Pécsi Hírlap, 1910. május-június (1. évfolym, 1-30. szám)
1910-05-25 / 1. szám
Előfizetési ára : Egész évre ■ 18 kor. — fill. Fél évre -9 kor. — fill. Negyed évre • 4 kor. 50 fill. Egy hóra • ■ 1 kor. 50 fill. Pécs, 1910. május 25. Kéziratokat nem adunk vissza.Pécsi Hírlap 1. szám. Megjelenik minden hétköznap utáni reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Ferencziek utcája 11. sz. Telefon: 501. KÜLÖNVÉLEMÉNY. Régi, bevett jelszava a sajtótermékeknek, hogy ők a közvélemény hű és őszinte kifejezői. Nincsen irány és nincs politikai jelszó, melynek hívei és hívei azt ne hangoztatnák: az ő véleményük a közvélemény, az ő akaratuk a közakarat. Hallgassunk az egyikre és a hatvanhetes, hallgassunk a másikra és a negyvennyolcas közjogi politikában, figyeljünk erre és az agrárista irányban, figyeljünk arra és a merkantilista törekvésekben, engedjük szólni ezt és a tradíciók fentartásában engedjük szólni azt és a minden hagyománnyal szakító új elvekben látjuk a közvélemény megnyilvánulását. Hát hol van itt az igazi közvélemény? Sehol. És mindenütt. Vörös szemüvegen át vörösnek látszik az egész világ és feketének tetszik a fehér is, ha fekete üvegen nézzük. A színek száma nagy, végtelenül nagy. De vannak erős tónusok, melyek eltakarják a halványabbakat. A mi szemüvegünket az igazi, őszinte liberalizmusnak, a huszadik század lelkéből fakadt demokráciának hatalmas színpompája festette meg és ezen a helyen annak a véleménynek adunk kifejezést, amely ennek az iránynak a mi szempontjainknak a különvéleménye. Nem szórványos kivétel többé ez jó álláspont, hanem úgy vagyunk vele, mint az a bizonyos paksi polgártárs az ő kedvenc témájával, az antiszemitizmussal. Úgy elmélkedett tudvalevőleg a nagy számízgató öreg, hogy minden antiszemita ismer egy kivételes zsidót, mivel pedig az antiszemiták száma igen sok, a kivételből alighanem szabály lesz. A sablonos, megszokott elbírálás a szabály és kivételt képez az önálló, független, modern meglátás. A magunk szerény erejével is oda akarunk hatni, hogy a kivételből szabály legyen és közvélemény a különvéleményből.* * * A képviselőválasztások idejét éljük. A választási küzdelemnek mindig újabb és újabb kinövései, ferdeségei jelentkeznek, amelyek valósággal fülünkbe ordítják, szemünk elé rikítják azt az igazságot, hogy nagyon is itt van az ideje a választói jog reformjának. Pécsett illő hódolattal és hét vétbehajtással Zichy János gróf kultuszminiszternek akarják felajánlani a mandátumot. Ez ellen végre is egyéni és elvi szempontból lehet kifogása valakinek és ezt a kifogást az ellenjelöltre adott szavazatával érvényre is juttathatja. A furcsa és ferde a dologban épen az, hogy ezt a választást akarják megakadályozni. Ám viselje Zichy János gróf Pécs szabad királyi város képét, de választás útján jusson hozzá. Az pedig legalább is különös valasztásnak, ha az ellenjelölt hirK kényszerrel fenyegetik, biztatják csuzetes voltának elvesztésem.. , ne amennyiben nem a miniszzeer szavaz. Ennek a fenyegetésnek és nek magyarázata a választási küzdelem legújabb elfajulásában található. Nem először mutatkozik be Pécsett ez a friss kortesfogás. Volt szerencsénk hozzá nemrég egy törvényhatósági választáson, ahol a legelsőnek fellépő jelölt jó előre sietett lekötni magának a szavazók ígéretét. Mire azután más jelöltek is jöttek és választani lehetett volna a jelöltek között, akkor az első, a szemfüles már zsebében tartott egy csomó ígéretet. Megnyugtatásul legyen mondva: az ígéretek nem mentették meg a bukástól. Talán ezen a tanulságon”okult a pécsi Zichy párt, mert nem érte be szóval, hanem autogramm gyűjteményt rendezett be választási irodájában a magukat erkölcsi alapon szavazásra kötelező választópolgárok manupropriáiból. Történt pedig mindez akkor, amidőn még Zichy volt az egyedüli jelölt. Erős szóval talán erkölcstelennek kellene mondani ezt azt aláírásgyűjtést és a választók választhatási jogának ilyen korlátozását. De mindenesetre viszás dolog az a fenyegetés, hogy aki ezt a jogilag nem kötelező aláírást be nem váltja, hanem az utóbb fölléptetett függetlenségi jelöltre szavaz, erkölcstelenséget követ el, becstelenségbe esik, szavának hitelét veszti. A mi öreg, megromott kortesfogást termelt már és szazaáll ist, becstelen■ *• x:! -kátiáitatott kortári jére. Elfér a .V * vn*?, .-ym újabb bizonyítékát adja: mennyire nem'választás az, amit ennél a választási rendszernél cselekszik az alkotmányos jogával élő választópolgár. termel Az Álomkert fái: írók, mvészek, színészek, hirlapirók albuma. — A „Pécsi Hirlap“ számára jegyzi — Apostol Andor. Preludium. Valamikor muzsikától mámoros fejjel Áloiországban jártam, mesebeli kék hegyeken túl s amint sírásra hajló szájjal halkatenü színeket rugdostam busán, csodálatos mezőkön át egy titokzatos erdőbe értem, ahol hatalmas fasudarak nyúltak az égbe s aoronájuk fönn a vidlásfekete végtelenben ezernyi virággal volt telehintve. A Hold olyan volt, mint egy nagy Sem s az udvarát szivárványos köd fonta kirül. Olyan volt, mint a legszentebb nagyág s aki ránézett, úgy érezte, hogy most eoszlik a szeméről minden köd és lehámlik a lelkéről minden, ami rossz és ami fáj és megenyhül minden seb, amelyet az Élet kése döfött s én úgy éreztem, hogy most tiszta vagyok. S amint beléptem a csodálatos kertbe, valami azt súgta, hogy a szentek szentjébe lépek és én úgy féltem. Halotti csönd honolt a kertben, madár nem rebbent, levél nem rebbent, csak sziromeső hullt a magasból és templomi illat áradt széjjel. S én mezítelen lábba mentem a puha szirmokon és láttam hatalmas cédrusok mentén fiatal fákat és láttam ledőlt palisanderek mellett vadrózsabokrokat, de minden oly csöndes és néma volt. És mondták, akik láták, hogy vannak alkonyok, amikor barbár zoldosok jönnek s vad riogással kivágnak ői törzseket s az erdő olyan csöndes és néma volt. És mondták, akik láták, hogy vannak alkonyok, amikor barbár zoldosok jönnek s vad riogással kivágnak <si törzseket s az ilyenkor nyög . . . zokog , . És néha lángot fog a z erdő s recsegve, ropogva dőlnek össze dadalmas szálfák s mire újból kisüt a nap, — uj csodák szöknek az ég felé . . . I. Révész Bda. Vannak, akik nem szeretik a proletármeséket, hiszen a kereskedelmi utazók is rendesen úgy öltözködnek, mint Császár, amikor grófot játszik a Nemzetiben. Vannak, akik azt mondják, hogy az élet nagyon közönséges és igen átlengi a szegényszag és jobb, ha elfeledjük azt, amiben élünk és Beniczkynét vagy Ohner Györgyöt olvassuk, mert ők grófokról és hercegekről írnak és szép piros táblába kötve egy koronába kerülnek csak. Vannak, akik azt mondják, hogy amit meg nem értünk, az modern és mert legyünk mi modernek, ha a modernség erkölcsileg drágább, mint a nem modernség. És végül vannak, akik újságkritikán át nézik az írót és ájtatos szemforgatással sírnak föl: — De uram, hát hol marad a mese ? ... A mese ? . . . És mindezeknek, akik sajnos, hogy vannak, bemutatom a proletár-novellistát, aki az isteni kertben most szökik ég felé. Ha az elbeszélőket osztályozni akarnám, úgy Révész Bélának nem találnék csoportot, amelybe besorozhatnám. A mi gazdag irodalmunk egyetlen művelőjéhez sem hasonlatos : merőben új és eddig soha nem létezett, soha semmilyen alakban nem élt, de olyan, amilyent néhány szomorú ember megálmodott, vagy megálmodhatott magának. Egy író, aki abban él, amit irt, aki avval sír, akit megütött s aki abban kacag, akinek valami derűs szót lopott a lelkébe. A hangulat poétája. Lapunk mai száma 12 oldalra terjed.