Parlando, 1983 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 8-9. szám - Kalmár Márton: Miért és hogyan gyűjtött népzenét Bartók Béla és Kodály Zoltán?
A magyar falu bámulatos konzerváló készséggel őrzött meg napjainkig mindenféle régi zenei hagyományt, éppúgy saját régi zenestílusát, mint a régi műdalokat; ezenkívül az utolsó száz esztendőben — különféle behatások eredményeként — új zenei stílust is alakított ki. Ezt a zenei kincset — szinte a feledésbe merülés előtti utolsó pillanatban — kezdte meg rendszeresen összegyűjteni Bartók Béla és Kodály Zoltán (1. és 2. ábra). Európai népdalgyűjteményekről már a 15. század óta tudunk, de a népdalgyűjtés mozgalommá csak a 19. század végén az orosz Lenyova, a finn Ilmari Krohn és a magyar Vikár Béla felléptével válik. Felmerülhet a kérdés: vajon Magyarországon Vikár Béla előtt gyűjtöttek-e népzenét, s ha igen, erről milyen forrásmunkák tanúskodnak? Egy 17. századi erdélyi ferences szerzetesről, Kájoni Jánosról (3. ábra) elnevezett kódexben, mely nagyrészt Kájoni János gyűjteménye és jegyzete, sok korabeli zeneszerző (Viadana, Banchieri, Praetorius, Hassler, Schütz) zenéje mellett néhány magyar világi dal, továbbá magyar, román, cigány népi táncdallam is helyet kapott, mint pl. a közismert Apor Lázár tánca. A Kájoni-kódex népi feljegyzései nálunk az első népdalfeljegyzésnek tekinthetők. Ezek orgonatabulaturás legjegyzési módszerrel készültek (4. ábra), amely sem a mai értelemben vett vonalrendszert, sem kottafejeket nem használt, hanem a betűírást kombinálta a hangjegyírás ritmikai jelzéseivel: ábécés betűjeleket írt, a ritmust vonalakkal jelezte. A tabulatura-sorokat hosszú vízszintes vonallal választotta el egymástól. — Sok ilyen módon, tehát tabulaturás feljegyzéssel készült zenei emlékünk van. 3. ábra: Kájoni János