Pécsi Figyelő, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1879-10-18 / 42. szám

VII. évfolyam. Előfizetési díj: Postán vagy Pécsett házhoz küldde: egész évre 5 f­t., fél­évre 2 frt. 50 kr., negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szomba­ton. Egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér). Szerkesztői iroda: Ferencziek utczája 22.sz. I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek Pécs, 1870. október 18-án. A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben, a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király utca (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál. 42-ik szám. Hirdetések ára: Egy öt­hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 6 kr. 3-szori 5 kr., 10 szemért 4 kr. fizetendő. — Minden hir­detés után 30 kr. bélyeg dij fizetendő. A nyílt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Kiadó hivatal: Taizs Mihály nyomdájában Majláth-tér 2. szám alatt. Az autonomisták győzel­me az osztrák képviselő­házban. Ha az 1867-ik évi kiegyezés igazán alkotmányos állapotokat te­remtett volna a „monarchia“ két államában, a delegátiók általi kap­csolat következtében az egyik állam­ban létrejött többség - és kormány­­változás mindenkép befolyással lett volna a másik állam kormányzatára, azonban a delegációk intézménye magában kizárja az alkotmány tel­jességét és ennél fogva az osztrák kormányváltozás, valamint legújab­ban az autonomisták többségre ju­tása alig képes nálunk aggályokat és még kevésbé reményeket éb­reszteni. Egyszerűen tudomásul vesszük, hogy azon osztrák párt, mely ma­gát alkotmányhívnek nevezi, mely a hazánk egységét veszélyez­tető nemzetiségekkel szemben nem barátunk, közgazdászai tekintetben pedig önző ellenségünk, kissebbségbe jött, de azért nem üdvözöljük a győztes pártot, vagy­is inkább zagy­valékot sem, mert közgazdászatig szinte oly önző, a közjogi tekin­tetben pedig nem árthat többet, mint ártottak az alkotmányhívek szövet­ségben saját kormányainkkal és azo­kat támogató többséggel. Alkotmányos játékunkra e vál­tozás nem lesz befolyással, a magyar képviselőház többsége megszavazza a­mit Tisza Kálmán akar, ez pedig azt akarja, a­mit neki előírnak Bécsben, igy volt ez eddig s úgy lesz ezután is addig, mig a közös- egyes alkotmány sokfélekép össze­kuszált tanáraiból ki nem bonta­kozunk. A kissebbségbe jött alkotmány­hívek keményen fognak declamálni a hadsereg leszállítása mellett, de csak azért, hogy a közvélemény és választóik előtt rehabilitálják magu­kat, különben bizonyos leszavazta­­tásukon nem igen fognak búsulni, ellenezni fogják a tartománygyűlé­­sek hatáskörének tágítását, ez azon­ban nem lesz oly mérvű, hogy a központosító rendszernek nagyon ártson, mézes madzagul egy pár kiesebb jelentőségű concessio lesz az igazi autonomisták nem irigy­lendő vívmánya. A reichsrathi urak házában is szervezkedik az ellenzék. A Schmer­ling lovag úr konstridálta az al­­kotmányhiveket és kemény oppo­sition készül, már a­mily tőle ki­telik, de kérdés valljon még odáig is, meddig a vezér megy, meri-e követni őket a hadsereg, az ily urakházbeli ellenzék nagyon ár­tatlan valami, csak akkor mer győzni ellenfele felett, midőn azt néki fel­sőbb helyről megengedik. Illyenek az alkotmányos állapo­tok a Lajthán túl, hogy nálunk még rosszabbak, azt bőven tudjuk, nem is változtat azokon semmiféle több­ség vagy kormányváltozás addig, míg hazánkban a választók a füg­getlenségi pártot többségre nem juttatják, vagy elvégre be nem látják a döntő körök is ez állapotok tart­­hatlanságát és fenyegető veszélyeit, van egynéhány, ki oda áll, hol a többség és hatalom.­­ A geri mítoszért egyik leg­utóbbi teljes ülésében az elbocsátott fele­kezeti tanítóknak az illető hitközségek elleni igényeik érvényesítése tárgyában következő határozatot hozta: „újrabár az 1875. XXXII. t. c. értelmében a felekezeti tanítók hitközségeik elleni végkielégitte­­tési igényeikkel a közigazgatási útra van­nak utasítva, és az igy megállapított vég­kielégítési összeg közigazgatási úton is behajtható, mégis, tekintettel arra, hogy a bírói igazságszolgáltatás meg nem tagad­ható oly egyénektől, kik törvényes igé­nyeiket a peres utón kívül nem érvénye­síthetik — ha a végkielégítést követelő tanító közigazgatási utón elutasíttatik kere­setével, vagy az így elért kedvező ítéletet nem hajthatja keresztül ez után, fel van jogosítva igényeit bírói perés után is érvé­nyesíteni.“­­ A sziszek novű­ vasai nyom­jelzése erősen folyik úgy hogy már bos­­nyák területen végezik a nyomjelzést. Hanem hogy az építkezés mikor kezdődik meg, arról ma még nem igen lehet szólani, mert az attól függ, hogy a budapest-zimo­­nyi vasút ügyei mikép alakulnak.­­ A b.pest-zimonyi vasút kié­pítésére Schwartz Ármin vasúti vállalkozó mint egy pénzerős konzorcium képviselője adta be ajánlatát a m. kir. közlekedési minisztériumhoz, késznek nyilatkozva egy, esetleg két millió forintot biztosítékképen azonnal letenni, mihelyt az alkudozásokra meghivatik.­­ A külföldi szakértők mun­kálatából a „Szegedi Napló“ egyik barátja ki a parére­t állítólag olvasta, következő részletet közöl idézett lappal: „A külföldi szakértők véleménye a tiszaszabályozási rendszerben hibáztatja azt, hogy a folya­mot ártereitől megfosztották s szűk tölté­sek közé szok­ták. A folyamnak árterei részben visszaadandók s töltései a parttól kellő távolságra hátra áthelyezendők. A­mi pedig a Dunaszabályozást illeti, azt teljesen elhibázottnak tekintik, s arra nézve gyökeres reformokat javasolnak azon irány­ban, melyet Mihálik, Hunfalvy János, Ste­­fánovics és több jeles szakférfiak ajánlot­tak volt. Ha ez való, akkor érthető, hogy miért titkolja el a kormány a külföldi szakértők véleményét. TÁRCSA. Úti emlékek. I. Amióta embert teremtett az Isten, E földgözön soknak bolygni kell szüntelen. Egyet­lnség nyomor, kerget ide s tova, Mást a nagyravágyás ördöge sarkalja. Az ott szerelmes lett, s nem talál nyugalmat, Az édes tehertől majdnem összeroskad. Ez itt megcsalatva hiszi s érzi magát. Magányba megy, hogy ott elsírja bánatát. Diktum-faktum! mindnek van egy fontos oka, Hogy az öreg Geát összekóborolja. Én is ilyen vándor vagyok e világon. Csak az az egy boszant, hogy nincs ki megszánjon ! Nincs-e? Ezer villám! már hogy is ne volna. Elválásom most is százok szivét nyomja! . . Hej, te kedves Sámod, azzal a mosolygó S virágillatár közt délibábban ringó Tájjal, heh­eltünél!-------Vaj’ ki tudja, mikor Jő el a szép idő, hogy ajkam összeforr Árnyas ligetedben zokogó Zeplik­nek Szűz harmat-csókjával?! ... Ez idők nem térnek Vissza soha többé! — — No de­­­canis mater: Mért aggódnám? — tán Csak nem örökre száll el! . Úgy van, nem örökre! A múlt is visszatér A képzelet szárnyán; az legyen hát a bér, Hogy tündérképeit öleljük újra át, S ürítsük fenékig emlékünk poharát! Nos hát, urak, hölgyek ! történt egy vasárnap — Hej, ha rá gondolok, szemem könybe lábad! Hogy szent egyházunknak összes presbitere, Szerény lakocskámban látogatást teve. Lehajtják mellökre őszülő fejeket, S rebegve kérdezek: mért hagyom el őket? Én szólni akartam, de elszorult szivem. Megmondni a valót oly nagyon fájt nekmn! — „Tudjuk,“ — szólt egyikök sokat jelentőleg, „A száraz ugaron örömök nem nőnek, Nemde, rektor uram, a költöző madár Oda száll, hol reá szebb élet üdve vár!" . . . Az egyszerű öreg belátott szivembe, Némaságom okát tisztán megértette. — „Igen“, — feleltem én,—„sorsom“ menni késztet, De viszek magammal egy kedves emléket,’ S ez, hogy szerettetek! ... Nem mondhatom tovább, Éreztem a válás végetlen fájdalmát! Sokáig szótlanul álltunk egymás mellett, Végre egy fájó hang törte meg a csendet: — „Ha megy“ — szólt a biró, — „Istenhegyen véle ; Élni fog közöttünk sokáig emléke! . .. De aggaszt valami, arcza olyan fal­ér! Félek, hogy sírba száll, La buli majd a levél“. Fájó köny rezdült meg az öreg szemébe’, Hátra felé fordult, s titkon úgy torné le! — „Igen“ — ismételem — „sorsom menni késztet; Ah, e falucskában bús napokat élek! Jobb lesz a fecskével uj hazát keresni, A hol sajgó szivem nem fog majd vérezni! Ha sejtelmem nem csal, ez út hosszú leend, Egészen a sírig ... a sírig vezetend. S ha Isten jövőre elhozza a tavaszt, Síromon uj sugar virágokat fakaszt.“ — „Nem úgy“ — mondák többen „e szív nem porlik el Alig e föld zátonyán örömöt nem ízlel! Ha megtört is a test — erős még a lélek, Nem száll ön a sírba, mint igaz hogy élek!* Még sokat beszéltünk vége sem szakad­tan, Ha kocsi dörögést nem hallunk az utczán. Amint a kurátor az ablakra tekint, Mint a kit álmában delejes kéz érint, úgy megrezzent szegény. „Ejnye", szólt sötéten, „Itt van már a kocsi a nagy útra készen ! Mily gyors most a Joskó, el ugassa lelkét ! Vesztette volna el mind a négy kerekét “ Alig végzé szavát, feltárult az ajtó, — „Adj Isten jó napot!" köszönt be a Joskó. „Tisztelt rektor uram, adom hát tudtára. Készen áll a kocsi kegyelmed számára!“ Elhagytam lakomat, nem maradt hátra­más, Bár tőrként sebezte szivem az elválás. Mikor kezet fogtam velek utoljára, Forró könycsepp csordult mindünk orcájára. Még egy „isten-hozzád" i­s megindult a fogat. A kedves falucska örökre elmaradt. II. Micsoda hegy az ott, olyan rideg, kopár! Oly bágyadtan rezeg rajta a napsugár. Lenn a hársak között zokog a lanyha szél, Lesóhajt az ágról a sárgult falevél. Minden zizzenés egy bús halotti ének, Elszorulna szűtök, ha megértenétek! — — Annak a vén hegynek sziklás oldalában. Vitt engem a kocsi, sürü fák sorában. — Az osztrák birodalmi gyű­lés elnöke és a pártok e tekintetbeni egy­értelműségével 341 szavazó közül 338 szavazattal megválasztatott Coronini Fe­­rencz gróf. — A pártok közti mérkőzés az al­elnökök választásánál történt meg, győzött pedig az autonomista párt az alkotmányhivek felett. — Első alelnök lett Dr. Smolka 180 szavazattal Klier 156 szavazata ellen, — másod alelnökké vá­lasztatott Gödel Launay 174 szavazattal. — Nördling az osztrák vasutak főfelügye­lője hivatalától elbocsájtatott és fizetése többé fel sem vétetik a költségvetésbe.­­ Az osztrák miniszteri kabinet kiegészíté­séről különböző hírek keringenek, legva­lószínűbb azonban, hogy addig várnak, míg az autonomista pártnak többsége in­kább szembetűnővé lesz, mert az alelnök­választásnál 10 az alkotmányhívek párt­jához számított képviselő hiányzott, és biztos számítás szerint az alkotmányhi­­vekhez számított minisztereken kívül még három­­ pártbeli képviselőnek kellett sza­vazatát Smolkára adni.­­ Ebből azután kitűnik, hogy a reichsrath urak közt is Országgyűlés. A képviselőház október 10-iki ülésén a zárszámadási bizottság kétrendbeli je­lentését tárgyalta. Az 1877. évi zárszám­adásokra vonatkozó jelentés vita nélkül ott vezetett utam . .. hej, nehéz út volt ez ! Hogy ha rágondolok, szivem most is vérez. Bár­merre tekintett könyező két szemem, Minden lehajtó ág búsan intett nekem. A bozótok között zengett a csalogány, Fájón sóhajtva sirt tört lelkem bús dalán. Agról-ágra repült, de nem lelt nyughelyét. . . Hej, tán velem együtt uj hazát keresett! — — Messze . . . igen messze . . . egy hegy tetejében, régi vár tűnt elém az alkony fényében. Fű­ lepte udvarán nem hangzott harczi zaj. Mének lépteitől rém rengett a talaj. Sötét kom­or falát benőtte a moha, Minden kön meglátszott az enyészet nyoma. Ott fenn a nagy terem — melyben hajdanában A­var­ász mának lánya élt vidáman — Nem viszhangozta már a tündér kaczaját. A bús emlékezet adott rá nyútt ruhát. Igaz, hogy belseje most is fényben ragyog. De elszálltak abból a régi szép napok! . . . Annak a vén hegynek egyik oldalában Vezetett az utam, kis házak sorában. Egyszercsak hogy s hogynem, még meig sem értem. Egyik kollegámnak szobájába léptem. Megölelt s azt monda: „légy üdvöz, pályatárs !“ Ez volt ám csak aztán a szép fogadtatás! Kálomista ember volt az istenadta, E sajátságos iz mégis érzett rajta! — Tyhü! urak és hölgyek, a ki szedte-vette! Egy kedves szende kép most jut eszembe. A legszebb menyecske, a tündér háziné, Egy festő bimbócska, minőt a rózsatő Száz évben egyszer ád! .. . Ah, édes Istenem, Hogyha rá gondolok, most is reszket szivem! . . . Bíbor ajkán varázs, szemében üdv honolt; Éjsötét dús haja hóvállára omolt. Termetre oly sugár, mint bérezi őzike .. . Egy szóval, uraim, a nők legszebbike! — Midőn lány szemével szemembe tekintett, És lil’jom karjával leülésre intett; Midőn bíbor ajkán megcsendült a szép szó, S kezet fogott velem e szép földi Junó: Bűvös menyországban képzeltem énemet, Hol sphérák dalkara zsong méla éneket! — — Diktum-faktum! az lett az egésznek vége, Hogy meginvitáltak estek­ ebédre. Mert hát*— mint mondták volt — van még idő elég. Nem indul Villánytól a gőzvonat előbb Mint csak hajnal felé. Addig hát mulatunk! Hála az Istennek, termett elég borunk. Most már hiába volt minden szabadkozás, Cseppet sem tágított a derék pályatárs! Ezalatt a neje, liliom karjával, Megrakta az asztalt Siklós jó borával. Volt leves, pecsenye és töltött káposzta, Aminőt éltemben n­em­ ettem még soha! Szia, de beteg valék — óvakodnom kellett, Bár kaszás módjára éltem mindamellett. — „Tessék!“ — mond a jó nő, s felém nyujtoa tált. — „Beteg vagyok“ — nyögöm, — „nem eszem káposztát! Higyye meg, asszonyom, máj­ bajban szenvedek. Érzem, hogy nem fogok átélni több telet . .“ — „Ha-ha“ — szólt nevetve — „ugyan ne is mondja! Ily sovány embernek hogy lenne más baja!“ —­­ — „ügy van,“ — szólt a rektor, — „ne is fecsegj erről ; Öleld meg a jelent — ne szólj a jövőről! Egyél — c­inis mater — e tölt káposztából, Esküszöm, kigyógyulsz hipochondriádból!“ Le voltam sülve, többet nem szólhattam, E helyett egy pohárt fenékig hajtottam. Órák múlva kedvünk felső fokra hágott, Éltettük a hazát s a szép hölgyvilágot. Halavány arczomon bazsa rózsa nyílt már, Hej, mert kezünk között bujdosott a pohár! — Végre az éj leple szállt a város fölé, Ajkam a búcsú szót fájón nyögdécselé. Aztán által léptem a kedves küszöböt, S az éj sűrű fátyla kocsistul elfödött. Könyezve váltam el . . . megőrzőm emlékük. Áldja meg az Isten egész házanépük­! — — Most hogy itthon ülök csöndes szobácskámba’, Gyakran gondolok a — töltött káposztára. S ha édes jó anyám készít olykor délre: Mindig könyet ejtek a múlt emlékére! _____ Paál Gyula, tudomásul vétetett, de annál élénkebb vitát keltött a második jelentés, mely a Magyar­- és Horvát-Szlavonország között eszközölt 1875. évi leszámolás eredményéről és az 1873. és 1874. évekre vonatkozó leszá­molásokban történt tévedésekről szól. Sza­­páry miniszter azon indítványa ellen, hogy mielőtt a ház ez ügyben határozatot hozna, ezen kérdés jelentés­tétel végett a Hor­­vát­országgal kötött pénzügyi egyezmény újbóli megállapítása tárgyában kiküldött országos bizottságnak adassék ki. Szon­­tágh Pál (gömöri), Irányi Dániel, Simonyi Ernő, Szilágyi Dezső és Pulszky Ágost szólalnak fel. Iványi és Simonyi kimutat­ják, hogy a kormány azon javaslata, hogy a zárszámadás elintézésébe a horvát ország­­gyűlés tagjai is befolyjanak,­­ törvény­­ellenes. A kormány összezavarja a kom­­petenc­iákat. Mert a zárszámadást előter­jeszti a közös országgyűlés elé, de ott oly indítványt tesz, mely felett csak a szűkebb, vagyis a tisztán magyar országgyűlés ha­tározhat. Mindezek daczára a többség a miniszter indítványát fogadta el.­­ Az Ülés végén Szontag Pál (gömöri) kérdi a pénzügyminisztertől, hogy mikor fogja a 10 évi zárszámadásokról szóló kimutatást a ház elé terjeszteni, mire Szapáry meg­ígéri, hogy azt még a 1. évi költségvetés előtt beterjeszti. Következik ezután a ház október havi költségvetése, mely a javaslat szerinti 253.990 írtban megszavaztatik.­­ Végül Tisza K. indítványára elhatározza a ház, hogy október 23-ig érdemleges ülést nem fog tartani. Mindazáltal az elnök felhatal­­maztatik, hogy ezen időig a törvényjavas­latok benyújthatása, s ezeknek a bizott­ságokhoz utasítása czéljából ülést hívhat össze. Az elnök ezt határozatilag kimond­ván a gyűlést feloszlatja. A képviselőház október 15-iki ülésé­nek tárgya a következő négy rendbeli törvényjavaslat benyújtása, felolvasása s az illető osztályokhoz­ utasítása volt, u. m.: 1. Törvényjavaslat, az 1880. évre ki­állítandó ujjoncz- és póttartaléki jutalék megajánlása tárgyában. 2. Törvényjavaslat Bosnia és Her­­czegovinának az 1878 évi julius hó 13 án kelt berlini szerződés által az osztrák ma­gyar monarchiára átruházott közigazga­tása tekintetében szükséges intézkedésekről. 3. Törvényjavaslat, a királyi udvar­tartás költségeiről. 4. Uj-Szeged községének Szeged szab. kir. várossal való egyesítéséről szóló tör­vényjavaslat. A főrendi ház is tart ülést időközön­ként hogy megmutassa, mennyire haszon­talan factora ő a törvényhozásnak, a mos­tani alakjában. Október 15-én is megesett rajta, miszerint összegyű­lekezett a végett, Az igazság érdekében. .. A pákozdi ütközet után világos lett előt­tem, hogy a tíz első honvéd zászlóalj csak csirája a magyar honvéd hadseregnek, melynek nagyr és szép feladat jutott osztály­részül, bejelentem tehát a vallási és közokt. minisztériumnak, hogy fentartással a hi­vatalból kilépek, az engedély megnyeré­sével nem késtem 1849. okt 1 -én masra, hogy meghallja miként ő felsége az ok­tóber 4 iki gratulatiót szivesen fogadta. Felsőház reformja, hol késel a miniszteri asztal fiókban ? ! Külföld. A fellázadt Kabul megfenyíté­sére kül­dött angol hadsereg elérte czélját. Riberts tábornok az angol — afghán hadsereg élén September 11-én már Kabul falai előtt állott. A lovasság 13-án vonult be Kabulba, s ott 72 ágyút foglalt el. A bevonulást megelőzőleg a felkelők levegőbe röpítették a puskaporgyárat és kiürítették az erős­séget.­­ A felkelők elmenekülésével a csend csakhamar helyre állt s R­oberts tá­bornok az emirt visszahelyezte palotájába. S ezután a lázadás tetteseinek nyom­ozá­sához fogott. Az angol hadsereg ezen dia­dala s az ítélet melylyel C­ivagnari meg­gyilkoltatását emlékezetessé fogja tenni, nem annyira az afghinokat, mint inkább Oroszországot sújtja, mert itt Oroszország bujtogató politikája szenved vereséget és elítéltetést. Angliának azonban hagyományos fel­adata Oroszország ármányai folytán ki­tört lázadásokat elnyomni. Még egiszen be sem fejezte az angol hadsereg a ka­­buli lázadás lecsillapítását, már két más felkelés és háború van az ázsiai angol uralom ellen kitörőben. Birunia és India közt minden kereskedelmi összeköttetés megszakadt s az angol követség nehogy Cavagnari és társai sorsára kerüljön, — elhagyta Birmnia fővárosát Mandalayt. Az oroszok még Indiákra is kiterjesztik az iz­gatást, melynek a vége ismét háború, vé­res háború lesz. A czivilizatió háborúja a barbarismus ellen ott, hol a czivilizatió hadereje aligha lesz képes kiáltani a foly­tonos háborúzás viszontagságait. Anglia végre majd be fogja látni, azt, hogyha ázsiai birtokait békében akarja kormá­nyozni, először Európában kell megbéní­tania Oroszországot. Ne Kabulban tehát, hanem Sztpétervárott lépjenek fel az an­golok az orosz barbarismus ellen, s ha győzni fognak nem csak ázsiai birtokaikat védelmezik meg egyszer mindenkorra, ha­nem még erkölcsi jutalmul az egész mű­velt világ rokonszenvét és háláját fogják kiérdemelni. Az éjszakamerikai egyesült államok ellen is fellázadt néhány indián törzs, ki­ket, mert guerilla csapatokban harczolnak mindeddig elnyomni nem sikerült. Berlinből október 14-től az „Egyet­értés“ leghitelesebb forrásból azon hírt hozza, hogy Bécsben nem csak szóbeli, hanem ünnepélyes szerződés köttetett Né­met- és Ausztria-Magyarország között, s Vilmos császár, ki Muszka országgal a ba­mat besoroztatni, beosztottak egy Komárom­­ban alakuló 17-ik honvéd zászlóaljhoz, hová oct. 5-én meg is érkeztem. — Ezen zászlóalj legénysége azonban nyitra-tren­­csénmegyei tótokból állott, kikkel egy szót sem tudtam beszélni, nagyon keserves lett a fegyvergyakorlat, ezt nem csak én untam meg, hanem velem együtt még vagy 84-en, midőn tehát felolvasták a várparancsnok­sági napiparancsot, hogy jelentkezzék az, ki a tüzérséghez átlépni kíván, minden meg­gondolás nélkül, noha őrmester voltam és hadnagygyá kinevezésem egy pár hét kér­dése volt, azonnal jelentkeztem, vélem sok tizedes is, inkább lettünk álgyusok, sem­mint a nékünk idegen ajkú tót legénye­ket gyakoroltassuk, így kerültem én a tüzérséghez és ez 1848. október közepe táján volt. A honvéd tüzércsapatot akkor Komá­romban Krivátsy József — akkor száza­dos vezényletté. — Ezen csapat magva Pestről került oda és ott megszaporitatott. Az év végén a maori ütközetből Komárom felé menekült honvédek alkalmas része szintén a tüzérséghez soroztatván de a lét­szám a szekerészekkel együtt 700-ra emel­kedett. A honvédelmi bizottmány akkor, mi­dőn a schwechati ütközet után a vissza­vonulás bizonyos volt, kinevezte Kotny századost a cs. kir. vártüzérség parancs­nokát honvédtüzér őrnagygyá és reá bízta a komáromi honvédtüzérség parancsnok­ságát, a vártüzérséget feloszlatta, egy pár­­ honvédtüzérekhez lépett át, a többit el­vitték hadi­fogságba. Ez azonban nagyon nem tetszett Kri­vátsy századosunknak és a várparancs­nokság szabadságolása nélkül Pestre ment kieszközlendő a szerinte feketesárga ér­zelmű és megbizhatlan Kothy őrnagy el­mozdítását, ki is eszközlötte ott a honvé­delmi bizottmánynál Kothy elmozdítását a parancsnokságtól, de azért ő nem lett a parancsnok, hanem Makk, ki akkor már alezredessé volt előléptetve, Krivátsy pe­dig! Q Q7Q Kq /I CIQ n› «Alk­üli aHA tr \«jxi *-*-»' ■‡ ^ ^

Next