Parlando, 2005 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - Dolinszky Miklós: Zenetörténet
2 DOLINSZKY MIKLÓS ZENETÖRTÉNET* ietzschének A történelem hasznáról és koráról szóló korai esszéjét újraolvasva •^1 meghökkenhetünk a „korszerűtlen elmélkedés” korszerűségén. A látlelet ^»Százharminc év óta változatlanul érvényes: a hipertrófiás történeti tudat a modern európai ember kulturális gyengeségének jele. Kevés dolgot lehet felsorolni manapság, aminek már ne írták volna meg a történetét, és az egyetemeken árulkodóan megszaporodott azoknak a tantárgyaknak száma, melyek saját történetüket (esetleg történetük történetét) dolgozzák fel. Az embernek az a gyanúja támad, hogy egy dolog története akkor válik időszerűvé, amikor a lényegéhez már nincs módunk hozzáférni, és amikor már nem vállaljuk a cselekvő állásfoglalást vele szemben, a történelem tekintélyére való hivatkozás valójában saját etikai felelősségünk áthárítása a semleges tényekre. A múltról való tudás addig lényegi tudás, ameddig képes megváltoztatni az életünket. Ameddig a múlt belenő a jelenbe. A múlt akkor válik történelemmé, amikor ez a folyamatosság megtörik. A történelem a múlt és jelen törésvonalában születik; nem akkor, amikor felfedezik a múltat, hanem amikor a jelen leszakad róla. A történelem nem ténykérdés, hanem szemléletünk terméke. Eredendően nem létezik, utólag hozzuk létre. Talán egyetlen területet sem érint érzékenyebben Nietzsche vádja, mint a zenét, hiszen a zeneélet, amely mindig is magától értetődően és túlnyomórészt kortárs zene művelését jelentette, a 20. századra múzeummá vált. Ezzel szemben voltak olyan zenetörténeti események, amelyek eleget tettek az élet szolgálatába álló történelemről szóló nietzschei imperatívusznak. A 16-17. század fordulója táján a firenzei Camerata tevékenységének művészi hitelét éppen a művek történeti hiteltelensége mentette meg: az antik görög zene felélesztésére tett kísérletek szerencsére mindenestül a kortárs alkotó fantázia talaján álltak és nem volt semmi közük a görög zene tényleges hangzásához. Nemcsak azért, mert e hangzásról mai napig nem áll rendelkezésre forrás; ha lett volna, sem ruházták volna fel azt elsődleges értékkel úgy, mint ma, mert az antikvárius érték összemérhetetlen volt a művészi ihlet értékével. A zenetörténet látszólag semleges fogalma nemcsak azt sugallja, hogy bármely kultúra bármely művészetének meg lehetne írni a történetét, hanem azt is, hogy nem lenne elvi akadálya egy egyetemes zenetörténet megírásának sem. Ennek azonban ellentmond, hogy számos népcsoport soha nem jutott el az európai zenefogalomban rejlő absztrakcióig, vagyis nincsen közös szavuk azokra a hangzó eseményekre, amelyeket az európai ember a zene szóban fogott össze. A zenetörténet fogalmában rejlő korlátok és előfeltevések nyomban kiütköznek, mihelyt a fogalmat . A szöveg a „Rendhagyó zenei kisszótár" című, a Bartók Rádióban 2004. december 12. és 2005. január 30. közötti vasárnapokon sugárzott, nyolcrészes sorozat egyik darabja. Köszönettel tartozom Papp Mártának, a sorozat szerkesztőjének a megbízásért és az ORTT által kiírt pályázaton való sikeres részvételért.