Pécsi Figyelő, 1895. október-december (23. évfolyam, 224-299. szám)
1895-11-20 / 266. szám
XXIII. évfolyam. Pécs, 1895. szerda, november 19ó 20. 266-ik szám. EäöSne.«Járak. Egész évre . . 10 frt — k.. Félévre .... 5 » — » Negyedévre . . 2 » 50 » Egy hóra . . . — » 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária-utcza I. sz. a .kir. ítélőtábla épületével szembeni. kora az előfizetések és a lapátküldésére vonatkozófelszólalások intézendők. Szerkesztői Iroda, PÉCSETT, Mária utca 1-ső szára I. EMELET |hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek föl Kormánypárti hazugságok. Pécs, 1895. november 19. Anemzeti pártékesszóló vezére, Apponyi Albertgróf szombati naagy beszédében a törvényhatósági önkormányzat korrupt voltáról szólva a többek közt ilyképp nyilatkozott: „Az autonom testületet elárasztottuk, megengedem nagyrészt magának a közönségnek, indolenciája folytán, oly egyénekkel, kik lehetnek igen tiszteletreméltók, de a kiknek egész állása nem arra való, hogy az önkormányzati tevékenység bármily részletét is betöltenék; elárasztottuk községi jegyzőkkel, községi elöljárókkal, s a főispánok legtöbbje arra fordítja főgondját, hogy a törvényhatósági bizottság legnagyobb része ily függő elemekből álljon, kikkel minden politikai kérdésben, mikor ilyen fordul elő, diszponáljon az uralmon levő párt érdekei szerint; akik pedig, hogy az ellenőrzést hogyan gyakorolhassák azokkal a közegekkel szemben, melyek viszont őket vannak hivatva ellenőrizni, azt nekem megmagyarázni, még ha Pulszky Ágost tisztelt képviselőtársam vállalkozik is reá, nem fog sikerülni senkinek.“ Apponyi beszédének e részében megtalálta a nyitját annak, hogy mi okozza vármegyéinkben az önkormányzati tevékenység elernyedését, sőt merjük állítani, a közigazgatásnak minden kritikán alul álló voltát. A magyar Machiavelli, a politikai korrupció atyja, Tisza Kálmán, ki a magyar alkotmány minden közszabadsági intézményét kiforgatta a maga valóságából s csak a tartalom nélkül való üres formákat hagyta fenn, hogy azokkal a párturalom végnélküli fennállását biztosítani lehessen, meghamisítva az 1848-iki törvénynek azt a rendeletét, a mely a megyéket a népképviselet alapján mondta szervezendőknek, behozta a virilisták reakcionárius intézményét, s ezzel az önkormányzati testület fele részét oly elemekből alkotta meg, amelyek képviselik a törvényhatóság közönségét, gyakorolják ennek a közönségnek jogosítványait anélkül, hogy erre a közönségtől megbízást nyertek volna. Természetes, hogy az ily megbízás nélküli képviselők nem sokat törődnek a közügyekkel s a nyakukba varrt jogosítványnyal rendszerint csak akkor élnek, ha erre valamely önös céljuk előmozdítása szempontjából szükségük van, vagy ha valamelyik jó pajtás szekerének tolására felkéretnek. De a törvényhatósági bizottságoknak népképviseleti alapon nyugvó másik fele sem gyakorolja a független önkormányzatot s a közigazgatás pártatlan és erélyes ellenőrzését, de nem is gyakorolhatná, ha egytől-egyig független és önzetlen polgárokból állna is, mert hisz a virilistákon kívül még a törvényhatósági tisztviselők is tagjai a bizottságnak, a független népképviseleti elem tehát mindenképpen kisebbségben marad. Ez a körülmény okozza aztán a közönségnek azt az indolenciáját, amelyről Apponyi szemrehányólag emlékszik meg, s amely lehetővé teszi azt, hogy a törvényhatósági bizottságok választott tagjainak helyét oly egyének foglalják le, kik „lehetnek igen tiszteletreméltók“, de éppenséggel nem rendelkeznek azzal az önállósággal és függetlenséggel, amely a törvényhatósági önkormányzat szabad gyakorlatához és az igazgatás erélyes ellenőrzéséhez okvetlenül szükséges. Minden községi jegyző első és főkötelességének tartja magát megyebizottsági tagnak megválasztatni ; nem mintha a közügyek intézésében való részvételre mindegyik ellenállhatlan hivatást érezne magában, hanem mert ezt a vele rendelkező magasabb hatalmak elvárják tőle. De megkövetelik azt is, hogy a jegyzők bizottsági tagokul megválasztassák a törvényhatóság minden rendű és rangú hivatalnokát is, azokat, akiknek a törvény nem ad hivataluknál fogva ülés- és szavazatjogot a bizottságban, de azokat is, akiknek ez a joguk már törvényileg biztosítva van, csakhogy minél kevesebb hely maradjon a független elemeknek. Ezek a testületek gyakorolják aztán az önkormányzatot, amelyekben a kormányzottak közül alig van egy-kettő mutatóba; ezek ellenőrzik a közigazgatást, amikor az ellenőrzők többsége az ellenőrzendők közül kerül ki. S mivel az ilyen önkormányzat s az ilyen ellenőrzés abszurdumra vezet, a hatalom kezelői szemforgató cinizmussal a törvényhatósági intézményt okozzák a közigazgatás hibáiért s ezek orvoslását a miniszteri önkény kiterjesztésétől, a közigazgatás államosításától várják. Azaz dehogy várják, tudják ők nagyon jól, hogy az államosított közigazgatás egy cseppet sem lesz jobb a mostaninál, de hát a párthatalom érdekében szükséges, hogy minden közigazgatási tisztviselő üstöke a kormány kezében legyen s hogy e tekintetben a törvényhatóságok is lépre menjenek, azt hazudják, hogy majd az államosítás után a törvényhatósági önkormányzatot szélesebb alapokra fektetik s a megyék ellenőrzési tevékenységét hatékonyabbá teszik. No hát csak bízzatok a kormány ígéreteiben s higyjétek, hogy erősebb lesz a megyei autonómia, ha a bizottsági tagok helyei kinevezett állami hivatalnokok sűrű tömegeivel lesznek betöltve, mert hogy az alispántól kezdve az utolsó kinevezett községi bakterig minden állami hivatalnok „beválasztódik“ majd a törvényhatósági bizottságba, az „több, mint bizonyos.“ A kinevezett államhivatalnokok majd megönkormányozzák a vármegyék közönségét, amint a kinevezett országgyűlési többség boldogítja az országot, mert a mai választási rendszer mellett a törvényhatósági önkormányzat éppen olyan hazugság, mint az, hogy a törvényhozás a népképviselet kifolyása. Mikor már maga a törvény kizárja az állam terheit viselő népnek túlnyomó részét, amikor e mellett még a választókul bejutott kiváltságosak szabad elhatározása is ezerféle módon befolyásolva s meghamisítva lesz, amikor a választói jog legdurvább megsértései sem találnak orvoslásra, akkor csakugyan a legcinikusabb arcátlanság kell ahhoz, hogy ezek az urak ki merjenek állni a közönség elé azzal a hazugsággal, hogy „amit mi akarunk, azt az ország többsége akarja, mert a mienk a többség a népképviseletben“ ! ? Hát ha olyan nagyon bízik ez a „liberális“ kormánypárt abban, hogy a nemzet többsége mellette van, miért fázik annyira a választási törvénynek liberális szellemben való módosításától és miért nem hajtotta végre húsz év alatt az 1874. évi törvénynek azt a rendeletét, hogy a kérvénynyel megtámadott választások felett a Curia ítéli a „Pécsi Figyelő“ tárcája. Hajnali hangulat. — A „Pécsi Figyelő“ eredeti tárcája. — Irta Bérczy Károly. Nyirkos, ólomszürke köd ül a tájékon , sötétes homályba rejtőzött a mindenség. A nap is még javában szunyókál, pedig megkondult már a hajnali harangszó. Az öreg Róka már egy félórával ezelőtt ébren volt. Hányadik vetődik ágyában a takaróul szolgáló régi divatu téli ködmön foszlányai alatt s a körülre felhangzó jóizű hortyogásokra, lassú szuszogásokra ügyet se vetve, a páráktól gyöngyöző falon egy szál kénes gyújtót végighuzogatva, az ágya fejénél három lábon sántikáló szalmaszékre helyezett üres fiaskó nyakából kikandikáló faggyúgyertyát meggyujtja, aztán hangos köhécseléssel búcsút mond a nyikorgó ágydeszkáknak A gyertya pislogó lángja lassanként megvilágítja a hideg szobácskát. Az asszony is fölnyitja pilláit és félig alva, félig ébren, bozontos fejét vakargatva még nyújtózik egyet-kettőt a földön fekvő rongyos szalmazsákon, a vánkosként szereplő fakó nagy kendő roncsát kétrétbe hajtogatva vállára veti s nagyokat ásitva nyögdicsér: — Hej haj, reggel van már ? — Hát, te bizony nem bánnád, ha három éjszaka tenne ki egyet. — Jobb lenne, ha egy miatyánkot motyogna el, ahelyett, hogy már virradtkor kezdi a böszörködést, utálatos pálinkás hordája. Az öregnek nagyot ugrik mérgében a szeme bogara. Szólna, is meg nem is. De ha szól, teremtvcscsepatába kerekedik belőle , hát inkább cipőt ránt a lábaira - s a tulipiros, sárgapitykés hordársipkát visszajárul a feje búbjára dobva, a szurtos konyhán keresztül kilép az udvarra. Hanem előbb az ajtóküszöbre szegezett török patkót háromszor megcsiszolja a ballábával. Ez a hajnali imádság . . . Míg az apjuk az udvaron csetlik-botlik, addig az anyjuk is fölemelkedik a szalmáját hallogató, elványolt álomról s kuszált haját egy csomóba csavarva föltüzi fejére, aztán a kályha kuckójában hentergő rongyhalom felé rúg: — Talán muzsikaszóval ébreszszelek föl benneteket ebadta álomtarisznyái ? Tüstént hegyibétek löttyintek egy dézsa hideg vizet! A szelíd hangokra megmozdul lomhán a rongykupac és kócos hajú, szennyes képű gyerekfejek bukdácsolnak elő a sokszínű foszlányokból. Először egy, aztán kettő . . . három . . . négy ... öt . . . hat. Az egyik nevet, a másik nyafog, a harmadik veszettül vakaródik, a negyedik álmosan, pislogva húzódik vissza a vacok melegébe ; az ötödik ökleivel dörzsöli szemeit; a hatodik meg egy szalmaszállal a szomszédja füleit csiklandozza. Ím, itt van a Róka família hajnali hangulatban! ... A feleség ezenközben egy csutakra valót kiránt a szalmazsák törekjéből s valami podvás fenyülécet, — tegnap este húzta ki valamelyik kölyök a szomszéd kerítéséből, — a térdein darabokra tördelvi bedob a kályhába s a gyertyát a,forgácsos rész ad tartva, tüzet éleszt, hogy fölrotyogassa a porontyok reggelijét. Tegnap délután padlót mosott valami ur háznál s a napszám hegye még egy fazékra való kétnapos főzeléket kapott, a minek az ize a kelleténél valamicskével savanykásabb lett ugyan, de azért jó lesz a szurtos tacskóknak kanalas fölöstökömre. — Szegény ember gyereke bizony nem igen válogathat a piskótás tortákban. Magam is jobb szeretném ha fölös kávét tálalhatnék ebbek aranyos csészékben, akkor legalább jutna belőle é neken is. Úgy a’! Az asszony morfondirozását a konyhából behallatszó rekedt köhögés, hangos lubickolás nesze zavarja meg s véletlenül a gyerekek felé pislant : — Ejnye hogy a . . . Még mindig tollászkodnak a lusta fattyúk ! Apátok már mosakodik, tudón lesz dolga a botnak, ha itt ér benneteket. No ni, még ez a vén majom is húzódozik, talán majd én hozok az öregnek pálinkát ? Kéne ? A Róka fiókák előtt nagy potentát lehetett a bot nevű szerszám, mert be sem várva az utolsó szót, egynek a kivitelével talpra ugrott valamennyi. Ennek az egynek is azért engedődött meg a hajnali lustálkodás, mert még nem lehetett dologra használni, lévén a legkisebbik poronty alig három esztendős. Ez legfölebb csak ételért nyafogna, hát inkább hadd nyugodjék. A „vén majom“, aki lehetett vagy tizenkéttizenhárom esztendős, — a rongyok tömkelegéből