Pécsi Figyelő, 1891. április-június (19. évfolyam, 26-50. szám)
1891-04-08 / 28. szám
XIX. évfolyam. Pécs, 1891. április 8-án. 28-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre . . . 6 írt — kr. Félévre . . . 3 . — , Negyedévre . . 1 „ 50 „ Egy hóra . . . — „ 50 ,, Egyes apám ára 8 kr. Kiadóhivatal: IycSETT, Széchenyi-tér 12-ik szán (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők.Pécsi Figyelő (Pécsi Hírlap.) Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. szerkesztői iroda : PÉCSETT, Széchenyi tér 12-ik szám, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. kéziratok vissza nem adatnak Hirdetéseit a kiadóhivatalban vetetnek fö Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereskedésben. Egyes számok kaphatók : Welcinger N. utóda Demján I., Valentin K. fia (Széchenyi-tér), Engel Lajos (fő-utcza), Hochrein József és fiai (Széchenyi-tér) Böhm Manó (fő-utcza), papír- és könyvkereskedéseiben Mindezen helyeken előfizetések is elfogadtatnak. A „Pécsi Figyelő“ tárczája. A feleségem emlékkönyvébe. Nem emlékül, csak szokásból írok én a te könyvedbe, Óh! mert tudom, a szivedben Nem leszek én elfeledve. Minek neked az emlékvers? Hisz’ az ott van a szivedben, Beleírtam édes csókkal Akkor, mikor megismertem. Hanem azért Írok mégis, Ne vádolj, hogy nem akartam, Ne mondd soha, hogy valaha Kérelmedet megtagadtam — És ha majdan már nem leszek, Itt lesz a kezem Írása, Itt lesz, hogy könyező szemed A meddig él, mindig lássa. Az a kéz irta e pár sort, A mely karra főzött téged; Az a kéz, mely kedvvel, hévvel' Annyi csókot intett néked; Az a kéz, mely filcteiddel Gyöngédeden játszadozott, A mely a te életedért . Ú1an sokat imádkozott. Várady Ferenc*. | I A mindent megszavazó tömeg. Hogy milyen táborral megy előre a kormány a legagyafúrtabb módon kieszelt háborúknak, melyek még eddig mindig csak a rablóhadjáratok czímét érdemelték ki, mert a nemzet jogaiból rabolt el általuk a kormány egy-egyet — erre nézve érdekes mutatványt közlünk egy író politikus könyvéből, aki a törvényhozó testület egyik rákfenéjét mutatja be a bonczoló asztalon: a vesztegetést, a lekenyerezést. Egy keresztül-kasul lenyűgözött, érdekekkel össze-vissza lánczolt mohamedáncsapat az, amelyet a kormány vezet a harczokba, mely vakon engedelmeskedik urának és leöli a saját édesanyját — a hazát — is, ha a nagyvezér úgy kívánja; különben pedig magamagának akarata épenséggel nincs. Hogy mikép jutott oda, hogy akarata nincs, azt írja meg az említettük író politikus, mikor a vesztegetési rendszer bénító hatásáról szólva bemutatja a többség fotográfiáját. E kép szerint a többség öt rendű tagokból áll és pedig : 1- ször Eszes műveitek vagyis a tehetségekből, 2- szer a gazdag tökfilkókból, 3- szor a becsvágyó, felfújt semmikből, 4- szer a politikai üzérekből, 5- ször az egyszerű valódi hazafiakból. Az utolsók a legjobb katonák, mert ezek vezéreikhez feltétlenül ragaszkodnak, elfogultak vezéreik egyénisége és állítólagos elvei iránt, ezek a többségnél a leghasznosabb tagok, mert ezeket a miniszterek kézszorítása, barátságos, bizalmas színezetű társalgása kielégítik; a kormányelnököt árkon-berken keresztül követik, büszkék képzelt elveikre, ezek tehát anyagi előnyt nem kérnek. Ezen faj azonban minden országban naponta fogy; régi mammutok ezek, melyekből, ha még néhány példány életben van is, a jelenlegi piszkos anyagi levegőben maradék nélkül el fognak veszni. A tehetségek képezik a pártok díszét , de ma már minden tehetség miniszteri képességet érez. Ezek kitüntetés és jutalom után vágynak; mindenik egyetemleges lángésznek tartja magát. S mert az élő hivatalnokokat agyonbunkózni nem lehet, a kormány, a kormányzat s a közigazgatás kárával kénytelen gyakran ott alkalmazni őket, ahol a szakmához mitsem értenek, továbbá kénytelen tehetetlenségüket, tunyaságukat, a közigazgatás nagy kárával elfedni, mert ha nem jutalmazza, nemcsak nyílt ellenzékké válnak, mivel még meg lehetne küzdeni, de titokban a pártban fondorlatokat és ármányt koholnak. A gazdag tökfilkók, czím- és rangvadászok szeretik a nagyhatalmú védnöki szerepet játszani, a kormány tehát kénytelen többnyire üresfejű korteseiket és rokonaikat alkalmazni, ezek ugyan nem szegődnek az ellenséghez, nem fondorkodnak, de zsebükben egy kerületet hordanak, ha ki nem elégíttetnek egyszerűen, visszavonulnak. Visszavonulásuk által azonban nagy rést okoznak, mert zsebök nehezen pótolható, pedig kellemes tagok, mert a törvényjavaslatokat olvasatlanul szavazzák meg, gentlemanoknoknak tartják magukat, ennélfogva a fondorlatokat megvetik. A politikai üzér telhetetlen nadály, nem sajnálja a költséget, de száz percentre dolgozik, befúrja magát minden államüzletnél, ezek számára, ha nincs, teremteni kell, hízelkedik fáradhatlanul, de csak nagy jutalmakkal megtartható, olcsón szerződik, a szerződést azonban megszegi, hivatalát nem teljesíti, de jutalomért mindenre kész. A hatalom, ha jól fizeti, mindig számíthat reá, ha azonban nem fizetik, dühös, bosszúálló és cselszövő. Az ötödik osztály a politikai felfújt semmiségek csapatja, ez a legszámosabb csapat; a hírek vadásza és terjesztője, ez egyebet hírlapnál nem olvas, azonban ezt is csak álomitalnak használja; dicsekszik befolyásával, fontos pofákat vág. Saját maga és kortesei kitüntetését megköveteli, a kormány, mert sokan vannak, időt,kint kénytelen hozzájuk tévedni, különben az egész csapat fellázad. Ezek tehát főleg kormányzatunk csapásai, így végzi a fotográfiát író politikusunk. Mivel pedig a kormánynak módjában és hatalmában áll mindezeket a kenyeret kérő tátott szájakat betömni, tehát a lekenyerezés minden esetben megtörténik. S ha egyszer az a sereg kenyeret kapott —ók akkor , mikor képviselő lettem.*) Írta: Helfy Ignácz. Rég volt, nagyon rég. Azóta már belefutottam abba az életkorba, midőn a lapszerkesztők többé nem kérnek az embertől czikket valami aktuális kérdésről, hanem inkább holmi remini aczentiát az elmúlt időkből. Mintha csak mondanák: te már úgyis a múlt embere vagy, tehát kri valamit a múltból. Nem mondhatnám, hogy valami nagy örömöm telik vénülésemnek e félhivatalos proklamálásában, de megadom magamat sorsomnak, s ime egy kis reminisczenczia, melyben le vagyon írva, hogy mily körülmények között kerültem haza az emigráczióból. * 1870. nyarán rendes tartózkodási helyemről, Milánóból Angliába utaztam. Az alkalmat egy ottani magánügyem nyújtotta, a czél az ország tanulmányozása volt. Pár hónap alatt bebarangoltam majdnem az egész királyságot. Folytonosan utaztam, úgy, hogy az egész idő alatt. *) Helfy Ignácz az emigráczió után 1870-ben Bárány a Szt.-Lőrinczen választatott meg legelőször képviselőnek, feleségemet kivéve, senkitől levelet nem kaptam. A fontosabb hazai dolgokat is csak angol lapokból tudtam meg. Szeptember elején kerültem vissza Olaszországba, tele szíva angol levegővel, az angol gyakorlati élet, az angol intézmények szellemével, gyarapodva hasznos tapasztalatokkal, új összeköttetésekkel s uj tervekkel, melyek nyomán ha időm lett volna azokat valósítani, életpályám egészen más irányba tereltetett volna. Paris felől jővén, az első olasz város, melyben megállapodtam Turin volt. Természetesen meglátogattam Kossuth Lajost, akinek mindenek előtt meleg szavakkal fejeztem ki hálámat az ajánló levelekért, melyekkel indulásomkor ellátott s amelyeknek köszönhettem, hogy minden angol ház tárva nyitva volt előttem, az alsó osztályoknál épugy, mint a legfelsőbbeknél. Azután elkezdtem beszélni úti benyomásaimról, észleleteimről és tapasztalataimról. Roppant lelkesedéssel beszéltem vagy tiz perczig, midőn az „öreg ur“ (bizony már akkor is megillette őt e tisztes czim, hisz’ már a 70 körül járt) egyszerre megáll itt s e szavakkal szakítja félbe beszédemet: — Hát egyéb újságot nem tud nekem mondani ?