Pécsi Hírlap, 1910. május-június (1. évfolym, 1-30. szám)

1910-05-25 / 1. szám

Előfizetési ára : Egész évre ■­­ 18 kor. — fill. Fél évre -9 kor. — fill. Negyed évre • 4 kor. 50 fill. Egy hóra • ■ 1 kor. 50 fill. Pécs, 1910. május 25. Kéziratokat nem adunk vissza.Pécsi Hírlap 1. szám. Megjelenik minden hétköznap utáni reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Ferencziek­ utcája 11. sz. Telefon: 501. KÜLÖNVÉLEMÉNY. Régi, bevett jelszava a sajtótermékeknek, hogy ők a közvélemény hű és őszinte ki­fejezői. Nincsen irány és nincs politikai jelszó, melynek hívei és hívei azt ne hangoztatnák: az ő véleményük a közvélemény, az ő aka­ratuk a közakarat. Hallgassunk az egyikre és a hatvanhetes, hallgassunk a másikra és a negyvennyolcas közjogi politikában, figyel­jünk erre és az agrárista irányban, figyeljünk arra és a merkantilista törekvésekben, en­gedjük szólni ezt és a tradíciók fentartásában engedjük szólni azt és a minden hagyomán­­nyal szakító új elvekben látjuk a közvéle­mény megnyilvánulását. Hát hol van itt az igazi közvélemény? Sehol. És mindenütt. Vörös szemüvegen át vörösnek látszik az egész világ és feketének tetszik a fehér is, ha fekete üvegen nézzük. A színek száma nagy, végtelenül nagy. De vannak erős tó­nusok, melyek eltakarják a halványabbakat. A mi szemüvegünket az igazi, őszinte liberalizmusnak, a huszadik század lelkéből fakadt demokráciának hatalmas színpompája festette meg és ezen a helyen annak a vé­leménynek adunk kifejezést, amely ennek az iránynak a mi szempontjainknak a külön­véleménye. Nem szórványos kivétel többé ez jó álláspont, hanem úgy vagyunk vele, mint az a bizonyos paksi polgártárs az ő kedvenc témájával, az antiszemitizmussal. Úgy elmél­kedett tudvalevőleg a nagy számízgató öreg, hogy minden antiszemita ismer egy kivételes zsidót, mivel pedig az­ antiszemiták száma igen sok, a kivételből­­ alighanem sza­bály lesz. A sablonos, megszokott elbírálás a sza­bály és kivételt képez az önálló, független, modern meglátás. A magunk szerény ere­jével is oda akarunk hatni, hogy a kivétel­ből szabály legyen és közvélemény a külön­véleményből.* * * A képviselőválasztások idejét éljük. A választási küzdelemnek mindig újabb és újabb kinövései, ferdeségei jelentkeznek, amelyek valósággal fülünkbe ordítják, szemünk elé rikítják azt az igazságot, hogy nagyon is itt van az ideje a választói jog reformjának. Pécsett illő hódolattal és hét vétbe­hajtással Zichy János gróf kultuszminiszternek akarják felajánlani a mandátumot. Ez ellen végre is egyéni és elvi szempontból lehet kifogása valakinek és ezt a kifogást az ellenjelöltre adott szavazatával érvényre is juttathatja. A furcsa és ferde a dologban épen az, hogy ezt a választást akarják megakadályozni. Ám viselje Zichy János gróf Pécs szabad királyi város képét, de választás útján jusson hozzá. Az pedig legalább is különös v­­a­lasztásnak, ha az ellenjelölt hi­­­rK kényszerrel fenyegetik, biztatják csuzetes voltának elvesztésem.. , ne amennyiben nem a minisz­z­e­er szavaz. Ennek a fenyegetésnek és nek magyarázata a választási küzdelem legújabb elfajulásában található. Nem először mutat­kozik be Pécsett ez a friss kortesfogás. Volt szerencsénk hozzá nemrég egy törvényható­sági választáson, ahol a legelsőnek fellépő jelölt jó előre sietett lekötni magának a sza­vazók ígéretét. Mire azután más jelöltek is jöttek és választani lehetett volna a jelöltek között, akkor az első, a szemfüles már zse­bében tartott egy csomó ígéretet. Megnyug­tatásul legyen mondva: az ígéretek nem mentették meg a bukástól. Talán ezen a ta­­nulságon”okult a pécsi Zichy párt, mert nem érte be szóval, hanem autogramm gyűjte­ményt rendezett be választási irodájában a magukat erkölcsi alapon szavazásra kö­telező választópolgárok manupropriáiból. Történt pedig mindez akkor, amidőn még Zichy volt az egyedüli jelölt. Erős szóval talán erkölcstelennek kellene mondani ezt azt aláírásgyűjtést és a választók választha­­tási jogának ilyen korlátozását. De minden­esetre viszás dolog az a fenyegetés, hogy aki ezt a jogilag nem kötelező alá­írást be nem váltja, hanem az utóbb fölléptetett függetlenségi jelöltre szavaz, er­kölcstelenséget követ el, becstelenségbe esik, szavának hitelét veszti. A mi öreg, megrom­­ot­t kortesfogást termelt már és sz­azaáll ist, becstelen­­■ *• x:! -kát­­iáitatott kor­tári jére. Elfér a .V­­ * vn*?, .-ym­ újabb bizonyítékát adja: mennyire nem'vá­lasztás az, amit ennél a választási rendszer­nél cselekszik az alkotmányos jogával élő választópolgár. termel Az Álomkert fái: írók, m­­vészek, színészek, hirlapirók albuma. — A „Pécsi Hirlap“ számára jegyzi — Apostol Andor. Preludium. Valamikor muzsikától mámoros fejjel Áloi­országban jártam, mesebeli kék hegye­ken túl s amint sírásra hajló szájjal halk­­atenü színeket rugdostam busán, csodála­tos mezőkön át egy titokzatos erdőbe értem, ahol hatalmas fasudarak nyúltak az égbe s a­oronájuk fönn a vidlásfekete végtelenben ezernyi virággal volt telehintve. A Hold olyan volt, mint egy nagy Sem s az udvarát szivárványos köd fonta kirül. Olyan volt, mint a legszentebb nagy­ág s aki ránézett, úgy érezte, hogy most eoszlik a szeméről minden köd és lehámlik a lelkéről minden, ami rossz és ami fáj és megenyhül minden seb, amelyet az Élet kése döfött s én úgy éreztem, hogy most tiszta vagyok. S amint beléptem a csodálatos kertbe, valami azt súgta, hogy a szentek szentjébe lépek és­ én úgy féltem. Halotti csönd honolt a kertben, madár nem rebbent, levél nem rebbent, csak szirom­eső hullt a magasból és templomi illat áradt széjjel. S én mezítelen lábba mentem a puha szirmokon és láttam hatalmas cédrusok men­tén fiatal fákat és láttam ledőlt palisanderek mellett vadrózsabokrokat, de minden oly csöndes és néma volt. És mondták, akik láták, hogy vannak alkonyok, amikor barbár zoldosok jönnek s vad riogással kivágnak ői törzseket s az erdő olyan csöndes és néma volt. És mondták, akik láták, hogy vannak alkonyok, amikor barbár zoldosok jönnek s vad riogással kivágnak <si törzseket s az ilyenkor nyög . . . zokog , . És néha lángot fog a z erdő s recsegve, ropogva dőlnek össze dadalmas szálfák s mire újból kisüt a nap, — uj csodák szök­nek az ég felé . . . I. Révész Bda. Vannak, akik nem szeretik a proletár­meséket, hiszen a kereskedelmi utazók is rendesen úgy öltözködnek, mint Császár, amikor grófot játszik a Nemzetiben. Vannak, akik azt mondják, hogy az élet nagyon kö­zönséges és igen átlengi a szegényszag és jobb, ha elfeledjük azt, amiben élünk és Beniczkynét vagy Ohner Györgyöt olvassuk, mert ők grófokról és hercegekről írnak és szép piros táblába kötve egy koronába ke­rülnek csak. Vannak, akik azt mondják, hogy amit meg nem értünk, az modern és mert legyünk mi modernek, ha a modernség erkölcsileg drágább, mint a nem modernség. És végül vannak, akik újságkritikán át nézik az írót és ájtatos szemforgatással sírnak föl: — De uram, hát hol marad a mese ? ... A mese ? . . . És mindezeknek, akik sajnos, hogy van­nak, bemutatom a proletár-novellistát, aki az isteni kertben most szökik ég felé. Ha az elbeszélőket osztályozni akar­nám, úgy Révész Bélának nem találnék cso­portot, amelybe besorozhatnám. A mi gazdag irodalmunk egyetlen művelőjéhez sem hason­latos : merőben új és eddig soha nem léte­zett, soha semmilyen alakban nem élt, de olyan, amilyent néhány szomorú ember megálmodott, vagy megálmodhatott magának. Egy író, aki abban él, amit irt, aki avval sír, akit megütött s aki abban kacag, akinek valami derűs szót lopott a lelkébe. A hangulat poétája. Lapunk mai száma 12 oldalra terjed.

Next