Pécsi Figyelő, 1880 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1880-09-11 / 37. szám
Vili. évfolyam. Életüketévi díj: Postán vagy Pécsett, házhoz küldve: egész évre 5 ft., ft-1- évre 2 frt. ön kr., negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szombaton. Egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér). Szerkesztői iroda: Ferencziek utczája 22.sz.I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek Pécs, 1880. szeptember 11-éig. -------------------------------------------------------------—--------------------------------------------------------------—-------------—------------------— A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Iilauhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király utca (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál. 37-ik szám Hirdetések ára: Egy öt-hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 6 kr. 3-szori 5 kr., 10 szeriért 4 kr. fizetendő. — Minden hirdetés után 3 kr. bélyeg dij fizetendő. A nyílt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Kiadó hivatal: Taizs Mihály nyomdájában Majláth-tér 2. szám alatt. Felületesség és tájékozatlanság. Az okozatok szemlélése , azok feletti sokszor hosszadalmas értekezések hasábjain vajmi ritkán olvashatjuk napjainkban egyúttal azok alapos kifejtését, hírlapirodalmunk főleg e tekintetben igen sajnálatra méltó felületességet árul el, pedig enélkül nincs tanulság a szemlélésből, a leghosszabb értekezésből, — enélkül nem találjuk fel a korrektívumot, mely alkalmas volna az észlelt bajokat orvosolni. A főhibát ott látjuk, hogy a megfigyelő legtöbb esetben nincs hatalmában azon általános, minden szempontot felkarolni képes műveltségnek, mely okvetlenül szükséges arra, hogy az észlelt okozatok okait alaposan kikuttassuk, — a mai kor emberei általában csak egy - egy szakban törekednek a tökély felé , innen van azután, hogy a többi szak előttük ismeretlen föld marad, mely az okok kutatásánál figyelmüket egészen elkerüli. Ezek és hasonlók villantak át koponyánk tartalmán, valahányszor a felsőmagyarországi kivándorlás felett olvastunk a lapokban. * Megfoghatlannak tűnik fel sok külömben alapos szakműveltségű észlelő előtt ezen kivándorlás tömeges volta, nem tudják megfejteni, hogy a munkáskézben oly szegény Magyarország rajként bocsájtja ki magából a benozult munkássereget észak és kelet felől, míg nyugöt, északnyugat és délnyugat felül idegen nemzetségü munkás sereg sokszor egyenként ugyan, de annál tartósabban özönlik befelé? Miért keresi fel e kivándorlók seregeinek nagy része Amerikát, melly oly távol esik, melynek uralkodó nyelvét nem érti, hol a megélhetés a tájékozatlan idegennek oly felette nehéz, hogy a szerencsétlenek nagy része a jótékonysági egyletekre van utalva és azok költségén jön vissza, vagy nyomorultan él vész ? Az „Egyetértés“ 245-ik száma mellékletének tárczájában olvassuk Schvarcz Gyula new-yorki levelét és ebben némely oly nyomot, melyet figyelmesen követve reávezet az Amerikába kivándorlás indokaira. Azt írja levelező, hogy a hajón, mellyen átutazott negyven magyar kivándorló volt Sáros, Zemplén és Ung megyékből. Ezen embereket részint a nyomor, részint a kalandvágy, de jórészt az adóprés vezette a távol világrészbe, a kivándorlók közül hatan otthon ház és földbirtokosok, de a folytonos adóexekutió által sanyargattatván, noha szüntelen fizették az adót, még sem tudhatván, nem tartoznak-e még vele, kétségbeesetten fogtak a vándorbothoz. — „Mit tegyek, mit miveljek otthon, — mind egyikük zokogva, — hisz egész nap nem tettem mást, mint az adóhivatalnál könyörögtem és az ügyvédeknél forogtam és éheztem. Most tartsa meg az adó házamat, arassa le gabonámat és lakjék jól vele.“ Íme ez önvallomásban benne van a nyom, melyen tovább haladhatunk az ok kutatásában, csakhogy az önvallomást nem szabad szó szerint vennünk, mert az illető kivándorlásának igazi okát nem vallotta be nyíltan,—csakis elárulta azt. Mert azt, hogy folytonosan fizetett adót , még sem tudhatta meg, valljon van-e még tartozásban — egyszerűen nem hisszük el, előírják azt habár későn, — de még is évenkint egyszer és a puszta adótartozás miatt egyik kivándorló sem hagyta volna ott házát, földjeit, — hanem előbb kéz alatt eladta volna, így mindenesetre kikerüli a végrehajtás és árverés nagy költségeit, jobb áron is eladhatja és az adótartozás törlesztése után maradt volna még útiköltségre. De ott van az önvallomásban, hogy ő nem csak az adóhivatalban töltötte a napjait a helyett, hogy Sőt — észak vérszopó medvéje vad Hordáival özönlé el hazánk; S mind ez ellent megtörte szent heve Diesértessék a hős honvéd neve! Üdvözöllek nagy ősök utódi — Itt a rímek Pécs falai között — Kiket a polgárral fényesb jövőnk Eszméje egy füzérre kötözött; A háromszinű füzér kötele — Dicsértessék a hős honvéd neve! Hősek vagytok, miként őseitek Ti, hazátok, nemzetünk reménye, Dicsőítsétek meg zászlónk ma is — Melyet becsmérel sok hitvány kénye. Büszkén, hittel néz az ország szeme — Dicsértessék a hős honvéd neve! . . Köszönitek hát hazám katonái — Ősi Pécs város falai között — Kiket a nemzettel dicsőbb jövőnk Eszméje egy füzérré kötözött; Fenn lobogjon zászlónk e frigy jele, Dicsértessék a hős honvéd neve !! Pécs, 1880. szept. 4-én. _____ Hegy Mihály dolgozott és fizetett volna, hanem hogy az ügyvédeknél — is forgolódott, és pedig több ügyvédnél — nemcsak egynél. A legmegbízhatóbb, kötelezettségeinek becsületesen megfelelő és legjobb hiszemű ember sem kerülheti ki, hogy pere ne akadjon, vagy más oly ügye ne legyen, melynek lebonyolításában ügyvédi segítséget kell igénybe vennie, az ily embernek rendesen egy ügyvéde van. — Akinek több ügyvéddel van dolga, és még inkább aki folyton körülöttük forgolódik, azzal tölti idejét munka helyett, az már nagyon gyanús, mernénk fogadni reá, hogy levelező urnák házas és földbirtokos kivándorlói ollyanok, kiknek ingatlanai betáblázott adósságokkal messze túlterheljék, hogy azokat kéz alatt el sem adhatták, hogy sem az adót sem a kamatokat nem fizették s hogy könnyű szívvel hagyták oda birtokukat, mely ügy sem volt az övék, hogy szívesen menekültek az amúgy is fedezetlen és kifizethetlen tartozásaik elől a messze távol Amerikába, ahol a hitelezők a netaláni ujjabb keresményüket nem zilogolhatják. Ha ezen nyomon azután tovább haladunk, meglátjuk nyitját a többiek kivándorlásának is, az uzsora karöltve a könnyelmű adóságcsinálással és rosz, késedelmes törvénykezéssel, roszhiszemű adósok által sűrűn gyakorlott álvagyonátruházások, ezekből és a tulajdoni igényekből eredt számtalan költséges perek — eközben az illetők bizonytalan állapotából is folyó munkátlanság és megszokott renylteség felemészti végre még azon vagyont is, mit a hitelezők foglalása elől mindenféle ravasz módon eltorlaszoltak, végtére is belátják, hogy megcsalt hitelezőik elől még sem menekülhetnek, ha csak messze Amerikába nem költöznek át, ahol azután nem kell nekik álnevek alatt lappangani, ahol a remélt könnyű és bő szerzeményüket a hitelezők el nem vehetik. Ugyanez ok az, mely Magyarország és az osztrák tartományok határain belül is oly sűrűvé tette az utolsó évtizedben az átköltözködést, a lakás üzlethelynek, a foglalkozás és keresetmódnak megváltoztatását, a menekülés ez a hitelezők és pedig nagyobb részt a jóhiszemű hitelezők elől, mert az uzsorások tudják annak módját, hogy kielégítésüket biztosítsák, de becsületes hitelezők kik rengeteg bélyeg. Ítéleti és egyéb díjak fejében bizalommal várják a bíróságoktól hivatásuknak kötelességszerű betöltését, sok ezer esetben keserűen csalódnak, mert egy mindenféle retortán keresztül 4 —5 évig elhúzott „sommás per“ befejeztével miután a magas kincstár a diíjakkal már jóllakott, — bottal üthetik adósaiknak és végrehajtás alá vehető vagyonuknak nyomát, mert elpárologtak addig ismeretlen helyre. Az ügyvédi irodákban nem tucatonként hanem százanként őrzik az ekként függőben maradt ügyek iratcsomóit. Az államkormány nem hiszi el, hogy csupán a terhes adó az, mely ezreket a kivándorlásra késztet, helyes, nem is az adó egymagában a hibás, de az államkormánynak nem szabad sem felületesnek, sem tájékozatlannak lenni, fel kell ismerni azonnal a betegség forrását és rögtön segíteni kell rajta. A mi törvénykezési nyomorúságaink, mellyek a személyes hiteit már-már egészen megölték évek óta ismeritek, de az orvoslás nem csak hogy nagyon késedelmes, de az orvosság a betegségnél is rosszabb, mert azt csak fokozza, illyen a perrendtartásunk, még rosszabb a bagatell törvény, mely egyenesen a bírói önkénynek teszi ki az állampolgár vagyonát. — Felületesség és tájékozatlanság odafen elősegíti a késedelmet és lelkiismeretlenséget alant, ily állapotok mellett azután az sem valami rendkívüli lenne, ha nem csak az üldözött adós vándorol TÁEGYA. Nem kell nekei ... —. 1878. Május 1. — Nem kell nekem senki lánya, Bar utannam csókát hirtyja, Akár hogyan epedjen bár 8 könyve folyjon miként az ár. Felcsapok én agglegény nek, Egyedül magamnak élek, Elmulatom keresetem, Az életet könnyen veszem. Ide czigány a térdemre Húzzad gyorsan a fülembe, Legjobb borod, bé, csapláros!... Hadd igyam le magam már most A szeretőm, a szeretőm! Én istenem, én teremtem! . . Csak úgy ne szerettem volna!... Csak olyan szép nő lett volna! Vígat czigány, még vigabbat, Bart ide, bort, sokkal jobbat! Ki szivemből hűtlen leány !!! Jobban húzzad, te rósz czigány! (Abádszalók.) Káplány Géza: A pécsi honvéd gyakorlatoknál. Véres, dicső betűkkel véste fel Clio lapjaira a honvéd nevét; S méltán, — mert mint megannyi fél — isten Tiporta le 5 minden ellenét. Diadal szállt lépten nyomon vele — Dicsértessék a hős honvéd neve! Egy ezredes nagy nemzet fejére Sipogtak halált a vész sirályok, Népek sorából őt kitörölni készültek esküszegő királyok. A "i de százezer nemtője leve — Dicsértassék a hős honvéd neve! Káozok, horvát, oláh, osztrák s a tót Szán vérebekként haszitattak ránk, ifikor» vedreik ij tót »teljük — Elbeszélés. — Irta: Kulcsár József. (Folytatás) — Igaz, hogy már nem fiatal — veszi föl a szót a nagyságos asszony — de hát az csak előnyére van. Legalább tapasztalt, megállapodott ember, ismeri a világot . Helen biztos támaszt talál benne. Könnyebben fog vele boldogulni, mint egy éretlen gyerkőczczel. Nem is szép, de mikor beszél, csókolni való. Majd hozzá törődik eszébe sem jut, hogy szebb is van. Legalább nem vetheti senki szememre, hogy nem adtam hozzá méltó férjhez. Az apja alispán volt. . . így alkusznak Helen jövőjére annak tudtán kívül, beleszólása nélkül. — Derék okos ember — bizonyítja Nyakó úr még miniszter is lehet belőle. Szeme-szája eláll mindenkinek, ha egyszer az országházban fellép. Kossuth Lajost hallottam már egyszer, az csak kismiska hozzá képest ... De . . . — Mit de? — pattan közbe a nagyságos asszony. _ — Rósz hírét hallottam — mond Nyakó úr. Az fújja a szél, hogy korhely, tékozló. Mind elverte ami apjáról rámaradt. Amije még van, az is úszik már, nemsokára elnyeli az adósság. Ha a mienket is így becsüli meg, akkor Helen öregségére koldusbotra jut mellette. Hanem ezt még sem hittem. Hisz ő maga mondja: fordítva áll a dolog. Ő szerezte vissza, amit az apja elpocsékolt. Majd utána járok, s ha nem igaz a szóbeszéd, akkor . . . akkor nincs ellenvetésem . . . Ebbéli kételyét eloszlatandó, a legújabb találkozásnál úgy intézi a szót, hogy Töledy úrtól kitudhassa vagyoni állapotát. Ezt a keveset már rendbehoztam — dicsekszik Tölödy úr — egészen tisztán áll. Készpénzt is kapartam már össze meglehetős halmazt. De ez még mind nem elég arra, hogy nagyobb jószágot vehetnék. Ilyen fajta kisebb birtokba pedig nem akarok belevágni, nehogy szétszórtsága miatt az ide-odavaló látásra-futásra kelljen vesztegetni az időt, e drága pénzt. Majd itt majd ott is mégse lennék sehol, mint az okorági zsidó. Azért a pénz legnagyobb részét vállalatokba fektetem, no de azért magamnál is tartok mindig pár ezer forintot . . . Hirtelen, mint akinek jó gondolata támad, homlokára csap. — Mi is van ma? —• hadar tovább tovább — kedd. Tehát csütörtökre, születésnapomra, szívesen látom a szomszédurat. Más vendéget nem várok, a dinom-dánom nem egyezik össze a takarékossággal. Azért csak kezecskén leszünk s majd lesz alkalma meggyőződni, hogy szavaimmal nemcsak a levegőt boszantom, hanem fenékig tejfel amit mondottam. Otthona már várja a löcslábú zsidó (vidékszerte csak e néven ismeretes) és zaklatja erősen, hogy vagy tüstént fizessen vagy dobra fitteti birtokát. Tovább már nem várhat Épen most vette neszét, hogy Eckmantól is nyolczszáz forintban, váltóra vett át egy paripát. Ha ez folyvást így megy, egyszer csak arra ébred, hogy a többiek már mindent elkapkodtak orra elől s neki nem marad egyéb amiből kielégítést nyerjen, mint az öreg harang kongása. Azért hát nézzen hamarosan pénz után. Teledy úr csitítja őt: épen most van legkevesebb oka pénzéért aggódni. Jól is teszi, ha nem jajgat annyira, mert ha hiába való lármája miatt terve csütörtököt mond, akkor ütheti bottal a pénze, nyomát. Azért a pindurka birtokért úgysem adnak többet, épen annyit, amenynyibe egy photograph kerül, mely majd kontrázni segít hitelezőinek a jeramias siralmaihoz. S ha még azt is annyifelé osztják, mint a Krisztus köntösét, — akkor csak szerezen új bugyelárist, apró pénznek valót mert a mostaniak százasokra szabott ürgéiben úgy eltéved ami neki jut, többbé meg se találja. Hanem ha vár még egy ideig akkor megkaphatja pénzét. Mert ő megnősül. Nyakó úr leányát veszi el. Ott pedig tudnivaló, hogy lesz mit aratni. Inkább nyújtson neki segédkezet, hogy Nyakó urat hálójába fonhassa. — Tudja mit? barátom —szirógatja a sopánkodó zsidót — magának mindig szokot lenni készpénze. Jól tudom én, pusztát is vehetne a szekrénye fiókján. Csütörtökre hozzám várom Nyakót, hozzon akkor magával egy csomó pénzt. Minél több annál jobb, de legalább húszezer forintot , hogy azt a magamé gyanánt előmutatva port hinthessek Nyakó szeme közé. Ezáltal malmomra hajtaná a vizet s majd kijutna önnek is a vámból. A zsidó égnek mereszti szemeit . . . Tölödynek húszezer forintot adni a kezébe — hisz akkor egyre megy, akár ezt a bolondot tenné, akár a pipára gyújtana vele, így legalább gavallér hirét vinnék villággá. Tölödy csak tovább szelídíti. Ha azt hiszi, hogy megugrom vele, hát hizzon tanukat, vagy gondoljon ki kifelé, hanem a vagyonos ember is, ki vagyonának nagyobb biztosságot keres, mint sem azt nálunk feltalálhatná. Botrány. Sine ira et studio. F. hó 5-én a Mária-utczai 7. számi háznak és környékének békés lakóit éktelen zsivaj és csörömpölés s erre nyomban következett gyors és tömeges futás zaja riasztotta fel éjfél után fél órakor nyugalmából. Az első meglepetésre nem tudta senki mi történt, míg végre a városunkban holdvilágtalan éjek éjfél utáni óráiban uralkodni szokott pokoli sötétség daczára reájöttek, hogy az egész nem egyéb, és nem kevesebb volt, mint az említett ház emeleti balszárnyán lakó dr. Kossuthány jogakadémiai tanár ellen intézett tüntetés, mely nevezett tanár szoba-ablakainak ökölnyi kövekkel való bezuzásában nyilvánult, melyek közül egy hatalmas darab az utczai szobán keresztülhatolva halálos ijedelembe hozta a belső szobában a tanárnak betegen fekvő nejét és kis lánykáját. Az egyének kik ezen merényletet intézték a házi tűzhely szensége ellen, pécsi akadémiai joghallgatók voltak. Egy legfelsőbb humánus tanintézet, — egy jogakadémia hallgatóit oda vitte a humanitás és a jogérzet, hogy ökölnyi kövekkel törtek át azon ablakokon, melyek mögött egy beteg nő s egy ártatlan gyermek pihentek!! Furcsa lehet az az akadémiai belélet, mely így tér ki a nyilvánosságra mindazáltal az, hogy e támadást egy állását és feladatát nem jól átérzett tanár provokálta, hogy az egyedül ennek Személye ellen intéztetett, — nem enyhítő körülmény ily eljárással szemben. Ezen köztudomásra jött hallatlan botrány kötelességünkké tette, hogy a pécsi jogakadémia belületében folytonosan meg megújuló s ezen — mint azt már lapunk hasábjain hangoztattuk — nemzeti s kulturális szempontból nélkülözhetlen intézet lételét fenyegető, s az ifjúság erkölcsi érzetét megmérgező botrányokkal szemben kilépjünk eddigi semleges állásunkból s kötelességünket teljesítve felhívjuk az illetékes körök figyelmét azok orvoslására. És pedig mielőbbi — rögtöni orvoslására, mert mint alább oly tények felsorolásával, melyekről meggyőződést szereztünk, — kimutatjuk, hogy a pécsi jogakadémia testén pusztító seb iszonyúan elfenesedett II Mindenek előtt azonban a kiváncsiakat elégítjük ki, elmondván a most leírt botrány létrejöttének legközelebbi okát, valami szemfényvesztést, hogy ha maga mutatja az ezreseit, akkor az enyémnek lássa Nyakó azokat, — de segítsen tervemet dűlőre vinni, másként hoppon marad. Hanem ha czért érhetek, akkor a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Önt is kifizetem busáskamattal, s én sem jutok tönkre s jó barátok leszünk. A zsidó savanyu képgel ígéri, hogy addig még meggondolja magát. Otthon aztán gondolkodott naphosszat gondolkodott egész, éjszakán át s gondolta Teledy úr javára dönti el a koczkát. Mert akárhogy hányta-vetette is a dolgot össze-vissza, mindig az jött ki belőle, hogy mégis jobb valamiért szerencsét próbálni, mint a semmit siratni. Csütörtökre beállított Tölödy úrhoz húszezer forinttal. Azonban, mert tartott tőle, hátha Tölödy úr keze enyves talál lenni , pénze nála ragad, elővigyázatból két tenyeres-talpas fiát is elvitte magával. A pénzt csak azután engedte eltenni, midőn Tölödy úr esküvel fogadta, addig ki nem lépni a házból, mig azt viaszt nem adja. De még ez sem volt elég. Hogy még a szökés gondolatának is elejét vegye, egyik fiát a bejárat mellé bujtatta, az ott vigyázott, ha netalán elül jönne ki; másik hátul az ablakokat tartotta őr szemmel; maga pedig az ágy alá rejtőzött a terítő mögé s kezébe revolvert szorítva, onnét leste Tölödy urat. Nemsokára Nyakó úr is megjött. Tölödy ur fölvevén a múltkori társalgás fonalát, biztositá Nyakó urat, hogy ő mily jó gazda. S kinyitván az íróasztal fiókját, mint a kalmár áruezikkét a vásári ponyvára, kirakta a húsz darab ezrest az asztalra Nyakó ur elé. — Most már csak elhiszi — kiáltá szialett diadallal — ennyi heverő pénzt látva, hogy jövedelmező vállalatokban ezenkívül van még harminczezer forintom... — Van ám ajánló leveled az akasztófára — gondolja magában a zsidó az ágy alatt. Nyakó ur sóbálvánnyá •*intekért felelőséget