésünk vezérférfiai iránt, mégis ezen oly rendkivül fontos országos ügy érdekében az intézés körüli hibák gyanánt fel kell említenünk, hogy az állami mének száma nem elégséges, hogy a kancák kiválasztása körül nem elég gonddal járnak el és végül, hogy a paraszt tenyésztőknek nagyon is korán engedik meg saját tenyésztésű csikóik használatát, melyeket gyakran már két éves korukban is hámba szoktak fogni. Kivitelünk növekedni csak ugy fog, lótenyésztésünk jó hírét nemcsak fentartani , de még emelketni is csak ugy fogja, — amit mellesleg mondva, lótenyésztésügyünk szakértő vezetése folytán jogosítva vagyunk várni, — ha a fedező állomások főleg az által fognak szaporíttatni, hogy a távolabb eső községeknek egy vagy több megfelelő apaállat akár bérbe, akár pedig vételre — a négy év múltával való visszavétel jogának fentartásával — átengedtetni fog. Ezt ép olyan feltétlenül szükségesnek tartjuk, mint amily ajánlatos lenne a franczia császárság idejéből ismeretes azon sikeres eljárást követni vagy hozzá hasonlót rendszeresíteni, mely szerint *a kancza anyag évenkint megvizsgáltatnék és azok az állatok, melyek fedezésre alkalmatlanoknak mutatkoznak, bizonyos bélyeggel láttatnának el. Végül nézetünk szerint törvényt kellene hozni a végből, hogy a fiatal csikóknak betöltött négy éves koruk előtt való használata eltiltassák, természetesen kivéve ez intézkedés hatálya alól a versenylovakat. Igaz ugyan, hogy ez kissé kemény korlátozása az egyéni tulajdon felett való szabad rendelkezés jogának, s lehetséges lesz az is, hogy a tenyésztett lovak száma emiatt eleinte kissé csökkenne, de parasztjaink csakhamar be fogják látni ezen drákói rendszabály üdvös voltát, s idővel teljesen meg is fognának azzal barátkozni. Szarvasmarha tenyésztésünk javítás és emelése körül is elismerésre méltó sikereket ért el kormányunk a legutóbbi évek alatt a jó fajta tenyészállatok külföldről való bevásárlása s a kifogástalan apa-állatoknak a községek közt való kiosztása által. Hazánk állattenyésztő gazdáinak véleménye bizonyára megegyező a tekintetben, hogy magyar fajta szarvasmarhánk tenyésztését a jövőben is elsősorban kell fejlesztenünk, mert nincsen egyetlen más fajta sem, mely hasonló kitűnő tulajdonságokkal bíró gyors, kitartó és kevés igényű vonómarhát szolgáltathatna, aminthogy hízóképessége sem marad vissza, sem a svájci, sem a hollandi vagy a Durham fajta állatoké mögött. Igaz ugyan, hogy öt íillió szarvasmarhánknak majd 80%-a magyar fajta, de a kinek, mint e sorok írójának alkalma volt az országban gyakran keresztül-kasul járni, láthatta, hogy főleg a községi csordákban igen sok a kevert fajta, kivált a tarka és magyar fajta keresztezési terméke, a mi magyar fajtánk jövője szempontjából éppenséggel nem mondható üdvös állapotnak. Meg kellene ezért minden egyes községszámára állapítani, azt a marhafajtát, mely a helyi viszonyokra való tekintettel legtöbb sikerre nyújt kilátást és gondoskodni kellene továbbá arról is, hogy a községek a megállapított fajtának megfelelő bikákkal elláttassanak. Tej- és sajtgazdaságaink szaporítása és javítása önként értetődőleg inkább a nagybirtokok dolga s azért a kormány ellenőrzése alá nem igen tartozik. Sajttermelésünk növelése azonban minden esetre igen fontos, mert még mindeddig 1,3 millió frttal több a behozatal értéke, mint a kivitelé e fogyasztási cikkből s ezért a kormány igen helyes irányban fogta fel a kezdeményezést, midőn az állattenyésztés ezen ágának előmozdítása céljából külön intézményt létesített az úgynevezett „tejgazdasági felügyelőség" képében. Juhtenyésztésünkre a kormány szintén kevesebb befolyást gyakorolhat, amennyiben ez is túlnyomó részben a nagybirtokosok kezében van. Nagyon sajnos dolog, hogy a juhállomány hazánkban az 1870. év óta 6 millió drbbal csökkent, s már mindössze csak kilenc millió db juh van az országban, anélkül, hogy a szarvasmarha létszáma ezen csökkenésnek megfelelő arányban növekedett volna. A juhtenyésztés számbeli apadásának okául rendszerint a legelők feltöretését és a gyapjúárak csökkenését szokták felhozni, de nézetünk szerint ezek alig szolgálhatnak indokul, mert hisz Németországban és Franciaországban bizonyosan nincsen annyi legelő, mint hazánkban s ez országokban mégis van annyi juh mint nálunk, azaz minden ezer lakosra ott is 600 drb juh esik. Különben annál több okunk van, juhállományunk szaporítására a lehető legnagyobb figyelmet fordítani, mert a gyapjú behozatal monarchiánkba 100.000 méter mázsával múlja felül a kivitelt, és mert továbbá Oroszország és Románia évenkint 450.000 drb juhot visznek a bécsi vásárra, ahonnan azok Párizsba vitetnek ki, ami mind arra mutat, hogy a juhtenyésztésnek hazánkban még bőven elég tere és értékesítési iránya is van. Arra nézve, hogy a kivitelt saját juhtenyésztésünknek biztosíthassuk, legsikeresebb eszköz volna a már említett határzár, mely még hathatósabb lehetne ha egyszersmind a gyapjúra is beviteli vámot léptetnénk életbe, mint ahogy azt Románia 8 frtnyi vámtételével, Oroszország 10 frtos tételével és Amerika az érték 30%-ának megfelelő vámjával tették, csakhogy természetesen nekünk ezen gyapjúvámot csak szövőiparunk érdekeinek leggondosabb kímélésével lehetne és szabadna alkalmaznunk. Juhkivitelünk előmozdítása körül hasonlón igen fontos a magyarországi szállítmányoknak az arlbergi vasúton át közvetlen Párizsba való továbbítása utján lehetővé vált megkönnyítése. Bécsből az ez irányban való szállítás Detten át már rendszeresitve van, ugy hogy onnan a szállítási költség Párizsba darabonkint már csak 1 frtra rúg. A nép, jobban mondva a parasztgazdák körében az állattenyésztés egyetlen ága sincs oly mértékben elterjedve mint a sertéstenyésztés. Nincs az a mezőgazdasággal foglalkozó család, melynek legalább is egy koczája ne volna. TÁRCZA. GONDOLATOK. Az élet oly önző. Hol a barátságnak habzó kelyhét ittam, Csalfa ámításnak bürök pohara volt. Minden mosoly egy árulás, — Minden kézszorítás, a hitszegés pecsétje — — — Életem ifjú korányát Egy boldogabb jövő álma ragyogta be: Lelkem, mint könnyen hivő lepke, Ittasulva szállt a bűvös szirmokon. Es e szirmok — édes himpor helyett Keserű mérget lehelének. . . . Ábrándaim szárnyszegetten, Küzdő lelkem — tépett vitorlaként Hull alá a remény, megtört árboczáról! — Miért születni! és élni tovább igy? Avagy, nem édesebb lett vón a halál — mely Mielőtt az anya keblére ölelt, — már Szelid csókja közben magához emel . . . — A gagyogó ajak szerelemre nyil, és A tétova elme szent célra igyekszik. A reszketeg két kar tettekre feszül, majd Az imbolygó lábak munkára merednek. S felkél a homályból mint hajnali fény — a Lélek, megküzdeni — ha kell, az egekkel! ..... De, ajkamon a csók sóhajjá változott, A célra igyekvő elme bilincsbe nyög, A tettre feszülő karok zsibbadva, és Térdem a csalódás ösvényei előtt Inogva törik meg .... Hát lelkem!? e sugár — melyet Prométheusz Az istenek féltett oltáráról lopott: Sárba tiporva mint az áldozott betyár Lova patkójáról ha egy szikra lehull .... — Ezért a küzdelem, ezért töröd magad? Mint a porold felett cirkuszban a bohócz: — Hogy, mig tart a varázs — a hálás publikum Megtapsolja neved, s aztán hull a függöny: És nem ád kenyeret . . . Tépd szét hát fátyolod! amelyet egykoron Dúsan hímezve bár hited tündére szőtt! Szennyes hullámokon máta morgana« nincs: Kufár vásár felett nem rezg a délibáb . . . Tépd szét! ... ne sződd tovább. §oot £ajo$. A COUPEÉBAN. Irta GIZELLA. Az egyedüli utazás kellemetlen érzetével ültem coupéemba, hol elhelyezkedve, hírlapot vettem elő, ignorálva a túlsarokban ülő egyént, kinek beretvált arcza, vörhenyes parókája, hosszu orra és szemüvegje oly erős volt, hogy szemét kétszeresen nagyítva mutatáa úgysem igen rokonszenvesnek tetszett. — Husz percnyi késést jeleztek, így kényelmesen olvashattam lapomat, s a napi újdonságok között, »egy vasúti merénylet nem a legjobb hatást tett rám, miután közli , hogy egyedül utazó nőt, útitársa erős szerrel észrevétlenül elkábít s mire magához tér, sem órája, sem tárcája, sem útitársa! Szinte örömmel néztem, midőn az ajtó újra feltárult és egy kellemes külsejű pap szállt be, kinek nagy kísérete virágcsokrokat, apró koszorúkat nyújtott neki át bucsuzásul, kendőikkel még sokáig integetve, midőn a mozdony lassankint tova vitt. A parókással beszédbe elegyedtek s igy megtudom, hogy nagyobb plébániát kapván, itt búcsúztak hivei — és uj állását megy elfoglalni. Igen kedves, szellemes beszéde elárulá a művelt embert, ki sokat utazott egy előkelő családdal, hol az egyetlen fiúnak nevelője volt. Engem is annyira érdekelt utazása, szinte ott láttam magam Afrika sivatagjain, — majd a Jordán mellett, — megcsodálva Konstantinápoly minaretjeit, — Athea Akropolis nagyszerű romjait, Paris pezsgő életéből, az ujabbi állomásom időzés nem igen kellemes volt. Ismét utasok jöttek, egy igen szép gyászos nő, bánatos arccal két kis leánykával, kikkel az én papom hamar megismerkedett, őket virág és cukorkákkal elhalmozva, s kinek az anya könyek között monda el, hogy szüleinél volt nyaralni és ott fiacskáját mérges légycsípés folytán elveszte, megindultam magam is, mig a pap oly szép vigasztaló szavakat talált. Uj állomásnál csak úgy tolong a nép, várja uj lelkészét sajnálattal néztem utána, ki rövid idő alatt megnyeré rokonszenvemet. Az elöljáróság beszéddel, üdvözli, tarack lövések, zené s zászlók lobogása még mindég látszottak hallatszottak, midőn vonatunk tova robogott. Egy óra múlva nagyobb állomáson be kelle várnunk a másik vonatot, mi 50 percet vett igénybe. Váró és étkező terem asztalai szokatlanul telve édességgel, nagy csokrokkal, tarka öltönyü hölgyek legyezték magukat, frakkos és dzsekszer urakkal társalogva, míg egy sarokban megpillantani a menyasszonyt koszorús lányokkal beszélve. A czigány vígan húzta és a társaság ifjabb része mit sem törődve az őket bámuló utasokkal, tánckra kerekedett. Meglehetős zavaros mulatság volt biz ez, a konduktor be-bekiáltá, ha egy vonat indult, csengettek, a tánczosok újráztak és a tortak meglehetős porlepte állapotba jutottak. Midőn scoupéemat ismét elfoglaltam, kellemetlenül lepett meg, hogy a parókás is oda helyezkedett ismét az átelleni sarokba. Már a lámpásokat is meggyújtották, a szép vidék mindinkább homályos körvonalakban tűnt tova, fel-felcsillant a pásztortűz, s a robogó vonat tüzes sziporkái elrepültek az esti jégbe. A körülmények a helyzet fejlesztik gyorsasággal a gondolatokat, így én is a napi látottak és hallottak elmélkedésébe merülve, eszembe jutott az olvasott »vasuti merénylet« is. Fantasiámban elgondolom, hogy parókás útitársam hátha kalandor, hátha álhaja, rettenetes szemüvege, beretvált arcza csak jelmez és ő is vasúton próbálja szerencséjét! Miért is maradtam e coupéeban! Nyugtalanságom fokról-fokra emelkedett, képzeményimben már elkábítva, kirabolva láttam magam. De ime egy mentő eszköz ötlik szemembe a »vészjelző« — hah hisz ezt igénybe vehetem. Uj erőt, bátorságot nyerve, s miután szemem meg sem mozdult helyén, nyugodtabb lettem. Feltevém őt figyelemmel kisérni, álmot, fáradságot leküzdeni, s alvást szinlelve félig csukott pillák alól folyton szemmel tartami .. . Egyszerre rémülve látom zsebébe nyúlni, a coupée ablakon előbb kitekinteni és gyors mozdulattal mellettem terem. Láttam, s mégsem bírtam mozdulni, egy üvegcse műt orromhoz tartott, kifosztá zsebeim, leszakítá órámat, kézi táskám magához veve — a kétségbeesés erőt ad, örült gyorsasággal betöröm a vészjelzőt — hideg lég csapja meg arczomat, conducteur kiált — Budapest, tessék kiszállni! Körülnézek ijedten, a vészjelző érintetlen, órám, táskám, megvan, szomszédom mosolyogva segíti levenni podgyászom, mit megköszönve gyorsan elhagyom coupéemat, az ajtón olvasva »ovakodjunk a zsebtolvajoktól, —• game aux vouleurs — nekem grand bonheur — hogy csak álmodtam a vasuti merényletet. A városlődi gyárban. Egyik fővárosi napilap nemrégiben a hazai agyagipar fejlődéséről emlékezett meg, s dicsérettel emelte ki a városlődi »kőedényt,« s az országos kiállítás juryje legközelebb nagy éremmel tüntette ki azt. Most már talán illő, hogy mi is megemlé 45