Pécsi Figyelő, 1893. január-március (21. évfolyam, 1-25. szám)
1893-01-28 / 8. szám
annak unalmas és monoton, mert savanyú a rókának a szőlő ; s czikkeim nem lehettek oly élénkek, mint a „Pécs“ „eredeti“ tárczái, s szellemes „mellékletei“, hol hetenként egyszer, hol kéthetenként egyszer a hold járása szerint. — Tudja-e a „Pécs“, hogy a pántlikagiliszta oly állat, hogy az minél hosszabb, annál inkább átfűzi a testet, sőt darabokra, ízületeire vagdalva is egy-egy új giliszta lesz abból, mert ízületeiben 1—2 pete van, — s ha a „Pécs“ hasonlata áll, — úgy czikkeimben sok mag volt, amiket a „Pécs“ nem látott, mert nyáron poros, télen homályos volt a szemüvege, pedig igazán megvallva a „Pécs“ — illetve a gyengébbek — által is megérthetővé igyekeztem tenni pántlikagilisztás czikkeimet. Ama gyanúsítás minden esetre kenetteljes elégtétel a „Pécsi Figyelődnek, hogy czikkeimért honorált, amit a „Pécs“ nem tudott megtenni! Adjon Isten ilyen honoráriumot a „Pécs“nek is, hogy megérhesse azon időt, midőn hasonló pántlikagilisztás czikkekkel búcsúztathatja el Gábor kollegámat is. Gábor József kollegámnak pedig: „Adjon Isten sok irigyet, s kevés haragost!“ Finis coronat opus! Nagy-Enyed, 1893. január 23-án. Dezső Miklós: VEGYESEK. — Figyelemreméltó bizonyitvány. Sümeg Csehi (Zalamegye). Valóban rendkívüli s bámulatra méltó gyógyhatása van az ön készítette Brandt Richard gyógyszerész svájczi labdacsainak (doboza 70 kr. a patikában). Azonban hogy azok elterjedését a szenvedő emberiség javára nyomatékosan eszközölhessem, hogy bajaik enyhülhessenek, tisztelettel kérem a labdacsairól legújabban kiadott füzetének megküldését. Teljes tisztelettel, Mokor Pál. Mivel Magyarországban sokféle utánzata létezik a Brandt Richard gyógyszerész svájczi labdacsónak, azért gondosan meg kell nézni, hogy mindenik dobozon megvan-e jelzőül a fehér kereszt vörös alapon, s Brandt Richard névaláírása. Főraktár: Török József gyógyszertára Budapesten, Király u. 12. CSARNOK. Aimée. Elbeszélés. Irta Singer Antalné. (Folytatás. Egy napon Aimée szokott munkájával elfoglalva kedvencz helyén, a terrasseon, ült, honnét gyönyörű volt a kilátás a sűrűn lombozott liget felé, és a háttérben festőién kiemelkedő, messze terjedő, kék hegyekre. Most is azon táj felé irányozta tekintetét, amint egyszerre egy magas férfi alakot látott a kert alacsony rácskerítése mellett a liget felé vezető irányban elhaladni. Aimée minden vérét szívéhez érté találni, a tű reszketett kezében, fejét szédülés környező. Megismerte őt. Az egyszerű szürke ruhás úr kis tábori széket és egy rajzoló mappát vitt kezében, ő az, semmi kétség, és amint látszik, művész, festő. Nem nézett Aimée felé, nem vette őt észre. Aimée érze ezt, bár alig mert föltekinteni. Csak mikor délczeg alakja már távol haladt a nyárfák által szegélyezett gyalogösvényen, akkor nézett utána. A lányka szivében új élet ébredt s lelkében kimondhatatlan boldog érzet támadt. Vidámabb, élénkebb lett, bár még néha csendesen merengő. Látta őt. Festő, a ki a ligetbe jár, talán hogy nyugodtabban dolgozhassak — s épp erre, házuk mellett ! Mit tesz az, ha nem is látja őt, Aiméet, hisz boldogságnak elég csak a tudat is, hogy erre van útja. Most már újból hozzáfogott virágai gondozásához , pedig ezek sokat panaszkodhattak volna, hogy a lányka hosszas rideg mellőzésben részesítette és elhanyagolta őket, de megbocsátottak neki, mihelyt ismét részvéttel fordult feléjük s újból pompáztak, illatoztak a tarka őszirózsák, a bíbor vörös georginák, s a többiek mind. Hadd élvezze illatukat, ha erre megy, — gondolá Aimée. És ő arra ment hetenként kétszer is , de Aiméet soha sem vette észre. Pedig hogy dobogott a lányka szive ! Aimée mindig tudta az időt, melyben ő közeledett: elárulta szivének lázas lüktetése. Ilyenkor bíbor vonult gyönyörű arczára, remegve hajolt kerete fölé és csak igy félig elrejtőzve nézett a fiatalember felé, nem téved-e tekintete véletlenül a kis kert vagy ház felé ? Megpillantja-e őt, hacsak futólagosan is ? De nem, ismét nem , újból csalódott s szivében tőrszúrásként érezte a csalódás fájdalmát. De hát miért is nézne az idegen erre, a terrasse felé ? Ezzel nyugtatta szivét. Hisz nem tudhatja, hogy ott ül valaki, még ha tudná is, bizonynyal nem ismerné meg őt. * Már késő őszre járt az idő, a fák lombjai hervadtan hullottak, de a kis kert virágai még mindig virítottak, nem is sejtve a közelgő zord enyészetet. — Most már rég nem jött erre. — Mondta magában Aimée egy estfelé a virágok között bolyongva. Talán elhagyta Párist. Vizsgálva hajolt egy kis tömör veres georgina fölé, mely közvetetlenül a rácsozat mellett nyílott, mig ismét fölvetve tekintetét egy sóhajjal a távol liget felé merengett mely fölé az alkony kékes lenge köde borult. Egyszerre összerezzent : „ő“ állott előtte a liget felőli irányból jövet. Künn állt a kis rácsajtó előtt. Aimé lába mintegy a földbe gyökeresedtek, zavarában leszakita a kis vörös georginát, melyet most remegő ujjaival fogott körül. A fiatalember is meglepettnek látszott , világos volt előttük, mikép mindegyik ismerősre talált a másikában. — Jó estét kisasszony! — szólalt meg végre az idegen. — Bocsásson meg, ha zavartam ; én csak e sok szép tarka virágot akartam megtekinteni, nem volt szándékom, hogy önt megijeszszem. — Ön csak meglepett uram. Erre oly kevesen járnak, hogy a léptek hallatára fölriad ember. — Szólt Aimée kissé elszorult hangon. Pir borította égő arczát, melyet öntudatlanul végig simított a kezében tartott virággal. Pedig Aimée nem mondott igazat: nem is hallá jönni őt, csak a mikor egyszerre megjelent előtte, az lepte meg őt mintegy varázshatalom által fölrezzentve. — Mily szerencsés véletlen — mondá a fiatal ember, — vagy kegyed tán nem is emlékszik rám ? Milyen fölösleges kérdés volt ez , hisz a leány zavara, arczának pirja, s szemeinek félénk s mégis örömmel teli tekintete sokszorosan árulák el, hogy megismerte őt. — Igen én emlékszem önre, — volt a felelet. — Ön művész, festő. — Tévé utána Aimée zavarral párosult gyermekes kiváncsisággal. — Igen festő vagyok. Nevem Derbail René. De miként tudja ezt. — Gyakran láttam önt rajzoló mappával erre menni. A fiatal művészre kellemesen látszottak hatni e szók, szép kék szemei nyílt mosolygó tekintettel csüngtek a lányka festői szép alakján és arczán. — Úgy, ön gyakran látott? — Szólt szívélyes hangon. — És én kit üdvözöljek önben ? — Én Aimée, Clair Aimée vagyok. — Aimée ! — Ismétlő a festő lágy hanglejtéssel. — Aimée ! mily sok rejlik e névben. — Anyám összes szeretete. — Felelt a lányka. Néhány percznyi szünet állt be, Aimée, keblében az érzelmek egész tengere hullámzott, s mégis képtelen volt szólani. Önfeledten bámult a fiatal festő deli alakjára : oly szép volt az s kék szemeiből oly őszinte, mély, átható tekintet sugárzott. — S ön, ön rám ismert ? — kérdé végre a lányka mintegy uralkodni akarva zavarán. — Igen, a képkiállításban történt találkozás óta nem feledtem önt. S ön kiasszony ? — S ezt lágy, szívhez szóló, erdő hangon mondá a festő. Aimée nem felelt. Egész testében remegett ; szivén egy hatalmas érzelem uralkodott. Maga sem tudta, mit mivel, — egy benső sugallat öntudatlan követése volt: a kezében tartott virágot szótlanul átnyujta a fiatal embernek, aztán tündérként tűnt el a terrassera nyilló ajtó mögött. (Folytatás.) KÖZGAZDASÁG. — A pécsi sertéshizlalda hetijelentése 1893. jan. hó 26-ik napján. Sertés állomány 1527 darab sertés. Ölésre alkalmas 397 darab sertés. Árak : öreg kövér 86—88 fillér, fiatal nehéz első minőségű 88—92 fillér, szedett 86—90 fillér kilogrammonkint. Páronkinti 45 kg. élet leszámítással. Süldők ára 68—78 fillér kilogrammonként élősúlyban. Az üzlet irányzata: szilárd. Takarmány árak: kukoricza 9 korona — fillér m.m., árpa 11 korona — fillér m.m, kukoricza-dara 10 korona 30 fillér, árpa dara 12 korona 30 fillér. Darálás-dij 1 korona 20 fillér m.m. SZERKESZTŐI ÜZENETEK: O. K. Az „Iván“ ügyes munka, bár némi simítás ráfér. Legközelebb hozza a P. F. Gy. P. Miután a Fünfkirchner Zeitung már elárulta, hát nekünk se szükség vele titkolózni. Egyébként nem is titok, hogy aki Pécsi Lajos álnév alatt a „Fővárosi Lapok“ ba ír, az egyugyanazon személy e lapok szerkesztőjével. Ön csodálkozik azon, hogy én nem a saját nevemet teszem ismertté, ha már a főváros sajtója arra érdemesít, hogy bevegyen a gárdába. Hát iszen igaz, csodálkozni lehet azon, hogy a név is határoz s nemcsak a munka. A fővárosi sajtó csak olyan nevű embertől fogad el szépirodalmi czikket a saját neve alatt, akinek legalább is magyaros hangzású a neve ; ha nem az, úgy csak álnévvel közli a tárczaczikket. Az ember, ha már előre akar haladni, kénytelen álnév alatt dolgozni, amint hogy nagyon sok irodalmi kitűnőségnek sem az a valódi neve amely alatt ir s melylyel még a magán társas életben is nevezik. NYÍLT-TÉR.*) Villamos órák saját találmányu önfelhúzó szabályzóval, melyek három évi működésük óta a legnagyobb elismerésben részesülnek, bármily kívánt nagyságban és szekrényben. A villám-telep töltése 2 és fél évre elegendő, az utabbi töltés 21/* évi időtartamra csak 40 krba kerül. Úgyszintén minden fajta fali és zsebórák teljes jótállás és legolcsóbb árért kaphatók a készítő Walla Ferentcz elektrotechnikai órásnál Pécsett, budai fő utcza 4. sz. Legjobb hírben álló javítási műhely. *) Ezen rovat alatt megjelentekért nem vállal felelősséget A szerk. Laptulajdonos. Felelős szerkesztő : NAGY FERENCZ, HARSCH LAJOS.