Párttörténeti Közlemények, 1972. június (18. évfolyam, 2. szám)
1972 / 2. szám - Tanulmányok - Pándi Pál: Révai József Petőfi-képéhez
egy ideig nem születtek a marxista Petőfi-értékelést — Révait folytatva vagy Révaival vitázva, Révait kiegészítve — elmélyítő tanulmányok, monográfiák. Később még részletesebben foglalkozunk ezzel az átmeneti csenddel vagy visszaeséssel, most csak annyit jegyezzünk meg róla, hogy alapvetően nem az irodalmon és a Petőfi-irodalmon belüli, hanem rajtuk kívüli, a politikai torzulásokban gyökerező okok magyarázhatják a Petőfi-értékelés időleges stagnálását, sőt visszaesését 1948—1949 után. Tehát nem Révai Petőfi-képe — sokkal inkább Révai helyzete a bürokratizálódó centralizmusban lett a gátja az egészséges szellemi áramlásoknak. Kétségtelen azonban, hogy a politikai közélet torzulásai közvetve közvetlenül hatottak Révai 48-értelmezésére és Petőfi-képére is, és leginkább arra a módra, ahogy Révai a kulturális politikai megnyilatkozásaiban felhasználta Petőfit. Korábban említettük már, hogy egy s más kérdésben Révai hangsúlymódosításokat hajtott végre, s nemcsak egy teljesebb és igazabb álláspont érdekében. Elvileg semmi kivetnivaló a hangsúlymódosításban, értékét a tartalma dönti el. Amikor azonban túlontúl gyors egymásutánban történik módosítás anélkül, hogy érvelő magyarázatot kapna a közvélemény, az eljárás akkor is bénítóan hat, ha egyértelműen helyes a módosítás. Hát ha még nem is egyértelműen helyes az a módosítás! Idéztük már Révai József 1948. január elsején megjelent cikkét, amelyben jogos öntudattal jelentette be, hogy a „magyar demokrácia Petőfi emlékének áldozva, nyitja meg a 48-as centenárium ünnepi esztendejét”, mivel „az ő szelleme köt össze bennünket a legmélyebben a 48-as nagy esztendővel”. A centenáriumi Irányelvek 2. pontjában viszont ezt olvassuk: „A centenáriumon az emlékezés és ünneplés középpontjába Kossuth Lajos szerepét és alakját kell állítani.” A 3. pontban pedig: „Ki kell domborítani Kossuth szakadatlan harcát a megalkuvókkal. Anélkül, hogy Széchenyi, Deák, Batthyány Lajos stb. történeti érdemeit tagadnék, anélkül, hogy kegyelet nélkül emlékeznénk meg róluk, ki kell mondani határozottan, hogy Kossuth politikája volt a helyes, Széchenyi, Deák, Batthyány, a 48-as békepárt és Görgey politikájával szemben.” Megjegyezheti itt valaki, hogy ez az állítás, miszerint Petőfi „szelleme köt össze bennünket a legmélyebben a 48-as nagy esztendővel, Petőfi a leghitelesebb és legcáfolhatatlanabb tanú arra, hogy a mai magyar demokrácia egyenes leszármazottja, végrendeleti végrehajtója a 100 év előtti magyar forradalomnak” — ez nem ellenkezik okvetlenül a Kossuthról elmondottakkal, hiszen 1848-ban valóban Kossuth volt, illetve lett az ország vezetője, központi, történelmi egyénisége. Ez igaz is lenne akkor, ha e két egymáshoz időben szorosan közel álló szöveg megvilágítaná Petőfi és Kossuth lényeges politikai különbségének — Révai által korábban már helyesen érintett — tényét, a különbségnek és szövetségnek