Parlando, 1983 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 8-9. szám - Kalmár Márton: Miért és hogyan gyűjtött népzenét Bartók Béla és Kodály Zoltán?

A magyar falu bámulatos konzerváló készséggel őrzött meg napjainkig minden­féle régi zenei hagyományt, éppúgy saját régi zenestílusát, mint a régi műdalokat; ezenkívül az utolsó száz esztendőben — különféle behatások eredményeként — új zenei stílust is alakított ki. Ezt a zenei kincset — szinte a feledésbe merülés előtti utolsó pillanatban — kezdte meg rendszeresen összegyűjteni Bartók Béla és Kodály Zoltán (1. és 2. ábra). Európai népdalgyűjteményekről már a 15. század óta tudunk, de a népdalgyűjtés mozgalommá csak a 19. század végén az orosz Lenyova, a finn Ilmari Krohn és a magyar Vikár Béla felléptével válik. Felmerülhet a kérdés: vajon Magyarországon Vikár Béla előtt gyűjtöttek-e nép­zenét, s ha igen, erről milyen forrásmunkák tanúskodnak? Egy 17. századi erdélyi ferences szerzetesről, Kájoni Jánosról (3. ábra) elnevezett kódexben, mely nagyrészt Kájoni János gyűjteménye és jegyzete, sok korabeli zene­szerző (Viadana, Banchieri, Praetorius, Hassler, Schütz) zenéje mellett néhány ma­gyar világi dal, továbbá magyar, román, cigány népi táncdallam is helyet kapott, mint pl. a közismert Apor Lázár tánca. A Kájoni-kódex népi feljegyzései nálunk az első népdalfeljegyzésnek tekinthetők. Ezek orgonatabulaturás legjegyzési módszerrel készültek (4. ábra), amely sem a mai értelemben vett vonalrendszert, sem kottafeje­ket nem használt, hanem a betűírást kombinálta a hangjegyírás ritmikai jelzéseivel: ábécés betűjeleket írt, a ritmust vonalakkal jelezte. A tabulatura-sorokat hosszú víz­szintes vonallal választotta el egymástól. — Sok ilyen módon, tehát tabulaturás fel­jegyzéssel készült zenei emlékünk van. 3. ábra: Kájoni János

Next