Pásztortűz, 1930 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1930-03-23 / 6. szám
tornyok“ (66) és „Vízpartján“ nyugodt, egységes színkompozíciók. Néhol keményen belevág képébe egy-egy architektúrát, hogy ez a puha finomságokat még jobban hangsúlyozza, máshol artisztikus téma választása, a hegyek, havasi legelők, letarolt erdők pompás kivágása monumentálissá teszik munkáit, hogy a „Gyors szán“ (94) erőteljes, kontraszt színek dúskálása a legfestőibb megnyilatkozás: a „szín“-re terelje figyelmünket. Külön kell foglalkoznunk grafikájával. Szinte akadémikus formagazdagsága meglepő a „Csavargódban (22), „Kecskésmocsár“-a (29) remek impreszszióra készült munka, „Novemberi éjjel“ (25) sejtelmes, „Fahíd“ (31) konstrukciós, a „Lovak“ (153) komoly naturalista kép, „Napszámosok“ (160) c. művének kompozíciója s az egyes alakok rajza, kifejező magába élése, mind olyan képességeket árulnak el, ami alkotójukat, sokoldalú, őszinte és becsületes, markáns és finom, erőteljes és puha, pozitív és sejtelmes meglátású művésznek tükröztetik. Külön dicsérettel kell megemlítenünk a gazdag, nagyszámú, változatos, sokoldalú és különböző technikájú anyagot és meg kell köszönnünk, hogy ez a kiállítás megnyílt és példát adhat sok művésznek a kitartásra és a törhetetlen szorgalom utánzására. Tóth István, Georges Duhamel, a háború francia költője A német háborús regények sikere bejárta már az egész világot, érdekes, hogy emellett a francia irodalom eddig nagyon kevéssé foglalkozott háborús témákkal. A Barbusse Feu-je, óta meglehetősen elhallgatott a francia háborús irodalom, úgy látszott, hogy a közönség feledni akarja a háború borzalmait, egy egészen új életet kezdve. Évek óta csak a Georges Duhamel háborús novellakötetei hoznak igazi lelki élményt a francia háborúból, legutolsó kötete, a Sept dernières Plaies eddigi műveit kiteljesíti és tetőpontjukat alkotja. Duhamel egész más szempontból nézi a háborút, mint Remarque. Nem generációkat megsemmisítő, tömegek létét felforgató kataklizmát lát benne. És nem az állattá egyszerűsödött érezni, gondolkozni elfelejtő katonát rajzolja, hanem a kórházakban szenvedő, de önfeláldozó, szerető embert. Duhamel az egyénekben pszichológiailag keresi a harcokból menekülő, kétségbeesett lelket és az öldöklő pusztításban a jóság megnyilatkozását tartja a legigazabbnak. Igaz, Duhamel nem is a front életét írja le. Súlyos sebesülése után a front mögött, kórházi szolgálatban töltötte el a háború nagyobb részét, ottani emlékeit dolgozza fel. Minden sorában benne van a borzalmakat végig szenvedett, a sebesültekkel együtt élő ember szívverése, ez teszi művét olyan megható és fölemelő vallomássá. Minden novellájából kiárad a mai eddig is több ízben, részletesen kifejtett filozófiája. Ez a filozófia egy sokat átélt, mélyen érző lélek, világnézete, aki a szenvedéseiből tudott magának egy biztos alapot építeni. Úgy értette meg a mások szenvedését és a boldogságot a környező világ megismerésében találja föl. A saját lelkünket felkutatva kell a mások lelkét is magunkévá tegyük, hogy azután a föld minden szépsége kiáradhasson reánk. Duhamel mindenütt az emberi szeretetet, tűrést, önfeláldozást látja meg és az egészet egy magasan járó, átszellemült világnézetbe olvasztja be. Ezzel az egészen lelki alapon álló, sokszor ködös világnézettel különös ellentétben áll látásmódja és jellemző modora. Szellemének másik része a leghétköznapibb valón nyugszik, a hétköznapok apró eseteit kutatja és az egyszerű dolgok alapos megfigyeléséből tudja kiemelni a lélek megrendítő küzdelmeit. Ezek a kis, intim történetek hozzák igazán közel hozzánk úgy annyira, hogy az öreg,jóságos törzsorvossal együtt látogatjuk a kórházhoz ragaszkodó betegeket, akiket nincs szívünk elküldeni onnan. De a hősködő tisztek, pénzükkel csodálatot keltő Krisztusok, műkedvelő betegápoló hölgyek után jönnek a valódi hősök, megcsonkított közkatonák, akik remegve várják a csodát, mely ismét embert csinál belőlük. Az orvosok csak vágják, kötözik őket, de a lelkük ereje, a feleségük szerelme gyógyítja meg őket igazán. — Nem is az ágyúk tüze, hanem a föld tiltakozó szava és az emberek hite veri vissza a német offenzívát. Van, aki a haldoklás perceit is ki tudja tolni társai kedvéért és van, aki életét tudja kockáztatni beteg nyomorultakért. Ezekben a szomorú kórházakban nem hangzik fel a panasz, átkozódás szava, az élet reménye mindig megmarad és törőkké, vidámakká teszi a lelkeket. Nem csak Duhamelben nincs gyűlölet, hanem tanukul és bűnös vezetők vádlóiul hívja elő a fiatal katonák ezreit, akik gyűlölet nélkül, nemes elszántsággal, kötelességből haltak meg. Ezért nem is fogja el Duhamelt soha a győzelem mámora, más nemzetek szenvedéseit is érzi és egy méhraj pusztulásában látja a győzelem keserű ízét, így lesz a pontosan leírt eseményekből kinövő filozófia valódi hatóerő és ezzel, hoz Duhamel igazi értékeket. — Nyelve színes, kifejező, tömör, a katonák sokszor darabos, súlyos nyelve. — Ezért van meg minden mondásnak is a maga jelentősége, amivel mind alkotásának szilárdságát biztosítja. Vita Zsigmond: Magyar kultúrkrónika A magyar tudományosságnak Európaszerte egyik legjobban megbecsült ága a régiségtudomány. Gyönyörű elismerése ennek V. Gordon Childe könyve, mely The Danube in prehistory címmel Oxfordban jelent meg. Cilide az edinburgi egyetem professzora, világhírű tudós, aki annyira értékelte a magyar régészeti kutatásokat, hogy megtanulta nyelvünket és közvetlen forrásul használta fel magyar tudósok munkálatait. A földközi tenger keleti partvidékének határát kutatja művében s azt az utat állapítja meg, mely a Dunavölgyén át vezette ezt a határt cserekereskedelem formájában Nagybrittania területére. Könyvében annak a „nagy egységes területnek“, „mely ezer éven át Magyarország nevét viselte“, ősi kultúráját tárgyalja könnyen áttekinthető csoportosítással és ízlésesen megválogatott gazdag illusztrációs anyaggal. Az ősi kultúrával foglalkozik két újabban megjelent magyar könyv is. Az egyikben, melynek címe A szalagdíszes agyagművesség kultúrája Magyarországon, Tompa Ferenc alapvetően tisztázza a kőkori keramika két legfontosabb csoportjának időrendjét és területi elhelyezkedését. A másik mű Lőrenthey Imre posthumus munkája, a tízlábú rákokról. Lőrenthey a Pázmány Péter egyetem paleontologikus professzora volt, aki két évtized munkáját szentelte az ősidők legfejlettebb rákfaja tanulmányozásának. De még be sem volt műve teljesen fejezve, amikor egy húsmérgezés kioltotta életét. Ez még 1917- ben történt. Munkája azonban oly értékes volt, hogy a Földtani Intézet érdemesnek tartotta 13 év után is arra, hogy a kérdés mai legismertebb specialistájával, K. Beurlen königsbergi egyetemi magántanárral kiegészíttesse és sajtó alá rendeztesse. A kiadó tudós elődje iránt való igaz tisztelettel és tudós önzetlenséggel végezte el a rábízott munkát, mellyel Lőrenthey nevének és a magyar tudományosságnak új díszt adott. A Magyar Tudományos Akadémia a napokban döntött a Vojnich-érem kiadásáról. Kéky Lajos tette meg jelentését a múlt év drámai terméséről, melyről általánosságban azt állapította meg, hogy rég nyújtott oly kevés örömet egy év drámai költészetének áttekintése, mint az 1929-ik évé. Sorba vette az új darabokat, Kisbán Miklós Martinovicsot, Földes Imre Égő városát, Bethlen Margit grófnő Szürke ruháját, Molnár Ferenc Egy, kettő, háromját, végre is megállapította, hogy a legnagyobb sikert Móricz Zsigmond darabja, a Légy jó mindhahalálig érte el, s ennek alapján a Vojnich-éremre őt ajánlotta. Ajánlatához az Akadémia összes ülése egyhangúan hozzájárult. Móricz a Vojnich-érmet immár másodszor kapta az Akadémiától, mivel 1909-ben is az ő Sári bírója volt a legméltóbb reá. Az Akadémia a napokban új, hatalmas alapítványhoz jutott. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a hozzá közelálló vállalatok 10 ezer dolláros alapítványt bocsájtotak rendelkezésére Weisz Fülöp 70-ik születésnapja emlékére. Az alapítvány évi kamata 4000 Pengő, melyet az Akadémia 1931-től kezdve évenként kiad és pedig az első évben szépirodalmi műnek, a második évben közgazdasági műnek, a harmadikban bármely tudományos műnek, a negyedikben képzőművészeti, az ötödikben zeneművészeti alkotásnak. És így váltakozik a sorrend ötödéves ciklusokként. Terésztesen mindig csak abszolút értékű mű kapja a jutalmat és minden megjelent vagy alkotott mű számot tarthat reá, ha nem készül is egyenesen pályázatnak. Krónikás: 143-