Pápai Textilmunkás, 1967 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1967-01-13 / 1. szám
*» Hogy mindenki értse, mit kell tennie A párt, a kormány politikája — mint a IX. kongresszus is mutatta — nyílt és egyöntetű, szüntelen ismertetnünk, magyaráznunk, ha úgy adódik megokolnunk kell és törekednünk annak megértésére. Mégpedig olyképpen, hogy a „mit, miért és hogyan”-on túl azt is megértse mindenki, hogy személy szerint tőle mit várunk. Egyszóval, cselekvésre, tettre mozgósítani! E tevékenységből minden kommunistának ki kell venni a részét. Ez a legkevesebb, ami a párttagsággal együtt jár. Továbbra is számítunk természetesen azokra a pártonkívüli — főképp a KISZ-ben, a szakszervezetben és más tömegszervezetekben ténykedő — aktívákra, akikre ily értelemben is mindig támaszkodhattunk. Egészében vizsgálva, jónak ítélhető nálunk az agitáció. Különösebb baj nem is volt, bár némelykor akadt döccenő. Nem egyszer, még párttagok is hitelt adtak a legkülönbözőbb mendemondáknak, maguk is ingadoztak Gondoljunk csak az árrendezések időszakára, az ismétlődő és ismétlődő kombinációkra. Ezekkel szemben a kommunisták sem léptek fel egyöntetűen. Annak ellenére, hogy a vitatott kérdésekben határozott állásfoglalás történt legfelsőbb szinten. Hagytuk, hogy mások magyarázzanak, a maguk szája íze szerint. És amikor, hogy úgy mondjam rákapcsoltunk, akkor sem elég lendülettel. Egyik-másik elvtársunk csak „óvatosan”, olyan se hideg, se meleg módon foglalt állást. A közelmúltban újjászerveztük az agitációs csoportokat. Ámbár ezek tagjai, mint reszortfelelősök, mint irányítók tevékenykednek Most, a IX. kongresszus után, legfőbb feladat a korábbi párbeszéd folytatása. Azaz, a kongresszusi határozatokból ránk háruló teendők minél alaposabb megismertetése. Pillanatnyilag az előnyösebbnek tetsző javaslatokról több szó esik. Például a tervezett munkaidőcsökkentésről, az anyasági segélyről és az effélékről Kevesebb szó esik viszont arról, hogy a munkaidőt a termelés visszaesése (sőt!) nélkül kell, lehet csökkenteni. Ugyancsak arról, hogy a különböző előnyös intézkedések megkövetelik a fegyelmezettebb munkát, a köztulajdon nagyobb becsületét, minden erőforrásunk tervszerűbb, okosabb kihasználását. A kongresszusi készülődés, majd az utána eltelt hetek is igazolják, hogy az őszinteség bizalmat is jelent. Jó tehát, ha terveinket őszintén a dolgozók elé tárjuk. És törekszünk arra, hogy ne csak általában értsenek egyet velünk, hanem a részkérdésben is. Persze nem lehet két nyelven beszélni, másképpen a taggyűlésen és megint másképpen a munkahelyen. A mindenkori helyzethez ugyan alkalmazkodva, de elvi engedmény nélkül, egyértelműen kell állást foglalni. Hogy egy pillanatra se lehessen kétséges: hiszünk és bízunk abban, amit hirdetünk! A gyár termelő üzem, elsődleges a termelés. De az agitációt nem szűkíthetjük le erre. Más ilyen vagy olyan feladatra sem. Mindig figyelembe kell vennünk, hogy az életben is kászálódnak a szálak. Nem mindig arról kell beszélnünk, amiről akarunk, hanem arról is, amit kérdeznek. Ez nagyobb felkészültséget, tájékozottságot követel minden párttagtól. Elengedhetetlen a rendszeres újságolvasás , az önképzés. A termelés közvetlen problémáiban, például a munkaversenyben való tájékozottságot pedig nagyban segíti az üzemi lap, a különböző híradók és versenytáblák. Ezek felfrissítése is folyamatban van. És a megunt, elavult dolgokat — mint a pókhálós vitrinek — kivonjuk. Helyettük, az egyes üzemrészek adottságaira szabott egyszerű és praktikus, az esztétikai igényeknek is megfelelő szemléltető eszközöket szerelünk fel — olyanokat, amelyek egy pillantásra is beszélnek és gondolkodásra, tettre serkentenek! Ezen túl persze alkalmazni kell a már bevált agitációs módszereket, új tartalommal. Figyelembe véve mindig az egyes üzemrészek körülményeit, az ottaniak hangulatát. És rugalmasan a mindenkori helyzethez alkalmazkodva, mégis célratörően hirdetni, magyarázni elgondolásainkat — mozgósítani újabb sikerekre! r------------------------------------------ Derűs percek Hic est, hic non est Páter Godofredus egy rakás pénzt nyert az osztálysorsjátékon. Mikor a temérdek vagyont kézhez kapta, azt sem tudta hamarosan, hova tegye, hogy el ne rabolják tőle a kegyes hívek. Fogta hát és elrejtette a szentségszekrénybe s ráírta szép, gömbölyű betűkkel a szekrény ajtajára: Az Úr Jézus Krisztus van e helyen. Másnap reggel üresen találta a szekrényt s a kegyes mondat alatt ez a kiegészítés állott: Föltámadott. Már nincs itt. * Hála Az öreg paraszt összeveszett fiaival. A fiúk jól helybenhagyták apjukat, s végezetül lábánál, üstökénél fogva ráncigálták ki az udvarra. — Megálljatok, gazfickók! — szólt az öreg, mikor a küszöböt elérte — én is csak eddig húztam az apámat! Mivel gyarapodtunk az elmúlt évben? Az elmúlt évben mintegy 35 millió forint állt rendelkezésre vállalatunknál beruházási jellegű munkálatokra. Az új gépek közül legjelentősebb volt az öt fésülőgép, a két tekercsképző, az öt bálabontó és az írező, illetve méterező gép. Saját forrásból is több, mint 6 millió forintot költöttünk import gépekre, majdnem felét a szárító-feszítő gépre. A számítások szerint 1966-ban összesen mintegy 26 millió forint értékű új állóeszközzel gyarapodtunk. Mind az új gépek fogadására, mind a szerelések előkészítésére, illetve a szükséges anyagok, valamint külföldi szerelők biztosítására a gyár felkészült. És csak a gépeket szállító partnereken múlott a program valóraváltása, illetve a beruházási terv maradéktalan teljesítése. PÁPAI TEXTILMUNKÁS Ki vegye tekintetbe ? Valaki lopott. Egy olyan ember, aki mögött 25 év van. És azt becsületben dolgozta le. Épp előléptetése volt soron, amikor az eset bekövetkezett. Ha ama néhány méter anyag értékét nézzük, nem sok. Maga a tény, annál csúnyább. És az ilyent nem lehet másképp elintézni, mint fegyelmi úton. Meg is történt. Milyen mentsége lehet egy ilyen embernek? „Vegyék figyelembe — mondotta —, hogy 25 éven át sohasem volt velem semmi baj, mindig becsületesen dolgoztam.” Ez igaz és dicséretes. De mint érv, egy kicsit sántít. Miért a vállalat vegye ezt figyelembe, miért nem a másik fél? Vagy: ha valaki önnön maga nincs figyelemmel a feddhetetlen múltjára, miért legyen figyelemmel rá a vállalat? Az eset a múlt év végén történt — most év elején vagyunk. És bizonyára (sajnos) ebben az évben is akadnak majd magukról megfeledkezettek, bár még előtte vannak a szégyennek. Még jókor van meggondolni. Hisz senki máson, pusztán az egyénen múlik, van-e, lesz-e ereje ellenállni a csábításnak, a kínálkozó alkalomnak. Még időben van meggondolni: megéri - e fillérre váltani a becsületet? Előfordulhat, hogy sikerül kicsempészni valamit, kétségtelen. De ér-e az annyit, amennyi a rizikó? És egy ilyen esetben belépni a motozóba? Az izgalom, a szégyen, nincs arányban azzal a filléres portékával! Önzetlenül Bakos Zoltánné a lánccsévelő dolgozója újból pártbizalmi lett. Műszakváltás előtt találkoztam vele, de már a gépek között tevékenykedett. Első kérdésemre, hogy mióta bizalmi, a mindig mosolygó arc még mosolygósabbá vált. — Hát, már körülbelül 4—5 éve — mondta. — Azóta ugyanabban a csoportban. — S hogy szívesen teszi és önzetlenül intézi mások ügyeit, mi sem bizonyítja jobban, újra megkapta a bizalmat. — Egy gyermekem van — folytatja — így idő is jut mások problémáival foglalkozni. Otthon nekem nincs is különösebb gondom, itt viszont az utóbbi időben annál több. Próbáltam követni a felhozott dolgokat, habár magam a szövődében vagyok „otthon”, mégis, a második mondat után tisztán láttam mi az, ami fájó. A legtöbb hüvely le volt csúszva a fonál a hüvelyről, — másokért, ami gátolja a folyamatos munkát. A lecsúszott fonál többször elszakad, s így hiába a szorgalom, csak a munka több, a kereset kevesebb. Ezt az okozza, hogy a gőzölésnél összemennek a papírhüvelyek, ez gátolja a termelést. Szeretnék, ha ők is fakazettáról dolgozhatnának, vagy legalábbis beosztva, más gépekkel felváltva dolgoznák le a papírhüvelyről. Megoszlana a munka is és a kereset is. Munkatársai úgy jellemezték, hogy nagyon keveset beszél, inkább mosolyog és dolgozik. És így utólag mi a véleménye a kongresszus határozatairól? — teszem fel a kérdést. — Nekem az tetszik, ahogy az öltözőkben, a buszon beszélnek róla az emberek — mondja. Mindenki örül a gondoskodásnak, én sem vagyok érdekelve, mégis legjobban annak a két évnek a biztosítása tetszik, amivel a gyermeknevelés gondja lesz megkönnyítve. (G-né) 1967. január 13. Képünk a szocialista címért küzdő Május 1. meós brigádot mutatja, középpen Horváth Ilona brigádvezető. Hogy sikerült-e elnyerniük ismételten a címet? Még biztosan nem tudni. Az értékelés még hátra van. De ők már reménykednek. Termelési felajánlásukat teljesítették. Mindannyian részt vettek szakmai és politikai oktatáson. Rendszeresen olvastak szépirodalmi, illetve tudományos kiadványokat. És szép példáját adták a kollektív életnek is. Meglátogatták többek között a celldömölki kesztyűgyárat, a vaszari termelőszövetkezetet, kiállításokat néztek meg. És beiratkoztak a brigád tagjai a Vajda Péter szabadegyetem földrajz, illetve irodalom szakára is. A brigád legtöbb tagja kiváló dolgozó, naplójuk szép, ötletes, hűen tükrözi a brigád életét. Elhatározásuk, hogy 1967-re, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére újra célul tűzik ki a szocialista cím megszerzését. Ő már érti ! — Szép tojás ez aranyosiam! És csak 2 forint darabja. De ha tízet tetszik, akkor 1,90-ért adom! IV. Az öreg lemondóan legyintett és már indult is vissza a fülkébe. — A teádat vidd legalább magaddal — kiabált utána az asszonya. De amikor látta, hogy amaz vissza sem néz, maga ment a portásfülkébe. — Itt van — tette az asztalra a teát és a kétszersültet — egyél! — Mondtam már, hogy nem kell. — De igenis kell, muszáj — tette még hozzá. A következő pillanatban az öreg izgatottan ugrott fel és rámeredt az ajtóra, amelyen éppen egy férfi jött be. — A 13-as — nyögte — Mit bámulod annyira, láthatod még eleget. — Mit nézek? Szeretném tudni, hol hagyta a táskáját, meg azt az izét... — Talán a plébánián? — Honnan tudod te azt? — csapott rá izgatottan az öreg. — Láttam tegnap, amikor bement. A 13-as körül sem nézve sietve ment a lépcső felé. Alig tűnt el a fordulóban, lihegve rontott be a Jóska gyerek. — Tóni bácsi! Tóni bácsi! Látta? — Nem vagyok vak. — Nincs meg a bőrönd, elhagyta. — De okos vagy! Azt mondd meg, honnan jött a pasas. — Azt nem tudom, csak itt láttam meg a sarkon. — Eh! Gyámoltalan! Most fölmész a másodikra és szemet tartod. A gyerek felment, az öreg a teázáshoz kezdett. De nem volt szerencséje. Még le sem nyelte az első falatot, amikor kivágódott az ajtó és bevonult két nyilas pártszolgálatos kíséretében egy karszalagos főhadnagy. Mintha kézitusára készülnének, úgy tele voltak aggatva fegyverekkel. Pisztoly, géppisztoly, az övük tele nyeles kézigránáttal. — A nyilvántartó könyvet! — dörrent a főhadnagy hangja a portásra. — Nézzétek át — nyújtotta hátra kísérőinek. Maga elterpeszkedett a portás székében, amelyből az megszeppenve felállt. —■ Ki van itt gyanús alak? Ki vele! — s a nagyobb nyomaték kedvéért a géppisztolyt oldaláról előre fordította, keresztbe a mellén. De lehet, hogy csak kényelmesebben akart ülni. Az öreg úgy érezte, hogy ugyancsak kutyaszorítóba került. Az egyébként nehéz járatú esze most gyorsan járt. Bemondja? Akkor oda a siker. Pedig érzi, már nem sok kell hozzá. Elhallgassa? És ha rájönnek maguktól? Cinkosának tartják. A gyerek, amilyen gyámoltalan, még ellene is vallana. — Nem érti, mit mondtam? — reccsent rá a főhadnagy zord ábrázattal. — De ... de ... ééértettem — hebegte, de még mindig nem tudta, hogyan folytassa. Egyszerre nyájasra derült a főhadnagy képe. — Á! Ilonka ... hogy kerül magácska ide? — és kakaskodva sietett a portásfülke felé közeledő lány elé. A portás megkönnyebbülten sóhajtott fel. Időt nyert. Talán többet is. De a megkönyebbülés nem tarthatott sokáig. A lépcső felől megjelent Jóska Az ügyet sem vetve a többiekre, a lépcsőzéstől lihegve kezdte: — Tóni bácsi! A 13-as .. . Annak elakadt a lélegzete. Úgy érezte, elzsibbadt még a falába is. De a kétségbeesés szokatlanul leleményessé tette. — Hol tekeregsz? — vágott közbe. — Vidd fel a reggelijét, — és átnyújtotta a saját hűtőtélben levő teáját a kétszersültté. Esetlenül rákacsintott és tolta kifelé a fülkéből. A fegyveresek felé sandított, de a főhadnagy Ilonkával, a másik kettő meg a könyvvel volt elfoglalva. Megnyugodni azonban nem volt ideje. Ebben a pillanatban dördülés rázta meg az ablakot, utána még nagyobb. — Partizánok! — üvöltött a főhadnagy. — Utánam! — és M viharzott az ajtón, utána kísérői. A lány elnevette magát Az apja tátott szájjal nézett. A lépcső felől, edénycsörgés után előtűnt Jóska. — Tóni bácsi! A 13-otatál van valaki. — Ki, te? — Férfi. A hangja után Szabó Ferinek gondolom. — A csicskás? — Az hát! — De hogyan jutott oda? — Azt nem tudom. (Folytatjuk) Horváth Imre